Textilmunkás, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

TEXTILMUNKÁS 1987. JANUÁR I 2 Példamutatás A textiliparban, ezen belül a kenderiparban hosszú éveken át a legkárosabb, a dolgozókat leg­jobban igénybe vevő munkamű­veletek között tartották számon a kézi tilolást, így azután egyér­telműen nagy előrelépésnek szá­mított, hogy egy évtizeddel ez­előtt sikerült gépesíteni ezt a te­vékenységet. Legalábbis egész­ségvédelmi szempontból bizo­nyult hasznosnak a gépesítés, mert azt azért meg kell mondani, hogy olyan szép kendert, amit hajdan a lányok és asszonyok kézzel tiloltak a kis kenderfeldol­gozó telepeken, ma már csak a kendermúzeumban lehet látni. S bármennyire hihetetlen, a régi tilolósok többsége ma is szívesen végezné­ újból ezt a munkát. Így gondolkozik DÉNES LAJOSNÉ is a KSZV mezőhegyesi telepén, aki huszonnégy esztendőn át dolgo­zott kézitilolósként, s mindig is a legjobbak között tartották szá­mon. S hogy miért gondol vissza még ma is szeretettel régi mun­kájára, azt is megindokolja: ott magának termelt az ember, ha keményen dolgozott, annak az ő fizetési borítékja látta hasznát. A kézi tilolást felváltó turbinaso­ron viszont majd tucatnyi ember együttes munkájától függ a kö­zös eredmény . .. . De azért a most már nyugdíj­ba készülő Ilonka néni dicséreté­re legyen mondva, hogy a turbi­nás munkát is megtanulta, s hogy nem is akárhogyan, azt több minden bizonyítja. Minde­nekelőtt, hogy turbinásként is folytatta a kitüntetések „gyűjté­sét eddig már összesen hétszer volt kiváló dolgozó, háromszor pedig a miniszteri kitüntetést is kiérdemelte. Az is sokat mond, hogy ő a turbinások csoportveze­tője, s ugyancsak ő a József Atti­la szocialista brigád vezetője. A közösség akkor alakult, ami­kor üzembe helyezték a turbinát, s vezetésével tizenegy esztendő alatt eljutott az arany brigádjel­vényig. Ebben, ezt senki sem ta­gadja, nagy szerepe van a bri­gádvezetőnek, annál is inkább, mert Ilonka nénit úgy jellemzik: nem szeret rászólni senkire se, hogy csinálja a dolgát, inkább el­végzi helyette. Azt mondja, ő nem veszekedős típus, ráadásul úgy gondolja, a személyes példa­­mutatással többre megy, mint a hangos szóval. Ez a személyes példamutatás jellemző egész tevékenységére is: valaha szakszervezeti bizalmi­ként is dolgozott, ma pedig nincs olyan társadalmi munka, kom­munista műszak, üzemmeszelés, teleptakarítás, amiből ő bármi kincsért kimaradna. Igaz, mond­hatják, könnyű neki, hiszen nem kell messzire mennie: szolgálati lakásban ott lakik a telepen, mindössze néhány méternyire az üzemépülettől. Ehhez még azt is hozzátehetjük: nemcsak itt lakik, hanem itt is született, és itt élte le az egész életét a mezőhegyesi te­lepen, Így aztán nem pontosan fedi a valóságot, ha azt írjuk, hogy har­mincöt esztendei munka után, elérve a nyugdíjkorhatárt, febru­árban megválik az üzemtől. Két­szeresen sem igaz ez: nemcsak lakóhelye köti majd ide, de még dolgozni is szeretne régi munka­helyén. Azt nem tagadja, hogy a kora miatt már el-elfárad a mű­szak végére, de így vannak ezzel a nála fiatalabbak is, s ezen egy cseppet sem lehet csodálkozni: