Textilmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

VI&G PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1968. JANUÁR ARA: 50 FILLÉR­ TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA A KÖZÖSSÉG HASZNÁRA - AZ EGYÉN JAVÁRA ÍRTA: TÓTH ANNA FŐTITKÁR Az új esztendő küszöbén a központi veze­tőség, elnökség nevében köszöntöm a textil­ipar valamennyi dolgozóját, akiknek munka­szeretete, kezdeményezési készsége, kitartó szorgalma, sikerre vitte a jubileumi munka­­versenyt, és kiemelkedő eredményeket ho­zott Az elmúlt évet csaknem minden üzem sike­resen fejezte be. Ennek megfelelően magas nyereségrészesedés jut a dolgozóknak. Az új esztendő új feladatok elé állít ben­nünket, a textilipar dolgozóit, szakszerveze­ti tisztségviselőit. A feladatok nagyobbak, sok tekintetében eltérőek a korábbi évekétől. Új­szerűbbek, itt-ott talán nehezebbek és előre nem látható mozzanatokat is tartalmaznak. Mégis meggyőződésem, hogy sikeresen meg­oldjuk valamennyit. Az alig néhány hónapja lezajlott szakszer­vezeti kongresszus —, amelynek határozatait iparunk dolgozói ismerik — felment az alól, hogy sorra vegyem feladatainkat. Csak a leg­fontosabbról, az új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez kapcsolódó tennivalókról szó­lók.­gaz, ezzel valamennyi tevékenységünk összefügg, s egész szakszervezeti munkánk sikere is azon múlik, mennyire segítjük megvalósítását, mennyire szerezzük meg hozzá az emberek bizalmát. E bizalom az új mechanizmus sikerének egyik legfontosabb feltétele. A reform ugyan­is nem önmagáért van, hanem az em­­lek boldogulását hivatott szolgálni; a gazda­sági élet gyors javulását, az életszínvonal, a jólét emelkedését. Kedvező hatása sem ön­magától, nem automatikusan érvényesül, ha­nem csakis, kizárólag az emberek lelkiismere­tes, odaadó munkája által. Csakis a jobb, a több, olcsóbb termelés biztosíthatja a javak megkívánt bőségét. A közgazdasági eszközök fokozottabb igénybevétele a népgazdaság irányításában jobban összekapcsolja az élet- és munkakö­rülmények alakulását a termeléssel, a válla­lat gazdálkodásának eredményével. Ez egy­beesik a becsületes dolgozók érdekeivel, ta­lálkozik igazságérzetükkel. A dolgozók is ér­dekeltek abban, hogy munkájuk a népgazda­ság érdekével összhangban legyen. Azt ter­meljék, ami korszerű, ami gazdaságosan ér­tékesíthető, ami a vásárlóknak, a megrende­lőknek megfelel: minőségben, árban és vá­lasztékban. S a jobban dolgozó, a társadalom számára hasznosabb munkát végző, nagyobb értéket termelő vállalatok dolgozói indokol­tan nagyobb részt kapnak a javakból, mint azok, amelyek drágán, az igényekkel nem számolva termelnek. Az új lehetőségeket félreismerve előfordul­hat azonban olyan törekvés, hogy a kisebb csoportok pillanatnyi érdekeit a népgazdasá­gi érdek elé helyezzék. Néhol a gazdasági ve­zetők is túl szigorúan ítélik a mechanizmus bevezetésének feltételeit, keveslik a pénzügyi forrást, több állami szubvenciót, kedvezmé­nyeket szeretnének elérni. Lehet, hogy éppen a „népgazdaság érdekének” címszava alatt. A becsületes, tisztánlátó dolgozóknak, szak­­szervezeti tisztségviselőknek ilyenkor nem az a dolguk, hogy támogassák az indulás felté­teleinek enyhítésére irányuló törekvéseket, hanem igyekezzenek megérteni és megértet­ni a népgazdaság szükségleteit, s fellépni a helyi érdekek eltúlozása ellen, az indokolat­lan előny szerzésére irányuló törekvés ellen. Ennek megítélése nem mindig könnyű. Nagy áttekintést, az összefüggések megértését kí­vánja. Arra is számíthatunk, hogy a reform egé­szében kedvező hatása ellenére — helyen­ként előre nem látható, váratlan nehézségek bukkannak majd fel. Ezekre gyorsan reagál­junk. Helytelen lenne eltussolni, figyelmen kívül hagyni azokat. Ellenkezőleg! Fel kell tárni, szembenézni velük, s a gazdasági ve­zetőkkel együtt keresni a reform célját szol­gáló megoldást, ami egyben az érintettek többsége számára is elfogadható, szakszervezeti munkában jelent­ A­kező új vonásokat megkülönbözte­tett figyelemmel kísérjük, amelyek a