Textilmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XVI ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1972. JANUÁR ARA: 50 FILLER4 imilipyi D81G0ZOK SZAKSHIVnntiEK IAPJ4 EREDMÉNYEK ÉS FELADATOK AZ ÚJ ÉV KÜSZÖBÉN Írta: Baranyai Tiborné, főtitkár Az óév legnagyobb eredménye, hogy ismételten be­bizonyosodott:­­­a textilipari dolgozókra, munkájukra, segítőkészségükre lehet számítani. Ez olyan erő, mellyel még nagyobb feladatokat is sikeresen végrehajthatunk. A napi termelési teendők mellett — amelyek nemegy­szer próbára teszik a fonók, szövők, műszakiak, gazda­sági vezetők nemcsak fizikai erejét, de idegeit is —, ez a nagy kollektíva eredményesen végrehajtotta egyéb társadalmi kötelezettségeit is. Elkészültek a vállalati IV. ötéves tervek, azok az öt évre szóló tervek, melye­ket a vállalatok először készítettek a felszabadulás óta. Összeállításukhoz ezerszámra gyűltek a dolgozók javas­latai. Ezek nagy része kiegészítette a gazdasági vezetők elképzeléseit. A tervek segítik az előrelátást, lelkesí­tenek, mert a napi gondokon túlmutatnak és a textil­ipar, a vállalatok jövőjét — öt évre, előre mutatják. Nem csökkenti a tervek értékét az sem, hogy magukon viselik még a tapasztalatlanság jegyeit, és mint első ízben készített 5 éves tervek, az élet követelményeinek megfelelően állandó kiegészítésre, „karbantartásra” szorulnak,­ latait. Több energiát szüksé­ges fordítani a szakszervezeti tagság véleményének formá­lására. A vitatott és kényes kérdéseket segítsék egyformán értelmezni, legyen az akár a textilipar jövőjének megítélé­se, a normarendezés, a bér­emelés, a nyereségelosztás, a tagdíjbesorolás, az életszínvo­nal alakulása, vagy a szakszer­vezeti élet bármely kérdése. Szakszervezetünk XXIII. kongresszusának határozatá­ból adódóan 1972-ben, a tex­tilipari dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek alakulását szakszervezeti eszközökkel kell befolyásolnunk. A IV. ötéves terv második évében el kell érni, hogy a tervezett szociális, kulturális és munkavédelmi intézkedések időarányosan megvalósuljanak. A tervtől va­ló eltérés, halasztás — nem megengedhető! — már csak azért sem, mert nagyon szeré­nyen, a legszükségesebb intéz­kedéseket tervezték meg, és minden halasztás negatív ha­tással lehet a munkerő-ellátás­­ra, a rekonstrukció sikerére, s veszélyeztetné a nők, valamint a fiatalok élet- és munkakö­rülményeinek javítására hozott határozatok végrehajtását is. Központi vezetőségünk — a minisztériummal közösen — 1972-ben szorgalmazza az ipar­ágban leginkább képviselhető bérarányok kialakítását, ezzel kívánunk segítséget adni a vállalati bérpolitikai tervek ki­dolgozásához, az igazságosabb bér- és jövedelem-elosztáshoz. Szakszervezetünk központi vezetősége ez évben is számít a 26 ezer választott tisztségvi­selőnek, szakszervezeti aktívá­nak jó munkájára. Mindany­­nyiuktól a szakszervezeti tag­gyűlések színvonalának javítá­sát, a szakszervezeti demok­rácia különböző formáinak ha­tékonyságát, a szakszervezeti munka nyilvánosságának fej­lesztését, és az egyéni gondok eredményesebb intézését várja. Tudjuk, ehhez a szakszervezeti aktívák joggal igénylik a jobb tájékoztatást, az egyéni vagy a tanfolyamszerű oktatást, ahol a szakszervezeti mozga­lom előtt álló feladathoz „muní­ciót” kapnak. A szakszervezeti aktívák képzését, továbbkép­zését négyéves oktatási és ká­derfejlesztési tervben kívánja megtervezni központi vezetősé­günk. Ennek alapján, évente az üzemben 2500 vszt-tiszt-tag­­nak, valamint 5000 bizalminak az oktatását szervezzük meg. