Textilmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
TEXT 1.LMCNK/C& 1970. JANUAR 2 A világpolitika eseményeiből két egymással ellentétes politikai irányvonal határozta meg az elmúlt hetek külpolitikai vonatkozású híreit. Változatlanul fő helyet foglalt el a világsajtóban a vietnami helyzet, Nixon „vietnamizálási” törekvése, a közel-keleti válság éleződése, de egyre nagyobb hangsúllyal szerepelnek a lapok hasábjain, a békés megoldásokat kereső, a biztonságot megalapozó tárgyalásokról szóló híradások. Az elmúlt hét eseményei közül a nyugati sajtóban is előkelő helyet foglalt el a moszkvai tárgyalás kommentálása, amelyen a legfontosabb, az egész világot érintő témái kerültek napirendre. Középpontban Európa Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió, Csehszlovákia párt- és állami vezetőinek december 3—4-én tartott tárgyalásáról kiadott közlemény egyértelműen tükrözi: a moszkvai csúcstalálkozón a következetes, hábére való törekvés állt középpontban. A tanácskozás különleges figyelmet szentelt az európai biztonság kérdésének, s ezzel újabb ösztönzést adott az Európa békléjéért, biztonságáért síkra szálló erőknek. Mint az európai béke és biztonság kulcskérdése került napirendre az NDK elismerésének szükségessége, valamennyi állam részéről. A béke és biztonság megköveteli, hogy valamennyi állam létesítsen egyenjogú kapcsolatot a Német Demokratikus Köztársasággal a nemzetközi jog alapján, ismerje el véglegesnek és megváltoztathatatlannak a fennálló európai határokat, közöttük az Odera- Neisse határt — foglalt állást a közlemény. A szocialista országok és a realitás talaján álló nyugati politikusok Európa békéjének és biztonságának szavatolására tett erőfeszítései még nem vezetnek eredményre minden szinten. Elsősorban a brüsszeli NATO-konferenciára utalunk ezzel a megjegyzéssel, amelyen Rogers amerikai külügyminiszter az óvatosságot és bizalmatlanságot hangsúlyozta felszólalásában. Ilyen „ajánlással” a NATO-értekezlet résztvevői nem a moszkvai alapállásból indultak ki, nem a megoldás lehetőségét keresték, hanem azt, hogyan lehetne kitérni a megoldás elől. Leszerelési csatározások A hét európai szocialista ország párt- és állami vezetői azonban nemcsak Európa békéjéről tárgyaltak. Vietnam és a leszerelés témája ugyancsak szerepelt a napirenden. Állást foglaltak a fegyverkezési hajsza megszüntetése, a leszerelés, különösképpen pedig a nukleáris leszerelés mellett. Hogy a szocialista országok és a Szovjetunió részéről ezek nem csak szavakt, azt bizonyítják a leszerelésre vonatkozó eddigi javaslatok és a stratégiai atomfegyverek korlátozásával kapcsolatban, Helsinkiben folytatott tárgyalások, s az a számos konstruktív javaslat, amelyet a szovjet küldött terjesztett elő. Itt kell megjegyezni, hogy úgy tűnik lassan befejeződik az előzetes tárgyalás. Erre enged következtetni az amerikai bizottság két tagjának eltávozása. Hogy milyen eredményt hozott a két „szuper” nagyhatalom képviselőinek megbeszélése, az nem ismeretes, de önmagában az a tény, hogy a világ békeszerető embereinek nyomására, tárgyalóasztalhoz kényszerült amerikaiaknak konkrét javaslatokkal kell foglalkozniuk, olyan előrelépést eredményezhet, amely jó hatással lehet a nemzetközi helyzet enyhülésére. A leszereléssel kapcsolatos politikai aktivitás növekedésének legutóbbi példája, hogy az ENSZ politikai bizottsága határozatot hozott: a jövő évvel kezdődő évtized legyen „leszerelési évtized”. Mintegy az erre irányuló törekvések első lépéseként értékelhető a Szovjetunió ás az Egyesült Államok december 9-én született közös felhívása. Ebben a genfi leszerelési konferencia résztvevőit sürgetik, hogy tárgyalják meg a vegyi és bakteriológiai fegyverek mielőbbi felszámolására vonatkozó szerződéstervezetet. A közös felhívás igen pozitív előjelű publicitást kapott a világsajtóban, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak részéről ez új dolog, mert eddig az angol javaslatot támogatták, amely szerint külön-külön kell tárgyalni a vegyi, illetve a