Textilmunkás, 1989 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Küldötteink az országos tanácskozáson: így képviselték a textilmunkásokat... A magyar szakszervezetek háromnapos országos tanácskozásán a szervezett textilmunkásokat képviselő küldöttek közül hárman kaptak szót. Ágh Lajos, a Habselyem Kötöttárugyár tmk-szerelője, a központi vezetőség és az elnökség tagja december 2-án tizenharmadikként; Kollár Enikő, az MSV vszb-titkára, a központi vezetőség és VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA az elnökség tagja december 3-án huszadikként; és Gémesné Surényi Julianna, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár vszb-titkára, a központi vezetőség tagja 43.-ként mondhatta el hozzászólását. A háromnapos tanácskozáson összesen 156-an kívántak a vitában részt venni. Közülük 70-en kaptak szót s 81-en írásban adták le véleményüket — köztük nyolc textilmunkás küldött is, akiknek hozzászólásra szánt mondandójukat lapunkban szintén ismertetjük. Ágazatunk 29 küldötte közül 11-en így képviselték a tanácskozáson a textilmunkásokat ... XXXIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 4 FORINT 1989. JANUÁR Egységet, szolidaritást! A kiadott írásos dokumentumokban, és a szinte naponta elhangzó véleményekben megjelenik, hogy a szakszervezetek a hatalom részeseiként felelősek a mai súlyos helyzet kialakulásáért. Véleményem szerint: anynyira és annyiban felelős, amilyen érdemi jogosultságokkal rendelkezik. Felelősség terheli, hogy miként élt ezekkel a jogosultságokkal. A SZOT vezetőinek vitáit az illetékes állami szervekkel a szakszervezet tisztségviselői ugyan ismerték, de a tagság és a lakosság előtt ez nem került feltárásra. Ez komoly hiba volt. De a politikai intézményrendszer egészén belül sem volt a nyíltságnak helye. Az ország gazdasági helyzetének nehezedésével beszűkültek a szakszervezet érdekérvényesítési lehetőségei. A lakosság megélhetésének nehezedésével, a szociálpolitika háttérbe szorulásával párhuzamosan elsősorban a SZOT munkáját, érdekképviseletét érte a legtöbb bírálat. A mozgalom számára ez azzal is járt, hogy csökkent a tagság bizalma, felerősödött a kritika, és megjelentek a jogos és jogtalan, irreális követelések is. Időközben feltűntek azok az erők is, akik ezt a csökkenő bizalmat kihasználva, saját elképzeléseiket próbálják terjeszteni. És sikerül is azokon a területeken, ahol az egyéni és csoportérdekek feltárása, illetve megoldása, az anyagi javak csökkenése miatt nem valósult meg. Ez a folyamat, ha nem áll meg, veszélyes lehet az egész mozgalom számára, mert azt veszítjük el, ami mindig erőssége volt a szakszervezeti mozgalomnak: az egységet, a szolidaritást. Én a textiliparban dolgozom, a mi tagságunk szakszervezetet, egyet akar, egységeset és nem megosztottat, megújulót, az érdekeket nemcsak feltárót, hanem azok érvényesítését következetesen végigvivőt, és a megoldásban aktívan részt vevőt. Ehhez szükség van politikai, állami, jogi garanciákra. A Munka Törvénykönyvében el kell végezni a szükséges módosításokat. Itt is szeretném elmondani, és újra hangsúlyozni tagságunk és vállalati vezetőink véleményét, hogy a kollektív szerződések megkötését kölcsönösen igényeljük továbbra is. Valamint a bizalmiak egyetértési jogának változatlan megtartását. Ezek a vállalati önállóságot nem akadályozzák. A mi tagságunk az ágazat területén határozottan igényli és támogatja, hogy egy munkahelyen egy szakszervezet tevékenykedjen. Nem kizárva egy határozott, mélyreható érdekvédelmet és érdekképviseletet, ezzel is megerősítve a szövetséget. Ami a szervezeti felépítést illeti, azzal tagságunk azonosul: az alulról történő építkezéssel, a szövetségi jelleg érvényesítésével. Mindehhez úgy gondolom, szükséges kidolgozni — azoknak az