rétegrendezőként nyolc órát dol­gozik, s közben 60-80-100 tonna kenderkóró megy át a keze alatt. Emellett a gmk-nak is tagja, s mint már jó előre ígéretet kapott rá, nyugdíjasként is számítanak a munkájára. Űr marad majd utána a rost­üzemben, ezt mindenki tudja, bár ő azt mondja: a brigád sínen van. Az 1986-os munka után sem kell szégyenkezniük, legalább olyan jól dolgoztak, mint az elő­ző évben. Úgy érzi, hogy sikerült olyan embereket nevelnie maga mellett, akiknek át tudja adni a munkáját, s lesz aki átvegye tőle a brigádvezetői tisztet is. Sínen van az élete a gyerekeinek is. Ha nem is a kenderiparban, de meg­találták a helyüket: a lánya óvó­nő, a fia gépkocsivezető. S hogy teljes legyen az Ilonka néniről festett kép, nem szabad kihagyni azt sem, hogy szívesen ad vért, általában évente kétszer. Eddig már tizenhat alkalommal sietett a számára ismeretlen, vérre rászoruló betegek segítsé­gére, így azután november 7-e al­kalmából ismét bővült eggyel a kitüntetéseinek száma: ekkor ve­hette át a Kiváló Véradó kitünte­tés ezüst fokozatát. DR. REIGL ENDRE DÉNES LAJOSNÉ A Senior Váci Kötöttárugyár Martos Flóra szocialista brigádja 1986-ban másodszor nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja kitünte­tést, május elseje alkalmából pe­dig a kongresszusi oklevelet. A Szakma Kiváló Brigádja címet eddig még nem sikerült megsze­rezniük. Ők tizenhatan, ADAMEK MI­­HÁLYNÉ brigádvezetővel az élen nehéz, három műszakos munkát végeznek. Adamekné üzemtechnikus, a kötődé­stmalek látása a feladata, CSERNÁK GÁ­BOR művezető a nyerskelme­­megmunkálóban, SZEBEN LÁSZLÓ pedig segédmester; a többiek mind nők, családanyák és a gyárban a kötőgépeket kezelik. Milyen eredményeket értek el 1986-ban, mit tettek vállalásaik teljesítéséért, a Senior hírnevé­nek további erősítéséért? — A minőség javítását tartjuk az egyik legfontosabb felada­tunknak — kezdi a brigádvezető. — Ehhez azonban össze kell fog­nunk. A Teleki Blanka meós-bri­­gádtól indult ki a kezdeménye­zés, amelyhez örömmel kapcso­lódtunk, mi kötők, de a festődé­si élet brigádja, a kikészítő Ba­rátság brigádja is. Munkánk szo­rosan kapcsolódik egymáshoz, ezért együtt kell működnünk a még jobb minőség érdekében. Mi­vel 1986-ban ismét a vállalat ki­váló brigádja címet pályáztuk meg, nagyon igyekeztünk. Az el­ső osztályú áru aránya nálunk 95 százalékos. S vállaltuk a gé­pek hatásfokának javítását is, valamint az anyagtakarékossá­got. Az orsókat teljesen ledolgoz­zuk és vigyázunk a tűkre. Egy­­egy gépen több mint 1200 tű van és ezek drága import alkatré­szek, óvatosan kell velük bánni. A kötöde zsúfolt kis irodájában MOLNÁR JÁNOS művezető se­gít összegezni az eredményeket. Mert ez a brigád sokat dolgozik, de az adminisztráció nem tartozik az erősségük közé. A művezető-­ nek jut például eszébe, hogy a brigádtagok munkaidő után is bent szoktak maradni, hogy a kis csévéket leorsózzák és újra feldol­gozzák. A művezető hangsúlyoz­ta, hogy erre a brigádra mindig lehet számítani, ha az exportfela­datok miatt a hétvégeken is szer­veznek m­űszakokat. Általában szombat délelőtt szoktak dolgozni és vasárnap