Textilmunkás, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1£ 976. JANUÁR ARA: 50 FILLÉR A javaslatok milliókat érnek Munkásküldöttek tanácskozása először: a selyemiparban! Az ötödik ötéves terv vállalati koncepciójáról tanácskoz­tak 1975. december 17-én a Magyar Selyemipar Vállalat mun­­kásküldöttei. A vállalat egyike annak az ötvennek — s a tex­tiliparban az egyetlen —, amelyet a kormány és a SZOT kije­lölt a munkásküldöttek tanácskozásának megszervezésére. A munkásfórumon a vállalat valamennyi gyáregységét képvisel­ték a küldöttek. Több mint kétszáz küldött várta türelmetlenül és némi iz­galommal a tanácskozás kezdetét, amelyet kicsit késleltetett a szentgotthárdiak megérkezése. A tétlenség perceiben jó hangu­latú beszélgetések alakultak ki a különböző gyáregységek kép­viselői között. Ami megtagadta az újságírót, az a tanácskozás­sal kapcsolatos vélemény volt: — Az a jó, hogy nem „adj uram isten, de azonnal­ kell hozzászólnunk, ha nem volt időnk fel­készülni — mondta az egyik munkásküldött. Ezt a megállapítást igazolta Kovács Imre vezérigazgató, amikor a tanácskozás bevezetőjében elmondotta: a küldöttek már jóval a tanácskozás előtt megkapták az ötödik ötéves terv koncepciójának írásos anyagát, és, azt velük egyenként megbe­szélték a vállalati tervbizot­tság tagjai, majd a küldöttek saját környezetükben megvitatták, mivel, hogyan kellene kiegészíte­ni a hosszú távú elképzeléseket. — Kísérletről van szó — mondotta a vezérigazgató. — Ar­ról, hogy a vállalat leglényegesebb ügyét közvetlenül beszél­hessék meg azokkal, akiket a legjobban érint. És ami még fon­tosabb: a munkásküldöttek állásfoglalását a döntések megho­zatalánál a vezérigazgatónak, a vszt-nek figyelembe kell venni. Az alapkoncepció a tervek készítésekor az volt, hogy a fej­lesztések segítsék elő a vállalat meghatározó szerepét a se­lyemszövetgyártásban és a fonalterjedelmesítésben. A gazdál­kodással meg kell teremteni a fejlesztéshez az anyagi eszközö­ket, s az ehhez szükséges termelésnövekedést kizárólag a ter­melékenység növeléséből kell biztosítani. Néhány lényeges gondolatot érdemes kiragadni az írásos beszámolóból. „Az állóeszközök növelésére 1,7 milliárd forintot, a forgóeszközök fejlesztésére 300 millió forintot tervezünk. A fonalterjedelmesítés legnagyobb bázisa a tolnai fonógyár. A legnagyobb szövöderekonstrukciót a soproni szövőgyárban hajtjuk vég­re. Gépesítjük a vállalati ügyvitelt, ötvenmillió forint értékben építünk szociális létesítményeket. A legnagyobb beruházás a budapesti központi leányszállás építése lesz. A szövődei fejlesztések összesen 16,5 millió négyzetméter terme­lésbővítést eredményeznek.” A szóbeli kiegészítés után megkezdődött a vita, amelyben 18-an szóltak hozzá. Érdemes néhány felszólalásból villanássze­rűen idézni. 1. A szentgotthárdiak képviselője kifogásolta, hogy nem sze­repel a tervben a szakmunkástanuló-képzés. Márpedig a szak­ma utánpótlása eléggé bizonytalan, ugyanakkor Szentgotthár­­don jók a lehetőségek a szakmunkásképzésre. A munkássá ne­velés, a jó szövők képzése szép feladat. Az Adria Szövőgyárból a központi leányszállás fontosságát hangsúlyozták. A következő szentgotthárdi hozzászóló azt fej­tegette, hogy a 75 éves épület bizony szép lassan múlik, nem biztos, hogy kibírja az újabb ötéves tervet. Bánóczi