Természet Világa, 1987 (118. évfolyam, 1-12. szám)

1987-08-01 / 8. szám

várnia a kompot vagy jégzajláskor Buda­pestig kell utazni. Üdülőterületről lévén szó, a híd iránti igény itt különös hangsúlyt kap, amit különféle ipari létesítmények és nagyobb települések jelenléte amúgy is indokol. A kompok — különösen a váci komp — forgalma is jelzi a h­íd szükséges­ségét, s a hiány hovatovább gátja a Duna­kanyar további fejlődésének. Ebben a térségben a Duna-híd építését tehát elő kellene irányozni. A Budapestről délre fekvő Duna-szaka­­szon a hídhiány már-már katasztrofális. Szépen fejlődő városaink közül elsősor­ban a Duna mentiek (Dunaújváros, Paks, Kalocsa, Szekszárd, Mohács), de a kissé távolabbi nagyobbak is (Székesfehérvár, Kecskemét, Pécs) sínylik a túlparttal való kapcsolat hiányát, amit két, a vasúttal közös használatú híd nem tud kellően lebonyolítani. Itt jegyezzük meg, hogy mind a két híd helyét annak idején a vasúti forgalom igényei alapján választot­ták ki. Azok tehát a közúti forgalom szem­pontjából bizonyos mértékig kényszere­dett elhelyezésűek és semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy miattuk olyan át­alakításokat végezzünk az ország közúti hálózatán, mely a két híd elhelyezését centrálissá tehetné. Ez sokkal többe ke­rülne, mint új hidak építése. A topográfiai, a gazdasági és a helyi ismeretek összegzése alapján a szóban forgó Duna-szakaszon legégetőbb a híd­hiány a Dunaföldvár és Baja közötti sza­kaszon. A jobb parton Szekszárd, Bony­­hád, Paks (atomerőmű), a bal parton Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas növeke­dése támasztja alá az igényeket. Nem sokban marad el az igényekkel az ettől délre eső térség sem, ahol a mohácsi kompjárat forgalma jelzi a szükségletek állandó növekedését. (Itt jegyezzük meg, hogy az országhatárokhoz legközelebb eső két komp, a mohácsi és a váci for­galma együtt többet tesz ki, mint az összes többi kompé együttvéve.) Duna­­földvártól északra Dunaújváros tájékára kívánkozik egy alkalmas hídhelyszín. Bu­dapesttől délre Szekszárd, Mohács és Dunaújváros lenne az építendő hidak megvalósítási sorrendje. A szekszárdi térségben létesítendő híd építésének megkezdése a jelenlegi öt­éves terv egyik beruházása. Ennek zöme ugyan a következő ötéves terv része, azonban mégis meglepő, hogy ennek a rendkívül fontos és nélkülözhetetlen összeköttetésnek a küszöbön álló meg­valósulása eddig viszonylag kevés nyilvá­nosságot kapott. Ha ez a híd megépül, az ország legégetőbb hídhiánya valame­lyest enyhülni fog. Az átmeneti időben talán a bajai híd soron kívüli konzolos átépítésével lehetne a bajokon segíteni. Ismeretes, hogy az ország közlekedési koncepciójának kidolgozása folyamatban van és rövidesen az országgyűlés elé kerül. Ez a koncepció lesz hivatva a leg­főbb irányelveket megállapítani és meg­teremteni az egyensúlyt a közlekedés különböző ágazatai (vasúti, közúti, vízi, légi) között. Benne bizonyára nagyobb hangsúlyt fog kapni a közúti közlekedés, melynek keretébe a dunai hidak építése is tartozik. Remélhető ezért, hogy a fen­tebb jelzett hídigények kielégítése és a hídhiányok felszámolása tárgya lesz a koncepciónak, illetve az azt követő terve­zéseknek. CHRIM BERMANT—MICHAEL WEITZ­­MAN: Ebla, egy ismeretlen ókori civili­záció (Gondolat Könyvkiadó, 1986.) Ez a könyv nagyszerű. A szerzők nagy fába vágták fejszéjüket, de sikerrel oldották meg a feladatot. (Ch. Bermant közgazdász vég­zettségű szépíró, M. Weitzman orientalista és matematikus, mindketten Angliában él­nek.) A könyv egy ötezer éves civilizációt feltáró ásatásról tudósít, összefogva a jobb megértéshez szükséges szinte összes kap­csolódó információt, szerencsésen ötvözve Weitzman szaktudását Bermant csiszolt stí­lusával. A Közel-Kelet, Mezopotámia az eddigi ré­gészeti és történelmi adatok szerint is az emberiség egyik legősibb bölcsője. A könyv kb i. e. 3000—i. e. 500-ig összefoglalja a térség történelmét; a sumér, amurrú, akkád, hettita, asszír, méd uralmak és uralkodók változásait. Bevezet a térség régészetének történetébe, s különösen részletesen az ék­írás és az azt alkalmazó különböző, már