Textilmunkás, 1994 (89. évfolyam, 1-11. szám)

1994-01-01 / 1. szám

89. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1994. JANUÁR ÁRA: 4 FORINT A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA • ALAPÍTVA 1906-BAN • Munkásszolidaritás Embert próbáló a sztrájk. Türelmet, fegyelmet és nagy-nagy bizalmat követel. Bízni önmagunkban, hogy nem torpanunk meg, hogy nem adjuk fel. S bízni a töb­biekben, hogy ők is kitartanak. S ezt a kitartást segíti a munkásszolidaritás. Az, hogy az igazáért, a jogáért küz­dő ember érzi, hogy nincs egyedül, melléje állnak, se­gítik. Lapzártáig a következő szervezetek fejezték ki erköl­csi és anyagi szolidaritásukat a kőbányaiakkal, a zalaeger­szegiekkel: Dunai Vasmű, BHG HV szakszervezeti bi­zottsága, HUN­GARN Fonó Bácsalmás, Rico, Latex fo­nó­szövő, Szalag és Zsinór­gyár, Bajafil Kft., TDSZ munkahelyi szervezete, Bá­nyászok, EDOSZ, Alba Color, Debreceni Kötött, Scarbau­­tex, Bodajkfil, Budaflax Győ­ri Len, MSV Mohács, Gardé­nia, Gardénia Független Szakszervezet, Coats, Kőbá­nyai Sörgyár, Szalag, Hajdú­­böszörmény, Dunántúli Kő­olajipari Gépgyár nagykani­zsai gyára, Caola zalaegersze­gi egysége, MSZDP Zalaeger­szeg városi és megyei szerve­zet, a Liga Zala megyei szer­vezete, a Zalaegerszegi Városi önkormányzat, a Kőbányai önkormányzat, a Vasas, a Vegyész szakszervezetek. (A nevek sok helyütt pon­tatlanok, a telefonba mon­dott, a csekkre felírtak így szerepeltek.) MI TÖRTÉNT A SZTRÁJK UTÁN? KŐBÁNYÁN ÉS ZALAEGERSZEGEN? Nehéz válaszolni erre­­ egy havi lapban. Az események ugyan­is naponta, óránként követték egymást. Percenként változott a hely­zet, miközben valójában semmi nem változott. Nem változott a me­rev elzárkózás, a tárgyalást halogató, a döntést elodázó taktika a többségi tulajdonosi ok­ részéről. Ám ami a bérharc során kiderült, a felszínre került csupán a jéghegy csúcsa. A baj mélyebb gyökerű , ami ma Kőbányán, Zalaegerszegen történik mindannak következ­ménye, ami 1990-ben történt. Vagy ami nem történt meg. S ami saj­nos úgy tűnik, nem egyedülálló az országban. Amit akkor elhibáz­­tak(tunk), annak (is) sokáig fogja fizetni az árát az ország, de legin­kább népe. A munkavállalók — írták az 1993. decemberi számban. Mit tudunk írni 1994 januárjában? A háromhetes sztrájk december 20-án befejeződött. Azóta dolgoznak. És tárgyalnak ... Pietro Piazzesi ügyvezető igazgató részére Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Az 1993. dec. 14-i levelében közli, hogy a félbeszakadt egyeztető tárgyalások a bér és a kollektív szerződés tárgyában az önök részéről újra kezdődhet­nek, amelynek sikerében őszin­tén szeretnénk bízni. Amint azt a munkáltatói oldal eddig is tapasztalhatta, a mun­kavállalók nem azért elégedet­lenek és sztrájkolnak, mert ke­vés a tárgyalás, hanem azért, mert nincs megállapodás. A megállapodás hiánya nem a munkavállalóknak és az őket képviselő tárgyaló csoportnak róható fel, hanem személy sze­rint az ön magatartásának. Ha a tárgyalások hatékonyabbak lennének, amelynek feltétele, hogy komoly megállapodási (Folytatás a 2. oldalon.) A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE XXVIII. KONGRESSZUSÁT 1994. MÁRCIUS 25-26-ÁN TARTJA BALATONFÜREDEN Inkább munkát szereznek, mint elbocsátanak A Rico hosszú távon gondolkodik... ... és bízik abban, hogy ezzel a stratégiával megalapozza jö­vőjét. Ám az ehhez vezető út nagyon hosszú. Ma még csak az első lépé­seknél tartanak, de ezek a jö­vőformálás alapjai. A