Vörös Fonal, 1951 (3. évfolyam, 1-14. szám)

1951-01-10 / 1. szám

4. V­uia fonal ­ • Üzemi bizottságunk felhasználja az előző év tapasztalatait az 1951. évi terv teljesítésénél Az amerikai imperialisták agresz­­sziós politikája következtében nap­ról napra jobban éleződik a nem­zetközi politikai helyzet. Az a fék­telen uszítás, amelyet a dollár urai végeznek a béketábor ellen, mély­séges megvetést vált ki a dolgo­zókból és egyben még jobban meg­szilárdítja a becsületes munkások békeharcát. Ebben a harcban igen nagy szerepe van a szakszerveze­teknek. Elsősorban a termelés front­ján van nagy jelentősége a szak­­szervezeti munkának. Meg kell mondani őszintén, hogy az 1950-es tervévben a dolgozók sok esetben elöljártak a kezdemé­nyezésben és így a szakszervezet csak regisztrálta az eseményeket. Éppen ezért okulva az elmúlt év hibáin, az 1951-es tervév beindítá­sára a szakszervezet már sokkal jobban felkészült. Üzembizottsági értekezleteken megtárgyaltuk az előttünk álló feladatokat és meg­állapítottuk, hogy a szakszervezet­nek különösen a verseny nyilvános­ságában voltak nagy hibái, tehát erre a területre kell nagyobb súlyt fektetni. Először is a termelési fe­lelős elvt­ársat háromhónapos isko­lára javasoltuk azért, hogy onnan visszatérve, munkáját politikailag alátámasztva jobban tudja végezni. A minkaverseny kiszélesítése érdekében a műszakiakat összehívó, az 1951-es tervet gépekre és minő­ségekre széjjelbontottuk és ezt a tervismertető értekezleten tudatosí­tottuk. Dolgozóink a tervismertető érte­kezleten tervüket megismerve meg­tették felajánlásaikat, amelyek igen komoly többtermelésből és önkölt­ségcsökkentési vállalásokból állot­tak. Pl. Szilágyi Teréz fleyer fonónő vállalta, hogy 110 százalékos nor­máját 113 százalékra emeli és az első negyedéves tervét a Párt­­kongresszus tiszteletére öt nappal előbb befejezi. Szilágyi elvtársnő a műhelybizottságban termelési fe­lelős és most jelenleg a termelési felelősök iskolájába jár, ahol meg­tanulta azt, hogy milyen döntő fel­adat a verseny nyilvánosságának biztosítása. Üzemünkben a versenymozgalom napról napra szélesedik. Az élen­járó termelők példája nyomán egyre többen és többen kapcsolód­nak be a munkaversenybe. Makár Jánosné sztahanovista, a Magyar Népköztársasági Érdem­érem­ aranyfokozatával kitüntetett szövőnő is vállalta, hogy az első ne­gyedévi tervét öt nappal előbb be­fejezi. Elmondta, hogy »bár a ter­vünk magasabb, mint az előző évi volt, de hisz mi nem ijedünk meg a nagyobb feladatoktól, állandóan fejlődünk és a szükségletnek meg­felelően többet és többet termelünk. Túl fogjuk teljesíteni. Pártbizottsá­gunk felajánlásaink teljesítéséhez minden segítséget megad.­­Bevezettük a szövődében a blokk­rendszert. Ezt is, mint annyi renge­teg segítséget, a Szovjetuniónak köszönhetjük, mert hiszen a blokk­rendszer alkalmazása terén szerzett tapasztalataikat is átadták, így ér­tük el azt, hogy a gépállásunk ál­landóan másfél százalék körül van. A közeli napokban az összes gépe­ket meggyorsítjuk kb. 4—5 szá­zalékkal, így minden lehetőség meg­van arra, hogy a felajánlásainkat teljesíteni tudjuk. Az üzembizottság széleskörű szer­vező munkát indított a műhely­­bizottságokon és a bizalmiakon ke­resztül a hosszúlejáratú