Textilmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
TEXTIL MUNKÁS ' 1968' JANUÁR 2 " " Őszinte beszélgetés a Kistextben Az országgyűlés vitája után Hatan ültük körül az asztalt, s a legutóbbi szenzációt tárgyaltuk: a pénzügyminiszter expozéját, másképpen az ország idei költségvetését. A beszélgetés részvevői: Arany Józsefné csoportvezető, a vigony fonodából (nagyvállalati szt-tag), Kapus Józsefné fonóelőmunkás, Trinka Ferenc, a tmk műhelybizottsági titkára és Ruitner Géza szocialista brigádvezető, valamint Torma Endre, az stb. termelési felelőse. — Régen kísérte ilyen élénk érdeklődés az országgyűlés munkáját — mondja Trinka Ferenc — már az első napon kérdezgették az emberek: mikor is közvetíti a rádió, a tv? S reggel a villamoson, autóbuszon mindenki az újságot bújta ... — Nem lehet rossznéven venni, hogy a fő téma az átrendezés volt — vélekedik Arany Józsefné — hiszen oly sok mindent beszéltek az emberek korábban az áremelésekről. Bizony sokat ijesztgették egymást a „jól értesültek”, hogy mi mindennek emelkedik az ára. Persze most meglepetésként hatott a csökkenés. — Mindemellett nehezményezik, hogy bővebben és konkrétabban nem esett szó a többi árucikkekről — tolmácsolja Kapus Józsefné munkatársai hangulatát. — Hiszen, ami nyilvánosságra került, az csak egy töredéke a hétköznapi szükségleteknek... S kerekedik a vita a Kistext stb.-irodáján, legalább olyan hévvel, mint az országgyűlésen zajlott. Legfeljebb itt nem fogalmaznak olyan szabatosan a „felszólalók”, de a mondanivalójuk nagyon is figyelemre méltó. A részvevők egyike így magyarázza „ülésünket”: — A legtöbb gondunk nekünk is az árakkal lesz, akárcsak a pénzügyminiszternek. A család háztartását nem könnyebb egyensúlyban tartani, mint az államét. Mi is csak a meglevő jövedelmet oszthatjuk fel, s nagyon megértjük a kormányt, amikor arra törekszik, hogy a lehetőség szerint mindenre teljék. Aztán szóba kerül az is, hogy ez a költségvetési előterjesztés már magán viseli a reform jellegét: ha az előző éviekhez hasonlítjuk, feltűnik, mennyivel kevesebb mutatót rögzít. Nem sorolja részletesen a tételeket, csupán azt, hogy az évi 137 milliárdból mennyi jut az egyes ágazatokra, amit a cél érdekében használnak fel a tárcák. Vagyis: a parlament valóban országos méretekben határozott és döntött. — Nagyon figyelmeztető az 1,4 milliárdos deficit — jegyzi meg valaki — mutatja, hogy nem üres szólam a felhívás a takarékosabb gazdálkodásra. Mindenkinek a leggondosabb munkára és felhasználására kell törekednie a saját tevékenységében. — Az előirányzott összegek is bizonyítják, hogy az új gazdasági mechanizmusban ugyancsak nagy gondot fordít az állam a szociális szükségletekre — mondja Ruitner Géza. — Az egészségügyre például csaknem 7 milliárdot költünk ... S ismét példák következnek: milyen is a mai egészségügyi ellátás? Az eredmények mellett bizony bőven van rossz tapasztalat is, különösen az egyes helyeken dívó „borravaló” rendszerről. A terhes asszonyok úgy ismerik a „tarifát”, ha orvost választanak a szüléshez, annak 700 forint illendő a borítékban... — Tisztelet és becsület az áldozatos munkát végzőknek — mondja Torma Endre —, de helyenként valóban furcsa dolgok történnek. Ilyenkor ünnep táján mindig „növekszik” a táppénzes állomány. Előfordul, hogy valaki nem kap szabadságot, valamilyen ürüggyel beteget