Textilmunkás, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
TEXTILMUNKÁS 1987. JANUÁR I 2 Példamutatás A textiliparban, ezen belül a kenderiparban hosszú éveken át a legkárosabb, a dolgozókat legjobban igénybe vevő munkaműveletek között tartották számon a kézi tilolást, így azután egyértelműen nagy előrelépésnek számított, hogy egy évtizeddel ezelőtt sikerült gépesíteni ezt a tevékenységet. Legalábbis egészségvédelmi szempontból bizonyult hasznosnak a gépesítés, mert azt azért meg kell mondani, hogy olyan szép kendert, amit hajdan a lányok és asszonyok kézzel tiloltak a kis kenderfeldolgozó telepeken, ma már csak a kendermúzeumban lehet látni. S bármennyire hihetetlen, a régi tilolósok többsége ma is szívesen végezné újból ezt a munkát. Így gondolkozik DÉNES LAJOSNÉ is a KSZV mezőhegyesi telepén, aki huszonnégy esztendőn át dolgozott kézitilolósként, s mindig is a legjobbak között tartották számon. S hogy miért gondol vissza még ma is szeretettel régi munkájára, azt is megindokolja: ott magának termelt az ember, ha keményen dolgozott, annak az ő fizetési borítékja látta hasznát. A kézi tilolást felváltó turbinasoron viszont majd tucatnyi ember együttes munkájától függ a közös eredmény . .. . De azért a most már nyugdíjba készülő Ilonka néni dicséretére legyen mondva, hogy a turbinás munkát is megtanulta, s hogy nem is akárhogyan, azt több minden bizonyítja. Mindenekelőtt, hogy turbinásként is folytatta a kitüntetések „gyűjtését eddig már összesen hétszer volt kiváló dolgozó, háromszor pedig a miniszteri kitüntetést is kiérdemelte. Az is sokat mond, hogy ő a turbinások csoportvezetője, s ugyancsak ő a József Attila szocialista brigád vezetője. A közösség akkor alakult, amikor üzembe helyezték a turbinát, s vezetésével tizenegy esztendő alatt eljutott az arany brigádjelvényig. Ebben, ezt senki sem tagadja, nagy szerepe van a brigádvezetőnek, annál is inkább, mert Ilonka nénit úgy jellemzik: nem szeret rászólni senkire se, hogy csinálja a dolgát, inkább elvégzi helyette. Azt mondja, ő nem veszekedős típus, ráadásul úgy gondolja, a személyes példamutatással többre megy, mint a hangos szóval. Ez a személyes példamutatás jellemző egész tevékenységére is: valaha szakszervezeti bizalmiként is dolgozott, ma pedig nincs olyan társadalmi munka, kommunista műszak, üzemmeszelés, teleptakarítás, amiből ő bármi kincsért kimaradna. Igaz, mondhatják, könnyű neki, hiszen nem kell messzire mennie: szolgálati lakásban ott lakik a telepen, mindössze néhány méternyire az üzemépülettől. Ehhez még azt is hozzátehetjük: nemcsak itt lakik, hanem itt is született, és itt élte le az egész életét a mezőhegyesi telepen, Így aztán nem pontosan fedi a valóságot, ha azt írjuk, hogy harmincöt esztendei munka után, elérve a nyugdíjkorhatárt, februárban megválik az üzemtől. Kétszeresen sem igaz ez: nemcsak lakóhelye köti majd ide, de még dolgozni is szeretne régi munkahelyén. Azt nem tagadja, hogy a kora miatt már el-elfárad a műszak végére, de így vannak ezzel a nála fiatalabbak is, s ezen egy cseppet sem lehet csodálkozni: rétegrendezőként nyolc órát dolgozik, s közben 60-80-100 tonna kenderkóró megy át a keze alatt. Emellett a gmk-nak is tagja, s mint már jó előre ígéretet kapott rá, nyugdíjasként is számítanak a munkájára. Űr marad majd utána a rostüzemben, ezt mindenki tudja, bár ő azt mondja: a brigád sínen van. Az 1986-os munka után sem kell szégyenkezniük, legalább olyan jól dolgoztak, mint az előző évben. Úgy érzi, hogy sikerült olyan embereket nevelnie maga mellett, akiknek át tudja adni a munkáját, s lesz aki átvegye tőle a brigádvezetői tisztet is. Sínen van az élete a gyerekeinek is. Ha nem is a