verseny­­szerződések megkötéséhez. A dol­gozók minden esetben átbeszélik a bizalmival és a művezetővel a vál­lalásaikat, kiszámítják az eddig elért vetésekből és kilogrammokból, hogy az 1951. évi tervben mennyit kell termelni ahhoz, hogy előbb fe­jezzék be tervüket, hogy felajánlá­saikat teljesíteni tudják. Az üzembizottság a műszaki bi­zottsággal karöltve állandóan ellen­őrzi a termelési előfeltételek bizto­sítását, mert csak így látjuk bizto­sítva, hogy a tervünket naponta 100 százalék fölött teljesítsük. A minisztertanács határozata a takarékosságról nagy feladatokat ró a műszaki bizottságra. Az ő fel­adatuk lesz elsősorban megszün­tetni a kapun belüli munkanélküli­séget és minden embert arra a helyre állítani, ahol részükre munka­­lehetőség van. Nem tűrhető meg, ami az elmúlt évben volt, hogy pl. a hüvelyválogatóban 40 dolgozó a csévékről letisztította a rajtmaradt fonalat, mely munka azért vált szük­ségessé, mert a fonodában és a szövödében egyes munkavállalók hanyagul dolgoztak. Az ilyen és ha­sonló munkahelyeket, amelyek csak felesleges pénzkiadást jelentenek, a műszakiak jobb és éberebb munká­jával meg lehet és meg is fogjuk szüntetni. Ezáltal jelentős megtaka­rítást érünk el. Az üzembizottság értekezletein a termelési felelősnek minden eset­ben be kell számolnia a termelés állásáról, az önköltségcsökkentés­ről, a munkafegyelemről. Nem for­dulhat elő ebben a tervévben, hogy szombatonként 20-an, 30-an hiányoz­zanak egy üzemrészből, mert ezek a hiányzások veszélyeztetik a terv teljesítését. A Magyar Pamutipar üzembizott­­sága a pártbizottság irányítása mellett mindent el fog követni, hogy ez évben jelentős termelési győzel­­meket érjenek el az üzem dolgozói, hogy a mi munkánk eredményei is hozzájáruljanak a béketábor erősí­téséhez. UNGÁR FERENCNÉ, Magyar Pamutipar ab-titkára A szocialista munkaverseny nyilvános ellenőrzéséről Pártunk Szervező Bizottságának szeptember 9-i, a SZOT elnöksé­gének október 9-i határozata, va­lamint szakszervezetünk Elnöksége által megadott útmutatások alap­ján megjavítottuk üzemünkben a szocialista munkaverseny nyilvá­nosságát. Legelsősort­an a verseny szerve­zésében kellett javítani munkán­kon, mert ezt a legtöbb esetben csak a függetlenített funkcioná­riusok végezté­k a vállalat ver­senyidőz­ősé­vel karöltve. Ez dön­tően azért volt rossz, mert a dol­gozó nem érezte magáénak az ál­tala tett vállalást, amely nem min­den esetben lett kiértékelve se­m. Ezen a hibán úgy javítottunk, hogy a bizalmiak és a művezetők segítségével szerveztük a munka­­versenyt. Ugyanis bebizonyosodott az, hogy sokkal pontosabb és ki­­értékelhetőbb lett azóta a dolgozók vállalása. Ezzel elértük azt, hogy a­ dolgozók és a műszakiak között kialakult, egy­ szorosabb kapcsolat és egyben az alulról való kiérté­kelés is megindult. Ezen a területen példamutatóan végezték munkájukat Horváth Ilona VII, Szabó Róza, Molnár Lászlóné bizalmiak, Asztalos László, Juhász János, Barna István, Szók­a Gyul­a művezetők, akik önzetlen munká­jukkal segítették és fellendítették csoportjukban a munkaversenyt. Jól bevált módszerünk még a csoportok között kitűzött vándorzás alá is, mert dol­gozóink állandó érdeklődéssel várják, hogy melyik parti lesz az első. A legutolsó