Természettudományi Közlöny 1889 (21. évfolyam, 233-244. füzet)
1889-05-01 / 237. füzet
APRÓ KÖZLEMÉNYEK. 221 mint azt az ilyen partokon harmincz évvel ezelőtt már Fitzroy kapitány alkalmazta, és ami azóta igen hasznosnak bizonyult. Erre a jelre a vasmacskán álló hajó mind siet vitorláit felvenni és a nyílt tengerre menekülni. Az a régi mondás ugyanis, hogy a jól épített hajónak mit sem árthat a tenger, az ő legnagyobb ellensége a szárazföld , még mindig érvényes. Szóval, amely hajó csak teheti, felhúzza vasmacskáit, menekül a kikötőből és csak akkor tér vissza, ha a vihar eltilt. Azonban a Szamoa-szigeteken ilyen vészjelzések nincsenek, és a márczius 16-ikán dühöngő cziklon éjjel lepte meg a vasmacskán levő hajókat, amelyek közül csak az egy angol »Calliope«-nak sikerült a nyílt tengerre menekülnie, amely valószínűleg fűtött kazánnal állott a kikötőben. Ilyen körülmények között a menekülés másik módja az önkéntes partravetődés, az olyan jól választott parton való megfeneklés, mely azzal a lehetőséggel biztat, hogy a személyzetet, sőt talán a hajót is sikerül megmenteni. A jó és pontos térképek, minőket mai napság a vízrajzi intézetek készítenek, feltüntetik az olyan partrészeket is, amelyeken a partravetődés a legkevesebb kárral történhetik. A veszedelem eme pillanatában azután az ilyen pontok helyes megválasztásán és elérésök ügyes módján fordul meg az egész dolog. Az utóbbi években ilyen módon menekült meg Calabria partján, nyugati orkánban a »Saida« osztrák-magyar hadihajó, és csak egyetlen egy embert vesztett a legénységből ; az is a maga hibájából lett a halál fia. A bejrúti (Szíria) révben, ahol gyakran igen erős nyugati viharok dühöngnek és rettenetes hullámzás keletkezik, ilyen módon menekült meg az angol »Zebra« hadihajó összes legénységével, mikor már a vasmacskák . Ők mind felmondták a szolgálatot, s mikor közüle részint vasmacskákon állva mentek tönkre a hajók, részint pedig azon igyekezetük közben vetette őket sziklás partra a hullám, mikor felvonták a vitorlákat és a mély tengerre iparkodtak eljutni, s odavesztek mindenestől. A szíriai partokon az ilyen nyugati viharok alatt mindig nagy szökődagály is keletkezik és partravetéskor olykor nagyon messze kerül a hajó a szárazföldre, mint a »Zebra« esetében is, amely a vihar megszűnte után olyan messzire esett a medrébe visszatérő víztől, hogy a tatarozás megtörténtével a hajónak vízre juttatása végett olyan műveleteket kellett végezni, mint amilyeneket a hajónak a hajógyárból való vízrebocsátásakor szokás végezni. A márczius 16-iki cziklonról, amely annyi hajót és emberi életet elpusztított, még nincs elég adatunk, hogy a vihar középpontját kiszámíthassuk. Ha földrengés, illetőleg tengerrengés nem járt vele, a hullámzásnak mindenesetre rettenetesnek kellett lenni, mikor egyes hullámai csak úgy könnyű szerrel felkaphatták és a korallzátonyhoz csaphatták az olyan hajót is, mint az »Eber«. Még a hajósok közt is nagy az olyanok száma, aki optikai csalódás alapján önálló hullámmozgásban hisznek, és látni vélik, miként érkezik egyegy hullám a hajóhoz, kisebb-nagyobb erővel emelgeti, oldalra döntik az ellenkező oldalon ismét tovahömpölyög. A hullámnak nincs haladó, áramló mozgása, csak emelkedése és sülyedése (hullámhegy és hullámvölgy) történik hihetetlen sebességgel. A magasra tornyosuló hullámot, amely gyakran előre zuhan s tajtékozó hullámokká törik meg, a vihar elfújja és tajtékja a levegőben oszlik szét. A víz csak emelkedik és sülyed, anélkül, hogy haladó mozgása volna. Keletkezzék a hullám akár erős légnyomástól (szél), akár a tenger fenekének emelkedésétől vagy sülyedésétől (tengerrengés), ebben a — ha szabad úgy mondanunk — merőleges irányban való mozgásában óránként 380 kilométernyi sebességgel terjed tova, holott gyorsvonataink óránként alig tesznek többet 40 kilométernél. A peru iquiquei földrengés okozta hullám 24 óra alatt 8760 mérföldet (1 teng. mfd. : 1855 méter) tett, amely idő alatt elérte Japán