Természet Világa, 2006 (137. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
INTERJÚ CSILLAGÁSZAT „A csillagos ég romantikája” Beszélgetés SZEIDL BÉLÁVAL Szeidl Béla több mint húsz éven át az MTA Csillagászati Kutatóintézetének igazgatója volt. A változócsillagászat nemzetközi hírű szaktekintélye, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének kitüntetettje. Az Akadémia 2004. májusi közgyűlésén ő vehette át a fizikai fődíjat. - Igazgató úr az első csillagász, akinek a munkáját az 1987-ben alapított fizikai fődíjjal ismerték el. A díj az életműnek szól, ezért elöljáróban arról szeretném kérdezni, hogyan indult a pályája. - Nem akartam én csillagász lenni, egész középiskolás életem legszebb emléke a Középiskolai Matematikai Lapok feladatmegoldó versenye volt. Nagyon jó pontszámokat értem el, úgyhogy a matematika-fizika szakon tanultam tovább. Negyedév előtt olvastam a hirdetőtáblán, hogy Földes István égi mechanikát ad elő. Ez megragadott, hiszen a matematika kialakulásában az égi mechanika óriási szerepet játszott. Betértem a csillagászati tanszékre, ahol rábeszéltek, hogy a többi szemináriumra is menjek el. Félévkor Turán Pálnál vizsgáztam, aki a leckekönyvemből meglepődve látta, hogy érdekel a csillagászat. Tarán nemcsak kiváló tudós, hanem nagyszerű ember is volt, odafigyelt a fiatalokra. Megemlítette a nevem Detre Lászlónak, a csillagvizsgáló igazgatójának, ő pedig táviratozott, hogy jöjjek nyári gyakorlatra. - Akkoriban ez volt a szokás? - Nem volt más lehetőség 1960-ban. - Telefon? - Az intézetnek volt telefonja, nekünk nem. Mondtam az igazgató úrnak, hogy járatlan vagyok még a csillagászatban, de azt felelte, semmi baj, mert az, aki a matematikai alapokat elsajátította, pillanatok alatt megtanulja a fizikát, utána meg a csillagászatot. Eltelt a következő év, és 1961-ben idekerültem. Bármilyen furcsa, negyedéves koromig azt sem tudtam, hogy Csillebércen csillagvizsgáló intézet van. Gyorsan megszereztem a hiányzó ismereteket, és nagy kedvvel vettem részt a megfigyelésekben. Az észlelés akkor még romantikus volt, mert a kupolában, a szabad ég alatt dolgoztunk. Persze, télen nem élveztük ezt a munkát. - Hogyan védekeztek a hideg ellen? Kesztyűben is tudtak dolgozni? - Mindent magunkra vettünk. Kesztyűt is húzhattunk, mert csak nagy csavarokat kellett tekernünk. -Az egész éjszakát kint töltötték, vagy váltották egymást? - Télen bizony előfordult, hogy délután 5-től hajnali 6-ig észleltünk. Magyarországon - sajnos - nem minden éjszaka derült, borús időben nem mentünk ki a hidegbe. - Mikor értékelték az eredményeket? - Akkoriban az emberek itt aludtak reggeltől délig. Ennek a nyomai még láthatók: minden szobában van egy ágy, de ma már általában nem maradunk az intézetben este. Rendkívül hangulatosak voltak itt az éjszakák, mindenki jött-ment, nagy élet folyt. Ez a számítástechnikával elmúlt: a távcsövek automatizálva vannak, meleg szobában észlelünk. A műszeres vizsgálatokban körülbelül 15 évet vettem aktívan részt, egészen 1974-ig; akkor lettem igazgató Detre László halála után. - A társasági élet tradíció lehetett. Vargha Magda írja az intézet krónikájában, hogy borús időben Konkoly-Thege Miklósék is vidám összejöveteleket tartottak. - Amíg a távcső mellett dolgoztunk éjszaka, a világon mindenhol ez járta. Régen a csillagvizsgálókhoz lakások is épültek, másképp nehezen észlelhettek rendszeresen. A régiek mesélik, hogy 1957-ig csak a fogaskerekű vasút hozta fel őket a Szabadság-hegyre, onnan gyalogolniuk kellett az obszervatóriumig. 1961-ben már busz is járt ide a Szabadság-hegyről - óránként egyszer. Idejövet láttam, hogy cukrászda működik a régi buszvégállomás helyén. Visszaállt a régi rend. Azt mesélik a sváb-hegyi „őslakosok”, hogy ott eredetileg is cukrászda volt, azután bölcsődét nyitottak az épületben, később öregek otthonát, és nemrég újra cukrászdát rendeztek be. Az egész Sváb-hegy - Szabadság-hegy nagyon sokat változott az utóbbi években. - Mi volt a munkarend a csillagdában? - Detre igazgató úr számára egy dolog volt hihetetlenül fontos: az észlelés. Ha a teraszról kinézve látott egy csillagot, és nem talált minket a kupolában, borzasztó haragra gerjedt. Engem kedvelt, én is nagyon szerettem őt, de amikor észlelésről volt szó, nem ismert se istent, se embert. Sokszor bent maradtunk a felhők miatt, de ilyenkor azt mondta: nem arra kell gondolni, hogy még jobban beborul és fölösleges kimennünk, hanem arra, hogy majd kiderül, ezért mindenképpen meg kell próbálnunk az észlelést. - Detre László 1943-tól 1974-ig volt igazgató, párját ritkító teljesítmény. - A Horthy-korszakban nevezték ki, túlélte a világháborút, az ötvenes éveket. Azt hiszem, ebben szerepet játszott, hogy csak a csillagászat érdekelte. A feleségével, Balázs Júliával már több konfliktusunk adódott. - Beleszólt a vezetésbe vagy a szakmai munkába? - Jól képzett, nagyon tehetséges csillagász volt, adtunk a véleményére. De ha az igazgató felesége az intézetben él, nem csak a kutatásban vesz részt. - Ők itt laktak? - Igen, több családdal együtt, ami örökös viták forrása volt. Az én időmben az összetűzések már alábbhagytak, de az ötvenes évek néhány eseménye legenda lett. Ezek közé tartozott a „dugóügy”. Az 265 A Csillagászati Kutatóintézet bejárata A KöMaL egyik legjobb feladatmegoldója 1954-55-ben L. Szabados László: Az iskolateremtő magyar csillagász. 100 éve született Detre László, Természet Világa, 2006. április. Természettudományi Közlöny 137. évf. 6. füzet