legelső lépés 1992. június 30-án volt, ez pedig az állami vállalat át­alakulása részvénytársasággá. Ezt követően az ÁVÜ nyílt ver­senypályázatot írt ki a vállalat privatizációjára. Az első for­dulót ez év nyarán nagy ér­deklődés, sőt a vállalati dolgo­zók részéről nagy izgalom előz­te meg. Az első nekifutás eredménytelen volt. A második forduló eredményét a tulajdo­nosok által november végén aláírt okirat bizonyítja. Ennek a privatizációnak eré­nye mellett érdekessége is van. Magyar kézben A legnagyobb erény: magyar kézben maradt a vállalat. Ér­dekesség viszont, hogy a tu­lajdonosok között 3 önkor­mányzat is van: Budapesten a főváros, illetve a XIII. kerü­let, továbbá Hajdúböszörmény, ahol telephelyén 250 dolgozót foglalkoztat a Rico. Mindez 9,2 százalékos tulajdoni részese­dést jelent. Ma még az ÁVÜ tulajdonában levő 25 százalé­kot a Társadalombiztosítás egészségbiztosítási pénztára kapja meg. 50,1 százalék tu­lajdonrészen öt külső vállal­kozó osztozik. A Rico 400 dol­gozójának tulajdonosi részese­dése 8 százalék, a menedzs­menté 7,7 százalék. Saját tőké­je 1,2 milliárd Ft, jegyzett tő­kéje 1,1 milliárd Ft. A következő lépésekről Na­­ményi Péterrel, a Rico Köt­szerművek Rt. vezérigazgató­jával és Heitner Gábor gazda­sági igazgatóval beszélgettünk.­­ A magyar tulajdonlás té­nye mellett rendkívül lénye­ges, és reméljük távlatokat is meghatározó az, hogy működő gyárat mondhatnak maguké­nak a tulajdonosok. S az sem mellékes, hogy a menedzsment és a dolgozók „szövetkezése” jó, egészséges, hasznos szövet­ség — véli a vezérigazgató. És nemcsak ő, hanem a dolgozó kollektíva is, amely túljegyzés­sel bizonyította, hogy hisz vál­lalkozása jövőjében, hisz ab­ban, hogy jó ügyre adta voksát és pénzét. „A kesztyűt fel kell venni" A ’94-es esztendő meghatá­rozó lesz a további úton. S bár remélik, ez az év nem jelent törést, hiszen sokat „építkez­tek” létük fenntartásáért, meg­felelő termelési feltételekkel, tettre kész kollektívával, jó műszaki gárdával rendelkeznek , de a továbbélés kemény küzdelmet is jelent. A Rico profiljában a piacon nagy a külföldi vetélkedés, éles a ver­seny, agresszív a konkurencia. Ezt „a kesztyűt felvenni” csak a gyártmányfejlesztéssel, rugalmas piaci stratégiával le­het. Vagyis a termékekkel ott kell lenni a fogyasztónál. Eh­hez feltétlenül hozzásegít az, hogy termékeik a nemzetközi követelményeknek megfelelő tiszta üzemi körülmények kö­zött készülnek. A Rico-termékek minőség­ben ma is versenyképesek, ám nincs reklámjuk, s hiányzik „arculat-kialakításuk”. A kül­­becs — külső megjelenés, cso­magolás —, a termékpropa­gandánál legalább olyan fon­tos, mint a belbecs, vagyis a minőség. Ez egyik fontos, sőt nélkülözhetetlen tennivaló. Természetesen ehhez pénz is kell. Az a vevő, amelyik megis­meri termékeik jó tulajdonsá­gát, meggyőződhet arról, hogy a hazai termék vásárlásával nem kerül hátrányba. Sőt! Az ismerkedést segíti a Madarász utcai mintabolt is, ahol kötsze­rekkel, egészségügyi­, háztar­tási és kozmetikai higiéniai termékekkel várják a vásárló­kat. Stratégia és taktika „Olcsón, jót” — továbbra is olyan törekvésük, amellyel a vevőkört szélesíteni tudják. Stratégia és taktika egyben az, hogy most a piacon a kórházak felé fordultak. S nem is akár­hogyan. 