Textilmunkás, 1960 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

TECHNIKUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE A Magyar Gyapjúfonó mű­szaki bizottságában felmerült a technikusok továbbképzésé­nek ügye. Általános panasz, hogy a technikusok részére semmiféle szervezett tovább­képzés nem folyik évek óta és így azok nem tudnak lépést tartani a textiltechnológia ro­hamos fejlődésével. A korábbi években a Mér­nök Továbbképző Intézet olym tanfolyamokat rendezett, ame­lyek a mérnök továbbképzést és technikus továbbképzést együttesen szolgálták. Ezeken a tanfolyamokon nagyobb számban jelentek meg a tech­nikusok, mint a mérnökök, ami természetes is, hiszen a textil­iparban a technikusok vannak többen. Idővel más iparágak mintá­jára a textiliparban is emelték a színvonalat és kikötötték, hogy a MTI tanfolyamokon csak mérnökök vegyenek részt és így a technikusok ebből a továbbképzésből kiestek. Mivel azonban iparunk mű­szaki szakembereinek nagyobb részét a technikusok teszik ki a MTI átszervezése kisebb ré­teg továbbképzését oldotta meg nagyobb réteg továbbkép­zéséről intézkedés pedig nem történt. Különösen nagy hiá­nyosság ez napjainkban, ami­kor a textiltechnológia roha­mosan fejlődik (szintetika nyersanyagok, automatikus gé­pek, stb.) Többször felmerült az a le­hetőség, hogy a textiltechniku­­sok továbbképzését a Textil­ipari Műszaki Tudományos Egyesület hivatott átvenni. Véleményem szerint ez nem megoldás, mivel a szervezett továbbképzés és esetenként tudományos előadás más célo­kat szolgál. A MTMTE előadá­sai munkaidő után a délután órákban vannak, a MTI pedig munkaidő alatt. Előbbin a részvétel ajánlatos, utóbbin kö­telező. Másik különbség az, hogy a szervezett továbbképzés meg­adott téma szerint rendszere­sen folyik, míg az említett egyesületi előadások eseten­ként és ötletszerűen. A textilipari szakemberek legjobban úgy értesülnek a technika fejlődéséről, ha rend­szeresen olvassák a külföldi fo­lyóiratokat. Ennek olvasása azonban hiányos nyelvismeret esetén akadályokba ütközik. Ugyancsak szükséges volna, hogy a műszakiak részletesen megismerjék a hazai ku­tatási eredményeket, me­lyek azonban csak szer­vezett oktatás formájában juthatnak el a műszakiak nagy tömegéhez. A technikusok szervezett to­vábbképzésének forrásai tehát a következők lennének: külföl­di folyóiratok, külföldön meg­jelent könyvek, kutatóintézet záró jelentése, műszaki ta­nácskozásokban megtárgyalt , üzemi munkatársi témák. Néhány konkrét téma felso­rolása technológiai sorrendben a következő: Fonás: új nyersanyagok, rö­vidített fonás technológiák, kártoltipari gyűrűsfonógépek; automatikus szabályozású nyújtógépek. Szövés: modern előkészítő gépek; szövődés automatizálás; vetélőnélküli szövés irányai; műanyagból készült gépele­mek. Festés, kikészítés új segéd­anyagok; modern gépek; új kikészítési eljárások, anyag­­mozgatás korszerűbb módsze­rei, összefoglalva a tanfolyam célja: Általános ismeretek (matematika, fizika, kémia) to­vábbfejlesztése; Új technika rendszeres ismertetése. Az előadások megrendezésé­vel az illetékes Textil Techni­kumokat kellene megbízni és megfelelő bizottságot kellene alakítani a tématerv összeállí­tására és előadások kiválasztá­sára. Somogyi József Magyar Gyapjúfojró és Szövő­gyár A technikusok továbbképzését szakszervezetünk is fontos­nak tartja. Szakszervezetünk elnöksége mellett működő műsza­ki tanács javaslata, hogy specializáló, illetve szakmásító tan­folyamokat szervezzenek az iparigazgatóságok a technikusok