Tipográfia Testedző Egyesület Sportlapja, 1986 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

Január a sportegyesület életében az az időszak, amikor már elkészültek a beszámolók, az eredménykimuta­tás számaiból megállapítható, milyen méretű előrehaladás történt, esetleg mit nem sikerült megvalósítani a ter­vekből, így számolgatnak az illetékesek évek hosszú sora óta a Tipográfia Testedző Egyesület portáján is. Egy­általán nem lepődtünk meg tehát 1986. első hónapjának közepén, ami­kor benyitva Bogyó László szobájá­ba, azonnal megállapítottuk, hogy az elnök szinte ki sem látszik az íróasz­talán felhalmozott adatok tömegéből. A kíváncsi újságíró hamarosan megtudja, hogy éppen azt a minden­re kiterjedő, részletes jelentést tanul­mányozta, amelyet a Budapesti Test­­nevelési és Sporthivatal revizora ké­szített a nemrégiben lefolytatott vizs­gálata eredményeképpen. — Éppen jókor érkeztünk hát, ah­hoz, hogy teljes képet adjunk egyesü­letünk tevékenységéről, hiszen mikor néhány nappal korábban ezt az i­nter­­­jút megbeszéltük, még csak arról volt szó, hogy az 1985-ös év sportbeli ered­ményeit ismertetjük olvasóinkkal. Most tehát abban a kellemes helyzet­ben vagyunk, hogy megbeszélhetjük, a nehéz gazdasági körülmények kö­zött miképpen gazdálkodott a Tipog­ráfia TE — jelentettük ki. — Akkor hát várom a kérdéseket — tért rá a tárgyra Bogyó László. — Miképpen értékelhető egyesüle­tünk 10 szakosztályának 1985. évi összteljesítménye, összehasonlítva az egy esztendővel korábbival? — Mielőtt erre a kérdésre választ adnék, el kell mondanom, hogy mi­kor megkezdődött az 1985-re szóló tervkészítés, nem a legkecsegtetőbb előjelek közepette fogtak munkához a legtöbb szakosztályunkban. Nem pedig azért, mert előre értesültünk, hogy jónéhány tehetséges verseny­zőnk bevonulás előtt áll, rájuk tehát a pontszerzésben nem számíthatunk. Aztán tudtuk, hogy Somogyi Miklós, aki a kerékpársportban már komoly nemzetközi nevet is szerzett magá­nak, az FTC-be igazolt. Több vízilab­­dás erősségünk befejezte pályafutá­sát, azt pedig soha nem lehet előre tudni, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a helyettük érkezők beépíté­se a csapatba.­­ Hasonló problémák jelentkeztek mind a röplabda, mind pedig a ko­sárlabda-szakosztályban is, ezért vál­toztatni kellett a csapatok összetéte­lén. Mindkét együttesben még a csa­patkapitány pótlása is napirendre ke­rült. — Megint más gond vetette előre árnyékát az íjászoknál, ahol a hallat­lanul elfoglalt olimpikonunk, örökös bajnokunk Nagy Béla nem volt ab­ban a helyzetben, hogy úgy készül­jön, mint a korábbi években. — Ilyen előzmények után természe­tesen az érdekelt szakosztályaink visszafogottabban terveztek, s olyan vélemény alakult ki, hogy nagyon elégedettek lehetünk, ha 1985-ben megközelítjük az egy esztendővel ko­rábban elért eredményeinket. Bogyó László itt rövid szünetet tar­tott, majd átfutva jegyzetein, így folytatta: — Az elmúlt év ismét meggyőzhe­tett mindannyiunkat arról, hogy azoknak van igazuk, akik évek óta azt hangoztatják: a mi egyesületünk szakosztályaiban kitűnő szakemberek dolgoznak, mert nagyon sok esetben gyorsabban ki tudják bontakoztatni a sportolók tehetségét, mint az álta­lában várható.­­ Az történt ugyanis, hogy 1935 végére nemcsak megközelítettük az 1984-es eredményeinket, hanem azo­kat a mérhető sportágakban túl is szárnyaltuk. A csapatsportágakban pedig nem szorultunk hátrébb az adott osztály bajnoki táblázatán, ha­nem megtartottuk korábbi helyün­ket sőt a kosárlabdában, a sakkban és az asztaliteniszben valamit előre is léptünk. Ez az eredmény azért ör­vendetes, mert 1986 a Tipográfia ed­digi történetének egyik legjobb éve volt — mondotta elégedetten Bogyó László elnök. Nekünk pedig fel kellett tennünk a nem annyira kíváncsiskodó, mint inkább a jövőre nézve fontos tapasz­talatokat jelentő kérdést: — Mivel magyarázható, hogy a nem bíztató előjelekkel induló esztendő mégis ilyen pozitív eredménnyel zá­rult? Az elnök így válaszolt: — Én azt hiszem, hogy ennek sok összetevője van. Nem is akarok most mindegyikkel külön foglalkozni, csu­pán a legfontosabbakat emelem ki. Nálunk már 1985-ben kezdtek beérni a szervezett utánpótlás eredményei. Ahol a különböző korosztályok egy­másra épülését sikerült bizonyos mér­tékben elérni, ott már nem jöttünk zavarba, ha mégoly kiváló sportolót is kellett pótolni, bevonulás vagy el­­igazolás miatt. Az utánpótlással való lelkiismeretes foglalkozás így hát to­vábbra is a szakmai teendőink legelső vonalába fog tartozni a jövőben is. Az évek során megerősödött szellem: az egyesületi színek és a sporttársak iránti szeretet, a vezetőkkel és szak­emberekkel kialakult bensőséges kapcsolat gyümölcse az, hogy ver­senyzőink — legtöbb szakosztályunk­ban — szívesen vállalják a rendszeres és a nagyobb megterheléssel járó munkát. Végül — de nem utolsósor­ban — hadd hangsúlyozzam, hogy edzőink többsége, akik csaknem ki­vétel nélkül már több éve dolgoznak nálunk, jól képzettek, sok tapaszta­lattal rendelkeznek, nemcsak meste­rei szakáguknak, hanem jó pedagó­gusok is, helyes irányba befolyásolják a rájuk bízott sportolókat. — Ezt a témát hadd fejezzem be azzal, hogy az egyesület az ismert na­gyon nehéz gazdasági viszonyok kö­zött is messzemenően biztosította a folyamatos, zavartalan sportolás min­den feltételét. — Azt hiszem, hogy abban a ka­­ eredmények, gondok és a jövő .

Next