éjszaka. Gondjaikat növeli, hogy a fonalak beérkezése nem ütemes. — Rugalmas munkaidőben dolgozunk, ha nincs alapanyag hazamegyünk, s amikor van dol­gozunk, ha kell éjjel-nappal bent vagyunk. Mivel az igények is gyorsan változnak, a negyedéves operatív tervek szerint tesszük meg vállalásainkat. Kommunis­ta műszakokkal is segítjük a ki­tűzött célok teljesítését. Az óév­ben kétszer tartottunk kommu­nista műszakot, melynek bérét a város fejlesztésére és a kis nyug­díjjal rendelkező volt munkatár­saink támogatására ajánlottuk fel. A rászoruló nyugdíjasok még karácsony előtt megkapták a ne­kik szánt összeget — magyarázza ADAMEK MIHÁLYNÉ, miköz­ben a kötődébe tartunk. A munkaverseny-felelős, a szakszervezeti bizottság politikai munkatársa teszi hozzá, hogy a brigád nemcsak dolgozott a nyug­díjasokért két műszakot, hanem az otthonukhoz közel lakók közül 11-et meg is látogattak, hogy tájé­kozódjanak gondjaik, életkörül­ményeik felől, megnézzék, melyi­kük szorul segítségre. Mint megtudom, a patronálás a Martos Flóra brigádnál már ha­gyomány. Évekig kitartóan segí­tették egy fiatalon meghalt mun­katársnőjük kislányát, mindad­dig, amíg férjhez nem ment, majd egy mozgássérült kislányt is, aki­nek édesanyja velük dolgozott. A kötődébe érve a brigádvezető örömmel mutatja az angol Mo­narch, a Textima és a Terror Singh­ gépeket. Egy kötő általá­ban négy gépet kezel. A brigád egyik legrégebb tagja, KISS JÁ­NOSNÉ 1947-től dolgozik itt, s 1957-ben ő volt az elsőként meg­alakult szocialista brigád vezető­je. Alig egy éve van hátra a nyug­díjig. — Sokat dolgozunk — mondja ő is. — Az export érdekében való­ban mindent vállalunk. — Mi lesz ezekből a szép anya­gokból, amiket most köt? — Tréningruha, szabadidőru­ha. De mi, idősebb asszonyok ál­talában csak a tv-témát, vagy a reklámfilmeket nézve gyönyör­ködünk a gyártmányainkban. SZUNYOGH LÁSZLÓNÉ az egyik síkkötőgép mellett áll. Ezen készülnek a pertlik. Ő 11 kiegé­szítőt — Adidas gallérokat, pasz­pólokat — kötőgépet kezel. — Kiöregedtem a nagyobb gé­pek mellől, meg aztán alacsony is vagyok, azért dolgozom itt. 1959-ben kerültem a gyárba és itt is maradtam, mert szeretem a munkámat. — És a fiatalok? — Nem sokan vannak, a há­rom műszakot nem szívesen vál­lalják — válaszol. A brigádvezető úgy érzi nem lenne teljes a kép brigádjukról, ha nem mondaná el, hogy min­denki szakmunkás, nincs olyan brigádtag aki ne tanult volna va­lamit. ONDRIK ZSUZSA példá­ul szakközépiskolát végzett, CSERNÁK GÁBOR főiskolát és több tagjuk érettségizett, elvégez­ték a Werner-tanfolyamot és a reggel 6 órakor kezdődő politikai oktatásokon is ott vannak. A gyá­ri és városi vetélkedőkön mindig részt vesznek. Közösen járnak ki­rándulásokra, s büszkék rá, hogy a harmadéves szakmunkástanu­lók mellettük készülnek fel a munkára. — Segítjük a beilleszkedésü­ket, tanítjuk őket dolgozni, elsa­játítani a sokféle munkafogást. Ez csak az üzemben lehetséges és olyan kollektívában, amely örömmel fogadja a fiatalokat — mondják. A Martos Flóra szocialista bri­gád tagjaitól van mit tanulni. S ha a fiatalok róluk vennének példát, nem okozna gondot az