Vörös Fonal, 1952 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-25 / 1. szám
2_ Diszpécserszolgálat megszervezése A Magyar Dolgozók Pártja 1952 január 12-én tartott aktívaértekezletén Gerő elvtára mondotta: »a gépek, az ipari felszerelés, a termelőeszközök teljesebb és tervszerűbb kihasználása érdekében széles körben alkalmazni kell egész iparunkban, mindenekelőtt pedig gépgyártásunkban, tömegeikk iparunkban, szénbányászatunkban a korszerű termelésirányítást, a diszpécser-rendszert.« Ezt a termelésirányítást igyekezett a Férfiruhagyár vállalat vezetősége megvalósítani és gyakorlatban bevezetni 1951 december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára. Ehhez az alapot, a lehetőséget a tervszerű gazdálkodás, a Szovjetunió diszpécserrendszeréről megjelent könyvek, brosúrák tették elsősorban lehetővé. Legmesszebbenő támogatást kaptunk a párttól és a Könnyűipari Minisztériumtól. Ezek eredményeképpen sikerült felajánlásunk teljesítése és múlt év december 22-én diszpécserrendszerünket a ruházati iparág vállalatainak bemutattuk. Természetesen nem egyik napról a másikra történt rendszerünknek mai fokig való fejlesztése, hanem azt másféléves munka előzte meg, a támogatás ellenére úttörő munkát kellett végeznünk. Különösen a gyári irányító és adatszolgáltató szervek nevelése és irányítása volt a legnehezebb feladataink egyike. Végül szalagvezetőink, művezetőink belátták, hogy ettől a rendszertől segítséget kapnak mindennapi munkájukhoz. A jelentések adása, melyet két óránként eszközölnek, nem vesz időt el tőlük, sőt olyan munkától kíméli meg őket, melyek a termelés közvetlen vezetésétől, ellenőrzésétől elvonták, (pl. áru, műszerész, villanyszerelő utáni, futkosás stb.), tetlen feltétele. Ennek bevezetése még 1952. első negyedében megtörténik. A rendszer bevezetése, hasonlattal élve úgy hat az üzemrészre, a gyárra mint a gépekben az olaj, az egyes részek egymáshoz kapcsolódása simábban megy, kevesebb a fennakadás, kevesebb a zökkenő és előreláthatólag csak az állásidő terén 3—5 százalékkal fogjuk az állásórák idejét csökkenteni. Természetesen sokat kell még fejlesztenünk, eszközeink a Szovjetunió eszközeihez mérten még igen primitívek és még nagyon sokat kell tanulnunk, hogy azt a korszerű és minden követelményt kielégítő termelés irányítási színvonalát elérjük, mint amilyen a Szovjetunióban megvalósult és amilyet a párt és a szakszervezet elvár tőlünk. Guttmann Pál Konfekcióiparunk felépítésének alapja, a megosztott munkán alapuló szalagrendszerben történő folyamatos tömeggyártás. Ennek biztosításához előfeltétel: az egész üzem ütemezés szerinti egységes ritmusú, tervszerű működtetése a nyersáruraktártól a készáruraktárig. Ezt kell megvalósítania a diszpécserrendszernek. Ez a mi termelésirányító rendszerünk célja is. Ehhez meg kell szervezni az ellenőrző, a figyelő és az operatív intézkedő tevékenységet, melyek alatt az eredmények bizonylatszerű ellenőrzését, a termelés állandó figyelését és a bekövetkezett hibák azonnali, haladéktalan kiküszöbölését értjük. A programmirodától megkapott, felbontott havi terv alapján ütemezi a diszpécser az árut, a szövetek minőségi ellenőrzésétől a készáruraktárig. Fő segédeszközei az üzemrészekből jövő telefonjelentések, melyek két óránként tájékoztatást adnak a tervszerűség, a minőség és a terv betartásáról. A kétórás jelentések üzemünk versenypropagálásának fő alapját is képezik, mert ezeket az eredményeket az üzemi rádió bemondja, az előző műszak eredményéhez hasonlítja és így a versenymozgalmunknak jelentős tényezőjévé válik. A jelentésekből befutó adatokat egy speciális eszköz segítségével gyűjti ki a diszpécserszolgálat, úgy, hogy egyszerre látható az egész üzem teljesítése, az