bakteriológiai fegyverek korlátozását. Variációk egy témára A moszkvai konferencia a békeszerető milliók akaratát juttatta kifejezésre, amikor Vietnamban az amerikai agresszió azonnali megszüntetését követelte és biztosította támogatásáról a hős vietnami népet. Ezzel az állásfoglalással szemben Washington változatlanul nem képes a politikai realitások talajáról mérlegelni a Vietnamban kialakult helyzetet és csak a „vietnamizálás” megvalósításával lát lehetőséget az amerikai csapatok kivonására. Ezt tükrözi Nixon december 8-i sajtótájékoztatón elmondott beszéde is. Kifejtette, hogy a ,,vietnamizálás”-sal befejeződhet a vietnami háború, függetlenül attól, hogy mi történik a tárgyalóasztalnál. Egy régi téma — a háború időtlen elhúzásának — újabb variációja ez, mint a „vietnamizálás”, azaz az amerikai csapatok vietnami alakulatokkal való felváltása bizonytalan ideig eltarthat, s így változatlanul fenntartott tűzfészek bizosításával igyekeznek amerikai szempontból „szalonképessé” tenni ezt a háborút. A tömegeket azonban nem lehet már ilyen trükkökkel megtéveszteni. Látják a nyilvánvaló szándékot, a párizsi tárgyalások befagyasztását, a vietnami háború további elhúzását és ez ellen tiltakoznak. A háború befejezését követelő moratórium-bizottság, ennek jegyében rendezte meg, december 13-án és 14-én az Egyesült Államok 36 nagyobb városában a béketüntetéseket Hangsúlyozták: „A harcot mindaddig folytatjuk, amíg bizonyosak nem vagyunk abban, hogy a háborút befejezik.” Feszült a helyzet Változatlanul feszült a helyzet a Közel-Keleten. Az EAK kormányának küldöttsége szovjetunióbeli látogatása során újra hangsúlyozta, hogy elutasít minden részleges rendezést, amely területi engedményeket helyez kilátásba, vagy csorbítja a palesztiniai nép jogait. Szinte egyidőben az EAK-küldöttség Szovjetunióban folytatott megbeszéléseivel, Abba Eban izraeli külügyminiszter „támogató kampányszerző” útján amerikai és angol kollégájával tárgyalt. Folytatódnak a megbeszélések, de egyre újabb harcokról, határsértésekről is érkeznek hírek, s ezek azt bizonyítják, sürgős megoldásra van szükség. „Úgy szeretlek, mint ezt a márciust...“ Kétszeres arany okleveles irodalmi csoport a Gyulai Harisnyagyárban A Budapesti Harisnyagyár Gyulai Gyára KISZ ifjúsági klubjában működik egy kislétszámú irodalmi csoport, amelyik tehetséges játékával már jónéhányszor magára vonta a figyelmet. Rozsos András, a kollektíva vezetője és Balogh Mária, Szabó Katalin, Orosz Ibolya, Steigervald István, Teherán Sándor, Mihucza József, Voien£ Zoltán és Krasznahorkai Géza alkotja a kör törzsgárdáját. A kör a Jókai Művelődési Ház, személy szerint Volent Zoltán kultúrigazgató védnöksége alatt fejti ki tevékenységét, aki témákkal, ötletekkel segíti az irodalmi csoportot. A Művelődési Házunk irodalmi színpada négy éves múltra tekint vissza, azelőtt hosszú évekig színjátszó csoportként működött. Az elmúlt évben járási és megyei versenyeken kétszer nyert arany oklevelet. Az irodalmi szakkör tagjai klubesteken és társadalmi ünnepeken — így nők napján, veterán találkozón —, gyakorta szerepelnek. Valamennyi tagja egyben aktívája is a Művelődési Háznak és minden feladatot elvégez. Jelenleg önálló műsorral készülnek a városi pártbizottságrendezvényeire, a 25 éves felszabadulási évforduló, és a Lenin centenárium alkalmából — sorolja Volent elvtárs. Megtudjuk még, hogy előadásainkon többnyire ünnepi alkalmaikra szerkesztett irodalmi műsorok, pódium-játékok szerepelnek. Az összekötő szövegeket rendszerint kollektívan írják. A fiatalok valamennyien otthonosan mozognak a próza- és a versmondásban. Havonta klubestet tartanak az Irodalmi Presszó-sorozat keretében. Ünnepi műsorokra szívesen invitálják őket a társadalmi szervek és a vállalatok. Elismerésben, dicséretben részesítette őket a Táncsics Könyvkiadó Vállalat, az Országos Nőtanács, a városi pártbizottság, és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. A tanácsköztársasági évforduló alkalmából rendezett Művelődési Szemlén erre az alkalomra