Vörös Fonal, 1952 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-25 / 1. szám

2_ Diszpécserszolgálat megszervezése A Magyar Dolgozók Pártja 1952 január 12-én tartott aktíva­­értekezletén Gerő elvtára mondotta: »a gépek, az ipari felszerelés, a termelőeszközök teljesebb és tervszerűbb kihasználása érdekében széles körben alkalmazni kell egész iparunkban, mindenekelőtt pedig gépgyártásunkban, tömegeikk iparunkban, szénbányásza­tu­n­kban a korszerű termelésirányítást, a diszpécser-rendszert.« Ezt a termelésirányítást igyeke­zett a Férfiruhagyár vállalat veze­­tősége megvalósítani és gyakorlat­ban bevezetni 1951 december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára. Eh­hez az alapot, a lehetőséget a terv­szerű gazdálkodás, a Szovjetunió diszpécserrendszeréről megjelent könyvek, brosúrák tették elsősorban lehetővé. Legmesszebbenő támogatást kaptunk a párttól és a Könnyű­ipari Minisztériumtól. Ezek eredményeképpen sikerült fel­ajánlásunk teljesítése és múlt év december 22-én diszpécser­rendszerünket a ruházati iparág vállalatainak bemutattuk. Természetesen nem egyik napról a másikra történt rendszerünknek mai fokig való fejlesztése, hanem azt másféléves munka előzte meg, a támogatás ellenére úttörő munkát kellett végeznünk. Különösen a gyári irányító és adatszolgáltató szervek nevelése és irányítása volt a legnehezebb feladataink egyike. Végül szalagvezetőink, művezetőink belátták, hogy ettől a rendszertől segítséget kapnak mindennapi mun­kájukhoz. A jelentések adása, me­lyet két óránként eszközölnek, nem vesz időt el tőlük, sőt olyan mun­kától kíméli meg őket, melyek a termelés közvetlen vezetésétől, el­lenőrzésétől elvonták, (pl. áru, mű­szerész, villanyszerelő utáni, fut­­kosás stb.), tetlen feltétele. Ennek bevezetése még 1952. első negyedében meg­történik. A rendszer bevezetése, hason­lattal élve úgy hat az üzem­részre, a gyárra mint a gépek­ben az olaj, az egyes részek egymáshoz kapcsolódása si­mábban megy, kevesebb a fenn­akadás, kevesebb a zökkenő és előreláthatólag csak az állásidő terén 3—5 százalékkal fogjuk az állásórák idejét csökkenteni. Természetesen sokat kell még fejlesztenünk, eszközeink a Szov­jetunió eszközeihez mérten még igen primitívek és még nagyon so­kat kell tanulnunk, hogy azt a kor­szerű és minden követelményt ki­elégítő termelés irányítási színvo­nalát elérjük, mint amilyen a Szovjetunióban megvalósult és amilyet a párt és a szakszervezet elvár tőlünk. Guttmann Pál Konfekcióiparunk felépítésének alapja, a megosztott munkán alapuló szalagrendszerben történő folyamatos tömeggyártás. Ennek biztosításához előfeltétel: az egész üzem ütemezés szerinti egységes ritmusú, tervszerű működ­tetése a nyersáruraktártól­­ a készáruraktárig. Ezt kell megvaló­sítania a diszpécserrendszernek. Ez a mi termelésirányító rendszerünk célja is. Ehhez meg kell szervezni­ az ellenőrző, a figyelő és az operatív intézkedő tevékenységet, melyek alatt az eredmények bizon­ylatszerű ellenőrzését, a termelés állandó fi­gyelését és a bekövetkezett hibák azonnali, haladéktalan kiküszöbölé­sét értjük. A programmirodától megkapott, felbontott havi terv alapján ütemezi a diszpécser az árut, a szövetek minőségi ellenőrzésétől a kész­áruraktárig. Fő segédeszközei az üzemrészekből jövő telefonjelenté­­sek, melyek két óránként tájékoz­tatást adnak a tervszerűség, a mi­nőség és a terv betartásáról. A kétórás jelentések üzemünk versenypropagálásának fő alap­ját is képezik, mert ezeket az eredményeket az üzemi rádió bemondja, az előző műszak eredményéhez hasonlítja és így a versenymozgalmunknak jelen­tős tényezőjévé válik. A jelentésekből befutó adatokat egy speciális eszköz segítségével gyűjti ki a diszpécserszolgálat, úgy, hogy egyszerre látható az egész üzem teljesítése, az egymást