Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám

1973 / 1. szám - 150 éve született Petőfi Sándor - Kozma Dezső: Petőfi-kultusz a romániai magyar irodalom első éveiben

KOZMA DEZSŐ (Kolozsvár) Petőfi-kultusz a romániai magyar irodalom első éveiben Köztudomású: a romániai magyar irodalom kialakulásában elsősorban Ady öröksége jelentett elhatároló ösztönzést. A nagy költőelőd mindenkit megigézett, aki tollat vett a kezébe. „...Tőled jöttünk, utódaid vagyunk” — írja Bárd Oszkár Ady Endréhez című versében. Egy 1921-ben megjelent Szentimrei-cikk szerint kevesek­nek adatott meg a bűvköréből való szabadulás képessége, és még nehezebb azok­nak, akik arra vállakoztak, hogy folytassák. És sorolhatnám a vallomásokat, amelyek mind arról tanúskodnak, mennyire szüksége volt a formálódó romániai magyar irodalomnak a nagy hagyományokra, biztos (vagy biztosnak vélt) támaszra, Adyhoz viszonyulni, állást foglalni mondhatni kötelességnek számított abban az időben (de még később is). És nemcsak költő számára. Az évekig tartó, majd újra­éledő Ady-viták bizonyítják: irodalmunk egészének ügye lett Ady költészete. Mint Ligeti Ernő írta húsz év távlatából: irodalmunk háborgásai mögött mindig ott kísér­tett Ady szelleme. S halálának ötvenedik évfordulóján láthattuk: ott kísért még ma is. Szükséges erre legalább emlékeztetni már csak azért is, mert a romániai Petőfi­­kultusz nem szakítható el az Ady-örökség ápolásától; a költői magatartáson túl­menően, fokozott társadalmi és politikai állásfoglalást kívánt meg mindkettő írótól, kritikustól egyaránt. Petőfi megidézésére első kínálkozó alkalom a romániai magyar irodalomban a költő születésének századik évfordulója, az országszerte megrendezett — mindenek­előtt a segesvári — Petőfi-emlékünnepségek. A hazai Petőfi-kultusz első fellobbanása ez a centenárium, és akárcsak Ady életművének megítélése, a Petőfi-örökség értelmezése nem volt egyöntetű már kez­dettől fogva. Hogy mennyire nem volt az, elég egy-két megnyilatkozást szemügyre venni. A Pásztortűz 1921. évfolyamában Reményik egyértelműen — és egyoldalúan — úgy idézi Petőfi költészetének nemzeti szellemét, mint e líra legátfogóbb sajátossá­gát: „Idézem őt. Nem a demokrácia bajnokát, nem a világszabadság katonáját, nem a szerelem ezerhúrú lantosát, nem természet­festőtől utol nem ért festőjét. Azt idézem, aki mindezekben benne van és mindezeken túlnőtt, aki mindezek által meg­nyilvánult és mindezek mögött áll: a magyar költőt” (1921. II. 711.). Tormay Cécile azokkal vitatkozik az Ellenzékben, akik Petőfi internacionalizmusáról beszél­nek (1922. dec. 24.). Borbély István 1925-ben Kolozsvárt megjelentetett magyar iro­dalomtörténete szerint Petőfi nagysága mindenekelőtt a nemzeti szellem diadalra juttatásában nyilvánul meg, az Erdélyi Irodalmi Szemle (1924) pedig azért ír el­ismerően Berzeviczy Albert olasz nyelvű Petőfi-tanulmányáról, mert a szerző a „mai modern internacionalistákkal és kozmopolitákkal” állítja szembe Petőfit. Persze távolról sem szeretném közös nevezőre hozni ezeket a szándékukban és színvonalukban is különböző írásokat, pusztán azt kívántam előtérbe állítani, ami közös bennük. Az évfordulón rendezett, több ezres tömegeket megmozgató ünnepségek még inkább színvallásra késztetik íróinkat, kritikusainkat. A Keleti Újság cikkírója azért nincs megelégedve a segesvári emlékünnepély programjával, mert az előkészítő bizottság nem gondoskodott arról, hogy Petőfi 62

Next