továbbképzésére, melyeket esetleg egésznapos oktatás formá­jában bonyolítanak le. A Magyar Gyapjúfonó műszaki bizottságának javaslata hasonlít ehhez az elképzeléshez. A mi véleményünktől azon­ban eltérő egyes vezető elvtársaik elgondolása. Erősen vitatják a mi javaslatunkat, az a véleményük, hogy nincs szükség szer­vezett továbbképzésre, mert a különböző, jelenleg is folyó előadások, ankétok, ennek a célnak teljesen megfelelnek. Szeretnénk a fenti javaslaton kívül olyan megoldásokat is ismerni, melyekből sza­kszervezetün­k műszaki tanácsa összeál­lítana minden szerv által elfogadható és végrehajtható, a tech­nikusok továbbképzését elősegítő szakmai továbbképzési formát. Jól bevált a KST Karácsony az ajándékozás ünnepe. December elején sok száz üzemben, vállalatnál történt meg a KST, a Kölcsönös Se­gítő Takarékpénztár kifizetése. Azok az előrelátó dolgozók, akik egész évben gyűjtötték forintjaikat, most jól jártak. A karácsonyi vásárlás egyik gondját — azt, hogy miből ve­gyük az ajándékot, elvetették maguktól. Az egész évi takaré­koskodás meghozta gyümöl­csét, könnyen, simán, gond nélkül ment a vásárlás, az ajándékozás. A KST jól bevált, és évről évre jobban terjed, tagjainak száma egyre jobban növekszik. Hiszen nemcsak az év végére összegyűjtött pénz jön jól a tagoknak, hanem év közben, ha hirtelen szükség van pénz­re, a KST révén kölcsönhöz is lehet jutni, amelyet havi rész­letekben kell visszafizetni, s így év végén mégis együtt van a gyűjtött összeg. Legtöbb üzemünkben már működik a KST. A tagok megismerték és megszerették. Ahol még nincs, jó megalakí­tani, biztosan ott is felismerik az előnyeit és megszeretik. NÉHÁNY SZÓ A TÚLÓRÁRÓL Az utóbbi hónapokban sok­szor hallunk arról, hogy az export és karbantartási ter­vet — akár túlórákkal is, de el kell végezni. A tervfelada­tok elvégzése, a dolgozóknak közszükségleti cikkekkel való ellátása és az exportigények kielégítése az üzemek első­rendű feladata. Viszont nem lehet számunkra mindegy, hogy ezen feladatokat ho­gyan végzik el. 1959. II­. negyedévétől kezdve üzemeink egy részé­nél nagymértékben elszapo­rodtak a túlórák. A túlórák felhasználása az 1958. évinek mintegy másfélszeresét teszi ki. Ez nemcsak termelőtúl­órákban jelentkezik, hanem a karbantartás területén is. A nagyfokú túlóráztatás csak részben indokolt és első­sorban ott, ahol a megnöve­kedett igények ezt megköve­telik, illetve az I. negyedéves diszpozíció hiánya miatti le­maradásokat be kellett hozni. Ennek ellenére vállalataink egy részénél a legkisebb nehézség ese­tén is túlórákkal akarják megoldani a problémákat. Nemegyszer előfordult, hogy egyes szakszervezeti bizottsá­gok felszólaltak annak érde­kében, hogy a túlórákhoz ne járuljanak hozzá, mivel nem tartják indokoltnak. A textiliparban elértük, hogy az éjszakai műszakban dolgozóknak — a karbantar­tók és erőtelepi dolgozókon kívül — szombat éjjel nem kell dolgozniok és a kiesett időt fizetve megkapják. Első­sorban a nők helyzetén kí­vántunk könnyíteni. Ezt sok vezető nem látja, vagy nem akarja látni és előszeretettel próbálkozik azzal a kérelem­mel, hogy a termelési nehéz­ségein szombat éjszakai mű­szak beindításával segítsen. Ehhez természetesen nem já­rulunk hozzá,­ annak ellenére sem, hogy nemegyszer azt mondják, nem értjük meg az üzemek nehézségeit. Mi megértjük az üzemek előtt álló termelési nehézsé­geket, de ilyen esetekben he­lyesebb, ha a dolgozókhoz fordulnak segítségért, vélemé­nyért. A dolgozók sok tapaszta­lata hozzásegítené az üze­meket