Tiszatáj, 1980 (34. évfolyam, 1-12. szám
1980 / 3. szám - Czakó Gábor: Nők (elbeszélés)
bántani, nem is érdekelte a filozófus, sokkal inkább az a szó, ami kiszaladt a foga közül: nővel kapcsolatban életében először. Abbahagyta a szögelést. Végigfeküdt a létrán, a kalapácsot fölakasztotta egy lécre, a szögeket pedig beköpte a padlásra. Lényegében ebből a szögből szemlélte a surány-varsányi dombság szőlős lankáit haláláig. Amíg lent, a villában élt, és a kőbányába járt dolgozni, sokat figyelte a tájat; gyönyörű kilátás nyílt onnan is, különösen a bánya déli karéjának pereméről, ahol a Spirált faragta. A kilátás innen se volt gyönyörűbb, csak másabb, és a különbség nem magyarázható azzal, hogy a lentebbről megszokott kiterjedések innen nézve széjjelebb húzódzkodtak. Végiggondolta néhányszor az eresz fölül lesziszegett szót. A közös idő meghitt múlása apránként hozzászoktatta Évához, a tiszta ágyékkötőkhöz, a meleg vacsorákhoz (általában csak egyszer evett napjában), sőt a múlt ősz egyik langyos szombatján megfürdött a kedvéért: kiállt a padlásajtó előtti pihenőre, és lezuhanyozott a szakadó záporban. Utána fafaragó bikicse segítségével levetette a zokniját: a l’Oeil című művészeti szaklap róla szóló két oldalát púpos halomban lepte el a lábáról lehántott szaruforgács. Éva lelkesedését elhárította: „a halak az egész életüket vízben töltik, mégis büdösek”, félhivatalosan azonban elismerte, hogy a tisztaság nem föltétlenül árt a léleknek. Megkívánta a lányt. Eddig egy nőt szokott kívánni, így vette el annak idején Vass Margitot a váradi Népszó nyomdájából. Ő mondott először igent a megkérdezettek közül, aztán szaladgálhatott szegényke válópert intézni, amikor a férje kiköltözött a kőbányába, és róla egész egyszerűen elfeledkezett. Az ajánlkozókat általában elfogadta; ha Tera jött, akkor Terát, ha Vera, akkor Verát, ha más, akkor mást, ha az illető az egy nő kritériumnak megfelelt. Éva azonban Éva volt, nem egy nő, aki például fürdőlepedőt ajándékozott neki. A kislányosan gyöngéd, szerető simogatással a hátára terítette, minek lenneneve ha anélkül is pompás levest főzött neki a hegy szőlőskertjeiben és erdeiben föllelhető zöldségek és gombák hibátlan arányú vegyítésével, finom mozdulattal kisuhintotta a záporba a zokni forgácsait, összehajtotta a l’Oeilt, „még ne dobjuk ki”, hitt benne, pedig egy év alatt sosem látta dolgozni — tőle nem félt. A Tóth ikrektől félt. A halványszőke Verában tespedő himalájányi unalomtól, rinocéroszi érzéketlenségtől. Szegény lány próbált rajta jószándékúan mozdítani; időnként kísérletezett különböző felekezetek szerinti vallási fanatizmussal, vagy vad ateizmussal, más alkalommal osztálya szeme láttára kiprovokált egy pofont egy túlkoros cigánylánytól, járványok idején lelkesen látogatta-simogatta a skarlátos, mumszos gyerekeket, begombolt nyakú, prűd korszakában kipróbálta, hogy a tehertaxis elfogadja-e fizetségként az ő testét. A dülledt szemű, jó ötvenes özvegy ember négy éve lemondott a nőkről (például hagyta kipotyogni a fogait), a meglepetéstől azt hitte, hogy visszafordult az idő, végkimerülésig rohamozott, éjféltájt rosszul lett, szőrvágást kapott, Vera undorodva behozott neki egy doboz ultraseptyl port. Sírva fakadt, elmesélte az életét. Pocsék élet jutott szegénynek: az apja üldözötteket bújtatott, ezért a földosztáskor annyi földet kapott, hogy utóbb kulákká nyilvánították, és három gyerekét dobták ki különböző iskolákból; a felesége ivott és öngyilkos lett; a gyerekei az anyjuk sorsa miatt nem álltak szóba vele... Vera ásított, könnyek gyűltek a szemébe. Egy pillanatig reménykedett, hogy nem az ásítástól, s ha nem is a sofőrét, de a saját pocsék életét sajnálja, de aztán ismét ásított, elálmosította a taxaméter ketyegése, mely behallatszott az udvarról a nyitott ablakon. Tera érzékenysége viszont odáig fejlődött, hogy hovatovább minden közlést személyéhez szólónak fogott föl; rég halott költők epekedő sorait, latin-amerikai puccsokat és afrikai ultimátumokat, a falumúzeum összeállításához válogatott levelek kiszólásait: „drágám!” „te hűtlen cafat!” A legutóbbi szerint bőgött vagy ragyogott, mert alaposan megvizsgálta magát, és drágának találta, hűtlen- 2* 19