elveknek a figyelembevételével, amelyeket a SZOT-plénum a tanácskozás elé terjesztett — az alapokmányt. És bízzuk a szakmai, ágazati szakszervezetekre, az alapszabályok kidolgozását, tagságának széles körű bevonásával. Végiggondolva a szakszervezeti munka megújulásával kapcsolatban megfogalmazott alapelveket, jellegéből adódóan elsősorban össz-szakszervezeti törekvéseket tartalmaznak. Hogy milyen nehéz feladatot jelent ennek érvényesítése az egész mozgalmon belül, az alapszervezeti munkában, talán nem is érzékeljük igazán jelenleg. Ebből csak egy témakört emelek ki A fő figyelem természetesen az érdek-képviseleti, az érdekvédelmi munka kell hogy legyen. De a termelés, a gazdálkodás nem lehet kizárólag a gazdasági vezetők kötelessége és feladata. Ugyanis a tagság felveti: beszélünk, szervezünk, átalakulunk, egyesülünk, törvényeket alkotunk, de közben a termeléssel közvetlenül nem törődünk, és azzal, hogy milyen feltételei vannak, még kevésbé. Ez a jövőnket veszélyezteti. A textilipar sajátos tulajdonságokkal rendelkezik. Könnyűiparnak nevezzük, de a három műszak, a nehéz fizikai munka és az ezért elérhető jövedelmek ezzel ellentmondásban vannak. A munkakörülmények hosszú évek óta nem változnak. Elvárjuk és keményen megfogalmazzuk: termelj, állíts elő korszerű, divatos, a tőkés piacon eladható terméket. De hogy milyen áron, milyen körülmények között, és milyen gépparkkal, az ritkán kerül szóba. Ha igen, akkor úgy, hogy erre most nincs lehetőség. Pedig köztudott, hogy a befektetett tőke ebben az iparban gyorsan megtérül. Iparunk a munkanélküliséget nem érzékeli. Ágazatunk főleg nőket foglalkoztat. Külföldi munkaerőt is foglalkoztatunk, és ha szabadságra hazamennek, hiányzik a kieső termelésük. Ezért is tekintünk kissé értetlenül a munkanélküliség megjelenésére. Nálunk munkáskézhiány van, máshol meg nincs munkalehetőség. Ez azért azt is felveti, hogy iparunkba miért nem jönnek dolgozni. A választ megadják az előbbiekben felvázoltak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása tipikusan olyan feladat, amelyben érdekazonosság van, mind a munkavállalók, mind a munkaadók részéről. Igaz ugyan, hogy ez az érdekazonosság hosszú távon jelenik meg, de nekünk a jövőnkért is kell tevékenykedni. Az állásfoglalásokban megfogalmazottakat ezekkel a kiegészítő gondolatokkal kívántam megerősíteni. GYIMESINÉ SURÁNYI JULIANNA Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár Nekünk kell a tagság mellé állni, s nem fordítva! Az elmúlt hónap eseményei sokunkat, engem is, számtalan felismeréshez vezettek el. Ezek közül egyet szeretnék elmondani. Nevezetesen, hogy a szakszervezeti mozgalom nem attól létezik, hogy van vezetősége, hanem attól létezik hogy van tagsága. Következésképpen, ha valóban fordítani akarunk a múlt módszerein, akkor nem az a helyes út, hogy saját gondolatainkhoz igyekszünk megnyerni a tagságot, hanem a tagság gondolataihoz, akaratához, érdekéhez igazítjuk a munkánkat. Azaz, nekünk kell a tagság mellé állni, és nem fordítva. Ezért egyetértek azzal, hogy a szakszervezeti mozgalom egyetlen funkciójaként kell meghatározni az érdekvédelmet és érdekképviseletet, és a vezető testületek és tisztségviselők fő feladatául pedig az érdekérvényesítést kell meghatározni. Az érdekérvényesítést a teljes valóságában. Ebbe beletartozik: az érdekfeltárás, -képviselet, az -érvényesítés, és ha szükséges, avédelem is! Én gyorsan végignéztem, hogy az én területemen, ahol én dolgozom, a textiliparban ez mit jelent. Mi már rég feltártuk az érdekét a tagságunknak. Nagyon röviden, három pontban lehet elmondani: 1. egy biztos munkahely; 2. a munkavégzésnek megfelelő feltétel; 3. az elvégzett munkával arányos kereset. (Máshol is ugyanez a feltétel — gondolom.) Aki viszont azt