Textilmunkás, 1986 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

Az első: a jó minőség kilencen vannak, mindnyájan gépkezelők a műbőrgyáregység C üzemében. Munkájuk a felület­nemesítés, s hogy ezt a nagyon igényes, felelősségteljes feladatot kitűnően látják el, arra a legjobb bizonyíték: eddig kétszer nyerték el a vállalat kiváló brigádja cí­met és az 1984.­­évi munkájuk alapján megkapták a nemzetkö­zi munkaverseny élenjáró bri­gádja kitüntetést is. A Graboplast Ady Endre szoci­alista brigádjáról Szabó Ferenc munkaverseny-felelőssel beszél­gettünk. Amíg a tagoknak sikerül szabaddá tenni magukat egy kis időre — ez folyamatos üzem, a gép egy percre sem állhat le —, elmondja: — Több éve magasan kiemel­kedő munkát végeznek a műbőr­üzemben. Bármilyen rendez­vény, felhívás, társadalmi mun­ka van, ők jönnek és csinálják. Az 1985-ös szerződésükben a töb­bi között például vállalták, hogy a Grabob­an műbőrből 88,1 szá­zalékos első osztályt érnek el, a hulladékot és a selejtet pedig 1,6 százalékkal csökkentik. Mind a kilencen részt vesznek valami­lyen oktatásban, s nyolc óra tár­sadalmi munkát végeznek. Vál­lalásaikat általában időarányo­san teljesítik. Közben a brigádtagoknak sike­rült helyettest találniuk. A mun­kájukról beszélnek elsőként, de ZSADÁNYI DEZSŐ rögtön le­szögezi: — Mi nem csinálunk semmi különöset. Egyszerűen igyek­szünk becsületesen, jól dolgozni. — Minden terméknek zárt technológiája van, ennek meg­tartása azonban nem feltétlenül eredményez első osztályú termé­ket — magyarázza HORVÁTH TERÉZIA. S mint szavaiból kide­rült, ahhoz, hogy egy termék va­lóban kifogástalan minőségű le­gyen, bizonyos többletre mégis szükség van, s ebben áll a brigád erőssége, ezért ismerik el, hogy sokat tesznek a Szovjetunióba és más országokba irányuló expor­tért. — Bizony, leleményesnek kell lennünk — folytatja NÉMETH BÉLA. — A padlókárpitnál pél­dául, amikor az első menetet kezdtük, a feltekercselésnél gyűr­te a gép az anyagot. Ilyenkor ne­künk kell keresni és találni meg­oldást. Ez esetben a hőfok átállí­tása segített.­­ Minden lépésnél, mozza­natnál figyelni kell, mert hamar oda van a minőség. A Graboflex padlókárpit mintanyomásánál 12 méteres sebesség volt előírva, de így állandóan állítani kellett a raportot. 18-20 méteres sebes­ségnél viszont hozzá sem kellett nyúlni — teszi hozzá VARGA LŐRINC. Ilyen „apróságokon” múlik te­hát a jó minőség. Megoldásra vá­ró feladat pedig mindig akad. Változnak az alapanyagok is, ha tőkés helyett szocialista importból kapnak anyagot, az természete­sen másként „viselkedik” feldol­gozás közben, s így másként is kell bánni vele. Ha pedig módo­sítják a technológiát, máris előtér­be kerül az úgynevezett emberi tényező. Az Ady Endre brigád tagjaira szerencsére mindig lehet számítani a kényesebb feladatok megoldásában is. — Sajnos, egyre kevesebben vagyunk az üzemben — kerül elő a textiliparban évek óta elmarad­hatatlan téma, a létszámhiány is. — Vannak olyan munkahelyek, ahol hét helyett már csak hár­man dolgozunk. Csökkent a dol­gozók száma, kisebb az import­keret, a négyzetmétert meg évről évre növelnünk kell. Nem köny­­nyű feladat, bár közben a gépesí­tettség is emelkedett. Hogyan ellensúlyozzák