jelent, s az orvos kiírja. Főleg a vidékieket! Márpedig, aki indokolatlanul veszi igénybe az egészségügyi juttatásokat, lényegében a rászorultakat lopja meg. A társadalmi szigorúság hangsúlyozottan került szóba. Kétkezi munkások, törekvő értelmiségiek erőfeszítéséből jön létre a nemzeti jövedelem, éppen ezért ésszerű felhasználásról is gondoskodni kell. Nem engedhető meg semmiféle „könnyedség” e téren. — Sokat beszélnek az üzemben arról is az emberek, hogy az árdrágítók, csalók, és a társadalom megkárosítói nem mindig nyerik el a megfelelő büntetést — mondja Ruitner Géza. — A bírósági ítélet nem egy esetben enyhének tűnik. Aki megkárosítja a dolgozó társadalmat, az érezze is annak büntető kezét. A lakásépítési program kapcsán az igazságosabb elosztásról is beszéltek a jelenlevők. Felháborítja az emberek igazságérzetét, hogy az új lakótelepeken az állami lakásba— nagyon sokszor — saját gépkocsiján érkezik a boldog tulajdonos, amíg többgyermekes családok üzlethelyiségben laknak ... Nagyobb társadalmi ellenőrzésnek kell érvényesülnie a lakáselosztásoknál, összegezve: a Kistextben is megértéssel fogadják a gazdaságirányítási rendszer követelményei szerint összeállított és törvényerőre emelt költségvetést. Ismételten hangsúlyozták, a sikeres végrehajtás mindannyiunkon múlik. Tehát az ő nevükben is beszélt Gáspár Sándor, amikor kijelentette: „A magyar szakszervezetek az idei állami költségvetéssel egyetértenek.” Ennek megfelelően magyarázzák a tisztségviselők is az üzemekben a tagságnak a kitűzött célokat, a gazdasági összefüggéseket. S főleg azt, hogy nem „önmagától” javul tartósan az életszínvonal, hanem kizárólag a termékenyebb, minőségileg jobb munka eredményeként. G. M. Négy betű — és ami mögötte van Politikai válságok, katonai pucscsok, természeti csapások után általában akkor érzékeljük, hogy a helyzet megszilárdult, amikor újra megkezdődik a tanítás az iskolákban, kinyitnak a boltok, megjelennek az újságok. Ezek a máskor oly megszokott dolgok jelzik visszatérésükkel a konszolidációt. Ezért érdemes egy pillanatra elgondolkozni azon, hogy Dél-Vietnam felszabadított területein hatezer általános iskola működik, vasárnaponként a helyi labdarúgó-csapatok rendszeresen mérkőznek egymással, és még a saigoni hatóságok által ellenőrzött vidékekről is ezrével járnak a DNFF-hez mozit nézni... A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontnak saját közigazgatása van, amelynek munkatársai rendszeresen reggeli tornával kezdik a napot. A DNFF földet osztott a paraszti lakosságnak (nem csekélység: kétmillió hektárt), kórházat igazgat, bevezette a kötelező védőoltást — és mert a hétköznapokhoz ez Vietnamban is hozzátartozik, több mint ötven újságot és hetilapot ad ki. A DNFF négy betűje mögött tehát nem csupán egy nemzeti felszabadító mozgalom partizán-hadserege áll, hanem egy tényleges hatalom, amely ugyan nem nevezi kormánynak magát, de mégis az egyetlen testület, amelyet ma Dél-Vietnamban a lakosságot képviselő, hivatott vezető szervnek tekinthetünk. Annál is inkább, mert míg az amerikaiak által életben tartott saigoni kormány tényleges hatósugara alig terjed túl a főváros és néhány nagyobb centrum közvetlen környékén, a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front az országrész területének négyötödét ellenőrzi, amelyen csaknem annyi ember