Tiszatáj, 2008 (62. évfolyam, 1-12. szám
2008 / 1. szám - LÁMPÁSOK. NÉMETH LÁSZLÓ, GREZSA FERENC, VEKERDI LÁSZLÓ - Gyáni Gábor: Miről vallanak Németh László önéletírásai?
“11 2008. január móla is egyúttal, teszi hozzá: „A huszas évek szellemi életéről sem készült munka, amely a kutatónak kisebb helyen jobb tájékozódást nyújthatna.”» (Kiemelés tőlem). Később hozzáteszi: „Személyi adatot csak annyit vettem fel, amennyire az én szerepem megértéséhez szükség volt”, amennyit a húszas évek szellemi mozgalmaiban játszott saját szerepének a bemutatása feltétlenül megkívánt.5 6 A főszövegben ennél is egyértelműbben fogalmaz: „Az én könyvem nem lesz önéletrajzi regény.”7 Nem magáról vall az író, hiszen „egyetlen műben sohasem mutathatom fel magam: a természetet”; arról a szerepről szól inkább, amit a nyilvános (az irodalmi) életben betöltött korábban. Tíz évvel később „pályatörténet”ként tesz róla említést, „melyet sosem tekintettem igazi életrajznak”.8 9 Az Ember és szerep olyan történeti krónika tehát, melynek elbeszélője a történet főszereplője, egyúttal önéletírás, hiszen egyes szám első személyben szól benne a narrátor; végül nem regény, mivel az igazságnak megfelelő módon adja elő saját történetét. „De amit írtam benn, igaz”.« Márpedig az igazság keresése és ily módon való tálalása a historikus, nem pedig a memoárszerző sajátja. Persze, ahogyan Philippe Lejeune is tartja, a tudományt és az önéletírást az igazság kritériuma együtt különbözteti meg a fikciótól, mely utóbbinak nem az igazság (a ténybeli hitelesség), hanem a valószerűség kölcsönzi a hihetőséget. .A fikciós formákkal ellentétben az életrajz és az önéletírás referenciális szövegek, éppúgy, mint a tudományos vagy történelmi diskurzusok, arra törekszenek, hogy a szövegen kívüli »valóságról« nyújtsanak tudást, tehát igazságpróbának vessék alá magukat.”101 A „referenciális paktum” az adott esetben az „önéletírói paktummal”, annak megváltásával fonódik tehát össze, hogy önéletrajzot és nem fikciót nyújtok életem történetét elmondva. Az önéletrajz igazsága azonban némileg eltér a történésztől elvárni szokott igazságtól: „Az önéletírásban nélkülözhetetlen, hogy megkössék és betartsák a referenciális paktumot, nem szükséges azonban, hogy az eredmény a szigorú hasonlóság alapjain jöjjön létre. Lehet, hogy a referenciális paktumot az olvasó kritériumai szerint nem tartják be pontosan, ennek ellenére mégsem tűnik el a szöveg referenciális értéke (épp ellenkezőleg); mindez nem igaz a történelmi és újságírói szövegekre.”11 Németh következő önéletírásában, a Tanú-években az író egyenesen Goethe-hez hasonlítja önnön sokműfajúságát, no nem a minőségét, csak az alkatát illetően méri magát a német írófejedelemhez. Olyan alkotóként tekint önmagára, aki szintén „művekkel küzd meg az életével”. Amikor például az esszét választja önkifejezési célból, Tanulmány és vallomás alcímmel látja el az írást, mint a Sophoklész napló esetében. .Amikor sorsomra válaszolni akartam, semmiféle tanulmány-tárgy sem adhatott a vallomásra akkora alkalm 5 Németh László: Ember és szerep. Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., Kecskemét, 1934.161. 6 Uo. 162. 7 Uo. 5. 8 Németh László: Homályból homályba, 1. köt. 629. 9 fő. Ember és szerep, 162. 10 Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Z. Varga Zoltán. L’Harmattan, Bp., 2003. 37. 110.38.