Tiszatáj, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám
2005 / 3. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Hites Sándor: Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről
tiszatáj adatszerűen nem rekonstruálható területeire, a történetíró szakértelménél érzékletesebben ragadja meg a múltnak „szellemét”. A regény és a történetírás viszonyának az egyirányúságát voltaképpen már azok a történészek is kétségbe vonták, akik stiláris jólformáltságot kívántak meg a történész narratívájától, illetve „felfedező érdemet” tulajdonítottak például Kemény Zsigmondnak a Fráter Györgyről alkotott felfogás átalakulásában, vagy Móricz Zsigmondnak Bethlen Gábor korának megítélésében.11 Vagyis az irodalom egyfelől a magyarázatban rejlő intuíció révén tartalmi, másfelől a közvetítés népszerű stílusa révén formai tekintetben is példaként szolgálhatott. Ezzel ugyan nem problematizálódott a történelem tárgyszerű hozzáférhetőségének a képzete, de mindenesetre különbség tételeződött a történészethez való jótékony és kártékony szépírói hozzájárulás között. Olyan eszményről van szó, amelynek jegyében a történeti tudat népszerű (regényes) formái támaszkodnának a történelemről való tudás tudományosan igazolt tartalmaira, vagy olyasmit is felszínre hozhatnak, ami megelőlegezi a történettudomány majdani felismeréseit. Az (akár imaginatív) történészi tudásnak a regényíró által alkalmazható tárgyként való felfogását egy nézetrendszer még akkor is megőrizheti, ha ezzel egyidejűleg a tény és a dokumentum fogalmának argumentatív megalkotottságával, vagy a retorikai alakzatok nemintencionált érvényesülésével is számol. Szerintem nagyjából erről van szó Gyáninak A kígyó árnyékáról szóló fejtegetései esetében, amelyek az Ankersmit által vázolthoz igen hasonló beszédhelyzetben szólalnak meg. Rakovszky regényének fogadtatását, amennyire látom, a női írás és az önéletrajziság, valamint a szöveg regénytörténeti reflexiójának kérdései határozták meg.1 123 Gyáni észrevételei ezeket azzal egészítik ki, hogy a regényben „a fikció tényei nem állnak teljesen összhangban a valóságreferenciákkal”. A vallás kérdésének és a 17. század mentális repertoárjának az összekapcsolását kéri számon: ,,[a] történeti igazságnak inkább megfelelő ábrázolás azt követelné tehát, hogy a bűn valláserkölcsi tudatosítása (...) nyíltan is kifejeződjék a személyiségek rajzában”.13 (Irodalmi kritika is felvetette, hogy meglepő a 17. századi elbeszélő pszichoanalitikai tudatossága, s bár a tárgyi világ korhű, de a szinte vitt „mentalitás” történelmi én-elbeszélésként anakronisztikus.14) Gyáni poétikai elmarasztalásai („a fikcionálisan igaz ábrázolása szenved ezúttal csorbát”) szintén összefonódnak a történész módszertani kifogásaival, mivel éppen fikcionális és történeti igazság együttállását tekinti 11 Például arról, hogy a Tündérkert a 17. századi hadviselést nem hadtudományi, hanem logisztikai kérdésnek tekinti: „Fáradságos munka árán ugyanerre az eredményre jutottam én is egyik könyvemben. Csak persze 30-40 évvel később.” Perjés Géza, Jelenhez szólás és történelmi látomás, Tiszatáj 1968/4. 368.; Arról, hogy a Tündérkert „forrásérték szempontjából megközelíti egy tudományos munkáét”. Nagy László, Gondolatok a történelmi regényről, Tiszatáj, 1968.172. 12 A „női írás” kérdéséről: ZsadánYi Edit, A másik nőazonosság és másság felfogásai jelenkori magyar írónők műveiben, It 2003/4. 607-627.; Arról, hogy az „emlékező regény” intertextusait Bethlen Kata és a történelmi regény 19. századi hagyománya képviseli, valamint, hogy feszültségbe kerül a vallomás személyessége és irodalmisága, illetve a történelem kollektivitása és realitása. Kiss Noémi, Susanna, a nevelőnő titkos erőkkel cimborál, Alföld 2002/11. 102-103.; Arról, hogy az irodalomtörténeti archetextusok a magyar regény előtörténetét is felidézik, vagyis A kígyó árnyéka a prózatörténetre is emlékezik: Doboss Gyula, A gyermek, a nő és a boszorkány, Holmi, 2002/12.1624. 13 Gyáni, Történelem és regény: a történelmi regény, 92. 14 Radics Viktória, Elvesztett bűnök nyomában, Holmi 2002/12.1616.