Tiszatáj, 1965 (19. évfolyam, 1-12. szám
1965 / 1. szám - Andrássy Lajos: [Szerkesztői üzenet]
helyzet formátumúvá alakult , és egyben tizenkilencedik évfolyamába lépett folyóiratunk első számát tartja most kezében az olvasó, aki nyolc éven át hónapról hónapra a napilapokéhoz hasonló Tiszatáj-külsővel találkozhatott, s aki bizonyára elgondolkodik, miért volt szükség erre az átalakulásra? Szeretnénk hinni, hogy akik végiglapozzák a januári számot, nem csak a külső változásának nyilvánvaló tényére figyelnek fel, hanem észrevesznek — vagy legalább megsejtenek — valamit a tartalom, a szerkesztési elvek érzékelhető változásaiból is. Mert ez a lényeges, ez az alapvető — a külső forma ennek csak függvénye. Nem tegnap született az átalakítás gondolata, hanem a fejlődés hosszabb folyamata formálta ki. Mind nyilvánvalóbbá vált előttünk, hogy az újságformátum sok rokonszenves előnyével együtt sem lehet alkalmas arra, hogy kereteiben maradva eredményesen munkálkodhassunk lapunk korszerűsítésén. S mert az élet, a fejlődés nap mint nap újabb és újabb követelményeket állított elénk, úgy éreztük, e követelményeknek csak akkor tudunk megfelelni, ha többek között szakítunk az eddigi formával is.— vállalva természetesen az átalakulás konkrét, gyakorlati zökkenőit, megpróbáltatásait is (növekvő szerkesztői gondok, a technikai, nyomdai előállítás megnehezülése, a hosszabb „átfutási idő”, felemelt lapát stb.). A fejlődés, a változások korát éljük. A valóság minden szintje, eleme állandó mozgásban van és a mozgás iránya előremutat: a jobb, a korszerűbb, a hasznosabb, a célratörőbb felé, a felépülendő szocializmus felé. Nem kivétel e meghatározó szabály alól a kulturális élet egyetlen területe, így az irodalom, közelebbről a folyóirat-szerkesztés sem. Tanúi lehettünk az elmúlt években azoknak a vitáknak, alkotó véleménycseréknek, melyek a korszerű műveltség, a korszerű világkép meghatározására törekedtek. Érveikből, okfejtéseikből kiderült, hogy az e dolgokról alkotott fogalomrendszerünk bizony alapos átformálásra szorul. Szakítanunk kellett azzal a felfogással, mely szerint a műveltség, a művelődés centrumában kizárólagos joggal az irodalom, a művészet áll, s mellékes, másodlagos elem például a természettudomány. S ugyanakkor, amikor e viták zajlottak, kulturális forradalmunk is új tartalmat, célokat kapott: erősíteni, magasabbra emelni az egész dolgozó nép általános műveltségét, méghozzá olyan módon, hogy e szintemelő munka tényleg össztársadalmi jellegű legyen, az adott műveltség pedig minden tekintetben korszerű. Ha őszintén akarunk beszélni, nyugodtan mondhatjuk, hogy lapunk, a Tiszatáj is egyik része, eleme annak a gépezetnek, mely a kulturális forradalom gyakorlati megvalósítója. Tehát sem szándékában, sem tendenciájában, sem egyéb vonatkozásokban nem mondhat ellent annak, amit az élet, a fejlődés követel. Ha tovább akarunk lépni — és akarunk! —, akkor változtatni kellett eddigi szerkesztési elveinken, melyeket — a hagyományokból és a körülményekből következő, ez ideig érthetőnek, nyilvánvalónak és természetesnek tűnt — „irodalomcentrikusság” sugallt és határozott meg. Ebben a pozícióban 3