kenderiparban, de megtalálták a helyüket: a lánya óvónő, a fia gépkocsivezető. S hogy teljes legyen az Ilonka néniről festett kép, nem szabad kihagyni azt sem, hogy szívesen ad vért, általában évente kétszer. Eddig már tizenhat alkalommal sietett a számára ismeretlen, vérre rászoruló betegek segítségére, így azután november 7-e alkalmából ismét bővült eggyel a kitüntetéseinek száma: ekkor vehette át a Kiváló Véradó kitüntetés ezüst fokozatát. DR. REIGL ENDRE DÉNES LAJOSNÉ A Senior Váci Kötöttárugyár Martos Flóra szocialista brigádja 1986-ban másodszor nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést, május elseje alkalmából pedig a kongresszusi oklevelet. A Szakma Kiváló Brigádja címet eddig még nem sikerült megszerezniük. Ők tizenhatan, ADAMEK MIHÁLYNÉ brigádvezetővel az élen nehéz, három műszakos munkát végeznek. Adamekné üzemtechnikus, a kötődéstmalek látása a feladata, CSERNÁK GÁBOR művezető a nyerskelmemegmunkálóban, SZEBEN LÁSZLÓ pedig segédmester; a többiek mind nők, családanyák és a gyárban a kötőgépeket kezelik. Milyen eredményeket értek el 1986-ban, mit tettek vállalásaik teljesítéséért, a Senior hírnevének további erősítéséért? — A minőség javítását tartjuk az egyik legfontosabb feladatunknak — kezdi a brigádvezető. — Ehhez azonban össze kell fognunk. A Teleki Blanka meós-brigádtól indult ki a kezdeményezés, amelyhez örömmel kapcsolódtunk, mi kötők, de a festődési élet brigádja, a kikészítő Barátság brigádja is. Munkánk szorosan kapcsolódik egymáshoz, ezért együtt kell működnünk a még jobb minőség érdekében. Mivel 1986-ban ismét a vállalat kiváló brigádja címet pályáztuk meg, nagyon igyekeztünk. Az első osztályú áru aránya nálunk 95 százalékos. S vállaltuk a gépek hatásfokának javítását is, valamint az anyagtakarékosságot. Az orsókat teljesen ledolgozzuk és vigyázunk a tűkre. Egyegy gépen több mint 1200 tű van és ezek drága import alkatrészek, óvatosan kell velük bánni. A kötöde zsúfolt kis irodájában MOLNÁR JÁNOS művezető segít összegezni az eredményeket. Mert ez a brigád sokat dolgozik, de az adminisztráció nem tartozik az erősségük közé. A művezető- nek jut például eszébe, hogy a brigádtagok munkaidő után is bent szoktak maradni, hogy a kis csévéket leorsózzák és újra feldolgozzák. A művezető hangsúlyozta, hogy erre a brigádra mindig lehet számítani, ha az exportfeladatok miatt a hétvégeken is szerveznek műszakokat. Általában szombat délelőtt szoktak dolgozni és vasárnap éjszaka. Gondjaikat növeli, hogy a fonalak beérkezése nem ütemes. — Rugalmas munkaidőben dolgozunk, ha nincs alapanyag hazamegyünk, s amikor van dolgozunk, ha kell éjjel-nappal bent vagyunk. Mivel az igények is gyorsan változnak, a negyedéves operatív tervek szerint tesszük meg vállalásainkat. Kommunista műszakokkal is segítjük a kitűzött célok teljesítését. Az óévben kétszer tartottunk kommunista műszakot, melynek bérét a város fejlesztésére és a kis nyugdíjjal rendelkező volt munkatársaink támogatására ajánlottuk fel. A rászoruló nyugdíjasok még karácsony előtt megkapták a nekik szánt összeget — magyarázza ADAMEK MIHÁLYNÉ, miközben a kötődébe tartunk. A munkaverseny-felelős, a szakszervezeti bizottság politikai munkatársa teszi hozzá, hogy a brigád nemcsak dolgozott a nyugdíjasokért két műszakot, hanem az otthonukhoz közel lakók közül 11-et meg is látogattak, hogy tájékozódjanak gondjaik, életkörülményeik felől, megnézzék, melyikük szorul segítségre. Mint megtudom, a patronálás a Martos Flóra brigádnál már hagyomány. Évekig kitartóan segítették egy fiatalon meghalt munkatársnőjük kislányát, mindaddig, amíg férjhez nem ment, majd egy mozgássérült kislányt is, akinek édesanyja velük dolgozott. A kötődébe