él, mint Magyarországon. A DNFF megalakulásának hetedik évfordulójára emlékezünk. Az 1960. december 20-a óta eltelt hét esztendő katonai, politikai — s ami ettől elválaszthatatlan — erkölcsi sikereit lemérhetjük azon is, ha az imént idézett adatokat összevetjük azzal, hogy a dél-vietnami Bambuszvölgy■ ben tartott alakuló ülés pillanatában a felszabadító mozgalomnak csupán néhány elszigetelt erdei partizántámaszpontja volt, elsősorban a hegyvidéken. Ám a sikernek, egy igaz ügy szolgálatában eltöltött hét esztendő eredményeinek a mércéje lehet az is, hogy a DNFF nemzetközi tekintélye rendkívüli mértékben megnövekedett. A frontnak a testvéri szocialista országok mellett számos harmadik világbeli államban — a többi között Algériában, Kambodzsában és Indonéziában is — állandó képviselete működik, sőt újabban a francia kormány hozzájárulását adta ahhoz, hogy a DNFF Párizsban tájékoztató központot nyisson. Éppen a minap jelentette a DPA nyugatnémet hírügynökség ENSZ- tudósítója, hogy a DNFF programját eljuttatták a világszervezet tagállamaihoz, amelyek a dokumentumot olyan érdeklődéssel fogadták, hogy a tudósító ezt a DNFF „nagy sikereként” könyvelte el. Hozzátehetnénk, hogy aznap a New York Times, az Egyesült Államok legszámottevőbb politikai napilapja, szintén publikálta a DNFF programját, amely így a lap 800 ezer olvasójához jutott el. McCarthy szenátorral az élén, immár valamennyi amerikai elnökválasztási előjelölt — aki Johsonnal szemben indulni kíván — politikai programjában több-kevesebb hangsúllyal, de egyértelműen elismeri a DNFF szerepét, jelentőségét — és ebből levonja a következtetést, hogy a DNFF nélkül nem képzelhető el rendezés Vietnamban. Ennek előrebocsátása után még feltűnőbb, mennyire tarthatatlan az amerikai kormány álláspontja, amely nem akar tudomást venni egy kis nép nemzeti felszabadító küzdelméről. Önnön kudarcsorozatát a legszívesebben „az északi beszivárgással” magyarázza. Ezért is próbál terrorbombázásokkal Északon revánsot venni a déli vereségéért. Természetesen senki nem állítja, hogy a VDK népe nem szolidáris déli testvéreivel. De enyhén szólva képtelenség úgy beállítani a dolgot, mintha az Egyesült Államoknak Dél-Vietnamban a VDK hadseregével, nem pedig a helyi lakosság ellenállási mozgalmával lenne dolga. Washington egy egész nép ellen vívja még saját szövetségesei körében is visszatetszést keltő, hadüzenet nélküli háborúját. Lassan félmillió katonája harcol Vietnamban. A minap nyilvánosságra hozott amerikai jelentések hét esztendő mérlegét megvonva, arról számoltak be, hogy ez idő alatt e félmilliós létszámból minden ötödik katona megsebesült, illetve elesett. Ez, akárcsak a hadviselés egyre növekvő költsége, az amerikai külpolitika és a katonai stratégiá ártyilyépyalót,zsákutcárá. Az Egyesült Államokban fokozza az értelmetlen háború elleni tiltakozást, sőt — mint legutóbb McNamara hadügyminiszter lemondása is jelezte — legfelső szinten is meghasonlást idéz elő. Ezzel a képpel szembeállítva a DNFF hétesztendős fejlődését, gyarapodó tekintélyét, helyzetének megszilárdulását, megértjük, hogy maga mellett tudva a haladó világ szolidaritását, miért bízik rendületlenül igazságos harcának végsőgyőzelmében a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front. Serény Péter Olaszországban az utóbbi félévben javult a textilipari