Természet Világa, 2002 (133. évfolyam, 1-12. szám)
2002-02-01 / 2. szám
ben, térképen már többször elérték. Összekapcsolás esetén ez lesz hazánk leghosszabb barlangja! (A pályázat megírása után, 2001. 12. 02-án megtalálták a Pál-völgyi-, Mátyás-hegyi-barlangok összekötését, ezzel a főváros alatt, Budán található az ország leghosszabb barlangja, megelőzve az aggteleki Baradla-barlangot is. Megjegyzendő: genetikailag összeköttetésben van a fent említett barlangokkal a Szemlő-hegyi-, Ferenc-hegyi-, Józsefhegyi-barlang is, csak meg kell találni. Budai barlangjaink fő jellemzői az elsődleges tektonikus repedéseken túlmenően a régebbi meleg vizes hatások képződményei, kristályai. Formailag ilyen érdekesek a keveredési korrózió által létrehozott öblös formák, mint például a Mátyás-hegyi-barlangban a Vadvizek útja. (Keveredési korrózió: a mélyből feltörő, mésszel telített víz keveredik a hegyre csapadék formájában lehullott és a barlangok repedésein beszivárgó, mésszel telített vízzel. A két különböző hőmérsékletű és anyagú folyadék összekeveredve újra oldóképessé válik. A meleg víz képződményei általában ásványkiválások, kalcitrétegek felhalmozódása. A hideg víz fentről, a kőzet repedésein leszivárog és ott mészben telítetté válik, a barlang légterébe érve lerakja szállítmányát, szép függő, álló cseppköveket és oszlopcseppköveket épít. Más formák is kialakulnak, pl. cseppkőlefolyás, függöny stb. A felsorolt barlangok mindegyike a kőzetté válás után jött létre. Egy kivétel azonban van, ez a budai Vár-barlang. Alkotó kőzete az édesvízi vagy forrásmészkő, amely kőzet kialakulásával egy időben üregek alakulhatnak ki. Mint említettem, a pesti oldal lezökkenése előtt a források jóval feljebb léptek a felszínre. Ahogy a felszínre jut a telített meleg víz hordaléka, lerakja az oldott mész tartalmát, mésztufagátakat építve; az üregképződés szingenetikus, tehát a kőzettel egyszerre képződik. Az üregek természetesen nem összefüggően járhatók, de könnyű anyagszerkezetük miatt könynyen vájhatók, alakíthatók. Erre az emberek is hamar rájöttek és a Várhegyben nagy üregrendszereket vájtak ki. Aktív mésztufaképződést a Gellért-hegyi alagútban tanulmányozhattam. A Gellért-barlang őstörténete szorosan összefügg a Gellért fürdőével. Kezdetben e terület a tengerlevonulás után dimbes-dombos lehetett. A triász mészkő és dolomit alapkőzetű dombok közé lerakódott az eocén márga, később az oligocén agyag, majd a forrásokból az édesvízi mészkő, tufagátakat építve. A hegység kezdett a mai Duna vonalában szétválni. Az egyik oldala kiemelkedett, a másik lesüllyedt. A fenti részek forrásszálaiból barlangok lettek és mintha egy közlekedőedényt ferdén emelnénk föl, az alsóbb járatokból kifolyt a víz, a felsők pedig kiszáradtak. E folyamat elérte a mai Gellért-hegyi-barlang I-es ősforrásszáját. Ez a mai sziklakápolna bejárati terme. Közben a területet, egyes vélemények szerint, el-eláraszthatta a tenger. Ezzel magyarázzák az I-es ősforrásszáj tengeri hullámzás (abrázió) által kialakult formáit. A folyamat nem állt le, emelkedett az Ős- Gellért-hegy, talán már az ősember is lakhatott itt, miután a az I-es ősforrásszáj kiszáradt. Egész biztosan meleg volt akkor, hiszen most is meleget áraszt. Ekkor előbb a II-es ősforrásszájnál folyhatott ki a meleg víz (oda épült a kolostor). A további emelkedés újabb vízszintcsökkenést eredményezett. A következő szint a mai mesterséges sziklakápolna alatti Aragonit-barlang terme lehetett. Onnan szivároghatott ki a hegylábi szinten a meleg víz. Ez az üreg táplálhatta mindkét ősforrásszájat. Végül a barlangok alól kivonult az ősforrás, bevágódva a mai Szent Gellért térre. Ideális környezet lehetett az ősembereknek és az őket követőknek, minket is beleértve. Lássuk, kik is lehettek! Az ősember is lakott már itt, s bár tárgyi bizonyítékait már nem lehetett megtalálni, a barlangot állandóan