érve a brigádvezető örömmel mutatja az angol Monarch, a Textima és a Terror Singh gépeket. Egy kötő általában négy gépet kezel. A brigád egyik legrégebb tagja, KISS JÁNOSNÉ 1947-től dolgozik itt, s 1957-ben ő volt az elsőként megalakult szocialista brigád vezetője. Alig egy éve van hátra a nyugdíjig. — Sokat dolgozunk — mondja ő is. — Az export érdekében valóban mindent vállalunk. — Mi lesz ezekből a szép anyagokból, amiket most köt? — Tréningruha, szabadidőruha. De mi, idősebb asszonyok általában csak a tv-témát, vagy a reklámfilmeket nézve gyönyörködünk a gyártmányainkban. SZUNYOGH LÁSZLÓNÉ az egyik síkkötőgép mellett áll. Ezen készülnek a pertlik. Ő 11 kiegészítőt — Adidas gallérokat, paszpólokat — kötőgépet kezel. — Kiöregedtem a nagyobb gépek mellől, meg aztán alacsony is vagyok, azért dolgozom itt. 1959-ben kerültem a gyárba és itt is maradtam, mert szeretem a munkámat. — És a fiatalok? — Nem sokan vannak, a három műszakot nem szívesen vállalják — válaszol. A brigádvezető úgy érzi nem lenne teljes a kép brigádjukról, ha nem mondaná el, hogy mindenki szakmunkás, nincs olyan brigádtag aki ne tanult volna valamit. ONDRIK ZSUZSA például szakközépiskolát végzett, CSERNÁK GÁBOR főiskolát és több tagjuk érettségizett, elvégezték a Werner-tanfolyamot és a reggel 6 órakor kezdődő politikai oktatásokon is ott vannak. A gyári és városi vetélkedőkön mindig részt vesznek. Közösen járnak kirándulásokra, s büszkék rá, hogy a harmadéves szakmunkástanulók mellettük készülnek fel a munkára. — Segítjük a beilleszkedésüket, tanítjuk őket dolgozni, elsajátítani a sokféle munkafogást. Ez csak az üzemben lehetséges és olyan kollektívában, amely örömmel fogadja a fiatalokat — mondják. A Martos Flóra szocialista brigád tagjaitól van mit tanulni. S ha a fiatalok róluk vennének példát, nem okozna gondot az utánpót- SZÉNÁSI ÉVA Az exportért és a minőségért! ADAMEK MIHÁLYNÉ brigádvezető, KISS JÁNOSNÉ és SZUNYOGH LÁSZLÓNÉ A vállalati tanácsok és a mindennapok összegzése a kezdetekről Nem csodaszer, hanem esély... A vállalati tanácsok tevékenységéről szóló sorozatunkban a mindennapi gyakorlat során eddig feltáruló eredményeket, buktatókat, ellentmondásokat igyekeztünk bemutatni. Nyilvánvaló, hogy e sorozatot nem lehet lezárni, csupán félbehagyni — várni, amíg több, új tapasztalatok gazdagítják a vállalati tanácsokról szóló ismereteinket. Most csupán egy rövid összegzésre vállalkozhatunk — a kezdetekről, az első egy-másfél évről. Mint minden újat, az új vállalatirányítási formát is érdeklődéssel fogadták az emberek. De az egyik általánosítható tapasztalat: nem olyan nagy érdeklődéssel, mint amekkora várható volt. Beszélni tudnak az üzemekben, az irodákban dolgozók a vtről — hiszen kaptak róla tájékoztatást —, de nem érzik kellőképpen a jelentőségét. Mint több helyen megfogalmazták, úgy gondolják, a tanács csak „egyike lesz a fórumoknak”. Mi az oka a minduntalan tapasztalható ismerethiánynak és bizonytalanságnak? Erre választ akkor kaphatunk, ha nem csupán a tanácsok működését, hanem az azt megelőző időszakot is vizsgáljuk. Helytállónak tűnik az a gyakran hallható megállapítás, miszerint a vállalatirányító testületek megalakítása kissé gyors ütemű volt, kevés idő jutott a dolgozók alaposabb tájékoztatására, a körültekintőbb előkészítésre. Méltán hiányolták — például a Kispesti Textilgyárban beszéltek erről — az előzetes kísérleteket, mintákat is. Néhány felmérés — mely szélesebb körre terjedt ki, mint sorozatunk — arra utal, hogy sok helyen maguk a megválasztott tagok sem kaptak elegendő tájékoztatást arról, hogy mi lesz a feladatuk. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a tanácsok jelentős része olyan időszakban alakult, amikor más jellegű feladatok is felhalmozódtak a vállalatoknál. A hiányosságokkal — régi igazság — azért kell szembenézni, hogy megszüntethetőek legyenek és nem azért, hogy tartósítsák a bizonytalanságot, vagy hogy évek múlva is legyen mire hivatkozniuk azoknak, akik értetlenül, s tartózkodva fogadták e testületek megalakítását. Mert ez utóbbira is van példa; a vállalatirányítás változására való reagálás, a fogadókészség eltérő a vállalatoknál. Az, hogy hol milyen gyorsan ismerik fel és hasznosítják a kollektív irányítás előnyeit, a korábban megszokott vállalati magatartástól is függ — erre mutat rá az egyik tanulmányában Botos Péter, a Pártélet rovatvezetője. „Van, ahol fokozott érdeklődés előzi meg és érdemi vita jellemzi a vállalati tanácsot, van ahol közömbösség, gépiesség. Utóbbi nem a vállalati tanácsokkal kapcsolatos jelenség, hanem a vállalati demokrácia alacsony színvonalának, negatívumainak továbbélése az új keretekben”. A vállalatok gazdasági környezetének részletes elemzése nélkül szólni szükséges arról is, hogy a vállalati tanácsok akkor kerülhetnek igazán „mederbe”, akkor hozhatja meg tevékenységük a gyümölcsét, ha valós döntési jogkörrel rendelkeznek, ha van megfelelő mozgásterük. A túlméretezett pénzügyi beavatkozás, a túlszabályozottság nem kedvez a vállalkozói és a gazdálkodói készség erősítésének. A vállalati önállóság tényleges mértéke, alakulása meghatározó jelentőségű a gazdálkodói eredményesség szempontjából. Éppen az önállóság a legfontosabb mércéje a vállalatoknak: mennyire kerülik a sémákat; menynyire képesek a különböző ajánlások, intézkedések lebontására; készek-e beidegződések, szokások felülvizsgálatára, az útkeresésre; miképpen táplálják az adott kollektíva innovatív készségét; és így tovább. Ne felejtsük el, hogy jó néhány elképzelés és elhatározás gyakran azért nem válik valóra, mert megütközést kelt az emberekben, mivel új, és szokatlan. Ezért is szükséges erősíteni az újra való nyitottságot, természetesen ehhez az kell, hogy a vállalati tanács tudatában legyen annak, hogy valóban ő a gazdája a vállalatnak, és ennek megfelelően tevékenykedjen. Búza Márton, a SZÉKI igazgatója az egyik könyvében a „vállalat parlamentjé”-nek nevezi a vt-t, érzékeltetve ezzel, hogy e testületnek nem csupán a gazdálkodásban, de a munkahelyi demokrácia fejlesztésében is jelentős a szerepe. Az igazi parlamentet az jellemzi, hogy nem csak a jelenben él, hanem a távlatokat is szem előtt tartja. Ez nyilvánul meg például abban, ha a vt nem a vállalati vagyon felélésére, hanem gyarapítására törekszik. Nagy feladata a vt-nek, hogy hozzájáruljon a dolgozók felelősségérzetének erősítéséhez, bevonja őket a kollektív gondolkodásba, folyamatosan hasznosítsa a termelés során szerzett tapasztalatokat. A meglátogatott vállalatoknál a legfontosabb feladatok közé sorolták a tanács tagjainak folyamatos képzését, informálását; törekednek arra, hogy a megválasztott fizikai munkások is mihamarabb közelítsenek a vezető beosztásúakhoz ismeretanyagban, áttekintőképességben. Hasznos gyakorlatot alakítottak ki például a Habselyem Kötöttárugyárban: a tanács tagjai konzultációs kérdéseket juttatnak el az adott témakörben legtöbb ismerettel rendelkező vezetőhöz, megelőzve ezzel azt, hogy a tanácsülésen kelljen tájékozódni, s így a döntéssel lehet törődni. A tájékozódások során az volt a benyomásom, hogy nem eléggé biztonságos a visszacsatolás — vagyis a tanácsülésekről adott tájékoztatás —, a munkahelyi kollektívák részére. Időhiány, valamint az egyes csoportok, műszakok időbeli és térbeli tagoltsága jelentik a gondot. A megoldásra van néhány próbálkozás — bizalmiak