Természettudományi Közlöny 1878 (10. évfolyam, 101-112. füzet)
1878-01-01 / 101. füzet
MAGYARORSZÁG ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK. Wissenschaften" czím alatt. E czikk nem csupán ismerteti, hanem velősen, valódi történetírói elmeéllel meg is bírálja természettudományi mozgalmainkat. Az egész oly érdekes és mindvégig oly tanulságos, hogy méltónak ítélem a szószerinti lefordításra, annyival is inkább, mert ehhez kapcsolva alkalmam nyílik magam részéről is elmondani egy-két észrevételemet. Az „Allgemeine Zeitung" czikke így hangzik: Tudni, hogy semmit sem tudunk, a tudás kezdete. Ezt be is vallani, azt mutatja, hogy a tudás útján már a kezdeten túl jutottunk, s hogy komoly és elhatározott szándékunk, minden nehézség daczára azon tovább is haladni. Ezt a benyomást tette reánk a minapában egy kis füzetben, melyben egy magyar tudós nyiltan és őszintén bevallja, hogy hazája tudományos élete mennyire hátra van még a nyugati szomszéd országoké mögött, és elszámlálja az erőfeszítéseket, melyeket tettek és még ma is tesznek, hogy a régi mulasztást helyrepótolják. Ha már minden körülmények között is érdekes az ébredező szellemi életet meglesni, kettősen érdekes ennek a megfigyelése akkor, ha az ébredés inkább ébresztés, ha a szellem a bénító bilincsektől nem belőlről kifelé szabadította meg magát, hanem külső indítás hozta a szunvnyadó erőket mozgásba, ha a kérdés a körül forog : várjon csakugyan alvót ráztak-e fel álmából, vagy talán csak holttestet indítottak galvanikus rángásra. És még sokkal nagyobb fontosságot nyer az e kérdésre adandó válasz akkor, ha oly országról van szó, mely lényeges részét képezi annak a birodalomnak, melyhez Németország a hajlam és közös törekvések kapcsán annál szorosabban csatlakozhatik, mentől bizonyosabb most már, hogy a hajdani természetellenes politikai kapcsolatot egyik oldalról sem áhítják vissza, vagy legalább nem gondolják többé lehetségesnek. Ezek azok a szempontok, melyek bennünket arra bátorítanak, hogy ama füzetke tartalmára nyilvánosan reá utaljunk. A magyar nyelv és irodalom a 8-ik század folyamában mind jobban és jobban elsatnyulva és háttérbe szorulva, a nemesi családokban a német, törvényszékeknél és politikai gyülekezetekben a latin nyelvnek engedve az elsőséget, sőt egyházban és államban, a „felforgató törekvések" bélyegével illetve, csak akkor kezdett új lendületnek indulni, midőn — először is a közvéleményben — megszűntek a fenálló dolgok ellenzését olyanul bélyegezni , midőn nemzetiségi gerjedelmek rezdültek át Európán, itt is, amott is érvényre jutva. Ha e jelenségnek a magyar földön egy bizonyos évet, egy bizonyos művet akarunk határ körül kitűzni, talán 1830-at és Horváth Endre „Árpád" czímű epikai költeményét nevezhetnék. Ugyanekkor keletkezett a magyar tudós társaság is, melynek kitűzött feladata az volt : „a tudományok és szépművészetek minden nemeiben egyedül a nemzeti nyelv kiműveltetésére törekedni". E czél elérésére eszközül „a különféle nemzetek között vagy régen , vagy közelebb föltalált dolgok ismeretének honi nyelven való terjesztését" választotta. Nem a mi feladatunk megmutatni, miként terjeszkedtek e törekvések, miként keletkezett a negyvenes évektől fogva a magyar hírlapirodalom, miként működött különösen Kossuth Lajos ebben az irányban, eszméit a nyelvi mezzel, melybe öltöztette, nyelvét a tartalommal, melyet belé ültettett, közvagyonná téve. Minket itt a magyar földről csak * Unsere Thätigkeit auf dem Gebiete der Naturwissenschaften im letzten Jahrzehnt. von Koloman Szilv. Eiterarische Berichte aus Ungarn. I. Band.. 2. Heft. Budapest, 1877.