a munka helyesebb megszervezéséhez, a fe­lesleges túlóráztatás elke­rüléséhez. A karbantartási túlórák el­szaporodása ma már túlmegy azon a határon, melyre lelki­­ismeretfurdalás nélkül azt mondhatnánk, hogy szüksé­ges. A karbantartási túlórá­kat legnagyobbrészt vasárnap használják fel, holott szom­bat éjszaka, álló üzem mel­lett sok karbantartási mun­kát lehetne elvégeztetni. Nem gondolnak arra az üzemek­ben, hogy a vasárnapi munka sokkal többe kerül a népgaz­daságnak, mint a hétköznapi, egyesek szerint az a lényeg, hogy a munkával elkészülje­nek. Ma már sok helyen a kar­bantartási túlórákat fizetés­­kiegészítésnek tekintik és a dolgozók ezért nem is tilta­koznak a túlórázások ellen. Ezt még alátámasztja az is, hogy egyes vezetők rendszere­sen ugyanazokat a dolgo­zókat rendelik be túlóráz­ni, hivatkozva arra, hogy kevés a szakmunkás, akik értenek az adott munka elvégzéséhez. Mi tudjuk, hogy nem így van, nem is értünk egyet ve­le. Szakszervezeti bizottsá­gainknak segíteni kell ebben a munkában. Sokkal körülte­kintőbbnek kell lenniök, mi­kor egy-egy túlórajavaslatot elbírálnak, aláírnak. Minden egyes kérelmet alaposan vizs­gáljanak meg, kérjék ki a műhely­bizottságok, illetve bi­zalmiak véleményét és csak akkor írják alá, ha másképp nem tudják elvégezni a mun­kát, mint túlórában. Ne engedjék meg, hogy a határidős feladatok elvégzé­sére való hivatkozással egy­­egy dolgozót mértéktelenül túlóráztassanak, még akkor sem, ha a dolgozó maga nem tiltakozik. Keressenek más megoldást, akár olyan formá­ban is, hogy több dolgozót vonnak be egy adott munka elvégzésére. Török Mihály A munkavédelmi hónap után A könnyűipar területén no­vember a munkavédelem hó­napja volt. Jogosan teheti fel bárki a kérdést, hogy miért novemberben tartjuk a mun­kavédelmi hónapot. Egyrészt azért, mert az utolsó negyed­évben mindig nagyobb az erőfeszítés az éves tervek teljesítéséért. Szükséges, hogy a munkalendület hevében nap mint nap elmondjuk dolgozótársainknak: vigyáz­zanak testi épségükre és egészségükre. Azt akarjuk, hogy minden szülő és fiatal úgy menjen haza a munkából épségben és egészségben, ahogy otthonról eljött. Novemberben hűvösebb az idő, ködös, csúszós lesz az út, ez mind okozója lehet a bal­eseteknek és megbetegedések­nek. Mindenre kiterjedő fel­­világosító munkát kell végez­ni a dolgozók érdekében. A novemberi munkavédelmi hó­nap alatt ezt tették a szak­szervezeti aktívák. Amíg ok­tóber hónapban 398 baleset volt és ebből eredően 5797 munkanap esett ki a terme­lésből, addig novemberben 335 baleset történt 4538 mun­kanap kieséssel. Hogyan tudjuk tovább ja­vítani a munkásvédelmet? Elsősorban úgy, hogy a moz­galmi szervek szorosan együttműködve a műszaki dolgozókkal azon fáradoznak, hogy minél korszerűbbé te­gyék a munkakörülményeket, könnyítsék a nehéz fizikai munkát. Olyan védőberende­zéseket készítsenek, amelyek kizárják a baleseteket. Na­gyon fontos a dolgozók taní­tása, a rendszeres oktatás. A baleseti veszélyforrások fel­tárásában nagy segítséget tudnak adni azok a dolgozók, akik közvetlenül a gépek mellett végzik munkájukat. Tőlük kell tanácsot, segítsé­get kérni a balesetek megelő­zésére. A Kispesti Textilgyárban ezt a feladatot úgy oldották meg, hogy véleménykutató­lapokat adtak a dolgozóknak, írják rá tapasztalataikat, ész­revételeiket. Rövid időn belül 285 javaslat érkezett a dolgo­zóktól az üzem különböző részéről, ezeket már kiadták az illetékes osztályokra vég­rehajtás végett. Sokszor elmondják a mű­szaki dolgozók, szakszervezeti