Tipográfia Testedző Egyesület Sportlapja, 1976 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám

A szakosztály minden tagja lelki­­ismeretesen készül az év nagy fel­adataira. A téli tornatermi edzések szemlélője csakis ezt a következtetést vonhatta le a lelkes munkából, a ver­senyzők és edzők erőfeszítéseiből. De vajon nem csal-e a látszat? A kérdésre Sipos Zoltán vezető edző adta meg a választ: — Az elmúlt évben a fiúk kevesebb olimpiai pontot gyűjtöttek össze, ez azzal a következménnyel járt, hogy az összesítésben 1974-hez képest egy hellyel visszaestek. Ennek számos oka volt, a taktikai hibáktól a bátorta­lanságig, az átmeneti lanyhulástól az objektív okokig. Mi ezt a télen ala­posan számbavettük, értékeltük, és megtárgyaltuk. Nem érdemes tehát rágódni rajtuk, különösen ha azt is tudjuk, hogy a legdöntőbbnek az ob­jektív okok bizonyultak. Az hogy sok volt a sérülés, s ez éppen a legjobb­jainkat érte — Szlipcsevics, Puszta­szeri, Gáspár —, s a katonai szolgá­latot teljesítők sem úgy állhattak rendelkezésre, mint az szükséges lett volna. — Szlipcsevics azóta felgyógyult, s már részt is vesz az edzéseken, Pusz­taszeri azonban még mindig kezeltet­ni kénytelen törött karját, s lehet, hogy Gáspár műtétre kerül. Ilyen kö­rülmények között is azt várom, hogy növekedjék pontjaink száma. Szlip­csevics, aki fokozottan jut el a legna­gyobb intenzitású edzésekig, nyilván — különösen a későbbi versenyeken — eredményes lesz, s az év második felében már Pusztaszerire is számít­hatunk. Szűcs időközben már szintén leszerelt, így hát ő is igazi képessé­geinek megfelelően szerepelhet. A fiatalok közül pedig többen akár ug­rásszerűen is feljavulhatnak. Amikor tehát azt a célt tűztük ki, hogy visz­­szaszerezzük előbbi helyünket, nem a véletlenekre, hanem a reális lehe­tőségekre építettünk. Azért pedig — gondolom — senki nem fog haragud­ni, ha a terveket esetleg túl is telje­sítjük. Mert ez sem lenne túlságosan nagy meglepetés — mondotta Sipos Zoltán. Timon Sándornak, a legfiatalabbak Visszaszerezni az 1974-es helyet A bordásfalon: Pusztaszeri, Szűcs, Szlipcsevics A Népstadion lépcsőit futóedzésre is lehet használni .

Next