Tiszatáj, 1968 (22. évfolyam, 1-12. szám
1968 / 7. szám - Bor Ambrus: Érmék (elbeszélés)
BOR AMBRUS ÉRMÉK KATONA A megfutamodott századot P.ben, a fronttól öt nap távolságban, összeterelték, és egy nagy, vörösfeketére kiégett ecetgyár mögött vonalba állították. A katonák sokáig álltak ott a hidegben, szájuk megderesedett, bakancsuk lassan ujjnyira belesüppedt a kemény hóba. Aztán jött egy őrnagy két főhadnaggyal, hozta a zászlóalj-napiparancsot, amelyet az egyik főhadnagy olvasott föl. Az él felől pedig az őrnagy intésére megindult egy őrmester, és kezdte kiszámolni a tizedelést. Hangosan számolt, mindenkinek külön megbökte a mellét, hogy egy katona se legyen tévedésben a száma felől. — Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Egy, kettő, három, négy. — És így tovább. A tízet valamivel hangosabban mondta. A hátsó sorban állt a jó katona. Elöljárói többször állították példaképül bajtársai elé, mert puskájának minden részét mindig gondosan kifényesítette fegyverolajjal meg puha ronggyal, és igen fegyelmezett, főleg pedig gyors fölfogású katona volt. Háborúban ez az utóbbi tulajdonság roppant fontos: laktanyai kiképzésen és hadgyakorlaton nem lehet mindenre fölkészülni; egyes helyzetek csak akkor fordulnak elő, ha már bekövetkezett a valódi háború, és ezek a helyzetek többnyire olyan váratlanul adódnak, hogy csak az igazán gyors fölfogás segíti át rajtuk a katonát. A jó katona villámgyorsan hátralépett, és egy hellyel arrább furakodott vissza a többi katona közé. Gyors fölfogásával fölismerte helyzetét, és azonnal tudta, hogy mit kell tennie. Fölfogásához hasonlóan gyors életösztöne ugyanis arra figyelmeztette, hogy mozduljon arrább a kék hidegtől és egyéb okok miatt is bábokká dermedt emberek között, különben tízes számot kap, és akkor ki kell állnia. Hármast számolt a mellére az őrmester. Huszonkettedik helyett lett huszonharmadik, a hátsó sorban. A jó katona kedélyét sokáig nyomasztotta a csalódás, hogy életösztöne pontatlannak, gyors cselekvése fölöslegesnek bizonyult, önmagában csalódott, ami keserves. BETŰ Fabó Lajost egyetlen betű különböztette meg a Szabóktól. Fabó öszszesen három van a telefonkönyvben, a Szabók viszont oldalakat töltenek be. Átlagosak, általánosak. Fabóra, srác korában, mindig úgy köszöntek rá a gyerekek, hogy: — Fevai, Fabó. Vigyorogtak hozzá. Jóval később, katona korában, minduntalan őt szúrta ki piszkos munkára a szolgálatvezető: — Az a pösze. Seprűt fog, körletet takarít. Vizeldékből a csikkeket kiszedi. Újabb tíz év múlva írénke (a gépkönyvelésből) pajkos kuncogással mondta a nők napján: — Köfi, Lajoska. Fabó szakszervezeti aktíva volt, és abban az évben ő osztotta ki az vb 581