Textilmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

TEXTILMUNKÁS 1972. JANUÁR 4 A legnagyobb tartalék: a jobb markaszervezésben van! ÁLOM MARAD VAGY VALÓSÁG LESZ VÉGRE a nehéz fizikai munka megszüntetése a textiliparban? Míg tizenöt évvel ezelőtt az anyagmozgatás gépesítését el­sősorban a nehéz fizikai mun­ka csökkentésének érdekében és az ennek megfelelő eszkö­zökkel vélték megoldani, ma a cél nem a nehéz fizikai munka könnyítése, hanem­­ a megszüntetése! Tehát az anyagmozgatásnak oly módon való megoldása, hogy a lehető legkevesebbet kelljen emberi erővel hozzájárulni az anyag továbbításához a technológiai folyamatokban. A munkaerőhiány olyan szükségmegoldásra késztet né­hány üzemet, hogy az anyag­továbbítás egy részét a terme­lő személyzetre bízza, így olyanok is, akik alapvetően nem alkalmasak erre a fel­adatra , nehéz fizikai mun­kát végeznek. Gondoljunk itt rögtön a flyercsévéknek kéz­ben vagy a kocsival való hor­dására. Hogy a húszkilós te­kercsekről már említést se te­gyünk. A kisebb-nagyobb fo­nallal teli ládák rakodására sem mindig akad férfi munka­erő, akár keresztesévé, akár vetülékcséve van benne. Ezért mindenképpen érde­mes néhány szót ejteni magá­ról a fizikai munkáról, az igénybevételről. Fonóink, szö­vőink, leszedőink munkájá­ban figyelembe kell vennünk azt, hogy például egy naponta 10 000 kilogram nyersanyagot feldolgozó vertikális üzemben hányszor is kell a 10 000 kilo­grammot megemelni, elszállí­tani, felrakni, kirakni, berak­ni, mindaddig, amíg fonal nem lesz belőle__ Ahhoz pedig, hogy felsoroljuk az összes ra­kodást, mozgatást, szállítást, míg a kész szövet, kelme elké­szül — egy egész lapoldalra lenne még szükségünk. A megmozgatott egységek súlya 30 dekagrammtól 300 kilo­grammig terjed a különböző helyeken. Az is megállapítást nyert, hogy csak az anyagmozgatás­sal foglalkozókon kívül maguk a „gépesek” is sok anyagmoz­gatási munkát végeznek. Ez becslések szerint egyes terü­leteken munkaidejük 30—50 százalékát is kiteheti. Az elő­zőekben említett anyagmozga­tási munka pedig, ha az ösz­­szes termelési időt figyelembe­vesszük — ami a nyersanyag­tól a készáruig adódik — az a termelési idő 30 százaléka. Ez az egyetlen szám is az anyagmozgatás gépesítésének, automatizálásának szükséges­ségére, a meglevő állapot to­vábbfejlesztésére utal. Igaz, hogy a megvalósítás nem ol­csó, de figyelembe kell venni, hogy ezzel rövidíthető az át­futási idő, növelhető a terme­lékenység, csökkenthető a köz­vetett dolgozók aránya, egy­szóval : többen dolgozhatnak közvetlenül a termelőgépeknél, ami a jelenlegi létszámviszo­nyok mellett nem kis dolog. Az elmúlt húsz évben sokat tettek az üzemekben a nehéz fizikai munkák könnyítésére, illetve megszüntetésére. Né­­hárny példát érdemes felsorolni a különböző megoldásokból, mivel nem minden üzemben tudtak mindent megvalósítani. A bálaszállítás — a bálarak­tár és a tisztítóüzem közt — rakodólapos, felsőpályás, eme­lő-, szállítóberendezéssel, ma még ritkaság. Nem terjedt el még a kötött, felsőpályás te­kercsszállítási megoldás sem, mellyel a kívánt kártológépre lehet az anyagot elhelyezni. A gyártás technológiája nem ad nagy lehetőséget az ilyen meg­oldásoknak, ezért a különbö­ző célkocsik alkalmazásával könnyítik a munkát. Említésre méltó itt a bálafelrakó, asztal­ra adagoló, emelőberendezéssel ellátott kocsi, a flyercsévék szállítására alkalmas, oldalt nyitott, vagy rugósfenekű ko­csi, amely megkíméli a dolgo­zót a hajlongástól; a forgózsá­­molyos, kerekekkel ellátott kannák pedig mentesítik a