Textilmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

TEXTIL MUNKÁS ' 1968' JANUÁR 2 "­ " Őszinte beszélgetés a Kistext­ben Az országgyűlés vitája után Hatan ültük körül az asztalt, s a legutóbbi szenzációt­ tárgyaltuk: a pénzügyminiszter expozéját, másképpen az ország idei költség­­vetését. A beszélgetés részvevői: Arany Jó­­zsefné csoportvezető, a vigony­ fonodából (nagyvállalati szt-tag), Kapus Józsefné fonó­­előmunkás, Trinka Ferenc, a tmk műhelybi­zottsági titkára és Ruitner Géza szocialista brigádvezető, valamint Torma Endre, az stb. termelési felelőse. — Régen kísérte ilyen élénk érdeklődés az országgyűlés munkáját — mondja Trinka Fe­renc — már az első napon kérdezgették az emberek: mikor is közvetíti a rádió, a tv? S reggel a villamoson, autóbuszon mindenki az újságot bújta ... — Nem lehet rossznéven venni, hogy a fő téma az átrendezés volt — vélekedik Arany Józsefné — hiszen oly sok mindent beszéltek az emberek korábban az áremelésekről. Bi­zony­ sokat ijesztgették egymást a „jól érte­sültek”, hogy mi mindennek emelkedik az ára. Persze most meglepetésként hatott a csökke­nés. — Mindemellett nehezményezik, hogy bő­vebben és konkrétabban nem esett szó a többi árucikkekről — tolmácsolja Kapus Józsefné munkatársai hangulatát. — Hiszen, ami nyil­vánosságra került, az csak egy töredéke a hét­köznapi szükségleteknek... S kerekedik a vita a Kistext stb.-irodáján, legalább olyan hévvel, mint az országgyűlé­sen zajlott. Legfeljebb itt nem fogalmaznak olyan szabatosan a „felszólalók”, de a mon­danivalójuk nagyon is figyelemre méltó. A részvevők egyike így magyarázza „ülésün­ket”: — A legtöbb gondunk nekünk is az árak­kal lesz, akárcsak a pénzügyminiszternek. A család háztartását nem könnyebb egyensúly­ban tartani, mint az államét. Mi is csak a meglevő jövedelmet oszthatjuk fel, s nagyon megértjük a kormányt, amikor arra törek­szik, hogy a lehetőség szerint mindenre teljék. Aztán szóba kerül az is, hogy ez a költség­­vetési előterjesztés már magán viseli a reform jellegét: ha az előző éviekhez hasonlítjuk, fel­tűnik, mennyivel kevesebb mutatót rögzít. Nem sorolja részletesen a tételeket, csupán azt, hogy az évi 137 milliárdból mennyi jut az egyes ágazatokra, amit a cél érdekében hasz­nálnak fel a tárcák. Vagyis: a parlament va­lóban országos méretekben határozott és dön­tött. — Nagyon figyelmeztető az 1,4 milliárdos deficit — jegyzi meg valaki — mutatja, hogy nem üres szólam a felhívás a takarékosabb gazdálkodásra. Mindenkinek a leggondosabb munkára és felhasználására kell törekednie a saját tevékenységében. — Az előirányzott összegek is bizonyítják, hogy az új gazdasági mechanizmusban ugyan­csak nagy gondot fordít az állam a szociális szükségletekre — mondja Ruitner Géza. — Az egészségügyre például csaknem 7 milliár­­dot költünk ... S ismét példák következnek: milyen is a mai egészségügyi ellátás? Az eredmények mellett bizony bőven van rossz tapasztalat is, különösen az egyes helyeken dívó „borravaló” rendszerről. A terhes asszonyok úgy ismerik a „tarifát”, ha orvost választanak a szüléshez, annak 700 forint illendő a borítékban... — Tisztelet és becsület az áldozatos munkát végzőknek — mondja Torma Endre —, de he­lyenként valóban furcsa dolgok történnek. Ilyenkor ünnep táján mindig „növekszik” a táppénzes állomány. Előfordul, hogy valaki nem kap szabadságot, valamilyen ürüggyel beteget