Természet Világa, 1975 (106. évfolyam, 1-12. szám)
1975-06-01 / 6. szám
gia-ellátását 2 db SNAP—19 típusú, egyenként 35 W teljesítményű nukleáris izotóp-generátor biztosítja termoelemekkel. Napelemei nincsenek a sűrű porviharok és bizonytalan felszíni viszonyok miatt. Az összes fontos fedélzeti elektromos egységet duplázva építették be, vezérművét az a Martin Marietta cég gyártotta, amely a Titan—III. hordozórakétát is építi. A biológiailag sterilen lezárt leszálló laboratórium a burkolattal együtt 1098 kg tömegű, ehhez járul még az aerodinamikai fékező pajzs és az ejtőernyőrendszer 540 kg tömege. 1500 km magasságban egy 1590 kg tömegű egység válik le az Orbiterről és (720 km/h értékű) rakétás fékezés után lapos szögben 244 km magasságban belemerül a Mars ritka légkörébe. Az aerodinamikai fékezés 6 km magasságig tart (a felizzott pajzs ekkor már hatástalan), itt kinyílik egy 15 m átmérjű ejtőernyő. Ez 1,6 km magasságig fékez, majd a kúpos pajzzsal együtt leválik, hogy a súly minimálisra csökkenjen. A Lander ledobja a biológiai védőréteget, kinyújtja a teleszkopikus lábát és megkezdi a rakétás fékezést, amely 5—10 percig tart. Radarral méri magasságát a felszíntől és a fedélzeti számítógép vezérlésével biztosítja, hogy lágyan érjen talajt. A 2 tv kamerája 1/25° pontossággal irányítható, képélessége 1 m-től 1400 m-ig terjed. Egyidejű működésük esetén sztereófelvételeket is készíthet. A különböző színszűrőkkel készített képek öszszedolgozásával állíthatók elő színes felvételek. A Lander egység UHF sávban 16 000 bit/sec sebességgel ad információkat a keringő Orbiter felé, amely felveszi és rögzíti az adást, majd a nagy távolság miatt jóval lassabban, 1000 bit/sec sebességgel adja tovább a Föld felé irányított antennáján. A jelzéseket 3 nagy állomás veszi 64 m átmérőjű parabola- antennákkal Kaliforniában, Spanyolországban és Ausztráliában. 1976 nyarán és őszén — amikor erre sor kerül — a JPL központjában 700 főnyi szakember dolgozik majd az adatok feldolgozásán. (A Biológiai Laboratórium felszíni működését előző cikkünk tárgyalja.) A h o rdo zórakéta és pálya A két Viking űrszondát a General Dynamics—Convair gyártmányú ún. „háromcsövas” Titan—IIIE—Centaur DIT jelű négy fokozatú hordozórakéta indítja, amely jelenleg az Egyesült Államok harmadik legteljesítőképesebb rakétakombinációja. (Lásd a táblázatot.) Hossza 48,6 m, maximális átmérője 10 m, startsúlya 644 Mp. A rakéta induló gyorsulása: 3,5 m/s'J. A start után az első fokozat a Centaur gyorsító fokozatot és a Viking járművet 184 km magasságú parkolópályára emeli, ahonnan 30 perces repülés után a rakéta másodszori begyújtásával indul a Mars felé vezető pályára. Ehhez 11,5 km/sec (41 400 km/h) sebességet kell elérnie. Ez ún. energiaminimumos pálya, amely a maximális hasznos terhelést biztosítja. A repülési távolság kb. 700 millió km, az út időtartama 305 — maximum 360 nap. A Föld—Marstávolság a szonda megérkezésekor 330 millió km lesz. A NASA-nak 30 napos „indítási ablak” áll rendelkezésére 1975. augusztusától szeptember közepéig, ezért a tervek szerint az A jelzésű szonda augusztus 11-én, a B jelzésű augusztus 21-én indul Cape Canaveralból. Egy tartalék példány készenlétben áll és ha fellép valamilyen műszaki probléma, s akkor, az egész szonda kicserélhető az indítási időszak alatt. A hordozórakéta pótlására nincs mód. A Marshoz érkező szonda RS—21 hajtóművével 45 perces fékezés után egy bolygó feletti elliptikus pályára áll, amelynek minimális távolsága 1500 km, maximális távolsága 38 000 km, egy fordulat ideje 24 óra 36 perc. Mivel a Mars egy napja 24 óra 39 perc, ez szinkron pályának tekinthető. Mindkét jármű a fékezés után legalább 10 napig kering így a bolygó körül, amíg a földi vezérállomás nagy pontossággal kiszámítja röppályájukat és a tervezett leszállóhely eléréséhez szükséges paramétereket. Eközben az Orbiter rész tvkameráival, infravörös radiométerekkel és spektrométerrel újból felderíti a leszállóhelyek térségét. Ez az időszak szükség esetén 50 napig is tarthat. A leszállóhelyeket a Mariner—9 korábbi 349 napos aktív időszaka alatt készített 7329 db fotó alapján jelölték ki. Tekintettel arra, hogy 50—60 km magasságú porviharokat, 17 km magas hegyeket és 185 km/h-s szélsebességet is mértek, a leszállási pontot a lehető legmélyebb síkságon jelölték ki, ami a fékezési manővereket megkönnyíti. Sárhidai Gyula oki. mérnök, Budapest Az elmúlt években a Mars-kutatással az alábbi cikkeink foglalkoztak: Nagy István György: „A Mars nagy oppozíciója és a marsrakéták" 1971. 7. sz.; Érdi Krausz György: „Célhoz értek a Mariner-, Mars-szondák" 1972. 1. sz.; Nagy István György: „Exobiológiai műszerek” 1972. 2. sz.; Nagy István György: „Lágy leszállás a bolygókon” 1972. 3. sz.; Rajcsányi Péter: „A vörös bolygó közelről" 1973. 8. sz. A Viking-szonda modellje 269 1. táblázat Fokozat darabszám Hajtóanyag Tolóerő 1.2 UTC szilárd 1040 Mp/117 sec-ig II.1 Titan—II 1. fokozat folyékony 236 Mp/146 sec-ig III.1 Titan—II. 2. fokozat folyékony 45,4 Mp/206 sec-ig IV.1 Cantaur D1. fokozat folyékony 13,6 Mp/415 sec-ig