gépkezelőket a 10—15 kilós súlyok emelgetésétől. A lesze­désre is használható könnyű­fém egységládák alkalmazása megszüntette a fonalszállítás­ban a többszöri átöntögetést és a célnak megfelelő, köny­­nyű kocsikkal a nagyobb súly is könnyebben szállítható. Van ahol kötöttpályás alsó­­vontatású kocsik automatiku­san a berakóba viszik a fona­lat. Az egységrakomány rend­szer a teljes gyártási folya­matban jól alkalmazható: mind a keresztcsévélésben, mind a vetülékcsévélésben. A lánchengereket a felvetőből, a felsőpályás szállítólánc viszi az k­ezébe, ahol páternoszter rendszerű tároló adagolja a géphez. A hengerszerelők, pe­dig ma már hidraulikus eme­lővel ellátott kocsiról emelhe­tik a helyére a 100 ki­logrammon felüli lánchengere­ket. Mindezt csak az tudja igazán értékelni, aki már kénytelen volt a kis kétkere­kű kocsin a szövőgéphez tolni, majd másodmagával a helyére emelni a hengert. A korsze­rű üzemben az apparátfesté­­seknél a „Demag”, minden ki­ás beemelést, kocsirakást el­végez, és még sorolhatnánk a példákat tovább. Persze, az anyagmozgatás korszerűsítésében is tovább kell haladnunk, a nehéz fizi­kai munkát előbb-utóbb tel­jesen meg kell szüntetni, mert hovatovább nem lesz aki csi­nálja. Lehetővé kell tenni, hogy a gépesek csak a terme­léssel foglalkozzanak. A korszerűsítésnek anyagi feltételei is vannak, s nem le­het a gazdaságosságot sem figyelmen kívül hagyni. A re­konstrukciók alkalmával figye­lembe lehet ezt venni, az olyan új termelőberendezések, technológiák alkalmazásával, melyek egyrészt biztosítják a folyamatos anyagszállítást, másrészt a géplépcsők számát is csökkentik, így az az üzem, ahol a kártoló-tisztító aggre­­gálást és a BD-fonást együtte­sen alkalmazza, máris kettővel csökkentette ugyanazon anyag­­mennyiség emberi erővel tör­ténő mozgatásának a számát, mert a BD fonásnál az előfo­­nal-szállítás kiesik. De csök­kenti a szállítási időket a nagy kiszerelésre való törek­vés is. A legfőbb és a legolcsóbb tartalékot azonban a jobb munkaszervezés jelenti! Az anyag útjának rövidítése, a berendezések célszerű elhelye­zése, a rendelkezésre álló esz­közök célszerű kihasználása jelentős eredményt hozhat. Mindenki saját munkaterületét ismeri a legjobban, ezért fel tudja hívni a figyelmet a lát­szólagosan ugyan apró, de összességében mégis jelentős szervezési megoldásokra. Az anyagmozgatás, szállítás, tárolás további jobb megol­dása döntően munkaszervezési feladat. Az MSZMP Központi Bizottsága december 1-i ülésé­ről kiadott közlemény a kö­vetkezőkben jelöli meg a fel­adatot: „A Központi Bizottság megállapította, hogy a IV. öt­éves terv teljesítésének és a gazdasági hatékonyság növelé­sének egyik fontos feltétele a vállalati üzem- és munkaszer­vezés színvonalának növelése. A gyorsuló műszaki haladás korában nemcsak a gyártmá­nyok cserélődnek ki, hanem elavulnak a korábbi szervezési elvek és új szervezési elvek alkalmazása válik szükséges­sé.” Ezért kell, hogy az anyag­­mozgatás korszerűsítése állan­dóan napirenden legyen a textiliparban is! Bognár György Eredményekben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN termékei felhasználóinak és a textilszakma minden dolgozójának a KENDER ÉS JUTAGYÁR Budapest XIII., Váci út 189. A NEGYVENÉVES ADRIA SELYEMGYÁRBAN Hogyan fejlődött, miként gyarapodott a negyven évvel ezelőtt alapított gyár? — er­ről beszélgettünk Nádaskúti Lajossal, az MSV Adria Se­lyemszövőgyár igazgatójával. — A beinduláskor 20 mun­kás dolgozott 12 gépen, három helyiségben, s bár csak egy műszakban, de napi tizenkét órát. A felszabaduláskor az „Adria” már 120 szövőgéppel rendelkezett. Ma pedig 200 gépünk van. — A gyár, megalakulásától kezdve a mai napig, divatáru­kat állít elő. 1949-ben felszá­molták a Kárpátia Selyem- és Gyapjúszövő gyárat; a dol­gozók többsége hozzánk ke­rült. Ez időtől dolgozik a gyár 3 műszakban. 