Textilmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

TEXTILMOKKAL ! 2 A húszesztendős Lőrinci Fonó köszöntése „Húsz esztendő egy gyár tör­ténetében nem nagy idő” — gondoltam magamban, amikor kezembe vettem a Lőrinci Fo­nó megalapításának évfordu­lójára kiadott díszes prospek­tust „Mi iz a Goldberger, a Ganz, a Láng múltjához?” — tettem fel a kimondatlan kér­dést és lapozgatni kezdtem a kis füzetet. De már az első ol­dal mondatai megragadták a figyelmemet: „Óriási szenzáció! Örömhír hölgyeknek! Újra lesz selyem, bársony, karton. A Gazdasági Főtanács megvásárolt egy an­gol fonodát! Óriási szenzá­ció ...” olvastam, és akaratla­nul magával ragadott a felsza­badulás utáni évek hangulata. Azoknak a nehéz napoknak, hónapoknak a hangulata, ami­kor állás nélküli, szövőnők, fo­nónők, mérnökök szorongva reméltek kenyeret az új fonó­gyártól. A háború alatt elpusz­tult, vagy élelemre cserélt ru­hadarabokat pótolni kellett, s bár megszületett már a jó fo­rint, a romos textilgyárak még alig termelhettek... Eszembe jutott a kép, amely néhány hó­napja Lőrincen fogadott. A legkorszerűbb, nyolcfejes, Tex­­tíla fésülőgép, a nagy teljesít­ményű előfonók, gyűrűsfonó berendezések, minden igényt kielégítő öltözők, mosdók, a tízféle ételt kínáló étterem, a kényelmes leányszállás. Most éreztem igazán, milyen óriási fejlődésen ment keresztül két évtized alatt az üzem. 1948 őszén hat megbízott utazott Angliába, hogy lesze­reljék s hazaküldjék — 330 vagonba csomagolva — a Crest Mill gyár berendezéseit, öt hónap alatt végeztek a munkával. A fonoda helyén akkor még repülőgépgyár hangárjai álltak. A lőrinciek lázas sietséggel építették át az épületeket, szerelték fel, a gé­peket, hogy még­ a­ hároméves tervben fonalat kapjon az or­szág. A nehézségek Nem volt elegendő műszaki szakember. Negyvenhét fiatal­emberből próbálták kinevelni az új műszaki gárdát. Közülük sokan akkor kaptak kedvet a tanuláshoz. S az üzem ma már méltán büszkélkedhet azzal: jó néhány munkásvezetőt ne­velt, s adott a fonónak — sőt az országnak. A jelenlegi igaz­gató, Peer András munkásként kezdte, a fonodából nőtt ki Thin Győzőné, a nagyvállalati szakszervezeti tanács titkára, Gombold József mérnök, Ke­­menczes Sándorné előmunkás, országgyűlési képviselő és so­rolhatnánk, akik tudásuk, szorgalmuk révén lettek ve­zetők. S a tanulás már hagyomány Lőrincen: 1980 óta a Fonónak saját technikuma van. Hét év alatt az üzemi általános isko­lában 416-an végeztek. Sokan a különböző főiskolákon, egye­temeken szereztek diplomát Honnan indultak és hová ju­tottak? Legjobban a számok mutatják. 1948-ban a Lőrinci Fonó termelése az Egyenlítőt 978-szor érte volna körül. Ma? Egyévi termelésük a Föld és Hold közötti távolság csaknem ezerszeresével egyenlő! S . a. mennyiség soha nem­ ment rr minőség rovására. Ezt igazolja az erkölcsi és anyagi megbe­csülés. Húsz esztendő alatt több mint háromezren egyéni elis­merést, 26-an magas kormány­­kitüntetést kaptak, s az ezzel járó pénzjutalom mintegy 4 millió forintot tett ki. Az utóbbi 10 esztendő ered­ményeiért mindenekelőtt a szocialista és munkabrigádokat illeti dicséret Büszkék létesítményeikre 1949-ben épült a leányszál­lás, amelynek fenntartására évente csaknem 390 ezer forin­tot fordítanak. A vidékről jött fonónők itt valóban megtalál­ják mindazt ami az otthont pótolhatja: havi 100 forintért nyugodt pihenést, főzési, mo­sási, tanulási lehetőséget nyújt, nem is szólva a kelle­mes baráti társaságról. Az ebédlő üzemeltetésére, az ét­kezési hozzájárulásra évente mintegy 700 ezer forintot for­dítanak, felújításra a közel­múltban több mint két és fél milliót költöttek. Az üzemi könyvtárat 1948- ban alapították. Az első hét könyvet Székely Lászlóné ado­mányozta a sajátjából. Ma már több száz rendszeres olvasót tartanak nyilván a nemrégen átalakított sok ezer kötetes könyvtárban. A Ferihegyre vezető gyors­­forgalmi út mentén mindenki­nek feltűnik a modern külsejű művelődési