a lét­számhiányt? Erre megvannak az ösztönzők is. Egy dolgozó kiváltá­sáért 2500 forintot osztanak szét azok között, akik elvégzik a mun­káját. Természetesen ezt minden­hol nem lehet megcsinálni, de ahol mód van rá, már egy eszten­deje így helyettesítik a hiányzó munkáskezeket. Majd a brigádélet más területei is szóba kerülnek. S bár BEDŐ KÁLMÁNNÉ brigádvezető ép­pen beteg, így a naplót nem tud­ják lapozgatni, emlékezetből is bőven idéznek. Az Ady Endre bri­gád volt például annak a rendez­vénynek a házigazdája, amelyen a Kisfaludy Színház vezetőit, BOR JÓZSEF igazgatót és CSA­­LA BENEDEK zenei tagozatve­­zetőt látták vendégül. — Nagyon érdekes volt, sokat megtudtunk a színház belső éle­téről. Egyébként mindannyian szorgos színházlátogatók va­gyunk, bérletünk van — mondja ZSADÁNYI DEZSŐ, aki külön­ben a gyár kulturális összekötője, s szervezi a rendezvényekre az embereket. Társadalmi megbízatásokban egyébként sem szűkölködnek. NÉMETH BÉLA főbizalmi­ he­lyettes, BEDŐNÉ szakszervezeti bizalmi, HORVÁTH TERÉZIA a pártbizottság tagja. Öten párt-, négyen szakszervezeti oktatásra járnak. Részt vesznek a gyáron belüli szakmunkásképzésben is. Legutóbb ZSADÁNYI DEZSŐ és HORVÁTH TERÉZIA végezte el a műanyagfeldolgozó tanfolya­mot. A beszélgetést be kell fejezni. Sietnek vissza a gépeikhez, ame­lyeken készülnek a szebbnél szebb minták. Átszíneződnek: fa­kul a piros / lágyul a kék / szem­be döf a sárga / kattogó nikkel­hengerek héja / között forog, csú­szik / színek gyönyörű kakofóni­ája” — amint a brigád egyik tag­ja, ZSADÁNYI DEZSŐ e munka szépségét versbe öntötte. De nemcsak ő, mindnyájan egyfor­mán szeretik ezt a nehéz munkát. Van aki már harminc éve itt dol­gozik, s a legfiatalabbnak is több mint nyolcéves a gyakorlata. Az összefogás és a nagy szakmai ta­pasztalat eredménye, hogy jó mi­nőségű termékek kerülnek ki a kezük alól, s áruik keresettek a külhoni piacokon. SZÉNÁSI ÉVA Balról jobbra: NÉMETH BÉLA, ZSADÁNYI DEZSŐ, HORVÁTH TERÉZ, MOLNÁR DEZSŐ, VARGA LŐRINC TISZTSÉG ÉS SZOLGÁLAT Válaszolni nehéz — Nemrég kerekasztal-be­­szélgetést szerveztünk a SZOT- ban, a Szakszervezeti Szemle szerkesztőségében, öt iparági ágazati szakszervezet főtitkárá­nak részvételével. Szerfölött idő­szerű témáról folyt a vélemény­­csere: a szakszervezetek rétegpo­litikájáról. Arról, miként tud­nánk felerősíteni, konkrétabbá, eredményesebbé tenni az egyes rétegekkel való foglalkozást, mi­lyen szervezeti változtatásokat, milyen szakmai, politikai lépése­ket kellene tenni ahhoz, hogy az egyes rétegek, foglalkozási cso­portok sajátos érdekei — az eddi­gieknél is jobban — kifejezésre jussanak, s ezáltal érdekképvise­leti tevékenységünk is markán­sabbá váljék. A horizonttágító eszmecseré­ben sok újszerű gondolat, bátor megközelítés, konstruktív javas­lat hangzott el. Ezek közül ide emelem dr. Martos Istvánnénak azt a megjegyzését, amelyet külö­nösen figyelemre méltónak érzek, így hangzik: az egyes rétegekkel való hatékonyabb foglalkozásban nagyon fontos, hogy biztosítsuk a megfelelő szervezeti kereteket, de ne felejtsük el, a tartalom az el­sődleges. Hiába hozunk létre ugyanis újabb és újabb bizottsá­gokat, önmagától, csak a formától még nem oldódnak meg a