1949-es szint­hez képest termelésünk meg­háromszorozódott. 1969-ben bevezettük a szabad szomba­tot, és 1971-ben a termelé­kenység növelésével már el­értük a szabad szombat be­vezetése előtti termelési szin­tet. — Ami szociális létesítmé­nyeinket illeti, el kell monda­nom: önálló üzemi konyhánk nincs, a Hungária Jacquard Szövőgyárral kooperálunk, mindenki megelégedésére. 1969-ben 50 lány részére mun­kásszállást létesítettünk, így sikerült enyhíteni munkaerő­gondjainkon. A munkaerő­­hiány azonban napjainkban, ismét jelentkezik. Ezért 1972. január 1-től növeljük az egy dolgozóra eső gépek szá­mát. Ez az intézkedés profil­változással is együtt jár: lá­nyaink, asszonyaink a gyárt­mányfejlesztési osztályunkon előállított új poliészteres blúz­anyagokat szövik: az új év első negyedévében már 150— 200 ezer métert. Reméljük, exportüzletfeleinket is érdek­li majd az új termék.­­ A gépek átállításától na­gyon sokat várunk. Mivel ke­vesebb ember végzi ugyanazt a munkát, reméljük, meg­szűnhet a szövőhiány miatti gépállás, sőt arra is számí­tunk, hogy kialakíthatjuk a tartalék szövőgárdánkat is. Eredményeként öt-hat száza­lékos termelésnövekedést vá­runk. Persze mindez körül­tekintő szervezést követel: úgy kell kiválogatnunk az egymást váltó szövőnőket, hogy lehe­tőleg azonos képességűek le­gyenek. Az intézkedés alapos előkészítéséhez tartozik, hogy a szocialista brigádvezetők értekezletén a dolgozókkal megtárgyaltuk elképzelésein­ket. Az érintett dolgozók így már nagyon várták az átállást, mivel ez három-négy százalé­kos keresetemelkedést is je­lent számukra. Tehát mindez jó a dolgozóknak s jó a gyár­nak, hiszen a magasabb kere­set is segíti a gyárhoz való kötődést.­­ Bár a IV. ötéves tervben nálunk nem lesz rekonstruk­ció, az a törekvésünk, hogy a gyár történetének ötödik év­tizedét néhány új, korszerű termék gyártásával kezdjük, továbbra is versenyképesek szeretnénk maradni a selyem­iparban ... B. Varga Zsuzsa Fejezetek a magyar textilipar történetéből (2.) Kapitalizálódás külföldi A következő 100 évben az iparban be kel­lett hozni a lemaradást. Jó üzletnek ígérke­zett a textilgyártás. Több kísérlet után 1883- ban megalakul az Első Magyar Pamutfonó és Szövőgyár részvénytársaság francia, osztrák tőkeérdekeltséggel. Ezt veszi át a Süddeutsche Baumwoll-Industrie és a gyár 1887-től Ma­gyar Pamutipar Rt néven dolgozik tovább. 10 188 fonóorsóval, 1280 cérnázóorsóval és 151 darab szövőszékkel. Egy év alatt 168 tonna pamutot használnak fel, ami ebben az időben nagyon soknak tűnik. A külföldi tőke beha­tolása jellemző a következő 50 évben. Ez ha­tározza meg az egész iparban a gépi felsze­reltséget is. Míg a Magyar Pamutipar Rt többször gazdát cserélt — a részvények több­sége külföldi kézbe vándorolt — a munkás­ság helyzete egyre romlott, a bérek csökken­tek, így az első sztrájk is kitört 1893-ban. Abban az öthetes harcban, melyet a gyár dolgozói a monarchia textilmunkásainak se­gítségével vívtak, annyi eredményt tudtak el­érni, hogy a tőkések a helyzetet nem ront­hatták tovább, nem hajthatták végre a ter­vezett bércsökkentést. Akik 1940 után már textiliparunkban dol­goztak, találkozhattak azokkal a gépekkel, melyeket a századfordulón telepítettek, sze­relték fel