jelent, s az orvos kiírja. Főleg a vidé­kieket! Márpedig, aki indokolatlanul veszi igénybe az egészségügyi juttatásokat, lénye­gében a rászorultakat lopja meg. A társadalmi szigorúság hangsúlyozottan került szóba. Kétkezi munkások, törekvő ér­telmiségiek erőfeszítéséből jön létre a nem­zeti jövedelem, éppen ezért ésszerű felhasz­nálásról is gondoskodni kell. Nem engedhető meg semmiféle „könnyedség” e téren. — Sokat beszélnek az üzemben arról is az emberek, hogy az árdrágítók, csalók, és a tár­sadalom megkárosítói nem mindig nyerik el a megfelelő büntetést — mondja Ruitner Gé­za. — A bírósági ítélet nem egy esetben eny­hének tűnik. Aki megkárosítja a dolgozó tár­sadalmat, az érezze is annak büntető kezét. A lakásépítési program kapcsán az igazsá­gosabb elosztásról is beszéltek a jelenlevők. Felháborítja az emberek igazságérzetét, hogy az új lakótelepeken az állami lakásba­— na­gyon sokszor — saját gépkocsiján érkezik a boldog tulajdonos, amíg többgyermekes csalá­dok üzlethelyiségben laknak ... Nagyobb tár­sadalmi ellenőrzésnek kell érvényesülnie a lakáselosztásoknál, összegezve: a Kistext­ben is megértéssel fogadják a gazdaságirányítási rendszer köve­telményei szerint összeállított és törvényerőre emelt költségvetést. Ismételten hangsúlyoz­ták, a sikeres végrehajtás mindannyiunkon múlik. Tehát az ő nevükben is beszélt Gás­pár Sándor, amikor kijelentette: „A magyar szakszervezetek az idei állami költségvetéssel egyetértenek.” Ennek megfelelően magyarázzák a tisztség­­viselők is az üzemekben a tagságnak a kitű­zött célokat, a gazdasági összefüggéseket. S főleg azt, hogy nem „önmagától” javul tartó­san az életszínvonal, hanem kizárólag a ter­mékenyebb, minőségileg jobb munka ered­ményeként. G. M. Négy betű — és ami mögötte van Politikai válságok, katonai pucs­­csok, természeti csapások után álta­lában akkor érzékeljük, hogy a hely­zet megszilárdult, amikor újra meg­kezdődik a tanítás az iskolákban, kinyitnak a boltok, megjelennek az újságok. Ezek a máskor oly meg­szokott dolgok jelzik visszatérésük­kel a konszolidációt. Ezért érdemes egy pillanatra elgondolkozni azon, hogy Dél-Vietnam felszabadított te­rületein hatezer általános iskola mű­ködik, vasárnaponként a helyi lab­darúgó-csapatok rendszeresen mér­kőznek egymással, és még a saigoni hatóságok által ellenőrzött vidékek­ről is ezrével járnak a DNFF-hez mozit nézni... A Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Frontnak saját közigazgatása van, amelynek mun­katársai rendszeresen reggeli torná­val kezdik a napot. A DNFF földet osztott a paraszti lakosságnak (nem csekélység: kétmillió hektárt), kór­házat igazgat, bevezette a kötelező védőoltást — és mert a hétközna­pokhoz ez Vietnamban is hozzátar­tozik, több mint ötven újságot és hetilapot ad ki. A DNFF négy betűje mögött tehát nem csupán egy nemzeti felszabadító mozgalom partizán-hadserege áll, hanem egy tényleges hatalom, amely ugyan nem nevezi kormánynak ma­gát, de mégis az egyetlen testület, amelyet ma Dél-Vietnamban a la­kosságot képviselő, hivatott vezető szervnek tekinthetünk. Annál is in­kább, mert míg az amerikaiak által életben tartott saigoni kormány tényleges hatósugara alig terjed túl a főváros és néhány nagyobb cent­rum közvetlen környékén, a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Front az országrész területének négyötödét ellenőrzi, amelyen csak­nem annyi ember él, mint