év­ezredek óta holt nyelvek megfejtésébe. Szól a nehézségekről, a többfajta lehetséges ol­vasat okozta bizonytalanságokról. Igen ala­posan foglalkozik a Bibliával mint az írott forrásanyagok legközismertebbjével, illetve ennek a térség ásatásainak eredményeihez való viszonyával. A szerzők érzékét dicséri, hogy miközben az összehasonlításban, a forráskritikában megtartják a tudós, a tudo­mány szigorát, kultúrtörténeti-vallási vonat­kozásban senkit nem sértenek, botránkoz­­tatnak meg. Ilyen alapos előkészítés után térnek rá tu­lajdonképpeni témájukra. A korábban meg­talált ékírásos táblákon több utalás olvasha­tó Ebiára mint virágzó kereskedelmű, tudo­­mányú és erős hatalmú birodalomra vagy városállamra. 1963-ban a fiatal olasz régész­professzor, Paolo Matthiae Szíriában kere­sett megfelelő ásatási helyet ókori művésze­ti kutatásaihoz. Északon, Aleppo közelében választotta ki Tell-Mardíh terepét. Épület­maradványok, szobrok, tűzvészek nyomai után 1974-ben számos agyagtáblát találtak ékírásos feliratokkal. (A következő években több könyvtárnyi, 15—20 000 tábla került elő, s ha csak a hosszabb szövegeket tartal­mazó, jó állapotban fennmaradtakat számol­juk is, az kb. két-háromszorosa az összes addig, máshol talált ékírásos táblának!) Giovanni Pettinato professzor, olasz asszi­­rológus vállalkozott a táblák megfejtésére, amit nehezített, hogy egy addig ismeretlen nyelven íródtak. Az mindenesetre hamar ki­derült, hogy a legendás Eblát találták meg. (Az egyes rétegeket — bizonyos bizonyta­lansággal — i. e. 3000 és i. e. 2000 közé da­tálták.) Néhány további eredmény (személy- és helynevek) pedig megindította a lavinát. Vallási hagyományok igazának és nemzeti elsőbbségeknek eldöntéséhez citálták pro és kontra Eblát egyes körök. A szerzők új­ból ügyesen mozognak az ingoványos tala­jon, hangsúlyozva a tudományos bizonyta­lanságot (olvasatok, kormeghatározás) fino­man elutasítják a mindenfajta (zsidó, arab, keresztény) fundamentalizmus túlzó követ­keztetéseit, és egyúttal meghagyva a lehe­tőségek többfajtaságát, meghúzzák azok ha­tárait is. Az ásatás és a leletek (ékírásos táblák) feldolgozása még javában folyik, így a könyv természetszerűleg nem adhat lezá­rást. De amit felölel, azt igen olvasmányo­san, s nem túlzás: izgalmasan, lebilincselő­­en tárgyalja, így messzemenően alkalmas a téma, de tágabban a régészet- és történet­­tudomány iránti érdeklődés felkeltésére. De ugyanakkor kielégíti a szigorú szakmai igé­nyeket is a több mint 800 szakirodalmi hi­vatkozással. (Egyben a könyv apró hibája is az emiatti nehezen olvashatóság: egyes he­lyeken kis túlzással a mondatok szinte min­den szavához van a könyv végén jegyzet, hivatkozás.) Felnő a könyv színvonalához a fordítás (Fröhlich Ida munkája). Különösen az ékírás­­megfejtés során a bizonytalanságok ecsete­lésére hozott angol nyelvi példák magyarí­tása igen frappáns. A képanyag (J. R. Homa és A. Benedek) jól segíti a mű élvezetét — mert e könyv olvasása valóban az. (S. A.) JÁRAINÉ KOMLÓDI MAGDA: Legen­dás növények. (Gondolat Könyvkiadó, 1987.) A Gondolat Zsebkönyvek e legújabb kötete a növényvilág érdekességei közé kalauzol el bennünket, legyenek az érdekességek bioló­giaiak vagy kultúrtörténetiek. A szerző idő- és térbeli korlátok nélkül vezeti az olvasót: a külön­böző világrészek növényei fonódnak össze az egyetemes emberi történelemmel és kultúrtör­ténettel, a szerző mindegyik területen járatos­nak bizonyul. A kötet kifejezetten érdekességek gyűjteménye, vagyis nem vonul végig rajta valamiféle egységes logikai felépítés vagy tör­ténetiség, minden fejezet és alfejezet más té­makört csoportosít, s azt sokszempontúan járja körül. Ilyen témacsoportok: a növény mint fize­tőeszköz, a legnagyobb növények, a legszívó­sabb növények, balzsamok, papírnövények, nyílmérgek, rágógumik, a „mannák’’, a mirtusz stb. A tárgyalt témakörökben a szerző igen sok érdekes adatot gyűjtött össze. A kötetet ötven színes felvétel illusztrálja, amelyeket a szerző a világ legkülönbözőbb részein készített. A köz­kedveltségnek örvendő sorozat újabb értékes kötettel gazdagodott. (G.l.) 294

Next