Természetjárás, 1956 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1956-03-01 / 3. szám
l mázra. Akkor azonban magával vitte az évi termést is. Ezek a szüreti mulatságos kirándulások egészen Mátyás király koráig tartottak. Úgy látszik, hogy Mátyás megunta a renitenskedést, vagy az apácák siránkozását, mert végül is azok képviselőjének, Kenyérsütő Jánosnak kérelmére rendet csinált. Nem tudni pontosan, hogy a rendcsinálás hogy ment végbe — de a krónikák azóta nem beszélnek Csikóvárról, sem pedig a Cykó-nemzetségről. A vár egykori ottlétének — a sárguló fóliánsokon kívül — legfeljebb a hegység mostani elnevezése ad kézzelfogható tanúbizonyságot. Lassan elérjük az erdőt s a Gyopárforrást magunk mögött hagyva éles emelkedővel fordulunk neki a Kis Csikóvár déli lejtőjének. Ahogy sűrűsödnek térképünkön a szintvonalak s ahogy egyre meredekebbre hágunk, úgy kényszerülünk egyre több megállásra, rövid lélegzetvételre. S ilyenkor hátat fordítva a Kis Csikóvár meredek falának, táguló tüdővel szívjuk a tavaszi levegőt, s közben messzenéző szemünk gyönyörködve fényképezi az előttünk kibontakozó panorámát. A Tálak környékén rövid pihenőt tartunk. Három oldalról is széltőlvédett környéke szinte gyűjtőhelyéül szolgál a tavaszi napsugaraknak. Meg is látszik az eredménye. A tél búcsúztatója, a hóvirág még el sem nyílt — de itt már szerényen bújtogatja fejecskéjét a rövid szárú ibolya s tünedeznető a korai skökörcsin pamacsszerű fejecskéi is. Itt a tavasz! — figyelmeztetnek bennünket a Pilisek újdonsült jövevényei. A Tólaktól meredeken húzunk fel a Kis Csikóvár gerincére s az előbbi, panoráma a Duna ezüstösen csillogó szalagjával s a Pilis■ hegység Dunakanyarban fekvő gyönyörűen tagolt részeivel egészítődik ki. Végig sétálunk a Kis Csikóvár gerincén, átmegyünk a két Csikóvárat összekötő igen keskeny nyergen s egy végső nekihuzakodással felhágunk a Nagy Csikóvár csúcsára. Ez az utolsó nekirugaszkodás a legnehezebb. A nyereg és a csúcs között ugyanis kereken 100 méter a szintkülönbség. Éppen elég egy huzakodásra. De a fáradság mindent megér. Előttünk és körülöttünk szeszélyes elrendezésben csúcsok, gerincek, szakadékok, völgyek sorakoznak, szinte át sem tudja őket tekinteni a szem. Időbe telik, míg valahogy rendezzük ezt a páratlanul szép domborzat-csoportot, s képzeletben átfutjuk a Dunazúg annyiszor bejárt, mégis oly kevéssé ismert hegycsoportjait. S mikor a közeliekben már eleget gyönyörködtünk , akkor tovább vándorol a szem, hogy magához ölelje a távolabbi Börzsönyt, a magános Naszályt vagy pedig délfelé a fővárost övező Budai hegyeket. Hazafelé észrevesszük, hogy a korhadt avar alól itt-ott zöld levélcsomók kandikálnak ki. Még nem levelek. Legfeljebb levelecskék. A sárga virágú kankalin levélkéi. Mert a Csikóvár ma már nem egykori váráról és váráráról híres, hanem arról, hogy itt nyílik a legszebb és legtöbb kankalin. Ha csokorba szeded és ránézel — olyan, mintha a felkelő nap fényébe tekintenél. Most még nincsenek virágook. Még csak olyan levélgumócskák gyürekednek, nyomják az avart. De megjelenésük biztató, mert a tavasz megérkeztét nem az ibolyák és nem a bolyhos kökörcsinek — ezek csak olyan előfutárok —, hanem a sárga kankalinok jelzik. S most, hogy bújtogatják már zöld levélkéiket, ez annak a jele, hogy néhány meleg nap s aranysárga szőnyeg borul a Csikóvárak sok vihart látott, sok keserűséget takaró földjére. S akkor bizton tudod, hogy a tavasz végleg megérkezett ... Szaniszló József Újabb egy-két hét múlva még virágosabb a hegyoldal. A Pilis, Budai hegyek, Bükk mészkő és dolomitos oldalain a gyér fű között, a sűrű tőlevélrózsás sárgaszirmú kövér daravirág s a vékonyra szabdalt levelei közül a sárga, nagy virágú tavaszi hérics integetnék felénk. Szomszédságában gyakori a kellemes illatú lilaszínű fürtös gyöngyike. Az erdő is gazdagabb már. Ifit egy csomóban keltikék lila, fehér virágai, ott árnyékban, a levelei közt szerényen meghúzódó ibolya virágzik. Az avarban a karélyoslevelű kék májvirág bontogatja szirmait. Sok helyen vese és májbántalmak ellen használt gyógynövény. Az illatos, bársonyos-toaimáspiros magános virágú kapotnyak hűvös, árnyas erdőben mindenütt megtalálható. Bükkösben a pirosló hunyor és a tüdőfű pirosas, kékeslila virágát gyakran láthatjuk. Nyirkosabb helyeken a halványkék tavaszi csillagvirág is előfordul. De nemcsak az erdő és rét ölti fel tavaszi pompáját! A patakpartok is virágba borulnak. Mocsaras, nedves helyeken, patakok mentén a sárgavirágú gólyahír nyitja virágát a Nap felé (4. kép). Sokfelé megtaláljuk a vastag, szivacsos sárga száron a lileszínű acsalapot, hogy korán elvirágozva helyet adjanak a későbben fejlődő hatalmas leveleiknek. Hegyvidéki források környékén az aranyveselke él, s régen virágzik a salátaboglárka, amelynek nagyjából vese alakú leveleit sok helyen salátának fogyasztják. Mire elolvad a hó, március végére, a bokrok, fák is ébredezni kezdenek. A mogyoróbokrok porzás virágzata gyakran mér február végén aranysárga virágporral borítja be a talajt. Jól ismerjük a fűz- és nyárfa barkavirágzatát is. Nyíltabb helyeken a még kopár hegyoldalon már messziről feltűnnek a húsos som apró, sárga virágernyőkkel borított fácskái. Levelei virágzás után fejlődnek. Piros termését jól ismerjük. Gyümölcsízt készítenek belőle. Erdőszélért napsütötte oldalakon a kökényvirág sem késik sokáig, s lassan e vadrózsabokor is virágba borul. A tavasz napról napra pompázóbb. Miind több és több színes virág nyitja szirmát. A rügyekből zöld levelek fakadnak, s a sokszínű erdőben hangos madárdal köszönti a természet ébredését. J. Czakler Mária 11