Természetjárás, 1956 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1956-03-01 / 3. szám

l­ mázra. Akkor azonban magával vitte az évi termést is. Ezek a szüreti mulatságos kirándulások egészen Má­tyás király koráig tartottak. Úgy látszik, hogy Mátyás megunta a renitenskedést, vagy az apácák siránkozását, mert végül is azok képviselőjének, Kenyérsütő Jánosnak kérelmére rendet csinált. Nem tudni pontosan, hogy a rendcsinálás hogy ment végbe — de a krónikák azóta nem beszélnek Csikóvárról, sem pedig a Cykó-nemzet­­ségről. A vár egykori ottlétének — a sárguló fóliánsokon kívül — legfeljebb a hegység mostani elnevezése ad kéz­zelfogható tanúbizonyságot. Lassan elérjük az erdőt s a Gyopárforrást magunk mögött hagyva éles emelkedővel fordulunk neki a Kis Csikóvár déli lejtőjének. Ahogy sűrűsödnek térképünkön a szintvonalak s ahogy egyre meredekebbre hágunk, úgy kényszerülünk egyre több megállásra, rövid lélegzetvé­telre. S ilyenkor hátat fordítva a Kis Csikóvár meredek falának, táguló tüdővel szívjuk a tavaszi levegőt, s köz­ben messzenéző szemünk gyönyörködve fényképezi az előttünk kibontakozó panorámát. A Tálak környékén rövid pihenőt tartunk. Három ol­dalról is széltől­­védett környéke szinte gyűjtőhelyéül szol­gál a tavaszi napsugaraknak. Meg is látszik az eredmé­nye. A tél búcsúztatója, a hóvirág még el sem nyílt — de itt már szerényen bújtogatja fejecskéjét a rövid szárú ibolya s tünedeznető a korai skökörcsin pamacsszerű fe­jecskéi is. Itt a tavasz! — figyelmeztetnek bennünket a Pilisek újdonsült jövevényei. A Tólaktól meredeken húzunk fel a Kis Csikóvár ge­rincére s az előbbi, panoráma a Duna ezüstösen csillogó szalagjával s a Pilis■ hegység Dunakanyarban fekvő gyö­nyörűen tagolt részeivel egészítődik ki. Végig sétálunk a Kis Csikóvár gerincén, átmegyünk a két Csikóvárat összekötő igen keskeny nyergen s egy végső nekihuzakodással felhágunk a Nagy Csikóvár csú­csára. Ez az utolsó nekirugaszkodás a legnehezebb. A nyereg és a csúcs között ugyanis kereken 100 méter a szintkülönbség. Éppen elég egy huzakodásra. De a fárad­ság mindent megér. Előttünk és körülöttünk szeszélyes elrendezésben csú­csok, gerincek, szakadékok, völgyek sorakoznak, szinte át sem tudja őket tekinteni a szem. Időbe telik, míg vala­hogy rendezzük ezt a páratlanul szép domborzat-csopor­tot, s képzeletben átfutjuk a Dunazúg annyiszor bejárt, mégis oly kevéssé ismert hegycsoportjait. S mikor a kö­zeliekben már eleget gyönyörködtünk , akkor tovább vándorol a szem, hogy magához ölelje a távolabbi Bör­zsönyt, a magános Naszályt vagy pedig délfelé a fővárost övező Budai hegyeket. Hazafelé észrevesszük, hogy a korhadt avar alól itt-ott zöld levélcsomók kandikálnak ki. Még nem levelek. Leg­feljebb levelecskék. A sárga virágú kankalin levélkéi. Mert a Csikóvár ma már nem egykori váráról és vár­­áráról híres, hanem arról, hogy itt nyílik a legszebb és legtöbb kankalin. Ha csokorba szeded és ránézel — olyan, mintha a felkelő nap fényébe tekintenél. Most még nincsenek virágook. Még csak olyan levél­­gumócskák gyürekednek, nyomják az avart. De megjele­­­­nésük biztató, mert a tavasz megérkeztét nem az ibolyák és nem a bolyhos kökörcsinek — ezek csak olyan elő­futárok —, hanem a sárga kankalinok jelzik. S most, hogy bújtogatják már zöld levélkéiket, ez annak a jele, hogy néhány meleg nap s aranysárga szőnyeg borul a Csikóvárak sok vihart látott, sok keserűséget takaró föld­jére. S akkor bizton tudod, hogy a tavasz végleg megérke­zett ... Szaniszló József Ú­jabb egy-két hét múlva még vi­rágosabb a hegyoldal. A Pilis, Bu­dai hegyek, Bükk mészkő és dolo­mitos oldalain a gyér fű között, a sű­rű tőlevélrózsás sárgaszirmú kövér daravirág s a vékonyra szabdalt le­velei közül a sárga, nagy virágú ta­vaszi hérics integetnék felénk. Szom­szédságában gyakori a kellemes illa­tú lilaszínű fürtös gyöngyike. Az erdő is gazdagabb már. Ifit egy csomóban keltikék lila, fehér virá­gai, ott árnyékban, a levelei közt szerényen meghúzódó ibolya virág­zik. Az avarban a karélyoslevelű kék májvirág bontogatja szirmait. Sok helyen vese és májbántalmak ellen használt gyógynövény. Az illatos, bársonyos-toaimáspiros magános virá­gú kapotnyak hűvös, árnyas erdőben mindenütt megtalálható. Bükkösben a pirosló hunyor és a tüdőfű pirosas, kékeslila virágát gyakran láthatjuk. Nyirkosabb helyeken a halványkék tavaszi csillagvirág is előfordul. De nemcsak az erdő és rét ölti fel tavaszi pompáját! A pat­akpartok is virágba borulnak. Mocsaras, nedves helyeken, patakok mentén a sárga­virágú gólyahír nyitja virágát a Nap felé (4. kép). Sokfelé megtaláljuk a vastag, szivacsos sárga száron a lile­­színű acsalapot, hogy korán elvirá­gozva helyet adjanak a későbben fej­lődő hatalmas leveleiknek. Hegyvi­déki források környékén az aranyve­­selke él, s régen virágzik a saláta­­boglárka, amelynek nagyjából vese alakú leveleit sok helyen salátának fogyasztják. Mire elolvad a hó, március végére, a bokrok, fák is ébredezni kezdenek. A mogyoróbokrok porzás virágzata gyakran mér február végén arany­sárga virágporral borítja be a talajt. Jól ismerjük a fűz- és nyárfa barka­­virágzatát is. Nyíltabb helyeken a még kopár hegyoldalon már messzi­ről feltűnnek a húsos som apró, sár­ga virágernyőkkel borított fácskái. Levelei virágzás után fejlődnek. Pi­ros termését jól ismerjük. Gyümölcs­ízt készítenek belőle. Erdőszélért napsütötte oldalakon a kökényvirág sem késik sokáig, s lassan e vadró­zsabokor is virágba borul. A tavasz napról napra pompázóbb. Miind több és több színes virág nyit­ja szirmát. A rügyekből zöld levelek fakadnak, s a sokszínű erdőben han­gos madárdal köszönti a természet ébredését. J. Czakler Mária 11

Next

/
Thumbnails
Contents