kiértékelésnél ter­melésben a Kfesser-parti, tisztaság­ban az­­­Iszthos-parti és hulladék­­m­eg­takarításban a Saltys-parti lett az első. Dolgozóink között is folyik az üzemrész legjobbjaiért folyó verseny, melyet plakátokon és hangos híradókon keresz­tül ismertetünk. Az utolsó kiértékelésnél: Varga Ferencné /. előfonó 1226/o’ot ért el, Stipesics Katala ifjúmunkás gyűrösfonó 107o/o-o­t, ön Józsefné gyűrüsfonó 116o/o-ot és Jdreb Ödön­né kereszttorsozó 108o/o-ot értek el. Az írásos propagandára na­gy súlyt fektetünk az üzemijén, nem hagyunk fent régi plakátokat, min­dig új, aktuális jelszavakat hasz­nálunk fel munkánkban. Például kiírjuk, hogy 1 kg. megtakarított­ gyapotból 1 kg. zsírszalonnát ve­hetsz, vagy ha pontosan jársz munkahelyedre, a békét­ erősíted ezzel. A vit­áimtábla is egyik legjobb módszere a versenyre való ser­kentésnek. Pl. a Piatenics szaktárs partija az előfonádóban lemaradt termelésével és mire bejöttek dol­gozni a szaktársak, egy hatalmas figurás plakátot raktunk ki róluk és fent hagytuk mindaddig, míg lemaradásukat be nem hozták. Ez elősegítette, hogy lemaradásukat egy nap ala­tt behozták. Ezeken a módszereken kívül még jól látható grafikonokat alkalmazunk. Cso­portánk­ént, minden egyes effektív terme­lésben levő dolgozó teljesít­ményét naponta kiírjuk és ellenőrizhető, hogy dátum szerint hol tart termelésével. A legközelebbi feladataink közé tartozik a 100% alatt termelők segítése melyre 16 függetlenített munkamódszerátadót állítottunk be, amellett állandóan egyénileg is foglalkoznunk kell dolgozóinkkal, hogy tisztában legyenek a munka termelékenység emelésének fontos­ságával, mert ez végeredményben — mondotta Lenin elvtár­s — az új társadalmi rend győzelme szem­pontjából a legfontosabb, a leg­főbb dolog. Boros P­éterné Győri Fonoda ütő titkára. Felajánlottam földemet, hogy eredményesebben tudjam megállni helyem a termelésben 1950. október 15-én olvastam a Szabad Nép­ben Rákosi elvtárs be­­szédét és éreztem, hogy hozzám is szól, amikor a kétlaki munkásokról beszélt. Majd későbben nagy érdek­lődéssel olvastam a Szabad Nép december 10-i számában a minisz­tertanács rendeletét, mely kedvező módot nyújt, arra, hogy az iparban dolgozó munkavállalók földjeiket felajánlhassák a munkahelyeiken, minden utánjárás és szaladgálás nélkül. Megértettem és magamévá tettem Rákosi elvtárs beszédét és a minisztertanács rendelete által nyújtott lehetőségeket felhasznál­tam és én is felajá­nlottam öt hold földemet. Ezen felajánlásomat elsősorban azért tettem, mert beláttam, hogy más irányú elfoglaltságom miatt földem kihasználatlanul hevert és nem tudtuk azt a terméshozamot elérni, mintha rendszeresen és gon­dosan műveltük volna meg. Ugyan­akkor akadályozott abban is, hogy a termelésben magasabb eredmé­nyeket tudjak elérni. Erőm felapró­­t !