gon­dok, így igaz. Hiába van ugyanis bi­zottság, ha nincs például pénz. Hiába adott a szervezeti keret, ha nem tudjuk megtölteni tartalom­mal. Terv, koncepció, anyagi fe­dezet, érdemi munka nélkül a szervezeti keret csak a megoldás látszatát kelti, illúziót szül, a tevé­kenység pótcselekvéssé silányul, önmozgatássá laposodik. A televízió mind népszerűbbé váló Új Reflektor Magazinjában szakszervezeti tagok, bizalmiak és főbizalmiak panaszolták a megfelelő válaszok hiányát. Az egyik munkás válaszképtelenség­ről beszélt. Arról a lehangoló álla­potról, hogy „.. . amikor választ kéne adnunk a tagság kérdéseire, egyszerűen nem tudunk. Még na­gyobb baj az, hogy a felsőbb szer­vek sem tudnak”. Nem kis gond­ról van szó, hiszen a jelzett nehéz­ség nemcsak a tévé belpolitikai műsorában vetődik fel, hanem a mindennapok gyakorlatában is. Tanúi és részesei voltunk a jelen­ségnek a szakszervezeti választá­sok időszakában. Közös leckénk, hogy mind több a kérdés, és egyre nehezebb ki­elégítő, meggyőző válaszokat kapni. Magam is gyakorta átélem ezt az érzést, úgy is mint kérdező, úgy is mint választ adó újságíró, előadó. Legutóbb is szembetalál­tam magam e dilemmával, éppen a Textilipari Dolgozók Szakszer­vezetének székházában, ahol a szakma propagandistáival talál­kozva az értékrendek változásai­ról tartottam konzultációs elő­adást. Hogy milyen kérdéseket kap­tam? Íme egy csokorravaló: Mi az oka a világszerte egyre inkább el­hatalmasodó terrorizmusnak? Mi­ben van annak a magyarázata, hogy mostanában hajlamosak va­gyunk csak a hibákról, a fogyaté­kosságokról beszélni? Miért ter­jed a „sötéten látás”? Hogyan le­hetne a fiataloknak perspektívát nyújtani? Más országokban le­váltják a tehetetlen, alkalmatlan, mulasztásokat elkövető vezető­ket. Nálunk miért nem gyorsabb, konkrétabb, gyakoribb a szemé­lyi felelősségre vonás? A gazda­ságirányítás reformja 1968 után — a jó kezdést követően — meg­torpant. Mi a biztosítéka annak, hogy most végig tudjuk vinni? Nem sorolom tovább az ilyen és az ezekhez hasonló kérdéseket, hiszen csak érzékeltetni akarom a válaszadás nehézségeit, amelyet mindannyian tapasztalunk. Mit tegyünk, mi a megoldás? Erre is nehéz választ adni. Egy bizonyos: a kérdéseket nem lehet visszafoj­tani, elnyomni, felelet nélkül hagyni. Válaszolni kell, válaszolni kötelező. Úgy, ahogy tudunk. Legjobb ismereteink, képessé­geink szerint, legtisztább szándé­kainktól vezéreltetve. Ha a kérde­ző ezt megérzi, még akkor is elé­gedett lesz, ha tudja, nem teljesen kielégítő a válasz. Mert a kérdező is tisztában van azzal, hogy ma­napság nem könnyű biztos tám­pontokat, fogódzókat, eligazítást adni az élet dolgaihoz. Mert bo­nyolultabb az élet, összetettebb, ellentmondásosabb, kuszáltabb a bennünket körülvevő világ. Szö­vevényesebbek az érdekviszo­nyok, szűkebbek a lehetőségek, magasabbak a követelmények, nehezebb a szakszervezeti mun­ka is. Mindent tisztázó, megváltó vá­laszokat, kész recepteket ezért nem várhatunk. Gondolkodnunk, töprengenünk szükséges, ki kell kínlódnunk a lehető legérvénye­sebb feleleteket és a lehető leg­jobb megoldásokat. Kérdezőknek és válaszolóknak, hallgatóknak és előadóknak egyaránt. Azoknak is, akik fönt az emelvényen