1994. január 1-től 20- 25%-kal olcsóbban adják a kötszereket a kórházaknak. Ezt a lépésüket két tény, illetve megfontolás motiválta. Az egyik: tudják, hogy a kórházak szegények, kötszerre ennek el­lenére nagy szükségük van, a Ricónak viszont piac kell, s a nagy fogyasztó kórházak igen­is biztos partnerek. Méghozzá nemcsak időlegesen, így hát a jelenlegi árengedmény a hosz­­szabb távú biztonságot is meg­alapozhatja. A Rico érdeke a több terme­lés, a foglalkoztatottság fenn­tartása. Igaz, ez utóbbit „kor­látokkal, fékekkel” lehet csak biztosítani. (Ebbe tartozik a természetes fogyás — kilépés, nyugdíjazás — figyelembevéte­le is.) Elvük: inkább munkát szerezni, mint elbocsátani. A piacot nemcsak belföldön képzelik el. Exportra is gon­dolnak, illetve a jelenlegi ex­port mennyiségük növelésére. S ez a nagy konkurencia mel­lett sem elképzelhetetlen, hi­szen például a keleti piacokon ma is ott vannak a potenciális vásárlók. Az elvesztett piacok egyben óriási lehetőségek is, amelyek azonban nem nélkü­lözhetik a financiális és a me­nedzselési teendőket sem. Ezen a területen a barterkereskede­­lem lehetőségeit kell jobban ki­használni. Például alap­anyagért terméket ma — a re­alitásokat figyelembe véve — igazán aktuális piaci szervező elv. A Rico hosszú távon gondol­kodik, tehát a lehetőségeket en­nek érdekében akarja megke­resni és kihasználni. Sok sikert ehhez! Marsi Ersébet Méltányos nyugdíjkorhatárt Tovább gyűjtik a tiltakozó aláírásokat az MSZOSZ női választmányának tagjai, mi­után 1993. december 27-én reg­gel 21 ezernél több kézjegyet tartalmazó iratcsomagot adtak át Szabad György titkárának. ötvenezer aláírás után a honatyák számára kötelező lesz újratárgyalni a női nyug­díjkorhatár emelésének kérdé­sét, mondta Szabó Istvánné, a választmány elnöke. A szak­­szervezet nőcsoportja decem­ber 9-én kezdett aláírásokat gyűjteni a nyugdíjkorhatár emelése miatt. Nem kérik, hogy maradjon a régi korha­tár, de azt igen, hogy a döntés előtt végezzenek hatásvizsgá­latot a nők egészségi állapotá­ról, a foglalkoztatási környe­zetről, a demográfiai helyzet­ről. Szabóné szerint a parla­mentnek csak a saját 60/1991. határozatát kellene megtarta­nia. Abban az áll, hogy „ala­pos vizsgálatot kíván a nyug­díjkorhatár emelése és a fog­lalkoztatási feszültségek kö­zötti összefüggés.” Szabó Istvánné aláhúzta: sze­rintük a korhatár emeléséhez elengedhetetlen a munkanél­küliség 10 százalék alá sül­lyesztése. Kifogásolják továb­bá, hogy nincs lehetőség a munkában megfáradt nők nyug­díjkorhatár előtti visszavonu­­sulására. A textiliparban dol­gozók közül például az 55. év­hez közeli nődolgozók egyhar­­mada kényszerül a nyugdíjkor­határ előtt leszázalékolt rok­kantként abbahagyni a mun­kát. A szervezet álláspontja szerint hiába hangoztatják a rendelet megalkotói, hogy a fejlett államokban is maga­sabb a nők nyugdíjkorhatára, az összehasonlításban döntő szerepet játszik a lakosság egészségügyi állapotának össze­vetése is. Ezen a területen pe­dig köztudottan lemaradásban van hazánk a jóléti államokhoz képest. Az MSZOSZ női vá­lasztmánya legkorábban az ez­redforduló elején látja realitá­sát a női nyugdíjkorhatár emelésének. „Ezeknek a kutatásoknak az ellenőrzésében a társadalom­­biztosítás önkormányzatának jogosítványt kell kapnia” — idézte Szabóné. A nők szerint semmiképpen sem tartható, hogy egyes idős asszonyos erőn felül dolgozzanak, miköz­ben saját lányuk otthon munka nélkül kénytelen élni. Azt is el szeretnék érni, hogy az egészségre ártalmas szak­mákban korábban lehessen nyugdíjba vonulni. Az aláírás­­gyűjtés hallatán sok nő ön­ként keresi meg az MSZOSZ- eseket, maga is vállalva a gyűjtést.

Next