Magyar­­országon. A DNFF megalakulásának hetedik évfordulójára emlékezünk. Az 1960. december 20-a óta eltelt hét eszten­dő katonai, politikai — s ami ettől elválaszthatatlan — erkölcsi sikereit lemérhetjük azon is, ha az imént idézett adatokat összevetjük azzal, hogy a dél-vietnami Bambuszvölgy­­■ ben tartott alakuló ülés pillanatában a felszabadító mozgalomnak csupán néhány elszigetelt erdei partizán­támaszpontja volt, elsősorban a hegyvidéken. Ám a sikernek, egy igaz ügy szolgálatában eltöltött hét esztendő eredményeinek a mércéje lehet az is, hogy a DNFF nemzetközi tekintélye rendkívüli mértékben megnövekedett. A frontnak a test­véri szocialista országok mellett számos harmadik világbeli államban — a többi között Algériában, Kam­bodzsában és­ Indonéziában is — ál­landó képviselete működik, sőt újabban a francia kormány hozzá­járulását adta ahhoz, hogy a DNFF Párizsban tájékoztató központot nyisson. Éppen a minap jelentette a DP­A nyugatnémet hírügynökség ENSZ- tudósítója, hogy a DNFF programját eljuttatták a világszervezet tagálla­maihoz, amelyek a dokumentumot olyan érdeklődéssel fogadták, hogy a tudósító ezt a DNFF „nagy sikere­ként” könyvelte el. Hozzátehetnénk, hogy aznap a New York Times, az Egyesült Államok legszámottevőbb politikai napilapja, szintén publi­kálta a DNFF programját, amely így a lap 800 ezer olvasójához jutott el. McCarthy szenátorral az élén, im­már valamennyi amerikai elnökvá­lasztási előjelölt — aki Johsonnal szemben indulni kíván — politikai programjában több-kevesebb hang­súllyal, de egyértelműen elismeri a DNFF szerepét, jelentőségét — és ebből levonja a következtetést, hogy a DNFF nélkül nem képzelhető el rendezés Vietnamban. Ennek előrebocsátása után még feltűnőbb, mennyire tarthatatlan az amerikai kormány álláspontja, amely nem akar tudomást venni egy kis nép nemzeti felszabadító küz­delméről. Önnön kudarcsorozatát a legszívesebben „az északi beszivár­gással” magyarázza. Ezért is próbál terrorbombázásokkal Északon reván­­sot venni a déli vereségéért. Ter­mészetesen senki nem állítja, hogy a VDK népe nem szolidáris déli testvéreivel. De enyhén szólva kép­telenség úgy beállítani a dolgot, mintha az Egyesült Államoknak Dél-Vietnamban a VDK hadseregé­vel, nem pedig a helyi lakosság el­lenállási mozgalmával lenne dolga. Washington egy egész nép ellen vív­ja még saját szövetségesei körében is visszatetszést keltő, hadüzenet nélküli háborúját. Lassan félmillió katonája harcol Vietnamban. A minap nyilvánosságra hozott amerikai jelentések hét esztendő mérlegét megvonva, arról számoltak be, hogy ez idő alatt e félmilliós lét­számból minden ötödik katona meg­sebesült,­ illetve elesett. Ez, akárcsak a hadviselés egyre növekvő költsé­ge, az amerikai külpolitika és a kato­­nai stratégiá ártyilyépyalót,zsákutcárá. Az Egyesült Álla­mokban fokozza az értelmetlen háború elleni tiltako­zást, sőt — mint legutóbb McNa­mara hadügyminiszter lemondása is jelezte — legfelső szinten is megha­­sonlást idéz elő. Ezzel a képpel szembeállítva a DNFF hétesztendős fejlődését, gya­rapodó tekintélyét, helyzetének megszilárdulását, megértjük, hogy maga mellett tudva a haladó világ szolidaritását, miért bízik rendület­lenül igazságos harcának végső­­győ­zelmében a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front. Serény Péter ­ Olaszországban az utóbbi félévben javult a textil­ipari munkások anyagi helyzete. Számos új modern üzem lé­tesült, ahol több ezer munkás talált elhelyezkedési lehetőséget. Ugyanakkor az olasz textíliák minőségének a színvonala is emelkedett, és ezáltal nagyobb az eladási lehetőség. Mind­ezek a tényezők a textilipar fellendülését eredményezték. A textilipar helyzete azonban városonként eltér egymástól.