készített: „Úgy szeretlek, mint a márciust...” című önálló műsorukkal nyerték a két arany oklevelet, s ez alkalommal a Népművelési Intézet is dicséretben részesítette őket. Jelenleg az ifjúsági klub zenekarával közös műsorra készülnek, amelynek bemutatójára meghívják majd a megye művelődési intézményeinek vezetőit. A Jókai Művelődési Háztól teljes anyagi és erkölcsi támogatást élveznek. Elvük, hogy tagjaik saját erőikre támaszkodjanak. Az irodalmi csoport tagjai többségükben 18—21 éves fiatalok. Ez a körülmény és a tagok lelkesedése tette lehetővé a csoport működését , reményt nyújt arra, hogy ezt a színvonalat megtartva, továbbfejlesztve szolgálja a megye kulturális életét. Kazár Mátyás A fiatalok bizonyítottak Magas színvonalú szakmai vetéliedő a PNYiI-nál A Pamutnyomóipari Vállalatnál nem sikkadhatnak el a fiatal szakemberek, ha tehetségesek, ha van bennük ambíció. A FMKT mozgalmat, (Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa) sikerült élővé, elevenné tenni. Három esztendő óta minden évben sor kerül egy-egy vetélkedőre, ahol a fiatal szakemberek szakdolgozatok készítésével és kvíz játék keretén belül bizonyíthatják be rátermettségüket, szakmai felkészültségüket. Az évről évre megrendezésre kerülő vetélkedő mindig gazdagodik, gyarapodik nemcsak a résztvevők számát és felkészültségüket illetően, hanem a formája is változik. Az idén például a jubileumi év tiszteletére egész éves mozgalommá bővítették és már nemcsak szakdolgozatot lehetett készíteni, hanem újítást is elvártak a fiataloktól. S végül a záróprogramban gépészek, elektrotechnikusok, fonó-, szövő-, kikészítő-, műszaki vezetők és közgazdászok mérték össze tudásukat a szellemi tornán. Bár a pontokat általában nem adták könnyen, mégis a három percen belül megadott helyes feleletek után sokszor csattantak össze a tengerek, így honorálták a versenyzők felkészültségét. A játékosokat még a vidéki gyárakból is elkísérték, s bizony az adott téma otthoni képviselője örömmel hallgathatta jó néhány esetben, hogy fiatal munkatársa milyen alapos, széles körű ismerettel rendelkezik. Az első három helyezés — csapatversenyben: első a Szegedi Textilművek, második a Magyar Pamutipar, harmadik a Soproni Pamutipar — azt is bizonyítja, hogy ezek elérése sem volt véletlen. Ott, ahol segítik, támogatják a fiatalokat, ott könnyebben tudnak eredményt felmutatni. A nagyon alapos felkészülés jutalma nem maradt el. A fiatalok munkáját nemcsak azzal honorálták, hogy a legjobb eredményt elérőket egyénileg és összességében is jutalmazták, hanem a vállalati szakszervezeti tanács elé terjesztették azt a javaslatot, hogy azok a fiatalok, akik ezeken a versenyeken a legjobb eredményt érik el, a következő évi bérfejlesztésnél elsőiként jöjjenek számba. Kálmán Györgyi KÖNYVEKRŐL Keszthelyi Zoltán : Holnap folytatódik című könyve egy parlamenti ünnepséggel kezdődik, ahol a kitűnő lírikus kitüntetését átveszi, önéletrajza küzdelmekkel teljes évtizedeinek szókimondó krónikája. Szülei józan életű munkásemberek, akik viaszkodó gyermekükkel a Népszavát olvastatják. Betegeskedik, a szövőgyári munkát gyenge szervezete nem bírja, íróasztal mellé kerül. Éjszakánként olvas, nyelveket tanul és megírja első költeményét. Végigjárja a Horthy-korszakban élő kezdő költők keserves küzdelmeit azért, hogy írásai a nyilvánosság elé kerüljenek. Zsengéiben tehetségét egyik-másik kritikusa elismeri, de olyan szerkesztője is akad, aki szocialista nézeteiért ,,vörös gazembernek” nevezi. Házi tanító, újságíró, vasúti kalauz, tolmács lesz, nyelvleckékből él, míg végre áttöri a komiszság és értetlenség gátját, költeménye jelenik meg a nagy tekintélyű Nyugat című folyóiratban, majd első verseskötetét is kiadják. Huszonhat éves, amikor egy regényét folytatásokban közük, verseit munkásotthonokban szavalják, munkáskórusok éneklik. Elindul az érvényesülés útján. Egy olyan kemény fából faragott, költői becsületét mindenkor tisztán megőrző munkásfiú életét ismerjük meg, aki nehéz akadélyok ellenére is célhoz ér. A könyv a