Tiszántúli Népszava, 1948. április (4. évfolyam, 76-79. szám)
1948-04-04 / 76. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! TISZÁNTÚLI Ara: 60 fillér Ma: teljes heti rádióműsor . A SZOCI AL D E M OK RATA NAPI LAPJ A IV. fvf 76. .szám. Megjelenik hétfő kivételével minden nap, DEBRECEN, 1648 április 4., vasárnap Üdvözlet a zászlóknak! 1044 március 19-én az utolsó lehetősége is összeomlott a Kállay-féle hintapolitikusok által remélt lehetőségnek, hogy Magyarország területe puskalövés nélkül ússza meg a háborút. Ekkor már bizonyossá vált, hogy a német „rugalmas visszavonulás“ egyik „sündisznóállását“ Magyarországon akarja a nagy vezérkar kiépíteni és így Magyarország sem kerülheti el a visszavonuló német csapatok „tervszerű kiürítését“, magyarul: a nácik rablását, a légitámadások borzalmait. Hónapokon át folytak a véres faarcok, amelyekre a németek Budapest hídjainak felrobbantásával és az orosz parlamenterek megölésével, tehát a nemzetközi jog legdurvább és legaljasabb megsértésével „tették fel a koronát". A Vörös Hadsereg lépésről lépésre küzdötte magát előre s az ország területe lassan-lassan felszabadult. 1946 április 4-én, tehát alig egy évvel a németek alattomos megszállása után, a német hadsereg —— hála a Szovjetunió dicsőséges harcokban edzett, bátor katonáinak — eszeveszett futással menekült ki az országból. Emberek százezreinek vérével öntözött, hosszú hónapok kínos, verejtékes munkájával épített sáncok még csak akadályt sem jelentettek a dicsőséges Vörös Hadsereg katonái számára s április 5-én már minden ponton átlépték a menekülő német sereg nyomában az osztrák, akkor még „nagynémet“ határt. Ma három éve történt ez s az azóta eltelt három esztendő alatt a Szovjetunió megmutatta, hogy nemcsak a hadsereg támogatását nyújtotta Magyarországnak ahhoz, hogy a német igától megszabaduljon, nemcsak a háború fegyveres orosz katonái küzdöttek és vétettek Magyarország felszabadításáért, hanem a béke harcosainak is segítséget nyújtott s hozzásegítette az országot ahhoz, hogy háboni borzalmai után a béke boldogságát élvezzék a magyarok Einnek a jóindulatnak utolsó, bensőséges megnyilvánulása a 18-as szabadságharcban tépett zászlaink visszaadása s mi boldogan és büszkén üdvözöljük mind a Szovjetunió nemes gesztusát, mind pedig a. 18-as magyar zászlókat Magyarország területén. szj— Kilább kizárások történtek a Szociáldemokrata Párt debreceni szervezetéből Változások a megyei és városi törvényhatósági bizottság tagjai sorában A Szociáldemokrata Párt intézőbizottsága pénteken délután illést tartott. Az intézőbizottság a következő debreceni jobboldali szociáldemok raáliját zárta ki a pártból . Dohánybeváltó Bukovetzky Jenőné, Pécsi Józsefivé, volt üzemi bizottsági tanok. Mindketten korruptak és a régi szociáldemokrata veztők bőséges csatlasai. Pásztor Margit összekötő titkár volt, a Szociáldemokrata Pártban, állandóan kihúzta masát a munka alól, közben izgat a Szovjetunió és a munkásegységi ellen. Erkölcstelen. Boros Dsezsa, volt üzemi bizottjául tagj. A vagon gyárból politikai megbízhatatlansága miatt B-listázták. Munkásegységellenes, szovjetellenes. Freudenfeld Magda. Népbírósági eljárás folyt ellene, demokráeahellékes kijelentései miatt. Fermentáló üzem Fehér Sára ügyelőnő. Csoportjában azokat, a munkásokat, akik baloldali szociáldemokraták vagy kommunisták voltak kíméletlenül üldözte. Korrupt, szovjetellenes. Kovács Antal. Népbirósági eljárás van ellene folyamatban. A Lengyel Balogh-féle klikk egyik csábosa. Pogácsás Imre csoportvezető, szakszervezeti vezetőségi tag. Antiszemita, nyílt pejurista agitátor. Részeges, korrupt. Varjas Béla. Nagyobbszámú csoport előtt Marosán elvtársat nyíltan szidalmazta. Tóth István, Balogh Labor szakszervezeti elnök veje. Megátalkodott peyerista. Patai Béla. Antiszemita, a régi jobboldali szociáldemokrata vezetőkkel ma is tartja a kapcsolatot. Papp Sándor főtiszt, volt ül. póttag. Kémelhárítós katona