egymást váltó műszakok egymáshoz viszonyított teljesítési százaléka, a havi tervteljesítési százalék, a havi halmozott tervteljesítés cikkenként, valamint az üzemben és az üzemrészek között levő félkészárumennyiség. A félkészáru mennyiségének vagyis a befejezetlen termékek normáinak állandó szem előtt tartása és ellenőrzése biztosítja forgóeszközeink egyenletes igénybevételét, valamint a folyamszerű gyártás szakadatlan egyöntetűségét. Természetesen az így figyelt (majd műszak végén bizonylatszerűen ellenőrzött) adatok alapján kell az intézkedéseket végrehajtani, a gépállások megszüntetésére, a munkaerőhiány kiküszöbölésére és a gyártás közben mutatkozó technikai és minőségi hibák terén is. Segítségül szolgál: 1. a gépállásokat jelző elektromos berendezés, 2. a személyi kartonlapok, 3. az áruátfutási tábla, 1. A gépálásokat jelző elektromos berendezés, mely a gépterem vezetőjének a jelzése nyomán mutatja a szalagokon bekövetkező állást (motorhiba, géphiba, anyaghiba miatt) különféle színű lámpák kigyulladásával. (Pl. a géphiba miatt bekövetkezett állást piros szín jelzi, és ugyanakkor a műszerészműhelyben is kigyullad a jelzőlámpa, mutatva, hogy mely emeleten és mely szalagnál van műszerészre szükség. A jelzőlámpa addig ég, míg a gép ismét meg nem indul és az üzemrészvezető a jelzést meg nem szünteti.) 2. A személyi kartonlapokról műszakonként megállapítható a műszakban dolgozók szakmai képzettsége aszerint, hogy mely más munkahelyen tud az illető dolgozó szintén 100 százalékot teljesíteni, így a műszakvezetőknek ez után hathatós támogatást nyújt. A kartonrendszerről színes lovasok segítségével olvasható le, fentieken kívül, a munkaerőgazdálkodásnak napi munkájához szükséges, adatok nagy része is. 3. Az áruátfutási tábláról az áruellátás és az áru tételenkénti átfutása tükröződik, melyről az egyes tételek elkészültségi foka leolvasható. Ennek segítségével adja ki a műszaki irányító a szabászatból tételszám szerint leszállítandó árukra vonatkozó utasításait, valamint a nyersáruraktár felé az intézkedést, hogy melyik szalag, illetve melyik emelet milyen színű és milyen tételszámú kefékkel (cérna, gomb, koptató, stb.) látandó el. Rendszerünk továbbfejlesztéséhez még hiányzik a feltétlenül szükséges diszpécser telefon, melynek segítségével csoportbeszélgetések, tehát értekezletek megtartása lehetséges, valamint az azonnali intézkedéseknek ez a telefon elengedhet VSvó fonal OLASZ RUHÁZATI MUNKÁSOK HARCA JcG& . a.UAm. e* dezhuyA. /tz4i/cu4 JcgcufáW A de Gasperi kormány, az amerikai imperialisták ellenőrzése mellett erősíti hadseregét, új világháború előkészítésén dolgozik a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen. A békeharc, a háborús uszítók elleni harc az olasz dolgozó tömegek legjobb fegyvere gazdasági érdekeik megvédése érdekében. Az olasz kapitalistákból álló kormány visszautasította a bérce politikáját és minden erejét arra használja fel, hogy amerikai gazdáit új háború előkészítése érdekében minél jobban szolgálja ki. Olaszország elvesztette gazdasági függetlenségét és teljesen alá van rendelve a nemzetközi imperialistáknak. A szenet, pamutot, gyapjút, nemezt, nyersolajat, stb-t háborús célokra használják fel, amerikai gazdáik parancsára. A cipők ára 35—40 százalékkal, a szén ára 20 százalékkal, az étolaj 35 százalékkal, a ruházat pedig 35—40 százalékkal emelkedett. Miután a ruházati dolgozók a széles tömegek közszükségleti cikkeit gyártják, erősen érzik ezen politika következményeit. A ruházati cikkek fogyasztása jelentősen csökkent Olaszországban. Több ruházati gyár tönkrement, aminek következtében a munkanélküliség emelkedett. A ruházatiparban a gépeknek csak 50 százaléka van kihasználva. A dolgozók évenként