ülnek, és azoknak is, akik lent a padsorok­ban helyezkednek el. KÁRPÁTI SÁNDOR TEXTILMUNKÁS 1986. JANUÁR I A körültekintő munkavégzés­­ a balesetek megelőzésével A PNYV Textilfestőgyárba belépve számos he­lyen olvasható a figyelmeztető felhívás: ügyelj a balesetek megelőzésére! De érthető is az emlékez­tető szó, a nyugdíjas dolgozóival együtt közel ezer­egyszáz munkást foglalkoztató textilgyárban. Bal­eset mindenkit érhet munka közben, otthon, a la­kásán vagy útközben. Ám az úgynevezett veszé­lyes munkahelyek, mint például a hengernyomó üzem, az appretúra, a fehérítőüzem még inkább óvatos, körültekintő munkavégzésre kényszeríti az ott dolgozókat. Hogy az imént említett három textilfestőgyári veszélyes munkahelynek melyek a balesetve­szély-forrásai, s milyen a gyár baleseti helyzete, ar­ról HERCEGHALMI LÁSZLÓNÉVAL, a Textil­festőgyár munkavédelmi vezetőjével beszélge­tünk. — Melyek azok a konkrét munkaterületek, ahol a leginkább veszélyeztetettek az ott dolgo­zók? — Az appretúrában az összeforgási területek és a raklikés, ha kézzel belenyúlnak. Összeforgási te­rület a nyomóhenger és a mintahenger találkozási felületénél keletkezik. De veszélyes üzemrész van a manzárdnál vagy szárítószekrénynél is. Itt főleg a karbantartói munka során érheti baleset az ott dolgozót, mert ha nem hűtik vissza a megfelelő hő­mérsékletre a szárítószekrényt, akkor égési sérü­lést szenvedhet a karbantartó. A kalandorgépeken az összeforgó hengerpárok, a szárító-feszítő ráma pedig a gázüzemelés miatt veszélyes. Itt a robbanás- és füstveszélytől kell tar­tani. A szárítónál, a fulárdegységnél az összeforgá­si felületek szintén veszélyforrást jelentenek. Nagyjából ugyanez a helyzet a fehérítőben is, ahol a fehérítőgépek és mosógépek összeforgási fe­lülete adja a kockázat forrását. Valamint a vegy­szerek. — Milyen manapság a baleseti helyzetkép a textilfestőgyárban ? — Sajnos az 1985-ös esztendőben jelentősen nö­vekedett a balesetek száma az előző, az 1984-es év­hez képest. A legtöbb sérülésünk anyagmozgatás közben történt. De meglehetősen emelkedett a ter­meléstől független balesetek száma is. — Hallhatnánk néhány esetet az anyagmozga­tás közben elszenvedett sérülésekről, illetőleg azok okairól? — Például a ládakocsi kereke rácsúszott a dol­gozó lábára. Ez egy tipikusan kivédhetetlen bal­eset volt, ami sajnos előfordulhat az ilyen termé­szetű munkavégzés közben. A következő sérülés azonban a dolgozó gondatlanságból adódott. A lá­dakocsit ugyanis az előírásnak megfelelően tolni kell! Az illető viszont húzta, s ebből keletkezett a sérülése. A következő, anyagmozgatás közben megtörtént balesetet műszaki hiba okozta. A láda­kocsi kerekén ugyanis nem volt gumi, ezért tolni nem lehetett, hanem csak többszöri erős rángatás­­sal mozdult meg. A kocsi kereke sajnos rákerült az anyagmozgató lábára és az illetőnek eltört a lába. De hasonló bajt okozott a gödrös, egyenetlen pado­zat is, mert a gödörben megakadt a kocsi, s a hirte­len erőkifejtéstől, hogy végre megmozduljon, szin­tén baleset lett. — Mit tesz a gyár azért, hogy dolgozóit meg­védje a sérülésektől, hogy csökkenjenek a baleseti forráslehetőségek? — A gyárunkba újonnan belépő valamennyi dolgozónk audiovizuális