váltó műszakok egymáshoz viszonyított teljesítési százaléka­, a havi terv­­teljesítési százalék, a havi halmo­zott tervteljesítés cikkenként, vala­mint az üzemben és az üzemrészek között levő félkészárumennyiség. A félkészáru mennyiségének vagyis a befejezetlen termékek nor­máinak állandó szem előtt tartása és ellenőrzése biztosítja forgó­esz­közeink egyenletes igénybevételét, valamint a folyamszerű gyártás szakadatlan egyöntetűségét. Természetesen az így figyelt (majd műszak végén bizonylatsze­­rűen ellenőrzött) adatok alapján kell az intézkedéseket végrehajtani, a gépállások megszüntetésére, a munkaerőhiány kiküszöbölésére és a gyártás közben mutatkozó technikai és minőségi hibák terén is. Segít­ségül szolgál: 1. a gépállásokat jelző elektro­mos berendezés, 2. a személyi kartonlapok, 3. az áruátfutási tábla, 1. A gépálásokat jelző elek­tromos berendezés, mely a gépterem vezetőjének a jelzése nyomán mu­tatja a szalagokon bekövetkező ál­lást (motorhiba, géphiba, anyag­hiba miatt) különféle színű lámpák kigyulladásával. (Pl. a géphiba miatt bekövetkezett állást piros szín jelzi, és ugyanakkor a műszerész­­műhelyben is kigyullad a jelző­lámpa, mutatva, hogy mely emele­ten és mely szalagnál van műsze­részre szükség. A jelzőlámpa addig ég, míg a gép ismét meg nem in­dul és az üzemrészvezető a jelzést meg nem szünteti.) 2. A személyi kartonlapokról mű­szakonként megál­lapítható a mű­szakban dolgozók szakmai képzett­sége aszerint, hogy mely más munkahelyen tud az illető dolgozó szintén 100 százalékot teljesíteni, így a műszakvezetőknek ez után hathatós támogatást nyújt. A kar­tonrendszerről színes lovasok segít­ségével olvasható le, fentieken kí­vül, a munkaerőgazdálkodásnak napi munkájához szükséges, adatok nagy része is. 3. Az áruátfutási tábláról az áru­ellátás és az áru tételenkénti át­futása tükröződik, melyről az egyes tételek elkészültségi foka leolvas­ható. Ennek segítségével adja ki a műszaki irányító a szabászatból té­telszám szerint leszállítandó árukra vonatkozó utasításait, valamint a nyersáruraktár felé az intézkedést, hogy melyik szalag, illetve melyik emelet milyen színű és milyen té­telszámú kefékkel (cérna, gomb, koptató, stb.) látandó­ el. Rendszerünk továbbfejlesztéséhez még hiányzik a feltétlenül szüksé­ges diszpécser telefon, melynek se­gítségével csoportbeszélgetések, te­hát értekezletek megtartása lehet­séges, valamint az azonnali intéz­kedéseknek ez a telefon elengedhet VSvó fonal OLASZ RUHÁZATI MUNKÁSOK HARCA JcG& . a.­­UAm. e* d­ezhuyA. /tz4i/cu­4 JcgcufáW A de Gasperi kormány, az ame­rikai imperialisták ellenőrzése mel­lett erő­síti hadseregét, új világ­háború előkészítésén dolgozik a Szovjetunió és a népi demokrá­ciák ellen. A békeharc, a háborús uszítók elleni harc az olasz dol­gozó tömegek legjobb fegyvere gazdasági érdekeik megvédése ér­dekében. Az olasz kapitalistákból álló kormány visszautasította a bérce politikáját és minden erejét arra használja fel, hogy amerikai gaz­dáit új háború előkészítése érdeké­ben minél jobban szolgálja ki. Olaszország elvesztette gazdasági függetlenségét és teljesen alá van rendelve a nemzetközi imperia­listáknak. A szenet, pamutot, gyap­jút, nemezt, nyersolajat, stb-t há­borús célokra használják fel, ame­rikai gazdáik parancsára. A cipők ára 35—40 százalékkal, a szén ára 20 százalékkal, az étolaj 35 százalékkal, a ruházat pedig 35—40 százalékkal emelkedett. Miután a ruházati dolgozók a­ széles tömegek közszükségleti cik­keit gyártják, erősen érzik ezen politika következményeit. A ruhá­zati cikkek fogyasztása jelentősen csökkent Olaszországban. Több ruházati gyár tönkrement, aminek következtében a munkanélküliség emelkedett. A ruházatiparban a gépeknek csak 50 százaléka van kihasználva. A dolgozók éven­ként csak 6-7 hónapot