utánpót- SZÉNÁSI ÉVA Az exportért és a minőségért! ADAMEK MIHÁLYNÉ brigádvezető, KISS JÁNOSNÉ és SZUNYOGH LÁSZLÓNÉ A vállalati tanácsok és a mindennapok összegzés­e a kezdetekről Nem csodaszer, hanem esély... A vállalati tanácsok tevékenységéről szóló sorozatunkban a minden­napi gyakorlat során eddig feltáruló eredményeket, buktatókat, ellent­mondásokat igyekeztünk bemutatni. Nyilvánvaló, hogy e sorozatot nem lehet lezárni, csupán félbehagyni — várni, amíg több, új tapasztalatok gazdagítják a vállalati tanácsokról szóló ismereteinket. Most csupán egy rövid összegzésre vállalkozhatunk — a kezdetekről, az első egy-másfél évről. Mint minden újat, az új vállalatirányítási formát is érdeklődéssel fogadták az emberek. De az egyik általánosítható tapasztalat: nem olyan nagy érdek­lődéssel, mint amekkora várható volt. Beszélni tudnak az üzemekben, az irodákban dolgozók a vt­­ről — hiszen kaptak róla tájékoztatást —, de nem érzik kellőképpen a jelentőségét. Mint több helyen megfogalmazták, úgy gondolják, a tanács csak „egyike lesz a fórumoknak”. Mi az oka a minduntalan tapasztalható ismeret­­hiánynak és bizonytalanságnak? Erre választ ak­kor kaphatunk, ha nem csupán a tanácsok műkö­dését, hanem az azt megelőző időszakot is vizsgál­juk. Helytállónak tűnik az a gyakran hallható meg­állapítás, miszerint a vállalatirányító testületek megalakítása kissé gyors ütemű volt, kevés idő ju­tott a dolgozók alaposabb tájékoztatására, a körül­tekintőbb előkészítésre. Méltán hiányolták — pél­dául a Kispesti Textilgyárban beszéltek erről — az előzetes kísérleteket, mintákat is. Néhány fel­mérés — mely szélesebb körre terjedt ki, mint so­rozatunk — arra utal, hogy sok helyen maguk a megválasztott tagok sem kaptak elegendő tájékoz­tatást arról, hogy mi lesz a feladatuk. Nem hagy­ható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a tanácsok jelentős része olyan időszakban alakult, amikor más jellegű feladatok is felhalmozódtak a vállalatoknál. A hiányosságokkal — régi igazság­ — azért kell szembenézni, hogy megszüntethetőek legyenek és nem azért, hogy tartósítsák a bizonytalanságot, vagy hogy évek múlva is legyen mire hivatkozni­uk azoknak, akik értetlenül, s tartózkodva fogad­ták e testületek megalakítását. Mert ez utóbbira is van példa; a vállalatirányítás változására való rea­gálás, a fogadókészség eltérő a vállalatoknál. Az, hogy hol milyen gyorsan ismerik fel és hasznosít­ják a kollektív irányítás előnyeit, a korábban meg­szokott vállalati magatartástól is függ — erre mu­tat rá az egyik tanulmányában Botos Péter, a Párt­élet rovatvezetője. „Van, ahol fokozott érdeklődés előzi meg és érdemi vita jellemzi a vállalati taná­csot, van ahol közömbösség, gépiesség. Utóbbi nem a vállalati tanácsokkal kapcsolatos jelenség, hanem a vállalati demokrácia alacsony színvo­nalának, negatívumainak továbbélése az új kere­tekben”. A vállalatok gazdasági környezetének részletes elemzése nélkül szólni szükséges arról is, hogy a vállalati tanácsok akkor kerülhetnek igazán „me­derbe”, akkor hozhatja meg tevékenységük a gyü­mölcsét, ha valós döntési jogkörrel rendelkeznek, ha