munkavédelmi oktatás­ban részesül. Ezután megy az illető a tényleges munkahelyére, ahol megkapja a konkrét, az ő munkájára szóló munkavédelmi oktatást. E meg­szerzett ismeretekre — természetesen — meghatá­rozott időn belül (7 — 15 nap) visszakérdezzük. Pontosabban szólva visszakérdezi, mintegy kont­rollként a terület munkahelyi gazdasági vezetője. Mindezeken túlmenően van az úgynevezett ismét­lő munkavédelmi oktatás is. Nálunk, a textilfestő­­gyárban a gépi technológiát, illetően annak veszé­lyességét figyelembe véve negyedévenként van az ismétlő oktatás. Ezen kívül van még rendkívüli ok­tatás is. Ez utóbbira rendszerint egy bekövetkezett baleset után kerül sor, mintegy tanulságként, hogy mire kell vigyázni munkavégzés közben. A veze­tőknek munkavédelmi vizsgát is kell tenni. De vannak olyan veszélyes fizikai munkák, mint pél­dául a kaladtergép-kezelőé, amelyek betöltésénél biztonságtechnikai vizsgát kötelező tenni az ott dolgozónak.­­ Ezen túlmenően, mi a véleménye a munká­sok védettségéről, már ami a gépek műszaki álla­potát illeti? — Műszakilag az elvárt szinten van a gyárunk. Naprakész munkavédelmi szemlék vannak, éven­te hat szemle. De ezen kívül van speciális műszaki szemle is az anyagmozgató berendezésekre, vala­mint évente két alkalommal üzem-egészségügyi szemlét is tartunk. De hiába minden munkavédelmi oktatás, de hasztalan valamennyi szemle és­­pusztába kiáltott szó marad a temérdek plakát, felhívás, amely óva int a balesetektől. Semmi nem pótolhatja a körül­tekintő, gondos munkavégzést, ami a legfőbb biz­tosítéka a balesetek megelőzésének. B. LENGYEL ANNA 3 A TEXTIL­MUNKÁS megkérdezte: — Ha röviden kellene válaszol­nom, azt mondanám: vegyes a kép. Mind a textilméteráruk, mind a feldolgozott, konfekcionált termékek között ugyanis akadnak szép számmal keresett, jól elad­ható cikkek. De ugyanakkor min­den szakmában, a pamut-, a gyapjú-, a selyem-, a kötőiparban jócskán készül olyan termék ex­portra, amely nem igazán ver­senyképes. A legnagyobb gond általában az, hogy magasak az előállítási költségek, nagyok a rá­fordítások, a termék minősége azonban ezt nem tükrözi. A világ­piac nem veszi figyelembe, hogy a magyar ipar technikai, techno­lógiai színvonala helyenként el­maradott. Arra pedig különösen érzékeny, ha a magyar partner nem megbízható a szállításban, a minőségben. Tény, hogy azok a textilipari termékek, amelyeket korszerű technológiával állítanak elő, jobban megállják a versenyt. Az elmúlt öt esztendőben folyó áron növekedett a textilipari vál­lalatok exportja mind a szocialis­ta, mind a konvertibilis piacokon. A devizakitermelési mutatójuk át­lagosan kedvezőbb, mint az ipar sok más ágazatában. A könnyű­iparon belül nőtt a textilipar sze­repe, jelentősége. Konvertibilis exportjának részaránya az 1980-as 32 százalékhoz képest 36 százalékot tesz ki 1985-ben. Ez azonban csak bizonyos szempontból értékelhető kedve­zőnek. A népgazdaság számára ugyanis az lenne a kedvező, ha a­­ magas feldolgozottságú termékek exportja bővülne. Tehát, ha pél­dául a gyapjúszövetet öltönyként adjuk el külföldön. Egyelőre a szabályozás ugyanúgy a közvet­len, a direkt exportra ösztönzi a textilipart is, mint a konfekcio­náló