munkások anyagi helyzete. Számos új modern üzem létesült, ahol több ezer munkás talált elhelyezkedési lehetőséget. Ugyanakkor az olasz textíliák minőségének a színvonala is emelkedett, és ezáltal nagyobb az eladási lehetőség. Mindezek a tényezők a textilipar fellendülését eredményezték. A textilipar helyzete azonban városonként eltér egymástól. A nyugati tőkés országok pamutszövet gyártása 1967. utolsó negyedében 11 százalékkal volt kisebb, mint 1966 megfelelő időszakában. Erősen csökkent az USA-n kívül Japán és India, valamint Nyugat-Európa kivitele, míg Anglia, Kanada és Tajvan kivitele nagyjából változatlan volt. Az angol „Textile Council” című tekintélyes szaklap szerint 1967-ben a pamutfonal-termelés világviszonylatban 3 százalékos esést mutatott 1966-hoz képest. A textilipari szakértők az 1968-as évtől jobb eredményeket várnak. A Szovjetunióban új öltönyök gyártását kezdték meg, az „Október” elnevezésű ivanovói fésűskombinátban. A szakemberek szerint összetétele a következő: 60 százalék tisztagyapjú, 40 százalék tekilén vagy más PB szálak. Az új anyag előnye, hogy teljesen gyűrődésmentes. Kétezer kilométer a barátság expresszvonattal (Folytatás az 1. oldalról.) — És a program?A különös ajándék - Végigjártuk a mú■úzeumokat, képtárakat, a Kongresszusi Palotában megnéztük az 50. évforduló ünnepségsorozatának nyitó műsorát. Volt, aki megelégedett a Vörös térrel, a mauzóleummal, fegyvertárral, volt, aki színházjegyért állt sorba, sokan nem tudtak betelni a metrózással, órákig bolyongtak céltalanul a föld alatt. Nekünk egy érdekes külön programunk is akadt: felkerestük az Asszonyok Lapjának központi szerkesztőségét, akikkel már régen kapcsolatban álltunk. A gyárból az egyik brigád évek óta levelez a tyisinói harisnyagyár hasonló brigádjával. Nekik vittünk ajándékokat, de sajnos, nem adhattuk át személyesen. A csomagot a lap szerkesztősége jutatta el a címzettekhez. — Mi volt a legkedvesebb moszkvai élményük? — Legkedvesebb élményem Saly nénihez, a nyugdíjas takarítónőnkhöz fűződik: hosszú évek óta készült a Szovjetunióba, s most végre alkalma nyílt ellátogatni a távoli fáváárosba. Még idehaza megfogadta, ha egyszer eljut Moszkvába, az első névrokonát — kinyomozta: oroszul Natasának neveznék — megajándékozza. Vett is egy pár szép lakkcipőt, harisnyanadrágot és egy selyemsálat. Egyik délután a moszkvai úttörőáruházban nézelődtünk, amikor hirtelen megütötte a fülünket egy beszélgetés: „Natasa siess már’’. Egy mama hívta el elmaradozó kislányát. Nagy volt a csoport öröme. Saly néni azonnal elővette az ajándékcsomagot, kézzel-lábbal próbáltuk megmagyarázni, vegye fel, jó-e az ajándék? Szinte erőszakkal húztuk a kislány lábára a cipőt, nyakába a sálat. A méretek pontosan jók voltak. A mama mindenáron fel akarta fizetni a ruhák árát, s mire megértette, hogy ajándék, már sűrű embergyűrű fogta körül a kézzel-lábbal mutogató magyarokat, s a csodálkozástól szótlan két moszkvait. — Szinte néhány órának tűntek csak a moszkvai napok – meséli végül. — Hamarosan indulnunk kellett haza. Ablaküveghez nyomott homlokok, suhanó tájak, figyelő szemek. Száguldott haza a vonat a 300 magyarral. Amikor elindultunk 8 nappal előbb, még idegenül méregettük egymást a Keleti pályaudvaron, s mire megérkeztünk haza, barátokként váltunk el egymástól, összekovácsoltak bennünket a közös szép