Természettudományi Közlöny, 1962 (6. [93.] évfolyam, 1-12. szám)
1962-12-01 / 12. szám
barátsággal ajándékozott meg. Talán ezért hozta a gondviselés az én magyar barátomat Budapestről egészen a Pendzsab-ba, mert egyébként egyetemi tanárok és rosszcsont tisztecskék ritkán kerülnek össze” — írja visszaemlékezéseiben Dunsterville tábornok. ötvenegy év múlva ő írta az egyik legszerettéijesebb nekrológot öreg „lifelong” bartjáról, Steinról. 1897-ben Lahoreba jött két fiatal kollégiumi tanár, Percy Stafford Allen (1869—1933.), a kiváló Erazmus-kutató és Thomas Walker Arnold (1864—1930.), az iszlám tudósa. Sírig tartó barátságukról vonzó képet nyújt levelezésük, amelyet Allen özvegye adott ki később. „Stein Aurél... akár a hosszú, éjfélig tartó menetelések után, a sivatagi ásatásoknak porfelhőbe burkolt napjaiban, sohasem szűnő rendszerességgel” írt barátainak. Jóbarátja és 40 éven át munktársa volt a lahorei School of Art igazgatója J. H. Andrews is. E barátok között és általuk lett Stein angollá. 1897-ben megtartja Stein székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián, a fehér hunok szerepéről India történetében. Most már mindinkább előtérbe nyomul nála a filológus mellett, sőt annak rovására a régész és kultúrtörténész. Kisebb régészeti kutatóexpedíciókon vesz részt (Bunér, majd Bihár). 1899-ben elfoglalja a calcuttai mohamedán egyetem igazgatói székét, de már minden energiáját lekötik azok az előkészületek, amelyekkel a XX. század új perspektívákat nyitó legeredményesebb expedícióját vezette be. Történelmi horizontunk a század első felében rendkívüli mértékben kiszélesült, elmélyült. De még ennek mértékéhez képest is meglepő azoknak a felfedezéseknek a gazdagsága, amelyeknek a révén a Tarim-medence hajdani történetét megismertük és jelentőségét az egyetemes művelődés történetében lemérhettük. Ezekre a felfedezésekre áldozta Stein munkás életének legeredményesebb évtizedeit. Mielőtt a Kven-lün és a Tien-San gleccsereiből lerohanó folyók belevesznének a sivatag homokjába, sok — ma már nem létező — oázis és város életét tették lehetővé. Ezeken át haladtak az őskori és korai középkori Keletet és Nyugatot összekötő transzkontinentális karavánutak. A népvándorlás és a kínai birodalom terjeszkedésének ezen küzdőterére a VI.—VII. századtól kezdve török népek, közöttük a sokgyökerű kultúrával bíró ujgurok települtek be, s így vált e terület Turkesztánná, azaz „Török föld”-é. Ez a művelődési fókusz nemcsak Kína és a Földközi-tenger, hanem India felől is magába gyűjtötte a kultúra sugarait. A Tarim-medencei romok (Kucsa, majd Khotan) közül a helybeli kincskeresők révén másfélezer éves indiai szövegemlékek is kerültek a filológusok elé. 1896-ban beszélt először Stein arról, hogy rendszeres régészeti kutatást végző expedíciókat kellene vezetni a Tarim-medencébe. Sok küzdelem és igen alapos tudományos felkészülés után végre 1900. május 25-én az első expedíció Kasmírból nekivághatott az északon tornyosuló hegyóriásoknak. Feljegyzései, könyvei mutatják, milyen nagy körültekintéssel készült történeti, földrajzi előtanulmányok után indult hét évet igénybe vevő három expedíciójára. Emil Sénart találóan jegyezte meg róla, hogy „azért talál, mert mindig tudja, hogy mit megy keresni”. Mindig magányosan, egyetlen európaiként, önmagára utalva (mindössze egy későbbi, kisebb perzsiai útján volt kísérője Pábry Károly) vállalta a fáradalmakat, maga lévén expedícióinak szervezője, parancsnoka, orvosa, régésze, antropológusa, tolmácsa, vezető térképésze, s ha kellett — mint a régiséghamisító bennszülött, Iszlám Akhám idhotáni leleplezése mutatja — akár rendőre is. Az első expedíción főleg Khotán környékének rommezőit, jórészt általa felfedezett, már a IV.—V. században elhagyott, majd homok alá került városokat (Niya, Kenya, Endere stb.) tárt fel. Visszatérte után a pendzsabi iskolák felügyelőjévé nevezték ki, s szabadságolták, hogy a British Museumban dolgozhassa fel a magával hozott hatalmas anyagot. Azonban az eredmény és aznnepeltetés ellenére is sokat kellett küzdenie a második expedícióért. 1904-től kezdve — mint az Északnyugati Határtartomány és Beludzsisztán régészeti felügyelője — adminisztrációs munkát végez, miközben éppen az ő eredményeinek a hatása alatt német, francia stb. expedíciók indulnak. Végre 1906 áprilisában újból felkerekedhetett, hogy az 1909 januárjáig tartó második expedíción, Loulan és Miran romjainak érintésével eljusson Tunhuangba. Nem szegte kedvét az sem, hogy a régészeti kutatásokkal való foglalkozás lehetőségét a kormánykörök által rárótt térképezési feladatok elvégzésével kellett biztosítania, s ez ideje és energiája nagy részét lekötötte. Tunhuang barlangtemplomaira nagy geológusunk, Lóczy Lajos hívta fel a figyelmét, aki még 1879-ben járt ott. Az „Ezer Buddha” barlangtemplomaiban gyönyörű freskókat talált (ezekről 1959-ben adott ki szép könyvet Miklós Pál) , továbbá tudomást szerzett egy befalazott könyvtár létezéséről is. Jól tudott bánni az emberekkel, elérte azt, hogy Wang szerzetes kibontotta a falat és Stein beléphetett a 900 évvel ezelőtt lezárt raktárba, a szkitával rokon szaka, szogd, tohár, különféle (pl. rovás) írású török stb. régi kéziratok tízezrei közé. A templomok restaurálására adott összegekért Stein sok értékes kéziratot megkapott. Bármily sok is ez az anyag, csak kis része volt a kézirattárnak, hiszen egy évvel később Paul Pelliot csupán kínai kéziratot 15 000-et nézett át, s részben meg is szerzett. Stein ezen az expedícióján találta meg a kínai Nagy Fal legnyugatibb részét is, Tunhuangtól északra a pusztaságban. A széltől védett oldal tövében még élesen kivehető volt a sok-sok évszázaddal ezelőtt porrá lett katonai őrjáratok által taposott ösvény, az őrtornyokban pedig nagy tömegekben kerültek elő ügyiratok, pl. a hajdani karavánok láttamozott útleveleinek lajstroma. A nyári hónapokban a Kven-lan és a Nan-San gleccseres, szakadékos hegyláncait térképezte. Útja vége felé megtalálta a Ladakhba vezető, régóta feledésbe merült karavánutat. Ezt az utat követve, egy gleccseren lefagytak jobb lábának ujjai, és azok amputálása vált szükségessé. Eredményei azonban minden szenvedésért kárpótolták. Megkapta az Angol Földrajzi Társaság alapító ét- Panorima a Mohand-Margról: a Szind folyam völgye (Stein Aurél eredeti felvétele) Stein Aurél karavánja a Taklamakan-sivatagban (Stein Aurél eredeti felvétele)