vanna­k foglalkoztatva. A ruházatiparban dolgozó férfi átlagos havi keresete­ 25.000 líra, az asszonyoké 20.000 líra, az ifjúmunkásoké pedig 15.000 líra. Miután a dolgozók évenként 6-7 hónapot dolgoznak, az átla­gos napi kereset 547 líra férfiak­nál, 438 líra nőknél, fiataloknál 328 líra. Ez világosan mutatja a ruházatipari dolgozók alacsony életszínvonalát, miután havi 50.000 líra szükséges négy sze­mély legszükségsebb megélhetésé­hez. A kormány, hogy a nyersanya­­­got biztosítsa, alkotmányellenes törvényeket hoz. Első lépése a bé­rek rögzítése, ellenőrzést gyako­rol a nyersáruk fölött, elsőbbséget biztosít a katonai rendeléseknek. Ez a nemzetellenes politika a dol­gozó tömegek ellen irányul és az egész nemzet ellen. A nép látja a háborús veszélyt és lelkiismereti feladatának érzi a béke és a demo­kratikus jogok megvédését. Az olasz ruházatipari dolgozók egyesülése (FILA) és az olasz munkaügyi bizottság (CGIL) veze­tésével az olasz munkások csat­lakoztak a háború, munkanélküli­ség és nyomor elleni mozgalom­hoz. A ruházati dolgozók a követ­kező követeléseket állították fel: 1. Egész évben állandó munka, a szezonmunka eltörlése, évi kere­setük biztosítása, a munkából való elbocsátás megszüntetése. 2. Békés termelésre való áttérés, a közszükségleti cikkek árának le­szállítása, küzdelem a spekuláció ellen, a kapitalisták profitjának csökkentése. 3. A kormány által hadicélokra megszavazott 250.000 milliót hasz­nálják fel a szegények és gyerme­keik támogatására, fizetett sza­badság, anyasági segély, egyenlő munkáért férfiakkal egyenlő bér. 4. Rendeletileg biztosítsák az otthon dolgozó kézműveseknek 4 kollektív szerződés szerint járó fize­tést, szociális juttatásokat és ré­szesüljenek betegségi segélyben. A Szakszervezeti Világszövetség Tá­jékoztatójából fordította: Horn Margit A FEHÉRNEMŰGYARBÓL Kevesebb ígéretet, több cselekedetet Az üzem dolgozóinak régi problémája, gyermekeik napköziben való elhelyezése. Az 1951-es év e tekintetben nem járt eredmény­nyel. Három vállalatvezetője is volt az üzem­nek és mindegyik megígérte a bölcsöde és napközi megvalósítását, azonban ez idáig nem következett be, pedig ennek a megvalósí­tása is hozzájárulna a fluktuáció megszün­tetéséhez. A Könnyűipari Minisztérium részé­ről ezirányban csak december 22-én mutattak nagylelkűséget, ugyanis Huberné elvtársnő értesítette a vállalatot, hogy kapnak 80 ezer forintot, de azzal a feltétellel, hogy még azt 1951-ben költsék el. Természetesen ilyen feltételek mellett a vállalat ezt nem tartotta elfogadhatónak. Felmerül a kérdés, miért nem tette meg a miniszté­rium ezt az ajánlatát előbb, valószínűleg nemcsak 1951. december 22.-én értesültek a Fehérneműgyár problémájáról. A vezetés színvonaláról Károly Róbertné minőségi átnéző, aki a művezetőképző-tanfolyam lelkes hallgatója, a napokban beszélgetett Wochner Józsefné teremmesterrel és Hubai Zsoltné szalagveze­­tővel, akik elhanyagolják szakmai tovább­képzésüket és kijelentették, hogy nem akarnak tanulni. Károlyné: Olvasták az elvtársak Gerő elv­társ január 12.-i beszédét, melyben foglalkozik a vezetés színvonalának emelésével? Hubainé: Olvastuk. Károlyné: Na és mi a véleményük? Wochnerné: Érezzük, hogy a vezetés nagyobb hozzáértést, több szakismeretet, magasabb műszaki és általános szaktudást és kultúrát követel, szégyeljük magunkat, hogy továbbképzésünket elhanyagoltuk. Szabók közgyűlése 1933-ban Elmondta: Varga József elvtárs, a Munkavédelmi Osztály vezetője 1933-ban, úgy mint a magyar dolgozók általá­ban, a szabóipari munká­sok is erősen érezték a kapitalista válság követ­kezményeit. A keserves holtszezon következtében évenként csak 5—6 hónapot dolgoz­tak. A munkanélküliség és a válság okozta nyomor elleni harcra a szabómun­kások erősítették szerveze­tüket — a szabómunkások