Tiszatáj, 1965 (19. évfolyam, 1-12. szám
1965 / 8. szám - Csetri Lajos: Lukács György esztétikája : [tanulmány]
FORUM LUKÁCS GYÖRGY ESZTÉTIKÁJA Az a szerénység, amellyel munkája előszavában három részre tervezett esztétikai fő művének célkitűzését kijelöli a szerző, senkit sem téveszthet meg, de különösen azt nem, aki a mű első részének, „Az esztétikum sajátosságá”-nak 1600 lapnyi két félkötetét végigolvasta. Igaz, hogy Lukács, az eredetiség követelményét elhárítva magától, művét és gondolatmenetét „csak” a marxizmus alkalmazásának tartja az esztétikai jelenségek területére. De az eredetiség „hiányát” már az enciklopédikus igény is szívesen feledteti az emberrel, az az igény, melyhez hasonlóval marxista filozófus és esztéta még aligha vette számba a művészet történetének és az esztétikai jelenségek köréről való gondolkodásnak csaknem valamennyi jelentős eredményét, hogy megteremtse a maga esztétikai szintézisét. Ha viszont meggondolja az ember, hogy — ha Lukács igényességét meg sem közelítő módon bár — de hányan hitték magukról, hogy a marxi metódust alkalmazzák az esztétikum magyarázatára, s milyen eltérő eredményekhez jutottak, az eredetiség elhárításának gesztusa már aligha tűnik olyan szerénynek. S ha az ember a három részre tervezett esztétika első részének elolvasása után még nem is mer elhamarkodott véleményt mondani az egész koncepciójáról, azt hiszem, annyit máris előrebocsáthatunk: itt az egész esztétikai gondolkodás, s végül az ennek csúcsaként tekintett hegeli és marxi módszerek és kategóriák minden felhasználása, mellett is gyökeresen eredeti esztétikai rendszerteremtő kísérlettel állunk szemben. Az első marxista igényű esztétikával, amely azonban aligha nevezhető az egyetlen lehetséges marxista esztétikának, hanem a marxi módszerek lukácsi igényű alkalmazásának. Lukács rendszeres esztétikája egy gazdag teoretikusi életmű betetőző alkotása, s magunknak, valamint a nemzetközi marxista esztétikai tudománynak nem kívánhatunk jobbat, mint amikor azt kívánjuk nemzetközileg legnagyobb elismeréshez jutott, kiváló tudósunknak, legyen egészsége és alkalma tervezett esztétikai fő művének megalkotására. Mi, akik a felszabadulást követő években nem kis mértékben az ő tudása szuggesztiójának és emberségének hatására váltunk marxistává, még ha az évek folyamán sok gondolatával szemben keletkeztek is jelentős fenntartásaink, sok vonatkozásban ma is mesterünknek tartjuk. Természetesen a mester és tanítvány viszonyának abban az értelmében, ahol a tanítványnak szinte szellemi kötelessége, hogy elszakadjon mesterétől, ahogy azt maga Lukács is tette legtöbb szellemi tanítójával, Max Webertől, Simmeltől, Lask-tól akár az egyik legjelentősebbig, Hegelig, akinek hatása egész a mostani művéig meg nem tagadottan, de korlátait mégis meghaladva érvényesül. De hogy Lukács igazi jelentősége szellemi életünk számára méltán kibontakozhasson, itt az ideje, hogy megszűnjön az eddig többé-kevésbé indokolt hallgatás körülötte és műve körül, hogy a hallgatás körülményei közt szinte misztikus fényt nyert gondolatai reális megvilágításba kerülve, polémiák során végezhessék el esztétikai tudományunkat megtermékenyítő feladatukat. Ennek az ismertetésnek is ilyen szándékai vannak, rámutatni azokra a pontokra, melyeket nem érzek teljesen megnyugtatónak Lukács gondolatmenetében. Természetesen nem vindikálom magamnak azt a jogot, hogy a részletkérdések legtöbbjében — ismereteimnek a Lukácsétól elmaradó volta miatt — ítélni merjek. Annál is inkább, mert egy rendszeres esztétikának egy sereg olyan résztudomány erősen vitatott eredményeit is fel kell használnia, ahol maga Lukács is szerényen lemond a szaktudós kompetenciájáról. Más vonatkozásban viszont az elért részeredményeket vitathatatlannak tartom, legfeljebb az esztétikum magyarázatára szolgáló más rendszerbe is könnyen beilleszthetőnek vélem. A polémia jogosultságát bizonyos mértékig az is korlátozza, hogy a rendszer teljes egészében csak mindhárom rész megjelenése után lesz áttekinthető és értékelhető. Szerencsére maga Lukács segít rajtunk, amikor lényegében elutasítja az esztétikum jelenségeinek olyan tárgyalását, melyben a dialektikus és a történelmi materializmus módszereit egymástól elszakítva alkalmazzák. Ez nemcsak a definíciók helyett a meg 631