­­ A nyugati tőkés országok pamutszövet gyártása 1967. utolsó negyedében 11 százalékkal volt kisebb, mint 1966 megfelelő időszakában. Erősen csökkent az USA-n kívül Japán és India, valamint Nyugat-Európa kivitele, mí­g Ang­lia, Kanada és Tajvan kivitele nagyjából változatlan volt.­­ Az angol „Textile Council” című tekintélyes szaklap szerint 1967-ben a pamutfonal-termelés világviszonylatban 3 százalékos esést mutatott 1966-hoz képest. A textilipari szakértők az 1968-as évtől jobb eredményeket várnak.­­ A Szovjetunióban új öltönyök gyártását kezdték meg, az „Október” elnevezésű ivanovói fésűskombinátban. A szak­emberek szerint összetétele a következő: 60 százalék tiszta­gyapjú, 40 százalék tekilén vagy más PB szálak. Az új anyag előnye, hogy teljesen gyűrődésmentes. Kétezer kilométer a barátság expresszvonattal (Folytatás az 1. oldalról.) — És a program?A különös ajándék - Végigjártuk a mú­■ú­zeumokat, képtárakat, a Kongresszusi Palotában megnéztük az 50. évforduló ünnep­ségsorozatának nyitó műsorát. Volt, aki megelégedett a Vö­rös térrel, a mauzóleummal, fegyvertárral, volt, aki színház­jegyért állt sorba, sokan nem tudtak betelni a metrózással, órákig bolyongtak céltalanul a föld alatt. Nekünk egy érde­kes külön programunk is akadt: felkerestük az Asszonyok Lapjának központi szerkesztőségét, akikkel már régen kap­csolatban álltunk. A gyárból az egyik brigád évek óta leve­lez a tyisinói harisnyagyár hasonló brigádjával. Nekik vit­tünk ajándékokat, de sajnos, nem adhattuk át személyesen. A csomagot a lap szerkesztősége jutatta el a címzettekhez. — Mi volt a legkedvesebb moszkvai élményük? — Legkedvesebb élményem Saly nénihez, a nyugdíjas takarítónőnkhöz fűződik: hosszú évek óta készült a Szovjet­unióba, s most végre alkalma nyílt ellátogatni a távoli fává­á­rosba. Még idehaza megfogadta, ha egyszer eljut Moszkvába, az első névrokonát — kinyomozta: oroszul Natasának nevez­nék — megajándékozza. Vett is egy pár szép lakkcipőt, haris­nyanadrágot és egy selyemsálat. Egyik délután a moszkvai út­törő­­áruházban nézelődtünk, amikor hirtelen megütötte a fü­lünket egy beszélgetés: „Natasa siess már’’. Egy mama hívta el­ elmaradozó kislányát. Nagy volt a csoport öröme. Saly néni azonnal elővette az ajándékcsomagot, kézzel-lábbal pró­báltuk megmagyarázni, vegye fel, jó-e az ajándék? Szinte erőszakkal húztuk a kislány lábára a cipőt, nyakába a sálat. A méretek pontosan jók voltak. A mama mindenáron fel akarta fizetni a ruhák árát, s mire megértette, hogy ajándék, már sűrű embergyűrű fogta körül a kézzel-lábbal mutogató magyarokat, s a csodálkozástól szótlan két moszkvait. — Szinte néhány órának tűntek csak a moszkvai napok – meséli végül. — Hamarosan indulnunk kellett haza. Ab­laküveghez nyomott homlokok, suhanó tájak, figyelő szemek. Száguldott haza a vonat a 300 magyarral. Amikor elindultunk 8 nappal előbb, még idegenül méregettük egymást a Keleti pályaudvaron, s mire megérkeztünk haza, barátokként vál­tunk el egymástól, összekovácsoltak bennünket a közös szép élmények, emlékek. Somfai