Tiszatáj, 1980 (34. évfolyam, 1-12. szám

1980 / 3. szám - Czakó Gábor: Nők (elbeszélés)

bántani, nem is érdekelte a filozófus, sokkal inkább az a szó, ami kiszaladt a foga közül: nővel kapcsolatban életében először. Abbahagyta a szögelést. Végigfeküdt a létrán, a kalapácsot fölakasztotta egy lécre, a szögeket pedig beköpte a padlásra. Lényegében ebből a szögből szemlélte a surány-varsányi dombság szőlős lankáit haláláig. Amíg lent, a vil­lában élt, és a kőbányába járt dolgozni, sokat figyelte a tájat; gyönyörű kilátás nyílt onnan is, különösen a bánya déli karéjának pereméről, ahol a Spirált faragta. A kilátás innen se volt gyönyörűbb, csak másabb, és a különbség nem magyarázható azzal, hogy a lentebbről megszokott kiterjedések innen nézve széjjelebb húzódzkodtak. Végiggondolta néhányszor az eresz fölül lesziszegett szót. A közös idő meghitt múlása apránként hozzászoktatta Évához, a tiszta ágyékkötőkhöz, a meleg vacsorákhoz (általában csak egyszer evett napjában), sőt a múlt ősz egyik langyos szombatján megfürdött a kedvéért: kiállt a pad­lásajtó előtti pihenőre, és lezuhanyozott a szakadó záporban. Utána fafaragó bikicse segítségével levetette a zokniját: a l’Oeil című művészeti szaklap róla szóló két oldalát púpos halomban lepte el a lábáról lehántott szaruforgács. Éva lelkesedését elhárította: „a halak az egész életüket vízben töltik, mégis büdö­sek”, félhivatalosan azonban elismerte, hogy a tisztaság nem föltétlenül árt a léleknek. Megkívánta a lányt. Eddig egy nőt szokott kívánni, így vette el annak idején Vass Margitot a váradi Népszó nyomdájából. Ő mondott először igent a megkérdezettek közül, aztán szaladgálhatott szegényke válópert intézni, amikor a férje kiköltözött a kőbányába, és róla egész egyszerűen elfeledkezett. Az ajánlkozókat általában elfogadta; ha Ter­a jött, akkor Ter­át, ha Vera, akkor Verát, ha más, akkor mást, ha az illető az egy nő kritériumnak megfelelt. Éva azonban Éva volt, nem egy nő, aki például fürdőlepedőt ajándékozott neki. A kislányosan gyöngéd, szerető simogatással a hátára terítette, minek lenne­­neve ha anélkül is pompás levest főzött neki a hegy szőlőskertjeiben és erdeiben föllelhető zöldségek és gombák hibátlan arányú vegyítésével, finom mozdulat­tal kisuhintotta a záporba a zokni forgácsait, összehajtotta a l’Oeilt, „még ne dobjuk ki”, hitt benne, pedig egy év alatt sosem látta dolgozni — tőle nem félt. A Tóth ikrektől félt. A halványszőke Verában tespedő himalájányi una­lomtól, rinocéroszi érzéketlenségtől. Szegény lány próbált rajta jószándékúan mozdítani; időnként kísérletezett különböző felekezetek szerinti vallási fanatiz­mussal, vagy vad ateizmussal, más alkalommal osztálya szeme láttára kipro­vokált egy pofont egy túlkoros cigánylánytól, járványok idején lelkesen láto­­gatta-simogatta a skarlátos, mumszos gyerekeket, begombolt nyakú, prűd kor­szakában kipróbálta, hogy a tehertaxis elfogadja-e fizetségként az ő testét. A dülledt szemű, jó ötvenes özvegy ember négy éve lemondott a nőkről (pél­dául hagyta kipotyogni a fogait), a meglepetéstől azt hitte, hogy visszafordult az idő, végkimerülésig rohamozott, éjféltájt rosszul lett, szőrvágást kapott, Vera undorodva behozott neki egy doboz ultraseptyl port. Sírva fakadt, el­mesélte az életét. Pocsék élet jutott szegénynek: az apja üldözötteket bújta­tott, ezért a földosztáskor annyi földet kapott, hogy utóbb kulákká nyilvání­tották, és három gyerekét dobták ki különböző iskolákból; a felesége ivott és öngyilkos lett; a gyerekei az anyjuk sorsa miatt nem álltak szóba vele... Vera ásított, könnyek gyűltek a szemébe. Egy pillanatig reménykedett, hogy nem az ásítástól, s ha nem is a sofőrét, de a saját pocsék életét sajnálja, de aztán ismét ásított, elálmosította a taxaméter ketyegése, mely behallatszott az udvar­ról a nyitott ablakon. Tera érzékenysége viszont odáig fejlődött, hogy hovatovább minden közlést személyéhez szólónak fogott föl; rég halott költők epekedő sorait, latin-ameri­kai puccsokat és afrikai ultimátumokat, a falumúzeum összeállításához váloga­tott levelek kiszólásait: „drágám!” „te hűtlen cafat!” A legutóbbi szerint bőgött vagy ragyogott, mert alaposan megvizsgálta magát, és drágának találta, hűtlen- 2* 19

Next