szakszervezetét —, azon­ban a vezetés az opportu­nista jobboldali szociál­demokraták kezében volt. A Magyar Kommunista Párt irányításával és út­mutatása alatt harcoló bal­oldali ellenzék fontos fel­adatának tartotta a szívós felvilágosító munkát, a reakciós jobboldal leleple­zését a szakszervezeten be­lül. Különösen erősödött a harc a két tábor között, amikor a szakszervezeti ellenzék (baloldal) pon­tokba foglalta követeléseit­, a Szovjetunióval való ba­rátsági és gazdasági kap­csolatok létesítését, a sza­bómunkások súlyos hely­zetének enyhítésére a mun­kanélkülisegélyt, ebéd­jegyeket — ami a nép­konyhára szólt —, és kö­vetelik a jobboldali szo­ciáldemokrata vezetőktől, hogy szélesítsék ki a tag­ság szervezését és gon­doskodjanak harcos, forra­dalmi nevelésükről. A jobboldali szociálde­mokrata vezetőknek az volt az álláspontjuk, hogy »inkább legyen csak 10 tagja a szakszervezetnek de azok jól fizető tagok legyenek« — lényegében a munkás-arisztokratákra szá­mítottak, ezzel eltaszí­tották a szabómunkások zömét a szervezkedéstől Ebben az időben több­százra rúgott a munkanél­küliek száma az elmara­dott szabóiparban. A baloldali ellenzék fo­kozta felvilágosító munká­ját a műhelyekben a dol­gozók és a munkanélküliek között. Ilyen előzetes fel­­világosító munkával szer­vezte és készítette elő a baloldal az 1933. február végén megtartott közgyű­lést. A nevelőmunka meg­hozta az eredményt, sok­­százan léptek a szakszer­vezetbe. A közgyűlésen éles harc folyt, hogy kinek a kezébe kerül a vezetés. A szak­­szervezeti ellenzék etlen­­listát nyújtott be, amit a közgyűlés elfogadott és ez­zel kiszorították a vezetés­ből a jobboldali szociál­demokratákat. A közgyűlés megtartása után Kánisz jobboldali szociáldemokra­ta, volt vezetőségi tag és még sokan mások siratták bukásukat. A baloldali ellenzék leg­fontosabb feladatának tar­­totta a győzelem után egy olyan programmnak a ki­dolgozását, melynek meg­valósítása változást hoz a szabómunkások életébe és munkakörülményeibe. Fon­tos feladatának tartotta, hogy a napi gazdasági kö­veteléseket összekapcsolja politikai követelésekkel, hogy forradalmi szellem­ben nevelje a szabómunká­sokat. Ennek érdekében nagyarányú szervezőmun­ka indult, megkezdték az oktatást, a szemináriumo­kat. A Szabómunkások Szak­­szervezete eredményes munkát végzett egészen addig, amíg a jobboldali szociáldemokraták Kőmű­ves Józseffel az élén, áru­lást nem követtek el. A jobboldali szociáldemokra­ták jegyzéket küldtek a budapesti rendőrség Fő­­kapitányságához a bal­oldali vezetőség teljes névsorával, a szabómun­kások legharcosabbjairól, akiket a rendőrség letar­tóztatott. Ehhez az akció­hoz segítséget nyújtottak a jobboldali szociáldemo­kraták A-gárda csoportjai is, akik aljas módszerükkel biztosították, hogy a jobb­oldali szociáldemokraták ismét bekerültek a szak­­szervezet vezetőségébe. Természetesen a harc tovább folyt, mely a ké­sőbbi idők folyamán több összecsapásban jutott ki­fejezésre. „ Ruházatipari dolgozóink gondoljanak vissza a szabómunkások harcos múltjára, amikor napjaink­ban a szakszervezeti szer­vek vezetőségeinek újra­választására készülnek, harcoljanak a bürokrácia, a fegyelmezetlenség, a la­zaság ellen. Ma már azok a célok, amelyekért a szabómunkások legjobbjai harcoltak, a Szovjetunió segítségével, pártunk út­mutatásával és vezetésével megvalósultak. Ma már a ruházati mun­kások modern, korszerű nagy­üzemekben, műhe­lyekben dolgoznak, a mun­kanélküliség, a sötét, egészségtelen műhelyek már csak a múlté. A mű­velődés, a szakképzés, a felemelkedés lehetősége minden dolgozó előtt nyit­va áll .A harcos múlt lendületé­vel küzdjenek, hogy a szak­­szervezeti vezetésben pár­tunkhoz hű, áldozatkész, becsületes, a munkásosz­tály ügyéért odaadó veze­tők kerüljenek, .

Next