van megfelelő mozgásterük. A túlméretezett pénzügyi beavatkozás, a túlszabályozottság nem kedvez a vállalkozói és a gazdálkodói készség erő­sítésének. A vállalati önállóság tényleges mértéke, alakulása meghatározó jelentőségű a gazdálkodói eredményesség szempontjából. Éppen az önállóság a legfontosabb mércéje a vállalatoknak: mennyire kerülik a sémákat; meny­nyire képesek a különböző ajánlások, intézkedé­sek lebontására; készek-e beidegződések, szoká­sok felülvizsgálatára, az útkeresésre; miképpen táplálják az adott kollektíva innovatív készségét; és így tovább. Ne felejtsük el, hogy jó néhány el­képzelés és elhatározás gyakran azért nem válik valóra, mert megütközést kelt az emberekben, mi­vel új, és szokatlan. Ezért is szükséges erősíteni az újra való nyitottságot,­­ természetesen ehhez az kell, hogy a vállalati tanács tudatában legyen an­nak, hogy valóban ő a gazdája a vállalatnak, és en­nek megfelelően tevékenykedjen. Búza Márton, a SZÉKI igazgatója az egyik könyvében a „vállalat parlamentjé”-nek nevezi a vt-t, érzékeltetve ezzel, hogy e testületnek nem csupán a gazdálkodásban, de a munkahelyi de­mokrácia fejlesztésében is jelentős a szerepe. Az igazi parlamentet az jellemzi, hogy nem csak a je­lenben él, hanem a távlatokat is szem előtt tartja. Ez nyilvánul meg például abban, ha a vt nem a vállalati vagyon felélésére, hanem gyarapítására törekszik. Nagy feladata a vt-nek, hogy hozzájárul­jon a dolgozók felelősségérzetének erősítéséhez, bevonja őket a kollektív gondolkodásba, folyama­tosan hasznosítsa a termelés során szerzett tapasz­talatokat. A meglátogatott vállalatoknál a legfontosabb feladatok közé sorolták a tanács tagjainak folya­matos képzését, informálását; törekednek arra, hogy a megválasztott fizikai munkások is mihama­rabb közelítsenek a vezető beosztásúakhoz isme­retanyagban, áttekintőképességben. Hasznos gya­korlatot alakítottak ki például a Habselyem Kö­töttárugyárban: a tanács tagjai konzultációs kér­déseket juttatnak el az adott témakörben legtöbb ismerettel rendelkező vezetőhöz, megelőzve ezzel azt, hogy a tanácsülésen kelljen tájékozódni, s így a döntéssel lehet törődni. A tájékozódások során az volt a benyomásom, hogy nem eléggé biztonságos a visszacsatolás — vagyis a tanácsülésekről adott tájékoztatás —, a munkahelyi kollektívák részére. Időhiány, vala­mint az egyes csoportok, műszakok időbeli és tér­beli tagoltsága jelentik a gondot. A megoldásra van néhány próbálkozás — bizalmiak bevonása, valamint műszakonként néhány ember tájékozta­tása, akik aztán továbbviszik az információt —, de ezek eredményéről még korai beszámolni. Nagyon fontos viszont, hogy ha „menet közben” újabb el­képzelések, kezdeményezések születnek a vállalati tanácsok munkájának eredményességével kapcso­latban, az közkinccsé váljék — például lapunk közreműködésével is. A kollektív vállalatvezetés nem csodaszer, ha­nem esély arra, hogy eredményesebben dolgozza­nak a vállalatok. Garanciája — főként kívülről jövő garanciája — nincs annak, hogy „beérik a gyümölcs”: alapvetően a tanácsok tartalmas, lé­­nyegretörő belső munkája lehet a siker