élmények, emlékek. Somfai Péter A Zsolnai Posztógyárban jártunk A híres, régi gyár, a Zilinai Slovena Textilgyár éppen a múlt évben ünnepelte fennállásának 75 éves évfordulóját. Gyártmányai: gyapjú és viszkóza szövetek, poliamid, poliészter műanyagok, valamint ezek gyapjúszállal kevert változatai, és bútorszövetek, szőnyegek. A textilgyárakban szokásos üzemegységek mellett, itt még egy kisebb textilkutató intézet is működik. A gyári dolgozók létszáma meghaladja a kettőezret, és hatvanhét százalékuk nő. A szakszervezeti bizottság tizenöt tagból áll, reszortjai nagyjából hasonlóak a miénkhez. Megemlítjük, hogy a szociális felelős, lakásügyekkel is foglalkozik. Ugyanis, van a gyárnak egy saját kezelés alatt álló lakótelepe, ahol a száz koronát meghaladó javításokat a gyár végezteti el. A munkakörülmények — a gyár egészét tekintve — megfelelőek. Az 1949-ben megkezdett általános rekonstrukció 1953-ig befejeződött. Siettette a rekonstrukciós munkát az a tény, hogy az üzem nagy része 1948-ban leégett. Jelenleg új festőde épül, a régi gyárból jóformán csak az maradt meg, és most már szükségessé vált a bővítés. Közben megérkezett az szb elnöke, Durainé Vilma. Huszonöt éve dolgozik a gyárban, szövőnő volt. Több évtizedes mozgalmi múlt áll mögötte. A középtermetű, barna aszszony lényében benne van, ami az ilyen posztot betöltőket jellemzi: lendület és megfontoltság. Megkérdeztük tőle, hogy a szakszervezeti bizottság milyen eredményeket ért el az utóbbi években? — Nehéz volna úgy összegezni, hogy minden, amit eddig elértünk, az étterem, a bölcsőde, az óvoda, az üdülő, a mosoda és más egyebek, csakis az szb érdeme lenne. Az igazgatósággal közösen dolgoztunk ezeken. Van egy 50 férőhelyes óvodájuk. Az éjjeli műszakban dolgozó anyák gyermekei egész héten át bent lehetnek. Itt sajnos, nem tudnak minden gyermeket elhelyezni. Minden igényt kielégítő bölcsődét a gyár építtetett a lakótelepre. 70 gyermeket tudnak ellátni, jelenleg ez a férőhely elegendő. A második műszak megkönnyítésére a lakótelep házaiban mosókonyhákat létesítettek, melyeknek üzemeltetéséről, illetve háztartási kisgépekkel való ellátásáról a gyár gondoskodik. Van egy üdülőtelepük Zilinától 30 kilométerre, Vratna- Dolinán és a Magas-Tátrában, a Kriván alatt 3 turistaház. Itt 40 személy alhat, van villany, telefon, televízió, a konyha is felszerelve várja az uszonyokat. — Fokozatosan építettük ezeket — mondja az elnöknő —, nyolc éve állandóan javítjuk a körülményeket, jelenleg egy sífelvonót építünk. — Milyen terveik vannak a közeljövőben? — Szeretnénk, ha 1968 I. féléves terveink úgy alakulnának, hogy három szabad szombat legyen minden hónapban. Ehhez ismerni kell az előzményeket is. A csehszlovák párt és kormány határozata szerint, ha egy üzem a terveit teljesíteni tudja, akkor a munkahét akár 42 órás is lehet. A gyárban 1966 júniusától bevezették a 44 órás munkahetet, és úgy döntöttek, hogy minden második szombat szabad, s a közbeesők rendes munkanapnak számítanak. — Az új mechanizmust nálunk már 3 éve bevezették — magyarázza dr. Voith Juraj osztályvezető —, ennek alapján a tervszámokat a ténylegesen eladható árukra állítjuk össze. A gazdasági reform, amit most önöknél is bevezetnek, éveken keresztül alakul, formálódik, amíg az egyre tökéletesebb lesz. Sarkady Mária A gyár óvodája valóságos gyermekparadicsom