Kozmosz kiadásában jelent meg. — mól — J. Nyecskina Milyen volt Lenin? Sokszor kérdezik ezt tőlem és én mindig azt felelem: egyszerű és szerény. Sokat hallottam a forradalom vezéréről azoktól, akik együtt dolgoztak vele, vagy találkoztak Leninnel. Kemény és kérlelhetetlen volt a forradalom és a nép ellenségeihez, de rendkívül tapintatos, figyelmes, gondoskodó volt az emberekhez, szerette az egyszerű népet. Ilyennek ismertem meg én is Lenint 1922-ben. Április 23-án kórházunk II. épületénél megállt egy autó, amelyből Lenin és még néhány ember szállt ki. Hamarosan megtudtuk, hogy a volt Michelson gyár területén egy eszer terrorista nő rálőtt Leninre, és azért jött, hogy a golyót kioperálják testéből. A műtétet sikeresen végrehajtották. Lenint egy kisebb kórházi szobában helyezték el és előre szóltak, hogy én leszek az ápolónője. Több, mint egy évtizedes ápolónői múlt állt már akkor mögöttem, megfelelő gyakorlattal rendelkeztem a betegek ellátásában. De amikor megkaptam ezt a beosztást, zavarba jöttem, szinte a biztonságérzetemet is elvesztettem, hiszen Lenint kell ápolnom, azt az embert, akit milliók tisztelnek és szeretnek. Aztán kiderült, hogy feleslegesen idegeskedtem. Az ismerkedés első perceiben eltűnt a bizonytalanság, az elfogódottság Lenin nyílt mosolyától, bátorító tekintetétől. Rövid idő múltán nyugtalanította, idegesítette a kényszerű pihenés. Mindig azt követelte, hogy semmiféle kivételt ne tegyünk vele. Lenin kórházi tartózkodása alatt ismertem meg más jellemvonásait is, rendkívüli vitalitását, kiapadhatatlan energiáját, amely minden mozdulatában tükröződött. Lenint minden érdekelte, mindent megfigyelt. Este, amikor szellőztettük a kórtermet, Vlagyimir Iljics kijött a tálalóba, én is vele voltam. Érdeklődni kezdett a kórház ügyeiről, a munkakörülményekről, arról, milyen kosztot kapnak a betegek, szóval érdekelte a kórház minden problémája. Igyekeztem minden kérdésére felelni. Egyszer csak figyelmesen végignézett és megszólalt: — Mondja, miért ilyen sovány? A váratlan kérdéstől zavarba jöttem, azt se tudtam, mit feleljek. Iljics kedvesen elmosolyodott és láttam, hogy elgondolkodott. Akkor meg se értettem, miért kérdezte ezt. Másnap reggel újra szolgálatba léptem, Lenin nagyon meglepődött és megkérdezte: „Hogy-hogy megint ön jött? Ez meg miféle dolog? Tegnap egész nap itt volt, éjszaka is ügyeletes volt, és ma megint?” Amíg a kórházban volt, az nyugtalanította, hogy az iránta megnyilvánuló figyelem miatt esetleg elhanyagolják a többi beteget. A műtét után orvosi tanácsra Iljicsnek csak egy párnát adtunk a feje alá. Amikor a második párnát is vissza kellett tenni, Vlagyimir Iljics nem akarta elfogadni, mert azt hitte, hogy így egy másik beteg párna nélkül maradt. Sokáig bizonygattuk, hogy minden betegnek két párnája van, ő csak az előírás miatt kaphatta meg később. Másnap reggel bevittem Leninnek a reggelit, amit Rozanov professzorék készítettek el. — „Hát ez mi? Ön azt mondta nekem, hogy a betegek kását és teát kapnak reggelire? — kérdezte Iljics. — Hát adjanak nekem is azt.” Megint zavarba, jöttem, de szerencsére jött a professzor, aki nagy nehezen rendbe hozta a dolgot. Lenin, amikor hazatért, szívélyesen elköszönt mindnyájunktól, külön megköszönte gondoskodásunkat... Öt nap múlva táviratot kaptam Szemaskó elvtárstól. Amikor felkerestem, megmutatta Lenin sorait, amelyet 1922. április 25-én vetett papírra: „Szemaskó elvtárs! Kérem, intézkedjék, hogy Jekatyerina Alekszejevna Nyecskinát, a szoldatenkovszki kórház ápolónőjét utalják be a Krímbe, valamelyik szanatóriumba. Legyen szíves küldje meg nekem az intézkedés másolatát, ha pedig valami akadályba ütköznék, kérem, jelezze, milyen probléma van. Kommunista üdvözlettel: Lenin.” Rögtön közölték is, hogy megvan a beutaló a Krímbe, és megkérdezték, hogy mikor szeretnék utazni. Ez a lenini gondoskodás mélységesen meghatott. Hiszen még ő sem volt teljesen egészséges, nagy állami teendők foglalkoztatták, s mégis talált időt arra, hogy az én egészségemről gondoskodjék.