hiszi, hogy e három érdek teljesíthetősége csakis és kizárólag a velünk partner igazgatótól vagy netalán a vállalati tanácstól függ, az rettenetesen téved. Függ ez erősen attól, hogy a kormányzat milyen mozgásteret biztosít a vállalati gazdálkodásnak. Tapasztalatunk az, hogy a mozgástér mostanában rettenetesen beszűkült. A három felsorolt ponthoz egyegy mondatot, hogyan is állunk. Az elvonások növekedése és ezzel egyidejűleg a támogatások csökkentése a mi iparágunkat is elvezetheti a munkahelyek egy részének felszámolásához, a munkanélküliséghez. Az általános pénzszűke, az importgondok miatt: nincs elég alapanyag, nem telik modern gépre, alkatrészre. Ez már mindjárt magyarázza, hogy milyenek a munkakörülmények. A textilipar bérhelyzetéről nem beszélek, mert erről Ágh Lajos kollégám tegnap már szólt. De hozzáteszem, hogy nem vagyunk nyugodtak a jövő évi bérhelyzetünket illetően sem, mert úgy látszik, hogy a textiliparnak most sincs semmi esélye. Számunkra a most meghirdetett bérliberalizálás értékéből levon az a tény, hogy az elvonások további növelése pontosan azt a részt viszi el az amúgy is kicsi eredményünkből, amit erre fordítani lehetne. Úgy néz ki, hogy tagságunknak megint a túlmunka, ha tetszik, az önkizsákmányolás marad csupán ahhoz, hogy családjában az árnövekedés miatti különbséget valamilyen módon csökkentse. Ismerem tagságunk véleményét. Ezért nagyon nyugodtan és nagyon hangsúlyozottan azt mondhatom: nem tartjuk megengedhetőnek, hogy az ipari munkásság jelentős reálbércsökkenéssel fizessen mindazért a nem általuk elkövetett tévedésekért, amelyek az ország gazdasági válságához, ezen belül az ipar jelen szerkezetéhez, helyzetéhez elvezettek. Az úgynevezett állami nagyipar helyzetét, lehetőségeit ismerve, úgy ítéljük meg, hogy még inkább szükség lesz az ott dolgozók védelmére, illetve jobban megfogalmazva: érdekeinek érvényesítésére. Ezért tartjuk szükségesnek valamennyi meglévő, a ma meglévő szakszervezeti jogosultságnak a megtartását úgy, mint munkavállalói jogosultságot. De egyben szeretnénk ezek kibővítését is, méghozzá az ágazati jogkörökkel. Hiszen a szövetségi rendszerben az ágazatnak lesz szerepe abban, hogy a maga területén a hozzá tartozó dolgozók érdekképviseletében, érdekvédelmében tegyen valamit. Ahhoz azonban, hogy az ipar területén ez működhessen, azt is igényeljük, hogy mihamarabb teremtődjön meg a kormányzatszintű döntési szerv is. Mert, ma még ilyen nincs, ma még minisztériumból, minisztériumba lehet csupán járni. Az egység kialakításában — amelyről itt annyi szó van — úgy ítélem meg, hogy a szakszervezetnek nagy szerepe van. De ezt csak úgy tudom elképzelni, ha a munkavállalói érdekképviselet és a szakszervezeti tagság érdekérvényesítésével jár együtt. Meggyőződésem, hogy ennek során figyelembe lehet és kell venni a társadalmi, gazdasági, politikai realitásokat. De csakis addig, és olyan mértékben, ameddig és ahogyan az együttműködő partnerszervek a munkavállalók érdekét társadalmi, gazdasági, politikai realitásnak tekintik. Mindezek figyelembevételével szeretnék két javaslatot tenni a kiadott dokumentumokhoz. Mégpedig a 2. számú, érdekvédelemről szóló állásfoglaláshoz. Az 5. oldalon a gazdaságpolitikai törekvések 2. pontja arról szól, hogy milyen gazdaságpolitikát támogatnak a szakszervezetek, és hogy milyen esetben reális a követelés az életszínvonalcsökkenés megállítására. Én úgy tapasztaltam, hogy a meghirdetett gazdaságpolitika ez idáig is a nemzeti jövedelem növelésére épült, nem ez adja a követelések realitását. A két mondat helyett a következőt javasolom elfogadni: „A szakszervezetek olyan gazdaságpolitikát támogatnak, amely a nemzeti jövedelem növelésére épülve, megállítja az életszínvonal, a reálbérek és a reáljövedelmek csökkenését." A 