­­s most, hogy felajánlottam földemet, egy nagy gondtól szaba­dultam meg és most már a föld nem tart vissza abban, hogy az üzemben a termelés terén rám há­­ruló szocialista kötelezettségeknek tőlem telhetően a legjobban eleget tudjak tenni. Tudatában vagyok annak, hogy a földfelajánlással le­­letévé válik, hogy sokkal eredmé­­nyesebben vegyem ki részemet öt­éves tervünk teljesítésében, békénk és eredményeink megvédéséért folytatott harcban. Adorján Bálint rajzoló, Smurn Lenipari Vállalat Szerkesztőségünk Adorján szak­­társnak munkájához sok sikert kíván. A békéért harcolni kell! A textiles üzemek dolgozói mindenütt lelkesen, harcos lendülettel, az 1950. év tapasztalatainak felhasználásával fogtak hozzá ötéves ter­vünk második évének teljesítéséhez. A tervismertető értekezleteken ki­tárgyaltuk az üzemekben az előttünk álló feladatokat. Tudnia kell min­den dolgozónak, hogy az ötéves terv második esztendejében meg kell gyorsítanunk a szocialista építőmunka tempóját, növelni kell sikerein­ket. Még nagyobb felelősséggel, még nagyobb odaadással kell dolgozni s az áldozatvállalásban, harcos kiállásban követni kell a dolgozóknak a párttagok példamutatását. A magyar nép. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével harcol a békéért. Azért a békéért, mely a munkásnak jelenti a hatal­mat. Munkásosztályunkból kerülnek ki az államapparátus vezetői, köz­­igazgatási vezetők, a gyárak vezetői, stb. A béke jelenti a nőknek az egyenjogúságot, nem kap kevesebb bért azonos munkáért, mint azt a kapitalista államokban látjuk. Az anyáról gondoskodik az állam. A gyermekek részére ott vannak az üzemi napközik, ahol orvosi ellen­őrzés alatt állanak és szakszerű felügyelet mellett kitűnő kosztot kap­nak. Az imperialisták soha nem törődtek azzal, hogy a dolgozó anyá­nak magárahagyott gyermekével mi történik. Az értelmiség számára is sokat jelent a béke. Népi demokráciánk megbecsüli az értelmiségi dolgozókat, biztosítja részükre a művelődést, a továbbtanulást. Az értelmiségnek ma már nem kell félnie attól, hogy állás nélkül marad, nem kell félnie azoktól a veszélyektől, melyek a Horthy-rendszer idején bizonytalanná tették megélhetését, ötéves tervünk célkitűzéseinek telje­sítése megköveteli, hogy újabb tíz- és tízezreit neveljük ki az értelmi­ségi dolgozóknak. A világ népei békét akarnak. A háború a népeknek pusztulást, nyomort jelent Már két világháború szörnyű tapasztalatai mögöttünk vannak, mely megmutatta, hogy mindkét világháború az imperialisták érdekeit szolgálta, akik a népek vére, könnye árán gazdagodtak. Jó üzlet volt az imperialisták részére a háború. Az első világháborún 38 milliárd dollárt, a második világháborún pedig 52 milliárd dollárt kerestek. Az, hogy a második világháborúban kb. 50 millió ember el­pusztult, az nem érdekelte őket, csak egy volt a fontos, a haszon. A béke ellenségei, az angolszász imperialisták bérenceiket, Ütőt és a Rajk-bandát használták fel, hogy a népi demokráciáik országaiban lerakják az imperializmus robbanó aknáit. Nálunk Pártunk és Rákos elvtárs ébersége folytán szétzúzták az imperialisták aljas terveit, vala­mint azok ügynökeit. A békéért vívott harcban a Kommunista Pártok világszerte lelep­lezik az imperialisták aljasságait és egyiket a másik után semmisítik meg. Ebben a harcban az egész világ békeszerető és békét akaró népe részt vesz. A békáért harcolók tábora szilárd és egységes, mint aho­gyan ezt megmutatta a Béke Híveinek Varsói Kongresszusa. Ezt a hatalmas béketábort a nagy Szovjetunió vezeti. Az ellenség látja, hogy a béketábor napról napra erősödik és sike­reink láttán sorozatosan követ el kísérleteket a rend megbontására, így volt ez a sorbanállások