Természettudományi Közlöny 1878 (10. évfolyam, 101-112. füzet)

1878-01-01 / 101. füzet

2 MAGYARORSZÁG ÉS A T ERMÉSZETTUDOMÁNYOK. Wissenschaften" czim alatt. E czikk nem csupán ismerteti, hanem velősen, valódi történetírói elme-éllel meg is bírálja természettudo­mányi mozgalmainkat. Az egész oly érdekes és mind végig oly tanulságos, hogy méltónak itélem a szószerinti lefordításra, annyival is inkább, mert ehhez kapcsolva alkalmam nyílik magam részéről is elmondani egy-két észrevételemet. Az „Allgemeine Zeitung" czikke így hangzik: Tudni, hogy semmit sem tudunk, a tudás kezdete. Ezt be is vallani, azt mutatja, hogy a tudás útján már a kez­deten túl jutottunk, s hogy komoly és elhatározott szándékunk, minden ne­hézség daczára azon tovább is haladni. Ezt a benyomást tette reánk a mi­napában egy kis füzetke*, melyben egy magyar tudós nyiltan és őszintén be­vallja, hogy hazája tudományos élete mennyire hátra van még a nyugati szomszédországoké mögött, és elszám­lálja az erőfeszítéseket, melyeket tet­tek és még ma is tesznek, hogy a régi mulasztást helyrepótolják. Ha már minden körülmények között is érdekes az ébredező szellemi életet meglesni, kettősen érdekes ennek a megfigyelése akkor, ha az ébredés inkább ébresztés, ha a szellem a bénító bilincsektől nem belőlről kifelé szabadította meg ma­gát. hanem külső indítás hozta a szunv­nyadó erőket mozgásba, ha a kérdés a körül forog : vájjon csakugyan alvót ráztak-e fel álmából, vagy talán csak holt testet indítottak galvanikus rángásra. És még sokkal nagyobb fontosságot nyer az e kérdésre adandó válasz akkor, ha oly országról van szó, mely lényeges részét képezi annak a birodalomnak, melyhez Né­metország a hajlam és közös törekvé­sek kapcsán annál szorosabban csatla­kozhatik, mentől bizonyosabb most már, hogy a hajdani természetellenes politikai kapcsolatot egyik oldalról sem áhítják vissza, vagy legalább nem gon-* Unsere Thätigkeit auf dem Gebiete der Naturwissenschaften im letzten Jahr­zehnt. von Koloman Szilv. Eiterarische Be­richte aus Ungarn. I. Band.. 2. Heft. Bu­dapest, 1877. dolják többé lehetségesnek. Ezek azok a szempontok, melyek bennünket arra bátorítanak, hogy ama füzetke tartal­mára nyilvánosan reá utaljunk. A magyar nyelv és irodalom a i 8-ik század folyamában mind jobban és jobban elsatnyulva és háttérbe szo­rulva, a nemesi családokban a német, törvényszékeknél és politikai gyüleke­zetekben a latin nyelvnek engedve az elsőséget, sőt egyházban és államban, a „felforgató törekvések" bélyegével illetve, csak akkor kezdett új lendület­nek indúlni, midőn — először is a köz­véleményben — megszűntek a fenálló dolgok ellenzését olvanúl bélyegezni ; midőn nemzetiségi gerjedelmek rez­dültek át Európán, itt is, amott is ér­vényre jutva. Ha e jelenségnek a ma­gyar földön egy bizonyos évet, egy bi­zonyos művet akarunk határ-kövül ki­tűzni, talán 1830-at és Horváth Endre „Árpád" czimű epikai költeményét ne­vezhetnék. Ugyanekkor keletkezett a magyar tudós társaság is, melynek ki­tűzött feladata az volt : „a tudományok és szépművészetek minden nemeiben egyedül a nemzeti nyelv kiművelteté­sére törekedni". E czél elérésére esz­közül „a különféle nemzetek között vagy régen , vagy közelebb föltalált dolgok ismeretének honi nyelven való terjesztését" választotta. Nem a mi feladatunk megmutatni, miként terjeszkedtek e törekvések, mi­ként keletkezett a negyvenes évektől fogva a magyar hírlapirodalom, miként működött különösen Kossuth Lajos eb­ben az irányban, eszméit a nyelvi mez­zel, melybe öltöztette, nyelvét a tartalom­mal, melyet belé ültettett, közvagyonná téve. Minkéi itt a magyar földről csak

Next

/
Thumbnails
Contents