aktívak azt a problémát, hogy a dolgozók nem eléggé ismerik a munkavédelem sza­bályait. Ezen úgy segítettek a Győr, Lenszövőben, hogy „Dupla, vagy semmi" játék keretében munkavédelmi elő­írásokat kérdeztek, olyan kér­déseket tettek fel, amelyek a rendszeres balesetelhárító ok­tatás anyagában szerepelnek. A Hazai Pamutszövő dolgo­zói érdeklődéssel kísérik a munkavédelmi rejtvénypályá­zatot. Ennek is az a célja, hogy minél több dolgozó fi­gyelmét a munkavédelmi elő­írásokra irányítsa. A nevelés és tanítás esz­köze a kiállítások szervezése is. A Szombathelyi Pamut­iparban jó szemléltető kiállí­tást rendeztek, amelyet a dolgozók csoportosan keres­tek fel. Csak néhányat soroltunk fel a jól bevált nevelési és agitációs módszerek közül, amelyeket a dolgozók szíve­sen fogadtak. Számtalan jó kezdeményezés bizonyítja, hogy széles mozgalommá le­het és kell tenni a munka­­védelmi munkát a dolgozók segítségével. Nem szabad megállni, tovább kell halad­ni a kitűzött cél felé. Nem­csak azt akarjuk, hogy csök­kenjen a balesetek száma, hanem azt is, hogy ne legyen baleset. Ehhez az kell, hogy minden dolgozó utcán és az üzemben vigyázzon önmaga és munkatársai testi épségére. Albrecht Károly Csehszlovákiát: senki­nek nem kell­­újra felfedezni. Számos cikk jelent meg már róla. Hallottunk személyes él­ményen alapuló beszá­molókat fejlett iparáról, mezőgazdaságáról, ter­mészeti szépségekben gazdag tájairól, népeiről. Nem tudom más ho­gyan van vele, mégis amikor novemberben a Szakszervezet Műszaki Tanácsa által szervezett műszaki csoporttal a ha­tár felé közeledtünk, úgy éreztem, hogy új szemmel, valami újat kell felfedeznem cseh­szlovákiai tanulmány­­utunkon. Mindig jóleső érzés, ha az ember mesz­­szebb lát saját országa határain és ha nem is teljesen, de személyes élmények alapján is megis­meri más ország népeinek szokásait. Minket külö­nösen érdekelt a textilipar, az ott dolgozó műszaki gárda, a technikai felszerelés, a modern kutatás módszerei. Tizenkét nap nem nagy idő, különösen rövid­nek tűnt, mert a szakmai megfigyelésen kívül más­fajta élmények, történelmi­­ emlékek is lekötötték figye­lmünket, gondolatain­kcát. Történelem — világosság nélkül A kint töltött, közel két hét alatt több város­á­­ban, Pozsonyban, Brnóban, Gottwaldok­ban, Pöstyénben, Zsolnán, Tátralomnicon, Rózsahegyen, Kassán töltöttünk hosszabb-rövidebb időt. A nap 24 órája kevés volt, már csak azért is, mert voltak olyan élményeink, melyeknek hatása alól napokig nem tudtunk szabadulni... Ilyen volt Brnóban a Spielberg egykori várbörtönében tett látogatásunk. Illik rá a jelző: történelem — világosság nélkül. Régmúlt idők levegője érződik itt minden kegyet­lenségével. Akit egyszer ebbe a börtönbe vetettek, nem tudta többé mikor van éjszaka és mikor nap­pal. Nem tudta, tél van, vagy nyár. A cellákban mindig egyformán hideg és sötét volt. Forradalmá­rok, költők, igaz hazafiak, magános lázadók, kalan­dorok nevei a falakon. Csehek, osztrákok, olaszok, lengyelek, magános és közös celláit járva, volt egy, ahol mi különösen sokáig álltunk. Itt raboskodott a magyar reformtörekvés két neves képviselője: Ka­zinczy és Verseghy. Láttunk középkori kínzóeszkö­zöket, spanyol csizmát, tüzes koronát, majd később, hogyan készítették elő a spielbergi várbörtönt a né­met fasiszták már modernebb technikával gázkam­ráknak. A XX. század e barbársága tökéletesítette a középkor kínzóe­sz­közeit. És ez még borzalmasabb volt. Egy város jelképe id­­tközben volt egy pihenőnapunk Pöstyénben, — ahogy