csak 6-7 hónapot vannak foglalkoztatva. A ruházatiparban dolgozó férfi átlagos havi keresete 25.000 líra, az asszonyoké 20.000 líra, az ifjúmunkásoké pedig 15.000 líra. Miután a dolgozók évenként 6-7 hónapot dolgoznak, az átlagos napi kereset 547 líra férfiaknál, 438 líra nőknél, fiataloknál 328 líra. Ez világosan mutatja a ruházatipari dolgozók alacsony életszínvonalát, miután havi 50.000 líra szükséges négy személy legszükségsebb megélhetéséhez. A kormány, hogy a nyersanyagot biztosítsa, alkotmányellenes törvényeket hoz. Első lépése a bérek rögzítése, ellenőrzést gyakorol a nyersáruk fölött, elsőbbséget biztosít a katonai rendeléseknek. Ez a nemzetellenes politika a dolgozó tömegek ellen irányul és az egész nemzet ellen. A nép látja a háborús veszélyt és lelkiismereti feladatának érzi a béke és a demokratikus jogok megvédését. Az olasz ruházatipari dolgozók egyesülése (FILA) és az olasz munkaügyi bizottság (CGIL) vezetésével az olasz munkások csatlakoztak a háború, munkanélküliség és nyomor elleni mozgalomhoz. A ruházati dolgozók a következő követeléseket állították fel: 1. Egész évben állandó munka, a szezonmunka eltörlése, évi keresetük biztosítása, a munkából való elbocsátás megszüntetése. 2. Békés termelésre való áttérés, a közszükségleti cikkek árának leszállítása, küzdelem a spekuláció ellen, a kapitalisták profitjának csökkentése. 3. A kormány által hadicélokra megszavazott 250.000 milliót használják fel a szegények és gyermekeik támogatására, fizetett szabadság, anyasági segély, egyenlő munkáért férfiakkal egyenlő bér. 4. Rendeletileg biztosítsák az otthon dolgozó kézműveseknek 4 kollektív szerződés szerint járó fizetést, szociális juttatásokat és részesüljenek betegségi segélyben. A Szakszervezeti Világszövetség Tájékoztatójából fordította: Horn Margit A FEHÉRNEMŰGYARBÓL Kevesebb ígéretet, több cselekedetet Az üzem dolgozóinak régi problémája, gyermekeik napköziben való elhelyezése. Az 1951-es év e tekintetben nem járt eredménynyel. Három vállalatvezetője is volt az üzemnek és mindegyik megígérte a bölcsöde és napközi megvalósítását, azonban ez idáig nem következett be, pedig ennek a megvalósítása is hozzájárulna a fluktuáció megszüntetéséhez. A Könnyűipari Minisztérium részéről ezirányban csak december 22-én mutattak nagylelkűséget, ugyanis Huberné elvtársnő értesítette a vállalatot, hogy kapnak 80 ezer forintot, de azzal a feltétellel, hogy még azt 1951-ben költsék el. Természetesen ilyen feltételek mellett a vállalat ezt nem tartotta elfogadhatónak. Felmerül a kérdés, miért nem tette meg a minisztérium ezt az ajánlatát előbb, valószínűleg nemcsak 1951. december 22.-én értesültek a Fehérneműgyár problémájáról. A vezetés színvonaláról Károly Róbertné minőségi átnéző, aki a művezetőképző-tanfolyam lelkes hallgatója, a napokban beszélgetett Wochner Józsefné teremmesterrel és Hubai Zsoltné szalagvezetővel, akik elhanyagolják szakmai továbbképzésüket és kijelentették, hogy nem akarnak tanulni. Károlyné: Olvasták az elvtársak Gerő elvtárs január 12.-i beszédét, melyben foglalkozik a vezetés színvonalának emelésével? Hubainé: Olvastuk. Károlyné: Na és mi a véleményük? Wochnerné: Érezzük, hogy a vezetés nagyobb hozzáértést, több szakismeretet, magasabb műszaki és általános szaktudást és kultúrát követel, szégyeljük magunkat, hogy továbbképzésünket elhanyagoltuk. Szabók közgyűlése 1933-ban Elmondta: Varga József elvtárs, a Munkavédelmi Osztály vezetője 1933-ban, úgy mint a magyar dolgozók általában, a szabóipari munkások is erősen érezték a kapitalista válság következményeit. A keserves holtszezon következtében évenként csak 5—6 hónapot dolgoztak. A munkanélküliség és a válság okozta nyomor elleni harcra a szabómunkások