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa négyhetes tanfolyamokon, több mint 1000 szakszervezeti bizottsági tag tanulásáról gondoskodnak. A bizalmi tanfolyamok propa­gandistáinak felkészüléséhez — az 1971/72-es oktatási évben először — a szakszervezeti központban tartott tanfolya­mon adunk segítséget. A szakszervezeti bizottsá­gok titkárainak országos titká­ri értekezleteit, tanfolyam jel­leggel szervezzük meg, ahol el­ismert előadók, a szakszerve­zeti munka módszerein kívül, a gazdasági, a kül- és belpoli­tikai, valamint a kulturális té­mákról, feladatokról is tájé­koztatást adnak. Az 1972. évi feladatokat szakszervezetünk központi vezetősége minden tisztségviselő számára a januári ülésen meghatározza. E feladatok eredményes végre­hajtásához a szakszervezeti tisztségviselőknek, textil­ipari dolgozóknak sok sikert, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok. A vállalati kollektívák nagy érdeklődése mellett megkötötték az öt évre szóló kollektív szerződéseket is. A vezérigazgatók és a szakszer­vezeti tanácsok titkárai az 1971-es évben írhatták alá a legnyugodtabban a kollektív szerződéseket, mert a dolgo­zók, a szakszervezeti tagság kritikájának hatására elér­ték, hogy alig került tör­vénysértő előírás ezekbe a szerződésekbe. Figyelembe tudták venni a dolgozók egyes rétegeinek kívánságát, így például: a fiatalkorúak, a nők, a többgyermekes és egye­dülálló anyák, a törzsgárdata­­gok, a nyugdíjasok élet- és munkakörülményeinek javí­tására sokféle feladatot rög­zítettek a szerződésekben. Út évi feladataink közé tar­tozik a vállalatok — most már valóban testhezálló — helyi „Munka Törvényköny­vének” végrehajtása. Ahogyan a kollektíva bölcsességének eredménye volt a jó kollektív szerződés, a végrehajtás el­lenőrzése is elképzelhetetlen a kollektíva nélkül. Számí­tunk arra, hogy mindenki, akár látja, akár saját magán tapasztalja a törvénysértést, a kollektív szerződésben foglal­tak be nem tartását, vagy az azzal ellentétes intézkedése­ket — szóvá teszi azt, jelzi és fellép ellene. Az ipar dolgozóinak terme­lési feladatait könnyítette és nehezítette is egyben, hogy megkezdődött a textilipar részleges rekonstrukciója. Azoknál a vállalatoknál, ahol már a hitelszerződések alá­írásra kerültek, és az új gé­pek megrendelése megtörtént, a napi munka nem ment zök­kenő nélkül. A munkater­mek bővítése, a gépek átcso­portosítása, az új technoló­giák kísérletezése, az új szak­mai ismeretek megtanulása, sokszor bizony átmeneti idő­re a szociális, kulturális ellá­tottság és a munkakörülmé­nyek romlásával jár együtt. A rekonstrukció lelkesítő perspektívájáért érdemes küz­deni . Ahol a rekonstrukciós fel­adatok nem követeltek na­gyobb erőfeszítéseket, ott a belkereskedelmi piacigények, a munkaerőhiány tette próbá­ra az ipar dolgozóinak mun­kaerejét, lelkesedését, jövőbe vetett hitét. Csak a legna­gyobb elismeréssel lehet szól­ni a dolgozók, a vezetők, a szakszervezeti aktívák mim­n­kájáról. Ez ad alapot arra, hogy az 1972. évi feladatokat is sikeresen végrehajtsuk. Szakszervezetünk központi vezetősége és elnöksége — ismerve az 1971. évben tett erőfeszítéseket — úgy ítéli meg, hogy nagy tartalékok vannak még, melyek feltárá­sában minden szakszervezeti bizottságra, aktívára számít. A tartalékok között első he­lyen kell foglalkoznunk a szo­cialista munkaverseny szín­vonalának emelésével. A no­vemberben, decemberben megtartott szocialista brigád­vezetői tanácskozásokon is ki­derült, hogy a szocialista bri­gádvezetők, ha megkérdez­zük, maguk is száz és­ száz javaslatot tudnak tenni a bri­gádmozgalomban és a man- Ica versenyben rejlő lehetősé­gek kihasználására. A Ma­gyar Selyemipari Vállalatnál 124-en szólaltak fel a tanács­kozásokon, bár — e vállalat­nál — az átlagosnál színvo­nalasabb és eredményesebb a szocialista brigádmozgalom, mégis a felszólalók többsége egyetértett abban, hogy ha jobban szinkronban vannak a vállalat előtt álló termelési feladatok, és a szocialista munkaverseny — s ezen be­lül a brigádmozgalom —, ha a vállalások differenciáltab­ban készülnének, jobban iga­zodnának az egyének képessé­geihez, a műhely, az üzem és a vállalat termelési felada­taihoz, akkor kevesebb mi­nőségi reklamáció érkezne a vállalathoz, csökkenne a fluk­tuáció, az önköltség, és talán olcsóbban állíthatnák elő ter­mékeiket. Szóvá