itt mondják — rheumások Mekkájá­ban. Itt már megszelídül a szeszélyesen kanyargó vad­ság folyó és egy csendes kis szigetet ölel körül. A szigeten fakadnak a gyógyforrások és itt építették a fürdő és kezelő épületeket. Jártunk a szép sétá­nyokon, megcsodáltuk a kis mesterséges tavacskát, ittunk a gyógyító forrás vizéből. A híd előtt —, mely a szigetre vezet — egy márványszobor áll. Mankóját a térdén összetörő férfit ábrázol. Jelkép: Pöstyén jelképe. A gyógyszálló múzeumában man­kót és botot láttunk, a gyógyultan távozók ottha­gyott emlékeit. Megszüntettek egy ellentmondást ,v­égigutaztunk a Vág-völgyén is. Megcsodáltuk­­ a régi várromokat és gyönyörködtünk a szép völgyekben, de nemcsak az ragadott meg miniket. Amerre buszunk elhaladt, szinte minden községben törpe erőművet, vagy újonnan épült gyárat láttunk. Bár köztudomású, hogy Csehszlovákia a kapitaliz­mus idején is fejlett ipari ország volt, azért az or­szág iparosítása nem követelt olyan erőfeszítéseket, mint más népi demokráciákban. Az iparosítás nem új gyárak építésére irányult elsősorban, inkább a meglevő gyárak korszerűsítése volt a feladat. Ugyanakkor meg kellett küzdeni azzal az ellent­mondással, amit a cseh és morva területek fejlett ipara és Szlovákia viszonylagos elmaradottsága je­lentett. Ennek az ipar­politikai elvnek megvalósulá­sát láttuk lépten-nyomon Szlovákiában, ahol a rendkívül nagyarányú üzem és lakásépítkezésekre hívta fel kísérőnk figyelmünket. Hasznos tapasztalatok A megtekintett textilüzemek közül elsősorban 1­3 Rózsahegyen láttuk megvalósulni az ipar korszerűsítésének elvét a textiliparban is. A rózsa­hegyi híres régi üzem Pamutipari kombinátja igen jelentős. A meglevő Rieter-fonó és Rüti szövőtermek mellett most szerelik fel az új fonodát 1958-as típu­sú szovjet és a szövődét ugyancsak 1958-as típu­sú saját gyártmányú automatákkal. Más gyáraikban, mint például a pozsonyi cérna, vagy a zsolnai posz­tógyárban a mi berendezéseinkhez — típusában és évjáratában — hasonló gépeket láttunk. Technoló­giájuk is lényegében megegyezik a miénkkel. Éppen ezért gyorsan megtaláltuk a közös problémákat az ott dolgozó műszakiakkal és sok olyan megoldást láttunk úgy mechanikai, mint technológiai szem­pontból, amit itthon hasznosítani tudunk. Érdemes volt felfigyelni Pozsonyban például az üzem szembetűnően jó szervezettségére a nyugodt, pontos munkára, a dolgozók fegyelmezettségére. — Apróság, de fontos, hogy egyetlen dolgozót sem lát­tunk bekötetlen fejjel, minden munkásnő viselte a rendkívül ügyes, ellenzővel ellátott hajneccet. A zsolnai posztógyárban éppen új bérrendszert vezet­tek be, ezzel rendezték a vas- és textiliparban dol­gozó vasasok közti bérkülönbséget és új bérkategó­riákat állítottak fel. Számunkra érdekes volt az a felvilágosítás is, amit a Gyapjúipari Kutató Intézet igazgatójától kaptunk. Elmondotta, hogy nem az állam, hanem tizenkét gyapjúipari vállalat tartja fenn a kutató­­intézetet. Ez biztosítja, hogy elsősorban olyan té­mákkal foglalkozzanak, amelyekre az iparnak sürge­tően a legnagyobb szüksége van, ugyanakkor a kuta­tás eredményeit is rögtön hasznosítani lehet az üzemben. A tanulmányút — tudomásunk szerint — első ilyen kezdeményezése volt szakszervezetünknek. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy helyes jó kez­deményezés volt. Az ipar néhány műszaki szakem­bere részére a tanulmányút betekintést nyújtott Csehszlovákia, nagymúltú és eredményekben gazdag textiliparának helyzetébe. Paizs Gáborné mérnök Kőbányai Textilipar

Next