Gáborné a pel­y e-mik­i ke szi­­ öböl a szombat délutáni műszak megszüntetését kérte. Nagyváradi Pál, a tolnai gyár esztergályosa a karban­tartók nehéz helyzetéről szólt. Ugyanerről beszélt Seller Má­tyás, a kikészítőgyár lakatosa. Molnár Zoltánné Mohácsról há­rom kívánságot sorolt fel: öltöző, étkezde és óvoda. Oroszi An­tal a selyemkikészítőből a munkafegyelem erősítéséért emelt szót. A tanácskozáson hozzászólt dr. Bíró Györgyné szakszerve­zetünk főtitkára is. Hangsúlyozta a munkástanácskozás kísér­letjellegét, de ezzel együtt jónak, rendkívül fontosnak értékelte a tanácskozást. Elmondta: érthető, hogy mindenki a saját gond­ját érzi a legfontosabbnak, és mégsem az egyéni gondok jelle­mezték a hozzászólásokat. Biztos, hogy a textilmunkások a mostani mun­kásküldött-tanács­koz­ással közelebb kerültek az üzemi demokrácia kiteljesedéséhez. A hozzászólásokra Kovács Imre válaszolt. Az alapkoncep­ciót senki nem vitatta, inkább kiegészítették azt — mondotta. — A szombat délutáni műszakot például, ha van rá mód, vál­lalaton belül biztosan meg lehet szüntetni. A központi leány­­szállás sorsa hamarosan eldől. A javaslatok egy része nem a tervkoncepcióhoz kapcsolódott ugyan, hanem a kollektív szer­ződés hatáskörébe tartoznak, de mégis figyelembe kell venni a tervek összeállításánál, összefoglalva a látottakat, hallottakat: a textilipar első munkásgyűlésén a demokrácia szélesítésének törekvései, a tex­tilipar első munkásfóruma bátor kísérletező kedvre utalnak, s hasznos folytatást ígérnek. Folytatni kell, hiszen a javaslatok milliókat érnek, még ak­kor is, ha a kétszáz dolgozót nehezen nélkülözik munkahelyükön, de a kollektívák tudják, hogy nem­hiába dolgoztak egy napig helyettük is. KIMMEL J. EMIL A magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusán: A textilmunkások nevében... A magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusán a textilmunkásokat 32 küldött képviselte, közülük az or­szág szervezett dolgozóinak legfőbb fórumán négyen kaptak szót. A szervezett textilmunkások nevében ők négyen a következőket mondták el: Dr. Bíró Györgyné SZAKSZERVEZETÜNK FŐ­TITKÁRA: — A négymillió szakszerve­zeti tag, több mint fél éve, az ország nyilvánossága előtt párbeszédet folytatott. Egy­­millióan mondták el vélemé­nyüket a szakszervezeti mun­káról, belpolitikánkról és a külpolitikai kérdésekről. — Húsz év óta annyi elis­merő szót a tagságtól a ma­gyar szakszervezeti mozgalom nem kapott, mint most. Vá­lasztóink úgy ítélték meg, hogy az elmúlt négy év a szakszervezeti mozgalom leg­­ered­ményesebb időszaka volt. Jólesett és erőt ad ez az el­ismerés. A Textilipari Dolgo­zók Szakszervezetének csak­nem 30 ezer választott tiszt­ségviselője és aktívája meg­érdemelné, hogy itt, a ma­gyar szakszervezetek kong­resszusán munkáj­ukról bőveb­ben szóljak. Minden elismerő szónál többet ér azonban az a megállapítás, amit Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára tett a szóbeli kiegészítőben, hogy a szakszervezeti mozgalom az utóbbi időben tényezővé vált, az ország, a párt számíthat a fejlett szocializmus építésében a szakszervezeti aktívahálózat okos, bátor, felvilágosító sza­vára.