tették itt is, mint a legtöbb vállalati szocialista brigádvezetői tanácskozáson, hogy a szocialista brigádveze­tők elé magasabb követelmé­nyeket kell állítani, de e ma­gasabb követelmények járja­nak nagyobb anyagi elisme­réssel. Az csak a mozgalom lejára­tásához vezethet, ami jelen­leg nem egy helyen tapasz­talható, hogy a jutalmak ösz­­szegéből csupán 30—40 forint jut a brigádban egy dolgozó­ra. Ha a termelési feladatok kevésbé válnak el a munka­versenytől, akkor a szocialista munkaversenyre fordított ju­talomösszegek átcsoportosítá­sával ezen nemcsak javítani lehet, de kell is! Feladataink végrehajtásában számítani lehet, az üzem- és munkaszervezésben rejlő tar­talékokra is. Egyes közgazdá­szok szerint a termelési ered­ményeket 15—20 százalékkal lehetne emelni, ha ezeket a tartalékokat feltárnánk. A szö­vők, a fonók, a gépen dolgo­zók, nagyobb közgazdasági tu­dás nélkül is szóvá teszik és el­ítélik az ütemtelen munkát, ami dezorganizálja a munkafe­gyelmet, káros hatással van egészségükre, idegeikre, hiszen egyik nap állnak, a másik nap meg túlóráznak — és az álló­órák nemcsak bércsökkenést okoznak, de növelik a költsé­geket, a kihasználatlan kapaci­tást, ami szintén negatív ha­tással van az év végi nyere­ségre, a textilipari dolgozók jövedelmének alakulására. Szakszervezetünk elnöksége 1971. második félévében, mi­után megvitatta a munka- és üzemszervezéssel kapcsolatos szakszervezeti tennivalókat, va­lamennyi szakszervezeti bizott­ság feladatává tette, hogy gyűjtse össze a dolgozók — a szakszervezeti tagság — véle­ménye alapján, a folyamatos munkát akadályozó tényező­ket, eredjenek ezek akár a hi­bás intézkedésekből, vagy a nem megfelelő utasításokból, a hiányos szakmai képzésből, a tervszerűtlen anyagellátásból, a nem megfelelő karbantartás­ból, az elégtelen tájékoztatás­ból stb. é­s tegyenek javasla­tokat, kérjenek intézkedése­ket a gazdasági vezetőktől mindezek felszámolására. Az új esztendőben végre el kelle­ne érni, hogy az úgynevezett „szakállas”­gondok, amelyek több éven át minden termelé­si tanácskozás, szakszervezeti taggyűlés jegyzőkönyvébe új­ból és újból bekerülnek, elin­tézést nyerjenek, vagy leg­alábbis csökkenjenek. Ezek között nagyon sok, a többségé­ben munkaszervezéssel kap­csolatos kritika, észrevétel. A jó munkaszervezés azonban fe­gyelmet kíván. A munkafe­gyelem megsértése 1971-ben sok helyen kicsit „bocsánatos bűnnek” számított. A műveze­tők, a munkavezetők, de sok­szor a vezérigazgatók is arra hivatkoztak, hogy nem lehet a fegyelmet megkövetelni, mert már úgyis állnak a gépek, s a fegyelemsértő kilépése is kár lenne. Ez tűrhetetlen szemlé­let! A fegyelemsértés elnézése nemcsak újabb fegyelemsér­téseket szül, hanem a becsüle­tes, a pontos, a rendes munká­sok kedvét is elveszi. Egysé­ges intézkedésre, bátor fellé­pésre van szükség a fegyelme­zetlenekkel szemben. Számít­hatnak a gazdasági vezetők a dolgozók többségére, a szak­­szervezeti aktíváknak a segít­ségére, kérjék bátrabban ezt a segítséget. Az egyszemélyi felelős veze­tő nehéz feladatát jobban meg kell osztani a kollektíva böl­csességével. Egyetlen vezető sem tud eredményesen meg­birkózni az új esztendőben az előtte álló feladatokkal, ha a tennivalókkal járó gondokat nem osztja meg a kollektívá­val. A vezetők munkájával szemben támasztott igényt a decemberben tartott gazdasági aktíván Keserű Jánosné köny­­nyűipari miniszter a követke­zőképpen fogalmazta meg: „A textilipari rekonstrukcióval együtt a vezető, irányító mun­ka rekonstrukciójáról is szó van, enélkül nem oldhatjuk meg sikeresen feladatainkat.” A szakszervezeti partnerek a vszt-k, az szb-k, a műhely­bizottságok vezető, irányító munkájának továbbfejlesztése is napirenden lévő, előttünk álló feladat. A különböző jog­körök gyakorlásakor mielőtt dönt, véleményét, vagy egyet­értését nyilváníttatja a szak­­szervezeti választott testület is­mernie kell a tagság érintett rétegeinek véleményét, javas­

Next