nagyobb jogkörből, az új körülmé­nyek között végzett munkából, a demokrácia nagyobb érvényesülé­séből fakadnak. A következő idő­szakban — úgy véljük — ebben léphetünk a legnagyobbat előre. Az új körül­mények között a gazdasági vezetők fokozot­tabban felelősek a dolgozóknak, a munka jobb megszervezéséért, éppúgy, mint azért, hogy jobban igénylik, számba veszik véle­ményüket, szem előtt tartják érdekeiket. S a dolgozók saját munkájuk mellett jobban fe­lelősek az egész üzem, a gyár, a közös mun­ka eredményességéért. Felhasználni az üzemi demokrácia fórumait, felkarolni a dolgozók javaslatait, észrevételeit s társadalmi megbí­zatásokat adni az embereknek — erre most nemcsak sokk­al nagyobbak a lehetőségeink, hanem hangsúlyozottabban kötelességünk is. Ápoljuk a vezetők és a munkások közötti em­beri és munkakapcsolatot, mélyítsük el az egymásrautaltság érzését, emeljük magasabb rangra a türelmes meggyőző szót, az emberi hangot nagyobb anyagi érdekeltség növeli a szakszervezetek nevelőmunkájá­val szembeni követelményeket is. Szembe kell néznünk azzal a lehe­tőséggel, hogy a nagyobb jövede­lemre törekvés önzésre, rendsze­rünktől idegen módszerek igénybe­vételére csábít. Ügyeljünk arra: ne fordulhasson elő, hogy az egyéni érdek úgy kerüljön előtérbe, hogy a csupán magukkal törődő emberek csoportjává züllesszen egy­­egy kollektívát. Éppen ellenkezőleg, azt kell elérni, hogy a szocialista öntudat növelésének forrása legyen. Többek között a szakszervezeti nevelőmunka hatékonyságától is függ, hogy a társadalmi érdek soha ne szoruljon háttérbe, hanem az cselekedeteinknek — az egyéni ér­dekkel egybevágó — állandóan ható tényező­je legyen. Mert például az indokolatlan árfel­hajtás, a minőség esetleges rontása, a felüle­tes munka, a látszateredmény — s nincs ki­zárva, hogy itt-ott ilyen törekvés felüti fejét — csak pillanatnyilag lehet egy-egy cso­port érdeke. Hiszen a dolgozók, a termelők egyszersmind fogyasztók is, akik vásárlók­ként igényt tartanak jó minőségre, a gazdag választékra, az elfogadható árra. Éppen ezt szolgálja többek között az árszabályozás is. Ezért fokozottan ügyeljünk arra, hogy az árszabályozás fő célját helyi érdekek ne szo­ríthassák háttérbe. Mindannyiunk érdeke, hogy az árak jobban tükrözzék a tényleges ráfordítást, közelebb kerüljenek az előállítás költségéhez, s ha valamit drágábban állítunk elő, azt ne takarja el a vásárlók előtt az ál­lami dotáció, s ugyanakkor ne fizessünk töb­bet azért, amit már olcsóbban termelünk. Az ár jobban ösztönözzön gazdaságosabb, jobb, több termelésre ott, ahol hiány van. A ke­reslet-kínálat hatását az árakra el kell is­mernünk, meg kell barátkozni vele — ez az új mechanizmus egyik eleme, amely hozzá­segít, hogy a következetes életszínvonal-poli­tikát folytathassuk, hogy reálisan számolhas­sunk a keresletek növelésével, az áruellátás fejlesztésével p­ont­os, hogy mindennek a lényegét i­s megértsük. S noha pontos számítá­­ss­­ok alapján kialakított árrendszer hi helyességének végső próbája az ít­élet, a gyakorlat lesz, az esetleges is tisztességtelen törekvéseket az ál­lam szigorú rendszabályokkal aka­dályozza meg, a szabadpiaci ára­kat pedig gazdasági eszközökkel, az árukí­nálat növekedésével, vagy az árukereslet mérséklésével befolyásolhatja. Azzal is számolni kell, hogy az új mecha­nizmus nem feltétlenül és nem minden egyes embernek egyértelműen és egyformán elő­nyös. Hiszen a jövedelmek között nagyobb lesz az eltérés: a társadalom számára hasznos munkát végzők életszínvonala gyorsabban nő. Az ilyen esetben magyarázzuk meg: a szo­cialista elosztás elveinek, a dolgozók többsé­ge igazságérzetének és érdekének ez felel meg (bárha ez a versenyben alulmaradottak számára kényelmetlen). Az új mechanizmus kibontakozását teljes meggyőződéssel támogatjuk, mert segíti a ter­melőerők fejlődését, a javak gyarapodását, a munkakörülmények javulását, nagyobb értel­met ad a munkának. De azt is tudjuk, hogy egycsapásra nem old meg minden problémát. Nem várhatjuk, hogy már az első hónapok­ban