otthon. Ez a műve­lődési központ a Lőrinci Fonó több mint kétezer dolgozójá­nak tulajdona — a szó legszo­rosabb értelmében. Hiszen va­lamennyien kivették részüket az építésből — több mint 500 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá lét­rehozásához. Közös vagyon te­hát a 323 személyes színház­terem, a korszerű technikai felszerelés, a klubszoba, s min­den, ami hozzá tartozik. Az utóbbi három évben 3900 hall­gatója volt a falai között meg­tartott ismeretterjesztő előadá­soknak, 32 ezer részvevője a munkásakadémiának. A számok — önmagukban — nem mondanak eleget. De azok, akik végigküzdötték a húsz esztendőt, tanúi annak, micsoda nagyszerű erőfeszítést, lelkes tenniakarást takarnak a számok. Megérdemlik a tiszte­letet, a megbecsülést, akik két kezük munkájával írták a Fo­nó történetét, akik részesei vol­tak a két évtizednek, az él­üzem cím több mint tucatnyi megszerzésének. Most a 20. évfordulón tiszte­lettel köszöntjük őket. S. P. 1969. JANUAR A TEXTIL- BŐR- ÉS RUHÁZATIPARI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKSÉGE a textil- és a ruhagyárak kapcsolatáról A Textil-, Bőr- és Ruhaipari Szakszervezetek Szövetségének elnöksége legutóbb értékelte a Kőbányai Textilgyár, a Magyar Posztógyár, illetve a Május 1. Ruhagyár, a Vörös Október Férfiruhagyár tapasztalatai alapján a textil- és a ruha­gyárak munkakapcsolatát Megállapította, hogy a két rokon szakma 1964 óta a gyárt­mányfejlesztésben szocialista szerződéseket kötve működik együtt. Ez az együttműködés az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta javul. A Férfi Fehérneműgyár például hat, a Vörös Október Férfiruha­gyár 12 textilgyárral létesített munkakapcsolatot. A ruhaipari vállalatok a külföldön szerzett tapasztala­tokat átadják a textiliparnak, és áruminták bemutatásával is segítik a gyártmányfejlesztést. A Vörös Október Férfiruha­­gyár több új anyag kísérlete­zésére kötött szerződést a tex­tilgyárakkal, amelynek költsé­geit közösen fedezték. Az új árucikkek közül több elnyerte az „év legszebb terméke” cí­met. A textil- és a ruhagyárak között a múlt évben — meny­­nyiségi vonatkozásban — már csaknem problémamentes az együttműködés. A ruhaipar azonban sok esetben csak ne­hézségek árán képes teljesíteni a kereskedelem igényeit, mert a textilipar a rendelést nem a minta- és színelosztásnak megfelelően szállítja. Ezáltal a beérkezett árutömeg elfekvő készletté válhat , problémáktól eltekintve a vállalatok együttműködését az elnökség megfelelőnek tartot­ta. Hasonlóan nyilatkoztak a vállalatok vezetői is. A­ kap­csolat eddig főleg gazdasági vonatkozásban alakult ki. Fi­gyelmet érdemel a Kőbányai Textilművek szakszervezeti ta­nácsa titkárának megjegyzé­se: helyes lenne, ha a két ipar társadalmi szervei között is élő, eleven kapcsolat jönne létre, amely a gazdasági problémák gyorsabb és eredményesebb megoldását is segítené. A szövetség elnöksége a to­vábbiakban meghallgatta Tóth Anna főtitkári jelentését az 1968-ban bevezetett munkaidő­csökkentés tapasztalatairól a három iparágban és az 1969. január elsejétől tervezett munkaidő csökkentéséről. A textilruha és bőrcipő iparágak­ban a múlt év január 1-től öt, július 1-től további 29, későb­ben még 14 vállalat csökken­tette a munkaidőt. Az érintett 48 vállalatnál mintegy 120 ezer dolgozó élvezi a kormány határozatában biztosított ked­vezményt. A munkaidő rövi­dítésének üteme gyorsabb, mint az­ az előzetes felméré­sek alapján várható volt A dolgozók nagy örömmel és lel­kesedéssel fogadták a lehető­séget, s konkrét javaslatokkal, felajánlásokkal segítették a si­keres megoldást. 