bevonása, valamint műszakonként néhány ember tájékoztatása, akik aztán továbbviszik az információt —, de ezek eredményéről még korai beszámolni. Nagyon fontos viszont, hogy ha „menet közben” újabb elképzelések, kezdeményezések születnek a vállalati tanácsok munkájának eredményességével kapcsolatban, az közkinccsé váljék — például lapunk közreműködésével is. A kollektív vállalatvezetés nem csodaszer, hanem esély arra, hogy eredményesebben dolgozzanak a vállalatok. Garanciája — főként kívülről jövő garanciája — nincs annak, hogy „beérik a gyümölcs”: alapvetően a tanácsok tartalmas, lényegretörő belső munkája lehet a siker záloga. KOVÁCS GYULA Eötvös-díj birtokosa Közel két évtized alatt a kötő- és hurkolóiparban végzett kiemelkedő szakmai, műszaki fejlesztési és vezetői tevékenysége elismeréséért 1983-ban Eötvös Loránd-díjjal tüntették ki Szurovecz Bélánét, a Budapesti Harisnyagyár vezérigazgatóját. Vajon e rangos szakmai kitüntetés birtokában milyen eredményeket tudhat maga mögött, s mik a további tervei? — ezt is kérdeztük Szurovecz Bélánétól. — Amikor az Eötvös-díjat átvettem, úgy éreztem — kezdi beszélgetésünket a Budapesti Harisnyagyár vezérigazgatója —, hogy a könnyűiparban olyan kevés szakembernek adatott meg, hogy egy gyárban meghatározó szerepe legyen a korszerűsítésben. Nekem szerencsém volt: két gyár korszerűsítésében is meghatározó módon részt vettem. — Milyen változásokat hoztak a gyárak életében a korszerűsítések? — Korábban a Magyaróvári Kötöttárugyár főmérnöke voltam. Kedveztek a gazdasági körülmények és nagy lendülettel láttunk munkához. A szakembergárda dinamikusan dolgozott. Ne felejtse, 1965-ben kerültem oda, felfutó szakma volt a mi iparágunk, hiszen a korábbi évek nagy lemaradásait nekünk kellett behozni. Mi minden új lehetőséget jól felhasználtunk a munkatársaimmal. A hetvenes évek közepétől hasonló lehetőségek adódtak a változtatásokra a Budapesti Harisnyagyárban is. Azok a korszerűsítések, amelyeket mindkét gyárban alkalmaztunk ma is kiállják az idő próbáját, és bebizonyosodott, hogy helyesen cselekedtünk. — Napjainkban ismét nagy változásokon megy keresztül a Budapesti Harisnyagyár. Többen úgy fogalmaznak: megújul a harisnyafront. — Úgy gondolom a szelektív iparfejlesztésből a Budapesti Harisnyagyárnak is részt kell vállalnia. Nekünk az a feladatunk, hogy a legélenjáróbb technikával korszerű, az importnál is tetszetősebb termékekkel elégítsük ki a vevőink igényeit. Ennek érdekében tevékenykedem az Eötvös-díj átvétele óta is, s ezt a munkát kívánom továbbra is folytatni. — Ne vegye bizalmaskodónak a kérdést, de bizonyára az olvasókat érdekli: véleménye szerint, egy ilyen szakmai díj odaítélésénél milyen szempontokat vesznek figyelembe? — Bizonyára az eddig elmondottakon kívül azt is számba vették, hogy a kötőiparon belül hat esztendeje a kutatási és fejlesztési bizottság elnöke is vagyok. A bizottság — amelyben minden vállalati igazgató tevékenyen részt vesz — meghatározó módon támogatja a kutatásokat és fejlesztéseket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy elégedettek lennénk. Szeretnénk a munkánkat markánsabbá, dinamikusabbá tenni. — Konkrétan mire kívánnák az erőiket összpontosítani? — A mi szakmánkban a kötés termelékeny, korszerű technológiája az egész világon hatalmas változáson megy keresztül. A szelektív iparfejlesztésen belül mi is meg tudjuk gyorsítani a fejlődést. Termelékennyé, korszerűvé kívánjuk tenni a hazai kötés technológiáját. A bizottság e témában már eddig is eredményesen munkálkodott. * Szurovecz Bélánét legutóbb, november 7-én az MSZBT aranykoszorús jelvényével is kitüntették, amihez ezúton is gratulálunk. DEÁK ATTILA SZUROVECZ BÉLÁNÉ