Természet, 1872 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1872-01-15 / 2. szám
A patagonok. Délamerika déli végén laknak a vad és barátságtalan patagonok, kiket semmiféle európai hatalom még eddig meg nem hódíthatott; mintha a véletlen kímélni látszanék őket azon szenvedésektől, melyeket a meghódítottak történetében vérbetűkkel írtak meg az európai gyilkoló fegyverek. Földünknek eme kevésbbé ismert országáról csak annyit tudunk bizonyosan, hogy külseje zordon, lakosai pedig a műveltség alanti fokán állanak. Régibb utazók, különösen Magelhans földkörüli hajózásának leírója Pigafetta óta azon vélemény uralkodik, hogy a patagonok valami különös óriásfajt képeznek vagy legalább is a földkerekségen ismert népek között legmagasabb termettel bírnak. Folkner, Viedma, Villarino, Fitzroy és Parisch biztos adatokat közölnek a régibb meseszervek helyett, de még sok hiányzik ahhoz, hogy Patagoniát és lakóit közelebbről megismerhessük. Annál nagyobb érdekkel olvassuk Musters utazását, aki 1869. évi aprilhs 19. Punta-Arcréból indult el a Magellianshajóúton, Gallego barátjától, négy katona és egy ind-vezetőtől kisérve, és sok fáradtság után május hó 21-dikén szerencsésen a sivár föld északi határát a Rio-Negrót elérvén, az országot hosszában beutazta. Masters szerint azon állítás, hogy a patagonok széles vállúak és szálas termetűek, -- komoly valóságon alapszik. A benszülöttekkeli érintkezések alkalmával azonban utazóink úgy tapasztalák, hogy a patagonok magasabb fokán állanak mégis a műveltségnek, mint közönségesen hinni szokták. Életmódjukban kiváló szerepet a ló játszik, melyet a szarvasmarhákkal együtt hajdan spanyolok vitték be először. Jelenleg mindkettő „Természet 1872. 2-dik szám. ”