Tipográfia Testedző Egyesület Sportlapja, 2001 (30. évfolyam, 1-4. szám)

2001-01-01 / 1. szám

TAPOSNI KELL A PEDÄLT... Nehéz helyzetben van ma a krónikás, mert bármerre nyúl, csaknem a semmit markolássza ott, ahol nemrég még eleven, pezsgő sportélet volt. Mint a nagymúltú Tipográfia kerekeseinél... - A máról már nem lehet sokat mondani, írni - legyint lemon­dóan Antalfi László kerékpár­versenyző és edző. - Leolvadt klubunk versenyzői létszáma, s a másik nagy probléma, már nem a kifejezetten verseny­­sport résztvevői vagyunk, mint annak idején voltunk, hanem a futottak még csoportjában, az amatőrök között tapossuk a pedált. Amit taposni kell, mert ilyen helyzetben is kötelező in­dulnunk a szezonnyitó ver­senyen, amelynek távja 120 ki­lométer volt az idén a Budaörs - Budakeszi - Páty - Zsámbék - Szomor - Telki - Budajenő - Bu­dakeszi - Budaörs körben.­­ Ám nemcsak a Tipográfia ke­rekesei vanna­k ilyen vert helyzetben, az egész magyar kerékpársport „félárbócra” en­gedte, ott lobogtatja zászlaját. Mindenki azt mondja, a pénz­hiány az oka mindennek, ebből adódóan a sportág hanyatlá­sának is. Az utóbbi öt esz­tendőben szerény megítélé­sem szerint az egyes verse­nyeken való részvételt illetően nyolcvan százalékos a zuha­nás, eközben a sportág ver­senynaptára is a felére „kar­­csúsodott”. Régebben egy-egy versenyen minimum százas mezőnyök indultak, most jó, ha a külföldiekkel együtt összejön negyven induló... Nézzük, mi a helyzet a régi dicsőségeket szerző Tipog­ráfia-kerékpárosok házatáján. A szakosztály ma legeredmé­nyesebb tagja a Csepeltől két éve ide igazolt, a magyar mezőnyben is az élcsoportba tartozó Kiss Miklós, aki tavaly, a Siófokon rendezett háztömb­körüli versenyen második lett, tavalyelőtt negyedik a Csepel­­kupán, bármikor hozhat még komoly eredményt... Szarvas László „a legöregebb csapat­ Nem is olyan régen, 1999-ben még magyar bajnokságot nyertek a Tipográfia kerékpárosai (balról jobbra): Sándor Benedek, Antalfi László, Garamszegi László Bebtó Zoltán, aki a Tour de Hungary piros trikóját viselhette (Folytatás az 1. oldalon)

Next