Péter A Zsolnai Posztógyárban jártunk A híres, régi gyár, a Zilinai Slovena Textilgyár éppen a múlt évben ünnepelte fennál­lásának 75 éves évfordulóját. Gyártmányai: gyapjú és visz­kóza szövetek, poliamid, poli­észter műanyagok, valamint ezek gyapjúszállal kevert vál­tozatai, és bútorszövetek, sző­nyegek. A textilgyárakban szokásos üzemegységek mel­lett, itt még egy kisebb textil­kutató intézet is működik. A gyári dolgozók létszáma meghaladja a kettőezret, és hatvanhét százalékuk nő. A szakszervezeti bizottság tizenöt tagból áll, reszortjai nagyjából hasonlóak a miénkhez. Meg­említjük, hogy a szociális fele­lős, lakásügyekkel is foglalko­zik. Ugyanis, van a gyárnak egy saját kezelés alatt álló la­kótelepe, ahol a száz koronát meghaladó javításokat a gyár végezteti el. A munkakörülmények — a gyár egészét tekintve — meg­felelőek. Az 1949-ben megkez­dett általános rekonstrukció 1953-ig befejeződött. Siettette a rekonstrukciós munkát az a tény, hogy az üzem nagy része 1948-ban leégett. Jelenleg új festőde épül, a régi gyárból jó­formán csak az maradt meg, és most már szükségessé vált a bővítés. Közben megérkezett az szb elnöke, Durainé Vilma. Hu­szonöt éve dolgozik a gyár­ban, szövőnő volt. Több évtize­des mozgalmi múlt áll mögöt­te. A középtermetű, barna asz­­szony lényében benne van, ami az ilyen posztot betöltőket jel­lemzi: lendület és megfontolt­ság. Megkérdeztük tőle, hogy a szakszervezeti bizottság milyen eredményeket ért el az utóbbi években? — Nehéz volna úgy össze­gezni, hogy minden, amit ed­dig elértünk, az étterem, a böl­csőde, az óvoda, az üdülő, a mosoda és más egyebek, csak­is az szb érdeme lenne. Az igazgatósággal közösen dolgoz­tunk ezeken. Van egy 50 férőhelyes óvo­dájuk. Az éjjeli műszakban dolgozó anyák gyermekei egész héten át bent lehetnek. Itt sajnos, nem tudnak minden gyermeket elhelyezni. Minden igényt kielégítő bölcsődét a gyár építtetett a lakótelepre. 70 gyermeket tudnak ellátni, je­lenleg ez a férőhely elegendő. A második műszak meg­könnyítésére a lakótelep házai­ban mosókonyhákat létesítet­tek, melyeknek üzemeltetésé­ről, illetve háztartási kisgépek­kel való ellátásáról a gyár gondoskodik. Van egy üdülőtelepük Zili­­nától 30 kilométerre, Vratna- Dolinán és a Magas-Tátrában, a Kriván alatt 3 turistaház. Itt 40 személy alhat, van villany, telefon, televízió, a konyha is felszerelve várja az uszonyo­­kat. — Fokozatosan építettük eze­ket — mondja az elnöknő —, nyolc éve állandóan javítjuk a körülményeket, jelenleg egy sífelvonót építünk. — Milyen terveik vannak a közeljövőben? — Szeretnénk, ha 1968 I. fél­éves terveink úgy alakulnának, hogy három szabad szombat legyen minden hónapban. Ehhez ismerni kell az előz­ményeket is. A csehszlovák párt és kormány határozata szerint, ha egy üzem a terveit teljesíteni tudja, akkor a mun­kahét akár 42 órás is lehet. A gyárban 1966 júniusától beve­zették a 44 órás munkahetet, és úgy döntöttek, hogy minden második szombat szabad, s a közbeesők rendes munkanap­nak számítanak. — Az új mechanizmust ná­lunk már 3 éve bevezették — magyarázza dr. Voith Juraj osztályvezető —, ennek alap­ján a tervszámokat a tényle­gesen eladható árukra állítjuk össze. A gazdasági reform, amit most önöknél is bevezet­nek, éveken keresztül alakul, formálódik, amíg az egyre tö­kéletesebb lesz. Sarkady Mária A gyár óvodája valóságos gyermekparadicsom

Next