1969. január elsejével újabb vállalatok kértek és kaptak le­hetőséget (a textilipar területé­ről újabb 9 vállalat), a munka­idő csökkentésére. Ez azt je­lenti, hogy a textiliparban a dolgozók 80,3, a ruhaiparban 86,7, a bőr- és cipőipar 99,8 százalékának 1969. január 1-től részlegesen, vagy teljesen rövi­­debb a munkaideje. A kor­mányhatározatban biztosított négy órához viszonyítva a he­ti munkaidő csökkentése a tex­tiliparban 2,92 óra, a ruhaipar­ban 3,84 óra, a bőr-, cipőipar­ban 4 óra. A vállalati felkészülési ter­vek felülvizsgálatánál és enge­délyezésénél gyümölcsöző együttműködés alakult ki a minisztérium illetékes osztá­lya és a szakszervezet szervei között. Néhány vállalatnál nehézségekbe­­n ütközik a mun­kaidő csökkentése. Éppen ezért a textiles szakszervezet elnöksége megvizsgálja, mi­lyen erőfeszítések szüksége­sek ahhoz, hogy ezek a válla­latok is bevezethessék a mun­kaidő-rövidítést. A szövetség elnöksége vége­zetül javasolta a szakmák el­nökségének, hogy néhány do­logra hívják fel az érdekelt szakszervezeti szervek figyel­mét: Rendszeresen ellenőrizzék a keresetek alakulását, s az alapelveknek megfelelően biz­tosítsák, hogy a rövidebb mun­kaidő következtében sehol se csökkenjen a kereset Szervezzék és mozgósítsák a dolgozókat a belső tartalékok feltárására és hasznosításá­ra. Vizsgálják a több szabad­idő helyes felhasználásának lehetőségeit a vállalaton be­lül és a más szervek útján. Tartsák szem előtt a lányok és asszonyok pihenésének meg­szervezését, a második műszak terhének további csökkentését A vállalatoknál, ahol az ön­erőből történő munkaidő­csökkentés komoly akadályok­ba ütköznék, kezdeményezzék az okok feltárását és helyi ta­nulmányok elkészítését a szükséges segítség formájára és mértékére. M. K. Helyeseljük... A Pamunnyomóipari Válla­lat Kelenföldi Textilgyárában a karácsonyi gyermekcsomago­kat osztották szét valamennyi dolgozó gyermekének. Két év óta változtattak ezen. A szak­­szervezeti bizottság úgy dön­tött, hogy inkább a többgyer­mekes szülők kapjanak érté­kesebb ajándékokat. Az idén ennek megfelelően a három vagy annál több 11 éven aluli gyermekes szülők részesülnek segélyben, és az egyedülálló szülő, akinek két nem an­nál több 14 éven aluli gyer­meke van. A segély összege, a gyerme­kek számától függően 350 Ft­­tól 850 Ft-ig terjedt. Úgy vél­jük, hogy ez a megoldás talál­kozik a dolgozók igazságérze­tével Az elaprózott ajándékot szinte észre sem veszi, aki kap­ja, így pedig azoknak jut, akiknek ez leginkább indokolt, és a segély valóban segít. Szakszervezeti látogatás három arab országban TÖBB MINT EGY ÉV telt el az 1967 jú­niusában a Kölel-Keleten kirobbant fegyve­res konfliktus óta, melyben Izrael jelentős területeket foglalt el az Egyesült Arab Köz­társaságtól, Jordániától és Szíriától. E terüle­teket az agresszor azóta is megszállva tartja, semmibe véve az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak határozatát, mely elrendelte a megszállt arab területek kiürítését. Sőt, az eltelt idő­ben mindennapossá lettek az izraeli fegyve­res provokációk, békés polgári lakosok elle­ni terrortámadások­ A támadásokkal egyide­jűleg széles körű arabellenes propagandahad­­járat folyik a nyugati országokban, amely mintegy­ előkészítése a megszállt területek bekebelezésének s az újabb agressziónál­. Az érintett arab országokban a legfonto­sabb feladat a függetlenség megvédése, az agresszió visszaverése és az elvesztett terüle­teik felszabadítása. E nehéz harcban az arab munkástömegek és a szakszervezetek jelentős szerepet vállal­tak. E küzdelemről, az agressziótól sújtott te­rületek lakosainak nehéz helyzetéről kaptunk képet a munkássajtó képviselői számára Kai­róban, az Arab Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége által megrendezett szemináriu­mon. UTAZÁSUNK a harci övezetekben, a me­nekült­táborokban és Szíriában a polgári fegyveres kiképzésnél, valamint a Palesztinai Nemzeti Felszabadítani Front képviselőivel folytatott beszélgetések megmutatták: a füg­getlenségükért küzdő arab dolgozók tudják, hogy a szocialista országok segítik harcukat. Tudják, hogy Izrael csak az amerikai impe­rializmus segítségével győzött korábban és a tavaly júniusi támadó háborúban. De felis­merték azt is, hogy összefogással — a mun­kások és más dolgozó