8. oldalon, ugyanebben az anyagban, az életkörülményekkel foglalkozó 5-ös pontnál, az ár-, bér-, pénzügy-, elosztáspolitika összehangolt reformjának az igénye fogalmazódik meg. Ezzel egyetértek. Azzal már nem, hogy a szakszervezetek törekedjenek ezen részreformok meghatározott célú összehangolására. Ezt ne akarjuk átvállalni a kormánytól! ■ A következő megfogalmazást javasolom: „A szakszervezetek csakis olyan részreformokat tudnak elfogadni, amelyek figyelembe veszik a bérek és juttatások vásárlóértékét, a társadalom egyes rétegeinek terhelhetőségét és összhatásukban a jelenlegi feszültségek fokozatos enyhítését eredményezik." És ez most már kompromisszum. Feltéve, ha erre a tagság bennünket feljogosít. Észrevételezem, helyesebben hiányolom, hogy nem fogalmazódik meg: amennyiben az egyeztetések nem vezetnek eredményre, úgy mit kívánunk tenni. Eszköztárunk csak látszólag szűk, meg kell fogalmazni, hogy melyiket, mikor és miért használjuk. Vigyázzunk, hogy az itt leírtak ne csak óhajnak látsszanak, akár tagságunk szemében, akár az intézésük során partnerül váló szervek előtt. Egyetértek, hogy legyen fő módszerünk ,az egyezkedés, de ugyanakkor ne féljünk az eredményt biztosító ütköztetéstől sem. Hogy ez így legyen, ebben nekünk is van szerepünk, felelősségünk. Kívánok mindannyiunknak erőt és harci kedvet céljaink felvállalásához és teljesítéséhez. Idézve ehhez József Attila csodálatos gondolatát: „Rendezzük végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés." KOLLÁR ENIKŐ Magyar Selyemipar Vállalat KOLLÁR ENIKŐ A nadrágszíjat már lehetetlen tovább szorítani! Av LVIC A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének XXVI. kongresszusa úgy értékelte a megelőző öt évet, hogy a 100 ezer dolgozót foglalkoztató ágazatunk alapvetően eleget tett a népgazdasággal szembeni kötelezettségeknek. A vállalatok tőkésexportnövekedése meghaladta az ipari átlagot. Biztosították a lakosság belföldi ellátását, eleget tettek a szocialista exportkötelezettségeknek. Az eredmények értékét növelte, hogy azok az országos átlagot meghaladó létszámcsökkenés, az ipari átlagnál kisebb beruházási lehetőségek, ismétlődő anyagellátási zavarok és az import nehézségei mellett jöttek létre. S mindez olyan időszakban, amikor a gazdaság irányítói részéről többen is vitatták a textilipar szükségességét. Azóta már bebizonyosodott, hogy az ágazat megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek. Dollárexportja 1987-ben a bázishoz képest több mint 20 százalékkal növekedett és elérte a 230 milliót. A nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás mértéke az ipari átlagot meghaladó volt, miközben a dolgozók terhelése aránytalanul megnövekedett. Ehhez még hozzáteszem, hogy dolgozóink kétharmada leány és asszony, akik két és három műszakban, teljesítménybérben dolgoznak. Van egyrégi mondás, ami még ma is él, hogy a „textilipar a könnyűipar egyik bányája". Annak ellenére, hogy a vállalatok többsége alapvetően teljesíti a feladatokat, a dolgozók keresetének elmaradása évről évre fokozódik. Ez az elmaradás 1985-ben az ipari átlagtól havi 900 forint volt, 1987-ben 1100 forint. Jelenleg ez ennél is magasabb. A textiliparban foglalkoztatottak 40 százalékának a keresete nem éri el az ötezer forintot! Központi vezetőségünk rendszeresen vizsgálta a dolgozói rétegek helyzetét. Feltárta a gondokat, és ennek alapján többször is igényelte a bérelmaradások rendezését. így került napirendre az utóbbi években a tmk-dolgozók, a fonók, a szövők, a konfekcióipari dolgozók helyzetének vizsgálata. Ennek alapján mindössze a fonók részére kaptunk 22 millió forint bérpreferenciát 1986-ban. Napjainkban további feszültségekkel kell szembenéznünk a jövedelmek általános csökkenése miatt. Kérdezem: ilyen helyzetben mitévők legyünk? Hiszen a tagság tőlünk várja érdekének megfelelő képviseletét, védelmét az életszínvonalát érintő kérdésekben. Követeljünk? Petíciót nyújtsunk be vagy sztrájkoljunk? Ezeket a kérdéseket azért teszem fel, mert ebben az évben azt tapasztaltuk, hogy akik ezt tették, pénzhez jutottak. Mi nem értünk egyet azzal, hogy csak ilyen módon lehessen érvényt szerezni a tagság jogos érdekeinek, de ha szükséges, akkor ezt is fel kell vállalni. A mi tagságunk a társadalmi vitában egyértelműen kijelentette: egyetért a sztrájkkal, mint végső eszközzel. De a sztrájk helyett elsősorban dolgozni akar, és a munkája eredményéből tisztességesen megélni! Mert elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. A társadalmi vita során tagságunk egyértelműen megfogalmazta, hogy erős, érdekeit védő és képviselő szakszervezetet akar, felruházva olyan jogosultságokkal, amelyeket szakszervezeti törvény biztosít. Olyan jogosultságokat, melyek jogi garanciát biztosítanak az érdekek képviseletére, védelmére, de legalább ilyen mértékben az érdekek érvényesítésére is. A tagság ugyanis ez utóbbin méri le szakszervezete erejét, hatását. Azt várja, hogy olyan szakszervezeti vezetők legyenek, akik megfelelő partnerként képesek tárgyalni, együttműködni a kormánnyal, következetesen tudják védeni a közel 4 milliós tagság érdekeit. Egyetértek Nagy Sándor főtitkár szóbeli kiegészítésében elmondottakkal: nem engedhető meg, hogy indokolatlan és alaptalan megkülönböztetéseket tegyenek a tagság körében az össz-szakszervezeti mozgalom választott testületei, tisztségviselői. Azonos alapon kell közelítenie és kezelnie az ipari munkásokat, az értelmiségi, alkalmazotti és az egyéb nagy dolgozói rétegeket. „Nem konzerválhatjuk az esélyegyenlőtlenséget” — mondta Grósz Károly a budapesti pártaktíva-értekezleten. Nekünk, ipari munkásoknak sokszor nem ez az érzésünk, tapasztalatunk. Az utóbbi időben egyre kevésbé. Példa erre a jövő évi népgazdasági terv, az életszínvonal, a bérek tervezett alakulása, mely a kormány a SZOT vezetőinek legutóbbi ülésén szerepelt. Még csak szóba sem került az ezt megelőző találkozón felvetett textilipari bérpreferencia a szövök, konfekció területén dolgozókat érintően! Alapvetően abból az indokból adódóan, hogy a termelőterületeken tervezik felszabadítani a jelenlegi bérkötöttségeket. Ez ugyan jelentős eredmény — és a szakszervezetek bérreform-koncepciójában megfogalmazott törekvésünk is —, mégis az a véleményünk, hogy mindaddig, amíg a termelőszférában az indokolatlan bérelmaradásokat fel nem számoljuk, nem lehet kizárni a bérpreferenciából ezeket. Olyan bérmechanizmusra van szükségünk, amely valóban szabad lehetőségeket biztosít belső szabályait érintően is, s nemcsak látszólagosan. A mi ágazatunkban ez következik be, ha az eredeti elgondolások elfogadásra kerülnek a kormányzat részéről. S hogy ezt miként tudja a szakszervezeti mozgalom, s a mi ágazatunk a tagsággal elfogadtatni, azt a következő hetek eldöntik. Tehát: szakszervezeti tagságunk nem kiváltságokat akar, hanem becsületesen dolgozó emberhez méltó megélhetést, életszínvonalat! Fiataljaink lakásgondjának, családalapításának, pályakezdésének megnyugtató megoldását. Dolgozó asszonyainknak és lányainknak nőkhöz méltó körülményeket. A családoknak boldogulást, életszínvonal-javulást, hogy ne segélyből kelljen a gyermekeket beiskolázni, a nyugdíjasoknak ne segélyből kelljen fűteni karácsony este. Szakszervezeti tagságunk vállalta, hogy részese kíván lenni a kormány kibontakozási programjának, de véleményünk szerint a nadrágszíj húzását más területekre is ki kell terjeszteni, mert a bérből és fizetésből élők nagy részénél már lehetetlen tovább szorítani! ÁGH LAJOS Habselyem Kötöttárugyár ÁGH LAJOS