szervezésénél is. Most Népköztársasá­gunk Minisztertanácsának legújabban hozott rendelete megmutatja, hogy ez is a dolgozók védelmét szolgálja és biztosítja a dolgozók részére a zavartalan cukor- és finomlisztellátást. Ezzel kiküszöböljük a sorbanállást és ezen a téren is felszámoljuk az ellenség befolyását. A kormányintézkedés nem a cukor- és finomlisztfogyasztás meg­szorítását jelenti, az előző évekével azonos, sőt, a szabadon vásárol­ható áruval együtt az előző évekét meg is haladó mennyiség kerül fogyasztásra. Azonban ez a mennyiség most valóban a dolgozó töme­gek asztalára kerül, nem pedig az árurejtegetők, spekulánsok kamrá­jába. A béke védelme áldozatokat is követel a dolgozóktól. Ha a béke megvédéséről van szó, akkor tudjuk, hogy szabadságunk megvédéséért is harcolunk, nincs olyan textilmunkás, aki ne emlékezne a Horthy­­rendszer népnyúzó politikájára, aki ne emlékezne a 15—20 filléres óra­bérekre, a munkanélküliségre, a holtszezonokra, a nyomorúságra, nyo­­mortelepekre, népkonyhákra stb. Ha a békeharc áldozatokat követel tőlünk, akkor nincs olyan áldozat, mely sok lenne, ha szabadságunk­ról, békénkről, üzemeinkről, boldog jelenünkről, biztos jövőnkről, épülő városainkról,­­kultúrotthonainkról, szociális vívmányainkról van szó. A békeharc megköveteli tőlünk a takarékosságot is, megköveteli tartalékaink feltárását. Ezt szolgálja a minisztertanács újévkor meg­jelent határozata is a takarékosságról, mely világosan feltárja az ezen a területen mutatkozó hibákat és kitűzi megvalósítandó feladatainkat. Akkor, amikor a tervismertető értekezleteken megtárgyaltuk, hogy az eddiginél feszítettebb terv végrehajtása nagyobb erőfeszítésre késztet bennünket, ez azt is jelenti, hogy fel kell számolnunk a lazaságot és gátat kell­ vetnünk annak a jelenségnek, hogy az üzemek egész sorá­ban az elért hatalmas termelési eredmények mellett nem az anyag­hányad csökkenése, hanem emelkedése mutatkozik. Pl. _ A Kispesti Textilgyárban az anyagfelhasználás, a selejt kérdését a pénzügyi veze­tés teljesen elhanyagolta. Ami ebben az üzemben mutatkozik, nem egyedülálló, hanem még igen sok vállalatnál megtalálható. A takarékosság terén is, mint mindenben, a Szovjetunió példája kell, hogy előttünk lebegjen. A Szovjetunióban a szakszervezetek egyik fontos feladata az üzemi takarékossági bizottságok megszer­­vezése, amelyek segítik a takarékossági kezdeményezéseket, ellenőrzik, hogy se a dolgozók, se a vezetők részéről pazarlás ne üthesse fel a fejét. Mindezek a feladatok megkövetelik, hogy felvilágosító, népnevelő munkánkat fokozzuk, segítsük a békebizottságok munkáját. A béke­bizottságok munkájában még hatalmas tartalékok vannak, amelyeket nem tártunk fel. A feladatok végrehajtása csakis alapos felvilágosító munkán keresztül valósítható meg. A Béke Hívei II. Világkongresszusának határozata hosszú időre megszabja a tennivalókat. Meg kell védeni a békét! Ez azt a köte­lességet hárítja ránk, hogy még jobban emeljük üzemeinkben a­ ter­melékenységet, tegyük még szilárdabbá népünk egységét, mélyítsük el dolgozó népünkben Pártunk és hazánk iránti szeretetet, hogy ezzel még erősebbé tegyük a békefront ránk eső szakaszát. n ^ ^ m in Olvasd + a szervezett dolgozók lapja ! Terjeszd •

Next