erősítették szervezetüket — a szabómunkások szakszervezetét —, azonban a vezetés az opportunista jobboldali szociáldemokraták kezében volt. A Magyar Kommunista Párt irányításával és útmutatása alatt harcoló baloldali ellenzék fontos feladatának tartotta a szívós felvilágosító munkát, a reakciós jobboldal leleplezését a szakszervezeten belül. Különösen erősödött a harc a két tábor között, amikor a szakszervezeti ellenzék (baloldal) pontokba foglalta követeléseit, a Szovjetunióval való barátsági és gazdasági kapcsolatok létesítését, a szabómunkások súlyos helyzetének enyhítésére a munkanélkülisegélyt, ebédjegyeket — ami a népkonyhára szólt —, és követelik a jobboldali szociáldemokrata vezetőktől, hogy szélesítsék ki a tagság szervezését és gondoskodjanak harcos, forradalmi nevelésükről. A jobboldali szociáldemokrata vezetőknek az volt az álláspontjuk, hogy »inkább legyen csak 10 tagja a szakszervezetnek de azok jól fizető tagok legyenek« — lényegében a munkás-arisztokratákra számítottak, ezzel eltaszították a szabómunkások zömét a szervezkedéstől Ebben az időben többszázra rúgott a munkanélküliek száma az elmaradott szabóiparban. A baloldali ellenzék fokozta felvilágosító munkáját a műhelyekben a dolgozók és a munkanélküliek között. Ilyen előzetes felvilágosító munkával szervezte és készítette elő a baloldal az 1933. február végén megtartott közgyűlést. A nevelőmunka meghozta az eredményt, sokszázan léptek a szakszervezetbe. A közgyűlésen éles harc folyt, hogy kinek a kezébe kerül a vezetés. A szakszervezeti ellenzék etlenlistát nyújtott be, amit a közgyűlés elfogadott és ezzel kiszorították a vezetésből a jobboldali szociáldemokratákat. A közgyűlés megtartása után Kánisz jobboldali szociáldemokrata, volt vezetőségi tag és még sokan mások siratták bukásukat. A baloldali ellenzék legfontosabb feladatának tartotta a győzelem után egy olyan programmnak a kidolgozását, melynek megvalósítása változást hoz a szabómunkások életébe és munkakörülményeibe. Fontos feladatának tartotta, hogy a napi gazdasági követeléseket összekapcsolja politikai követelésekkel, hogy forradalmi szellemben nevelje a szabómunkásokat. Ennek érdekében nagyarányú szervezőmunka indult, megkezdték az oktatást, a szemináriumokat. A Szabómunkások Szakszervezete eredményes munkát végzett egészen addig, amíg a jobboldali szociáldemokraták Kőműves Józseffel az élén, árulást nem követtek el. A jobboldali szociáldemokraták jegyzéket küldtek a budapesti rendőrség Főkapitányságához a baloldali vezetőség teljes névsorával, a szabómunkások legharcosabbjairól, akiket a rendőrség letartóztatott. Ehhez az akcióhoz segítséget nyújtottak a jobboldali szociáldemokraták A-gárda csoportjai is, akik aljas módszerükkel biztosították, hogy a jobboldali szociáldemokraták ismét bekerültek a szakszervezet vezetőségébe. Természetesen a harc tovább folyt, mely a későbbi idők folyamán több összecsapásban jutott kifejezésre. „ Ruházatipari dolgozóink gondoljanak vissza a szabómunkások harcos múltjára, amikor napjainkban a szakszervezeti szervek vezetőségeinek újraválasztására készülnek, harcoljanak a bürokrácia, a fegyelmezetlenség, a lazaság ellen. Ma már azok a célok, amelyekért a szabómunkások legjobbjai harcoltak, a Szovjetunió segítségével, pártunk útmutatásával és vezetésével megvalósultak. Ma már a ruházati munkások modern, korszerű nagyüzemekben, műhelyekben dolgoznak, a munkanélküliség, a sötét, egészségtelen műhelyek már csak a múlté. A művelődés, a szakképzés, a felemelkedés lehetősége minden dolgozó előtt nyitva áll .A harcos múlt lendületével küzdjenek, hogy a szakszervezeti vezetésben pártunkhoz hű, áldozatkész, becsületes, a munkásosztály ügyéért odaadó vezetők kerüljenek, .