gyökeres változáshoz vezessen, a termelés összetételében, a választékban, a minőségben. De bizonyos, hogy megteremti a gyorsabb előrehaladás lehetőségét. Reményekkel telve, bizakodóan tekintünk az új év elé. Számolunk a megnövekedett fel­adatokkal, s biztosak vagyunk a nagyobb eredményekben, s abban, hogy párt és a kormány célkitűzéseinek megfelelően, a tex­tilipar dolgozóinak is nő a reáljövedelme, az életszínvonala. Ehhez bátor, kezdeményező, hozzáértő s az elmúlt évihez hasonló eredmé­nyes munkával, a kezdeményezések felkaro­lásával járulunk hozzá, mikor szakszervezetünk központi vezetősége, elnöksége nevében is­mételten köszönetet mondok vala­mennyi dolgozótársunk odaadó, ál­dozatkész munkájáért, egyben erőt, jó egészséget kívánok az új eszten­dő új feladataihoz. I A A Ülésezett a Központi Vezetőség December 28—29-én kétnapos ülést tartott szakszervezetünk köz­ponti vezetősége. Értékelte az 1961. évi termelési tapasztalato­kat, a Nagy Ok­­ért Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tisz­teletére indított munka­verseny eredményeit, valamint meghatározta az 1968. évre szóló ter­melést segítő munka fel­adatait. Megállapította, hogy a gazdasági vezetés, a szakszervezet és a KISZ együttes munkája eredményeképpen ja­vult a verseny­mozgalom tartalmi színvonala, ke­vesebb lett a szervezés­ben a formális vonás. Az iparvezetés, a válla­latok felkészültek a gazdasági mechaniz­mus életbelépésére. A dolgozók körében biza­lom tapasztalható. A központi vezetőség to­vábbi feladatként hatá­rozta meg, az új gazda­sági mechanizmus si­keres bevezetése érde­kében, fokozni kell a nevelő és felvilágosító munkát. El kell érnünk, hogy a textilmunkások mind jobban megértsék és a mindennapi mun­kájukban segítsék a megvalósulást. A továbbiakban jó­váhagyta az 1968. évi munkaprogramját, el­fogadta a szakszerveze­ti szervek hatásköréről és munkamódszeréről szóló előterjesztéseket és feladatokat. A központi vezetőség hatáskörének, munka­­módszerének kialakítá­sánál figyelembe veszi, hogy a gazdasági veze­tők megnövekedett ön­állóságával párhuza­mosan a vállalati, üze­mi szakszervezeti ta­nácsoknak, bizottsá­goknak nagyobb hatás­körre van szükségük. A központi vezetőség a feladatokat úgy hatá­rozta meg, hogy teret enged a helyi sajátos­ságoknak, tehát a dön­tés jogát az egyes rész­kérdésekben, az alap­­szerveknek adja át. A központi vezetőség ülésén elhangzott be­számolókra februári la­punkban visszatérünk. Korszerűsített belső árumozgatás A bolgár—magyar külkeres­kedelmi kapcsolatok örvende­tes fejlődését bizonyította a szófiai Balkancar vállalat nemrég lezajlott anyagmozga­tási kiállítása. A 33 üzemet foglalkoztató, hatalmas állami gazdasági egyesülés gyártmá­nyait, főként emelő-szállító gé­peit hazánkban már jól isme­rik. A kiállításon működés közben láthattuk a vállalat univerzális, nagy teherbírású és emelő magasságú villamos targoncáit, vezető állásos szál­lító kocsijait, aranyérmet nyert elektromos vontatóit, amelyeket az üzemek és rak­tárak főként kis fordulási su­garuk miatt még szűk helyen is jól használhatnak. Kétezer kilométer a Barátság expresszvonattal Viasz Mária útiélményeit meséli — Barátság-vonattal jártam a Szovjetunió­ban. Háromszáznál töb­ben voltunk, kitüntetett KISZ-fiatalok, veterán internacionalisták, négy fővárosi kerület legjobb dolgozói... Már ki tudja hányad­szor kezdi újra, meg új­ra mesélni Viasz Mária, a Budapesti Harisnya­gyár formázójának dol­gozója, a nyolc csodála­tosan szép, szeptember végi nap történetét. Bu­dapest—Kijev—Moszk­va. Hálókocsival oda, és vissza. Mindössze any­­nyit mond a szűkszavú tájékoztató, amelyet a résztvevők indulás előtt kaptak. Mesélni való, felejthetetlen élmény annál több maradt, s a riporternek szinte kér­deznie sem kell... Y f­or' — Kisebb belföldi utazás során i­ány* a fiatal ** összemelegednek az utasok “ egy-egy vasúti kocsi fülkéjében, hát még egy ilyen út során, amely napokig eltart­ össze­zárva a kényelmes háló- vagy az étkezőkocsiban közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. S így jártunk mi is, a harminc harisnyagyári, meg a szomszéd vagonok utasai, a GAMMA képviselői. Alig néhány óra múlva a barátságvo­­nat mintegy nagy családdal száguldott a határ felé. Sokan közülünk még nem jártak külföldön. Meghatóan kedves meglepetés várt ránk a határ szovjet oldalán: a feldíszített határállomáson úttörők és fogadóbizottság köszöntötte a vonat utasait. — Alig néhány óra telt el, s futott tovább velünk a vo­nat a végtelen orosz síkságon, Ukrajnában — folytatta. — Volt olyan utas, aki azzal szórakozott, hogy megszámolta, hány televíziós antennát lát egy-egy kisebb falu faházán. (Alig akadt olyan ház, amelynek tetején ne meredezett vol­na a tv-antenna). Akár a színes panoráma filmen, úgy fu­tottak el az ablak előtt a házak, dombok, folyók, Zord bér­cek, fenyvesek, alagutak, folyók medre, azután ismét a vég­telen fekete föld. Úgy tartják, örülni nem lehet egyedül. Csak akkor igazi az öröm, ha mással is meg tudja osztani az ember. „Nézd azt a csodás nyírfaerdőt!” — mondta hir­telen valaki az ablaknál. És néztük mindannyian. De az is­meretlen, ott az ablaknál már nem volt ismeretlen, mert velünk gyönyörködött a fehérderekú erdő felejthetetlenül szép panorámájában. Erdő, csalit, azután ismét végtelen mezők, tarka tehenek csordái, rendezett falvak, majd ismét sztyeppe. -rr-r jvTQT — Hol szakította meg először kétezer kilomé- teltJű­é­teres útját a Barátság expresszvonat? — Első állomásunk Kijev volt. Az ősi város­ban sajnos, csak egy napot töltöttünk, de amit lehetett meg­néztünk. Az idegenvezetőnk — magyar származású fiatal­ember — számtalan érdekességet mesélt el a város törté­netéből. Tőle hallottuk a kijevi stadion legendás históriáját. 1941 júniusában akarták felavatni a stadiont, pontosan azon a napon, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót. Az avatás természetesen elmaradt. Az ünnepségre 35 ezer jegyet váltottak előre. A háború után a stadiont megnagyobbítot­ták, ismét kitűzték az avatóünnepséget, amelyre 35-en az 1941-ben kiadott jeggyel léptek be. Megőrizték régi jegyüket, s az új stadionba állandó ingyenes belépőjegyet kaptak. El­látogattunk az örök Dicsőség Parkjába, az Ismeretlen Ka­tona sírjához, ahol a 1917-es és 1945-ös hősi halottak emlé­két soha el nem múló tisztelettel őrzi a város. — Hogyan sikerült megszoknia a magyar gyomornak az idegen ízeket? — Mi is ettől féltünk a legjobban. Pedig panaszra iga­zán nem lehetett okunk. Volt, aki pogácsát hozott magával, más konyakot, a harmadik csabait. Nagyszerű volt az ebéd, mégis jól esett a hazai. Ha valaki éhes lett, felkereste a „házi” büfét — Saly nénit, aki biztos, ami biztos alapon, hozott magával egy szatyornyi elemózsiát — diót, paprikát, felvágottat. c __ . —De az igazi úticél Moszkva volt... IVV A — Igen. Itt ért bennünket a második kedves meglepetés. A pályaudvaron az osztankinói kerület , munkásai, képviselői köszöntöttek minket. Ők voltak azok, akik egész moszkvai tartózkodá­sunk alatt patronálták a Barátság-vonatot. Az ő kerületük fejlődik leginkább. Náluk hallottuk, hogy Moszkvában úgy nőnek ki az új lakótelepek, utcasorok a földből, mint eső után a gomba. Éjjel is dolgoznak az építők, hatalmas daruk emelik helyükre az előregyártott elemeket. Egész Moszkvát állványerdő veszi körül, s a daru lehetne a dinamikusan fejlődő város jelvénye. Daru és állvány. Új városrészek szü­letnek ott, ahol néhány hete még kopár pusztaság volt. Megmutatták vendéglátóink az új tévétornyot, s a monumen­tális űrhajós emlékművet, kerületük büszkeségét. Mindjárt körbevittek a városon. Micsoda terek, micsoda hatalmas épületek és forgalom, s valamennyi közül kiemelkedik az ultramodern KGST-palota. Cigarettára gyújt, elmélyülten fújja ki a füstöt, csak azután folytatja.­­ Csak 300 utasa volt a Barátság-vonatnak, de mégis lépten-nyomon magyar szó ütötte meg a fülemet Moszk­vában. Mint később kiderült, nemcsak 300-an voltunk ma­gyarok, hanem sokkal többen. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next