rétegek harcával rend­szerük megerősítéséért — olyan erővé válnak, amely mint mondták — békésen vagy fegy­verrel távozásra kényszeríti Izraelt az elfog­lalt arab területekről. Szuezben láttuk a csatornában a sűrűn egymás mellett veszteglő hajóóriásokat, amelyek tavaly június óta, s ki tudja még meddig, várják a szabad utat Igaz, hallot­tuk, hogy a biztosító társaságok már kifizet­ték a rakományok árát. De ahol álltunk, va­lamikor egy olajtároló és rakodó központ volt Most jórészt romhalmaz. Magát Szuez vá­rosát az ismétlődő izraeli belövések miatt az egyiptomi hatóságok részben kiürítették. Csak­ a legfontosabb üzemek dolgozói maradtak ott De családtagjaikat szintén kitelepítették. Jordániában a Baka-i menekültek táborá­ban ötvenötezer, többségében palesztínai me­nekült nyomorog sátrakban vagy a szabad ég alatt. A Palesztinai Felszabadítási Front egyik kiképzőhelye is e tábor. A táborvezető szavai: „A szabadságot nem lehet úgy meg­osztani, hogy a mi számunkra itt a táborban nincs, de az Egyesült Államokban, Európában élőknek van... Minket az USA segítségével győztek le, s az erőszak, a túlerő s a napalm­bombák kényszerítettek lakóhelyünk elha­gyására. Számtalan országtól, szervezettől kaptunk segítséget s ezt nagyon köszön­jük ... de olyan segítséget nem fogadunk el, mellyel arra akarnak rábírni, hogy ne tér­jünk vissza hazánkba, Palesztinába... Nem akarjuk, hogy miattunk világháború törjön ki, politikai segítséget kérünk... Kérjük, ért­sék meg helyzetünket, azt, hogy állandó há­borús helyzetben élünk, s nap mint nap tá­madást várunk, de el vagyunk szánva, hogy harcunkat mindaddig folytatjuk, míg vissza nem térhetünk hazánkba... egyedül csak ezt a megoldást fogadjuk el...” AZ EMBER ELGONDOLKOZIK: alig egy éve, ezek a tízezrek még valahol Palesztiná­ban vagy Nyu­ga­t-J­ordániában békésen éltek, s ma mindenüktől megfosztott földönfutók, mert így kívánta meg a nemzetközi olajmo­nopóliumok érdeke. Az egyik palesztínai me­nekült mondotta: „Fél órát adtak az izraeli katonák, hogy házamat elhagyjam. Aztán jöt­tek a földgyaluk, s ahol azelőtt a falum volt, új építkezést kezdtek az elűzött arabok helyé­re hozottak számára...” Egy szíriai k­iképzőtáborban, Damaszkusz­­tól nem messze a hadsereg tagjait képezték ki négy csoportban, különböző fegyverek ke­zelésére. Több száz polgári ruhás fiatalember közül néhányat megkérdeztünk, hol dolgozik, mi a foglalkozása. Az egyik banktisztviselő volt, a másik a postánál dolgozott. Meglepő volt a fegyelem, úgy látszik, a tanulságot le­vonták, csakis egy egészséges társadalommal, a dolgozó tömegekre, azok­ fegyveres harcára támaszkodva, fegyelmezett harccal lehet meg­védeni az országot az imperializmus által bújtogatott izraeli agresszió ellen. DR. FAVZI, az Arab Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetségének főtitkára elnökletével és vezetésével megtartott üléseken tudomá­nyos előadások is elhangzottak a palesztínai kérdésről. Megértettük: az arab szakszerve­zetek és a munkás tömegek nem törekednek Izrael állam megsemmisítésére és nem uszí­tanak fajgyűlöletre, vagy az ott élők kiirtásá­ra. Az arab szakszervezeti vezetők elhatárol­ták magukat az ilyen — korábban más fóru­mon elhangzott — szélsőséges megnyilvánu­lásoktól s leszögezték: az agresszív cioniz­mus ellen harcolnak, amely ,,** imperializmus és kolonializmus eszköze a Közel-Keleten”. „Igazságos megoldás mellett vagyunk — mondották — amely abból indul ki, hogy Palesztinában különböző népek békében együtt éljenek, mint azelőtt, amikor még a térségben nem tört be az olaj és egyéb kin­csekre éhes imperializmus, amely mestersé­gesen felszította az ellentéteket.” Törekvé­sekben és nehéz harcukban maguk mellett tudják a világ haladó erőit, amelyek segítsé­gével felszabadítják az elfoglalt területeket,­ győzelemre viszik függetlenségi harcukat, a helyreállítják e térségben a békét. Bognár Perem Izraeli napalm Um a «rá» sebesültjei Jordániában

Next