lakták. Többször ki is ürítették, megjegyzendő viszont, hogy a Tabánban találtak ősembercsontokat. A népmondák szerint boszorkányok lakták a barlangot. Más elbeszélések szerint itt élt egy Iván nevű jóságos, szent életű szerzetes, aki a barlang előtti (később Sárosfürdő, ma a villamosmegálló alatti) ősforrásban gyógyította a hozzá zarándokló betegeket. A barlangot még ma is Szent Iván-barlangként emlegetik. A forrás tudatos hasznosításának első nagy korszaka a római uralom idejére esik. Ekkor alakult ki a gyógyforrások körül a balneoterápia központja, ahol már képzett „balneátorok” gyógyították a betegeket. A gyógyforrások híre hamar túlterjedt a provincia határain. Aquincum illír eredetű nevében is utal a „bővizű” forrásokra: „Aquae calidae superiores et inferiores”, ez a felirat Claudius császár korából maradt ránk, mely felső és alsó vizeket említ. A forrásokat széles körben használták fel. A fürdőkultúra a Római Birodalom hanyatlása után a népvándorlás korában visszahanyatlott. A honfoglaló magyarok átkeltek a Dunán és tábort ütöttek a felhővizekig, ezt Anonymus középkori magyar krónikás említi. Számos feljegyzés utal Buda középkori fürdőire. Ebből a korból Georgius Balneatores felhévizi lakos nyilvánvalóan foglalkozása után kapta a Fürdős György nevet. Az egykori leírások szerint a „Szent Erzsébet-ispotály” a Gellért-hegytől délre, Erzsébetfalván volt. Itt a meleg gyógyvízben fürdették a betegeket. Később a törökök látták el megfelelő épületekkel. Ortelius 1615-ből említi, hogy „a víz a fürdőben folytonosan ömlik, egy sziklából jő, mely felett a Blockhaus áll, s különösen télen olyan forró, hogy az ember bőrét megvéresíti, egyúttal olyan hasznos, hogy hideglelést, rühességet és bélpoklosságot gyógyít”. Érdemes idézni Brown angol orvos leírását is 1673- ból: „A természettől meleg budai fürdők a világon a legjelentősebbnek tartatnak. Budán 8 fürdő van, ezek közül első, mely a Konstantinápolyba vezető úton van, egy tér és nagy fürdő, mely közvetlen a magas, sziklás hegy lábánál buzog fel, s Wageweiernek neveztetik, s róla a vidéki babonás nép igen sokat tart.” A török hódoltság korában köszöntött be a budai gyógyforrások és fürdők második nagy felvirágzása. A törökök sok „ilidse”-t építettek. A feljegyzéseken kívül metszetek és rajzok is fennmaradtak ezekről, sőt négy, ma is működő fürdő kupolás medencecsarnoka a török fürdőkultuszt idézi. Budavár 1686-os visszafoglalása után a fürdők a kincstári koronajószágok közé kerültek. A kincstár hol városi kezelésbe, hol kölcsönbérbe adta a fürdőket. Egyiket-másikat elajándékozta, eladta. I. Lipót a Király fürdővel együtt Illmer Frigyes Ferdinándnak, udvari orvosának adományozta 1696-ban. Örököse 1718- ban eladta Buda városának. 1809-ben ismét gazdát cserélt, a Sagits család birtokába került. 1895-ben a Szabadság híd építésekor kisajátítással a főváros tulajdona lett. A barlangszájról az 1800-as évekből festmények, rajzok, írások számolnak be. Kunyhók, épületek sorát és szegény családok, favágók, kőfejtők, napszámosok lakták. Sárosfürdőnek az idők folyamán több neve is volt: a németek Blocksbadnak nevezték a közelében lévő őrházról, Jungfrauenbadnak - Szüzek fürdőjének - is hívták egy időben. A technika és a tudomány, elsősorban az orvostudomány fejlődése lehetővé tette, hogy a XIX. században a fürdés véglegesen közszükségletté váljék. Jelenlegi épületét Gellért gyógyfürdő néven 1918-ban nyitották meg. A gyógyfürdőt tervpályázat alapján három építész, Hegedűs Ármin, Sterk Izidor, Sebestyén Artúr tervei szerint építették. Az 1900-as évek elején a barlang előterét a Duna szabályozása és a Szabadság híd, a Gellért fürdő megépítése változtatta meg. Az aktív ősforrást körbeépítették, megemelték, tehát hozzáférhetően megvédték, ma ott van felette a villamosmegálló. Abban az időben szüntethették meg a Gellért-hegyi barlanglakásokat is. XXII