­­ A XI. pártkongresszus szintén nagy elismeréssel szólt a szakszervezetek munkájáról, de — csak úgy, mint a tag­ságunk, s választóink — újabb igényeket is támasztott mun­kánkkal szemben. Legnagyobb erőnk a nevelő,­ felvilágosító munkában rejlik. Ezt azonban még nem használjuk ki elég­gé. A szóbeli­ és írásos agitá­­ciós, propagandamunkában sem indokolt a szakszervezeti testületek szerénysége. Tö­megkapcsolat­­uk erősödne, ha a tagság többet tudna a szak­­szervezeti munkáról.­­ Az elmúlt négy évben bi­zonyították és meg is mutat­ták a szakszervezeti választott testületek, hogyan kell ered­ményesen élni a kormány és a párt által biztosított jogok­kal. A könnyűiparban külön is nagy lehetőségek nyíltak er­re. A befejeződő negyedik , öt­éves terv időszaka alatt, az eddig nem tapasztalt mértékű beruházás gazdaságos felhasz­nálását kellett segíteni, ami megkövetelte a tagság jelzé­seinek figyelését, és a Köny­nyűipari Minisztériummal a munkakapcsolatok javítását.­­ A minisztériummal együttes elhatározásunk volt, hogy a ruházati ipar nagyará­nyú rekonstrukciójával az iparágunkban dolgozók élet- és munkakörülményeit javít­suk. Kötelezett erre a X. párt­­kongresszus határozata.­­A tex­tilipar a beruházások több mint tíz százalékát a szociá­lis és a munkakörülmények javítására fordította. Az új műhelyek, gyárak, gépsorok ünnepélyes átadását — ha nem is a szükséges számban, de — követte az új, vagy kor­szerűsített öltözők, ebédlők, orvosi rendelők, ifjúsági klu­bok, gyermekintézmények át­adása is. — A közelmúltban megtar­tott XXIV. kongresszusunkon mégsem volt „hurrá” hangu­lat. A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének kongresszu­sa elismerte az eredményeket, de a még meglevő, és az újabb igények tömege szintén az asztalra került. " — A választóink szóvátet­­ték, hogy nem lesz könnyű a magyar szakszervezetek kong­resszusán a textilipari képvi­selők helyzete, hiszen a tag­ság megbízásából nem lehet elhallgatni — tehát szóvá kell tenni —, hogy javasolják na­pirenden tartani: a korked­vezményes nyugdíj szükség és lehetőség szerinti kiterjesz­tését; a három műszakra való tekintettel a bérelmaradás gyorsabb felszámolását; a 16 —17 éves fiatalok éjszakai foglalkoztatásának megszünte­tését; a nők éjszakai műszak­jának csökkentését; a csalá­dos szakszervezeti üdülők bő­vítését; a szakmunkás-mun­kahelyek kiterjesztését; a túl­órák csökkentését; és a há­rom műszakos munkahelyeken a törvény szerint érvényes 40 órás munkahét bevezetését; a gyermekintézmények gyor­sabb ütemű fejlesztését.­­ A szervezett textilipari dolgozók kongresszusán nyíl­tan beszéltünk ezekről a kér­dé­sek­ről. Egyetértés volt­­ ab­ban, hogy a jelenlegi munka­­időalapot csökkentő kérések, a létszámhiánnyal küszködő textiliparban, csak akkor vál­nak időszerűvé és megoldha­tóvá, ha jobban dolgozunk. Amennyiben a jelenleginél többet és jobb minőségben ad termékeket iparunk belföldre és külföldre, közelebb kerül ezeknek az igényeknek a meg­valósításához.­­ Nem mondhatunk le azonban az ország, a kormány segítségéről sem. A bérfejlesz­téshez, a technológia korsze­rűsítéséhez, a munkakörülmé­nyek javításához — az egyik legnagyobb arányban nőket foglalkoztató iparágunknak — segítségre van szükség. Nem tagadjuk azonban, hogy tarta­lékaink is vannak. A szak­­szervezeti mozgalom sok ne­gatív tapasztalattal rendelke­zik. Például: vannak vállala­tok, amelyek közel kerülnek a (Folytatás a 2. oldalon!)

Next