az üzemekbe, de 1890-es évjáratú gépeket szereltek még az 1920-as években is a külföldi tőkeérdekeltségek. A másutt kiszol­gált nem teljesen korszerű gépek Magyaror­szágon még eredményesen növelték a profitot. A századfordulón 64 000 pamutfonóorsó dol­gozott három pamutfonodában, a megfelelő erőművekkel és 3500 tonna volt az évi fonal­­termelés. Ha ehhez hozzáadjuk a már meg­levő 33 000 gyapjúfonóorsót, akkor is mini­mális az orsószám Ausztria 3 400 000 orsójá­hoz képest. Ugyanakkor amikor például Újpesten, csak az 1905—1907-es években 24 sztrájk jelezte a munkásság elviselhetetlen helyzetét, egymás után alakultak az új gyárak a pamutiparág­ban. Az első világháborúig létesült gyárak közül az ismertebbek: a Magyar Cérnagyár Pozsonyban (Coats), a rózsahegyi Magyar Amerikai Northrop, a Kammer gyár, a pápai Peritz, a Kispesti Textilipar és a Szombat­helyi Pamutipar. 1906-ban a Pamutipari sztrájk idején a Népszava írja: „A mesterek a legforutálisabb módon viselkednek” „... aki tiltakozni mer, egész napi keresetét elvonják” „...11—12 éves gyerekek dolgoznak éjjel.” Az a technológia és géppark amit a textil­ipar kapott­­, lényegében meghatározta a következő fél évszázadot. Az ipar minden ágazata fejlődésnek indult. Az, hogy a továb­biakban a pamutfonóipart hozzuk reflektor­­fénybe, nem jelenti, hogy ez a legfontosabb, vagy, hogy más iparágakból kevésbé érdekes momentumok idézhetők. Ez kizárólag csak e sorok írójának elsődleges szakmai érdeklődé­sét tükrözi. Mi jellemezte tehát a pamutfonást? Sok géplépcső, gyártási átmenet, lassú termelési sebességek, kis nyújtások. A gépeken azon­ban — az adott körülmények között — jó nyersanyagból az igényeknek megfelelő, jó fonalat gyártottak. Egy 1915-ben Lipcsében kiadott szakkönyv — szerzője Max Gürtler — már részletesen leírja a gyártási-­folyamatot és ismerteti a gépeket. Sok magyar fonoda még 1945-ben is ilyen rendszer szerint dol­gozott. A bálabontógép után­, úgynevezett keverő­kamrákba került a pamut, ahol 24 órát pi­hentettek majd egy tisztítógépsoron — mely akkor még két külön részből állt — tekercset képeztek. Az egyik gépen készült tekercsek­ből négyet egyesítettek a végverőgépen. A kártológépek nem sokat változtak elvi mű­ködés szempontjából azóta sem, és közülük sok még a 60-as években is dolgozott. Jel­lemző volt a kis termelés. A szalagnyújtógé­pek három, sőt négy passage-ban (átmenetben) dolgoztak, az egyenletesség javítása érdeké­ben előbb három, majd négy hengerpáros nyújtóművekkel. A mechanikai részek, a maiakhoz hasonlítva, még tökéletlenek vol­tak­, a későbbi technológiai fejlődést elsősor­ban ezek korszerűsödése tette lehetővé. Lé­nyegében nem változott a flyer sem, mely há­rom, majd négy hengerpáros önterheléses, később kényszerterhelésű nyújtóművekkel volt felszerelve. A gépek alatt 8—10 kilo­grammos súlyok lógtak. Az üzemben három, sőt négy előfonógépet is kellett alkalmazni ahhoz, hogy a magas finomsági számú fona­lakat is tudják fonni. Hiszen a nyújtóművek csak négy-hatszoros nyújtásra voltak alkal­masak. Ugyanígy fejlődött lassan a gyűrűs­fonógép nyújtóműve is: a 20-as évek elején eljutottak az áthúzóhengeres nyújtóműig, va­lamint a vegyes-, a kényszer- és az önterhe­lésig. Szép számmal dolgoztak szelfaktorok is, a kényes fonalakat ugyanis csak ezeken tud­ták előállítani. Bognár György (Folytatása következik) BOLDOG ÚJ ÉVET és az új évben sok munkasikert kíván valamennyi megrendelőjének és a szakma minden dolgozójának a HABSELYEM KÖTÖTTÁRUGYÁR Budapest XX., Török Flóris utca 116.

Next