őrmester volt, megátalkodott fasiszta. Dohánygyár Farkas László, Végh Károly, Csóka Mihály, Béres Sándor, Papp István, Kecsekméti János, Szatmári Sándor, Zeke László, Berta Jánosné, Forgács Károlyné,Pilka Lászlónné, Falkenheuer Mária, akik mindnyájan a legélesebben kommunistaellenesek, munkahelyükön állandóan izgatnak még manapság is a demokrácia ellen. Nyomdászok Nyíri István László. Nyílt peyerista agitátor, aki elsikkasztotta a debreceni nyomdászok 14.001 forintját. Erdős István: Korrupt, Iszákos, szovjet- és demokrácia ellenes. Fehér Sándor. Jobboldali beállítottsága, tudatos félrevete, a munkás. zs.vsás elknsé-e. Barna Péter, Kizso Tibor, Ráca Jenő, Sallay József, Szekrdy Ogarity, Székely János. (Városi nyomda) Weszprémy Zoltán, Dominik Izabella, Tóth Júlia, Istv. Trunkó Barnáné, mindnyájan jobboldali beáltottságúak, munkáseszvér- és szovjetellenesek. Benedek Róbert: Korrupt. A Városi nyomda régi fasiszta vezetüségéhez tartozott, nem igazolták és most a még a nyomdász szervezet is csak úgy vette fel hosszú ido után Ingnak, hogy Debrecen íren nem vállalhat állást. Major Imre. A sikkasztó Nyíri István ellen szóló cikk kiszedését munkahelyén megtagadta. Jabohidali. Nagy József. Régi, «békebeti» fasiszta. A munkásegység halálos ellenbe:». Simon István. Korrupt, jobboldali. Tipikus munkásarisztokrata. Tiltakozott az ellen, hogy a szakszervezet énekkara megtanulja az Internacionálét. Ifj. Szabó Kálmán. Szabó Kálmán, volt polgármester Ha. Sikkasztó, inholoidan beállítottságú. Munkásegységellenes. Helyi Vasút Horváth Ferenc üzletigazgató. A volt fasiszta Magyar Élet Társaskör egyik oszlopos tagja. A nagytőke híve. A munkások jogos követelését legtöbbször elgáncsolja. Forgács Kálmán pénztáros, Ifj. Simon Péter felvigyázó, Szegedi Béla garázs mester, Tóth Sándor élőmunkás. Spicer Oszkár főkalauz, Biki Gábortiszt. Mindnyájan a régi Horthy rendszer hívei, akik Bán Antal politikai irányvonalát tekintették újabban magukénak. Kopasz Károly. A választásoknál a Barankavics párt képviselőjelöltje volt és csak azért iratkozott be a Szociáldemokrata Pártban, hogy itt az elemntétet szítsa a két munkáspárt között. Orvosc söpört (városiak) Dr Balázs László, dr Fejes Dezső. Az orvos szakszervezeten belül vezették a harcot a baloldali szociáldemokraták és a kommunisták ellen. Dr Heger Flórik. Az Imrédy-féle pártnak volt a tagja, apja Volksbund tag. Németországba menekült, jobboldali magatartása miatt politikai okokból B. listázták a klinikáról.. Jelenleg is jobboldali. Az Intézőbizottság ezenkívül még számos kizárást eszközölt a MÁV üzletvezetőség, a MÁV fűtőház, a villanygyár, a vagongyár, a klinika, az Auguszta szanatórium és a megyeháza csoportjainak volt tagjai közül. A kizártak névsorát keddi számunkban folytatjuk. Az Intézőbizottság tudomásul vette, hogy az egységbizottságok összetételee a következőképpen alakult át: A megyei egységbizottság szociáldemokrata tagjai : Bazsó László és Gondos Pál, a városi egységbizottág szociáldemokrata tagjai : I’lezési Pál és Balogh József (Dohánygyár). A káderbizottság tagja : Szilágyi Kálmán. Az Intézőbizottság visszahívta a vármegyei törvényhatósági bizottságból Ilásihegyes Kálmánt, (Hajdúhadház) és Kállai Sándort (Debreceni). Bizottsági tagságáról önként lemondott Rózsássy József (Debrecen) és Hippius István (Budapest). A visszahívottak és lemontottak helyét a következők töltik be : Bazsó László (Debrecen), Tokaji István (Józsa), Szabó Miklós (Kalta) és Kovács Sándor (Hajdúhadház). Beküldte továbbá az Intézőbizottság a megyei kisgyűlésbe dr Erdős Imrét (Debrecen), a megyei köszigazgatási bizottságba ceileg Kuvncr Imrét (Hajdúszoboszló). •Az intézőbizottság visszahívta a debreceni városi törvényhatósági bizottságából Kállai Sándort és Pataki Józsefet, bemondott törvényhatósági bizottsági tagságáról : Hippius István és Balog János. Helyükbe, az intéző bizottság a következőket küldte : Sass Sándorné, Tóth László (szakszervezeti szakmaközi titkár), Pimzési Pál és Rosenfeld Miksa. Államosítják az Apaffy malmot Hetek óta nem kapják fizetésüket a malom munkájai Az Apaffy gőzmalom, mely a Harsányi család tulajdona, rossz anyagi viszonyok közé került és nem tudja fizetni alkalmazottait. E munkások a Szakmaközi Titkársághoz fordultak és bejelentették, hogy három hete nem kapnak fizetést. A tulajdonosok kijelentették, hogy nem tudják biztosítani jövő heti bérüket sem és azt sem tudják garantálni, hogy megkapják elmaradt fizetésüket. A munkásokkal való tárgyalás során kijelentették, hogy nem elleneznek, ha ajómiláót államosítanák. Sellyem Gábor, szakmaközi titkár a munkások beadványa alapján az iparügyi miniszteri biztoshoz fordult, aki a malom ügyében azonnali vizsgálatot rendelt el. Amennyiben a malomtulajdonosok nem kívánják, vagy nem tudják tovább vezetni az üzemet, az Apaffy malom államosításra kerül és addig is felelős vezetőt rendelnek ki a malom élére. Módosítják a lakásügyi rendelettervezetet Beszámoltunk már arról, hogy új egységes lakáskódex készül. A lakáskódexnek már a hét végén meg kellett volna jelennie, die a rendelettervezet benyújtását elhalasztották, mert új szempontok merültek fel a tárgyalások közben. Az eddigi tervezettel ellentétben, a lakástermelés megindítása érdekében meg fogják engedni a lakáseladást és a lelépési díj fizetését. A törvényes keretek közepette lebonyolított lakásépítési összeg egy részét azonban az államnak kell juttani. Miután megállapították, hogy az állami lakásépítkezéseknél kétszobás lakások építési költsége mintegy‘15- A0.OO0 forint, az új rendelettervezet a társbérleti mentesítések öszszegét ismegállapította. Így, akinek a megengedettnél nagyobb lakása van, szobánként 5.000 forint lefizetésével örökre mentesítheti magát társbérleti beutalás ellen. Akinek társbérlője van,har 10 000 forintot fizet, az állam november 1-ig gondoskodik es társbérlő kiköltöztetéséről, illetve lakásához való juttatásáról. Az így befolyt összegekből úgynevezett Állami Lakásépítési Alapot létesítenek és úgy tervezik, hogy a legközelebbi jövőben 3 millió forintos hitelkerettel megkezdik a lakásépítéseket. Trumannak állást kínálnak Tovább dübörg a választási terror Olaszországban Az amerikai képviselőház leszavazta Truman elnöknek és A 800 millió dolláros adócsökkentésről szóló törvényjavaslat ellen emelt vétóját. Egy éven belül harmadszor fordult elő, hogy Truman megvétózta az adócsökkentésről szóló törvényjavaslatot. Miután a szenátus kétharmad többséggel szavazta le az elnöki vétót az hatálytalanná vált. Truman újbóli megválasztását egyébként úgy látszik nem tartják valószínűnek Amerikában, amit az a tény is bizonyít, hogy egy newwyorki biztosító intézet évi 10.000 dolláros fizetéssel állást ajánlott fel, ha a választáson nem választanák meg. Missouri állam kormányzója egyébként kijelentette, hogy az Egyesült Államok déli államai külön demokrata jelölteket állítanak, ha a demokrata párt Trumant jelöli az elnökválasztáson. A berlini rádió értesülése szerint Newyork állam kormányzója beszédében megállapította, hogy az amerikai külpolitikát a militaristák uralják. Élesen bírálta Truman külpolitikáját és felhívta az amerikai népet, hogy ne engedje magát újabb háborúba sodorni. Az olasz kormány mindent elkövet, hogy a népfront választási győzelmét megakadályozza. A rendőrség házkutatásokat tart a baloldali felfogásúaknak ismert választóknál, akik közül rengeteget lezárnak azon a címen, hogy egyenruhát, vagy fegyvert találtak náluk. A hatóságok anépfront gyűlését sok helyütt betiltották. Amerika különböző „ajándékokkal“ iparkodik az olasz választókat irányítani. A római nagykövet 1 és fél millió dollárról szóló csekket nyújtott át az olasz pénzügyminiszternek ,,azért a munkáért, amelyet az olasz hadifoglyok amerikaiak számára végeztek.“ Az amerikaiak lehetővé teszik a Németországban lévő fasiszta olaszok hazautazását a választásokra.