záloga. KOVÁCS GYULA Eötvös-díj birtokosa Közel két évtized alatt a kötő- és hurkolóiparban végzett ki­emelkedő szakmai, műszaki fej­lesztési és vezetői tevékenysége elismeréséért 1983-ban Eötvös Loránd-díjjal tüntették ki Szuro­­vecz Bélánét, a Budapesti Haris­nyagyár vezérigazgatóját. Vajon e rangos szakmai kitüntetés bir­tokában milyen eredményeket tudhat maga mögött, s mik a to­vábbi tervei? — ezt is kérdeztük Szurovecz Bélánétól. — Amikor az Eötvös-díjat át­vettem, úgy éreztem — kezdi be­szélgetésünket a Budapesti Haris­nyagyár vezérigazgatója —, hogy a könnyűiparban olyan kevés szakembernek adatott meg, hogy egy gyárban meghatározó szere­pe legyen a korszerűsítésben. Ne­kem szerencsém volt: két gyár korszerűsítésében is meghatározó módon részt vettem. — Milyen változásokat hoztak a gyárak életében a korszerűsíté­sek? — Korábban a Magyaróvári Kötöttárugyár főmérnöke voltam. Kedveztek a gazdasági körülmé­nyek és nagy lendülettel láttunk munkához. A szakembergárda di­namikusan dolgozott. Ne felejtse, 1965-ben kerültem oda, felfutó szakma volt a mi iparágunk, hi­szen a korábbi évek nagy lemara­dásait nekünk kellett behozni. Mi minden új lehetőséget jól felhasz­náltunk a munkatársaimmal. A hetvenes évek közepétől hason­ló lehetőségek adódtak a változta­tásokra a Budapesti Harisnya­gyárban is. Azok a korszerűsíté­sek, amelyeket mindkét gyárban alkalmaztunk ma is kiállják az idő próbáját, és bebizonyosodott, hogy helyesen cselekedtünk. — Napjainkban ismét nagy változásokon megy keresztül a Budapesti Harisnyagyár. Többen úgy fogalmaznak: megújul a ha­risnyafront. — Úgy gondolom a szelektív iparfejlesztésből a Budapesti Ha­­risnyagyárnak is részt kell vállal­nia. Nekünk az a feladatunk, hogy a legélenjáróbb technikával korszerű, az importnál is tetszető­sebb termékekkel elégítsük ki a vevőink igényeit. Ennek érdeké­ben tevékenykedem az Eötvös-díj átvétele óta is, s ezt a munkát kí­vánom továbbra is folytatni. — Ne vegye bizalmaskodónak a kérdést, de bizonyára az olvasó­kat érdekli: véleménye szerint, egy ilyen szakmai díj odaítélésé­nél milyen szempontokat vesz­nek figyelembe? — Bizonyára az eddig elmon­dottakon kívül azt is számba vet­ték, hogy a kötőiparon belül hat esztendeje a kutatási és fejlesztési bizottság elnöke is vagyok. A bi­zottság — amelyben minden vál­lalati igazgató tevékenyen részt vesz — meghatározó módon tá­mogatja a kutatásokat és fejlesz­téseket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy elégedettek len­nénk. Szeretnénk a munkánkat markánsabbá, dinamikusabbá tenni. — Konkrétan mire kívánnák az erőiket összpontosítani? — A mi szakmánkban a kötés termelékeny, korszerű technoló­giája az egész világon hatalmas változáson megy keresztül. A sze­lektív iparfejlesztésen belül mi is meg tudjuk gyorsítani a fejlődést. Termelékennyé, korszerűvé kí­vánjuk tenni a hazai kötés tech­nológiáját. A bizottság e témában már eddig is eredményesen mun­kálkodott. * Szurovecz Bélánét legutóbb, november 7-én az MSZBT arany­­koszorús jelvényével is kitüntet­ték, amihez ezúton is gratulálunk. DEÁK ATTILA SZUROVECZ BÉLÁNÉ

Next