vállalatokat. Ez utóbbiaknál viszont az a gond, hogy emiatt gazdaságos kivitelükhöz nem jut­nak elegendő jó minőségű, hazai alapanyaghoz, importálni kell. Véleményem szerint egyre sür­getőbb az iparban a termékszer­kezet korszerűsítése. A mai struk­túra ugyanis már-már akadálya az export növelésének. Hozzáte­szem, hogy a jövőben sem első­sorban a mennyiség növelésére van szükség, hanem a korszerű, gazdaságosan előállítható, jó mi­nőségű cikkek arányának növelé­sére. Nyugat-Európában ugyanis a közepes minőségű termékek ka­tegóriájába tartozik exportcik­keink többsége. Ezt a piacot és pozíciót feltétlenül érdemes meg­tartani. Sok minden mellett azért, mert ez az egyik feltétele annak, hogy a versenyképességhez szük­séges információkat — például a divatváltozásokról — meg tudjuk szerezni. Ugyanakkor — mivel ta­pasztalataink és az előrejelzések szerint vége a visszafogott fo­gyasztás időszakának — hosszú, de célratörő lépésekkel lehet egy kissé feljebb tornászni az árain­kat — természetesen a jobb minő­ségű termékek arányának növelé­sével, a gyengébbek rovására. Számunkra a nyugat-európai fej­lett ipari országok bázispiacot je­lentenek. Az utóbbi években pró­bálkoztunk az USA-ban, Távol- Keleten, Japánban új piacokat szerezni, de ezek még szigorúbb feltételeket támasztanak, mind a minőségben, mind a határidők­ben, így az esetek nagy részében kevés az esély a jó üzletre. A fejlődő országokban, különö­sen az arab térségben lenne mit keresni a magyar textiliparnak. Gond azonban, hogy ezek az or­szágok nem a legmegbízhatóbb fizetők, több vállalat megégette már magát a ki nem fizetett szám­lák, vagy késedelmes kiegyenlíté­sük miatt. Sokan féltik a hazai textilipart a távol-keleti fejlődő országok erős konkurenciájától. Nem vitás, hogy jóval olcsóbbak a terméke­ik, mint a miénk, de szerintem túlzott az aggodalom. Elsősorban azért, mert ha a magyar iparnak valóban sikerül a termékstruktú­rát a tervezett irányban megvál­toztatni, már nem ugyanazt kínál­juk drágábban, amit ők olcsób­ban. Szerintünk a legjobb megol­dás, ha együttműködést sikerül te­remteni a távol-keleti fejlődő or­szágokkal. Már vannak is kezdeti próbálkozások a termeltetésre, ott olcsó a munkaerő, nálunk viszont a textiliparban ez a legnagyobb hiánycikk. A Külkereskedelmi Minisztérium tanulmányt készí­tett­­az együttműködési lehetősé­gek feltárására, s a jövőben a vál­lalatok ösztönző rendszerébe ezt is beépítik. A VII. ötéves tervidőszakban a könnyűiparnak, s ezen belül a textiliparnak is kiemelt feladatot jelent a Szovjetunió megnöveke­dett igényeinek kielégítése. 3,6 millió négyzetméter pamutszövet, 1,5 millió négyzetméter ponyva és 5 millió rubel értékű kötöttáru­többlet szállítását és mintegy 20 millió rubel értékű konfekció alapanyagának megtermelését kell biztosítani. Mivel a Szovjet­unió „kemény” cikként ismeri el a magyar textil­ ruházati ipar ter­mékeit, a népgazdaságnak alap­vető érdeke, hogy az exportkíná­lat megfeleljen az igényeknek. Ennek pedig alapfeltétele, hogy a textilipar megfelelő gyártmány­szerkezettel, a jó minőségű áruk arányának növelésével és pontos szállításokkal tegyen eleget a megrendeléseknek. Köszönjük a beszélgetést. OSVÁTH SAROLTA

Next