Tiszatáj, 2018 (72. évfolyam, 1-12. szám

2018 / 9. szám - FREESPACE (SZABAD TÉR) - 16. VELENCEI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ - Abafáy-Deák Csillag: A lábra kelt híd

FREESPACE (Szabad tér) -16. Velencei Építészeti Biennálé ABAFÁY-DEÁK CSILLAG A lábra kelt híd Az idei Építészeti Biennále hívószava: Freespace. 63 résztvevő ország különböző koncepció­ját láthatjuk, más-más megközelítésben. Nem véletlen, hogy mindenütt padokat, ülőpárnákat, jógaszőnyeget, ülőalkalmatosságokat találunk, nem csak azért, mert elfáradnak a látogatók. Megállásra, beszélgetésre, kommunikációra szólítják fel a nézőket. Első utunk a magyar pavilonba vezet. A Kultúrgorilla és a Studio Nomad közös projektje, a Szabadság híd - Új horizontok a városban bemutatja, hogy a Szabadság híd hogyan vált köz­területté, amikor infrastrukturális beruházások miatt lezárták, és azt a városlakók spontán módon köztérré tették. Családok piknikeztek, grilleztek, söröztek, jógaórát tartottak. Igazod­va a főkurátori felhíváshoz, a szó szoros értelmében új szabad teret hoztak létre a Pavilon­ban, felépítve egy kilátót, amely a Szabadság hídra hajaz, és eddig még nem tapasztalt él­ményt, kilátást nyújt a Giardinira az oda látogatóknak. Ez a perspektívaváltás mintha kapcso­lódna a két évvel ezelőtti építészeti biennále alapgondolatához, melynek emlékezetes plakát­ján a híres német archeológus, Maria Reiche egy hétköznapi alumíniumlétrán áll a dél­amerikai sivatagban, és a Nasca-vonalakat tanulmányozza. Most a híd is egyfajta létrává avanzsált, új perspektívát, madártávlatot kínálva a nézőknek. A Pavilonban az ismertető anyagok mellett hatalmas kivetítőn egy drón felvételei futnak, látjuk a „hídfoglalók" békés ünneplését, és úgy látjuk Budapestet, a hidat, a Dunát, ahogy soha eddig. Országimázs film­nek is nevezhetném. Aki ezt a filmet megnézte, ha módja lesz, ellátogat Budapestre. A magyar ötlet, mint később kiderült, nem egyedülálló az idei biennálén (brit, osztrák pa­vilonok), de ez nem vesz el semmit a magyar projekt értékéből, sőt, akár azt is mondhatnánk, ez a levegőben volt, és a levegőben van, hogy így hozzunk létre szabad tereket, törjünk felfe­le, de nem úgy, hogy hatalmas üveg- és acélsilókat építünk. Nem Magasabbra a tetőt, ácsolt Q. D. Salinger), hanem bontsuk ki a tetőt, bontsuk le határainkat, teremtsünk szabad teret, szabad levegőt. Az osztrák pavilonban (Thoughts Form Matter) is látványos, kanyargó építménnyel hala­dunk egy kilátó felé, amit a tükörrel borított padló elmélyít, de el is bizonytalanug mi van fent és mi lent. A megduplázott térben a sétány-kilátó elsődleges célja nem a kilátás. Annál inkább az Nagy-Britannia pavilonjában. Beszédes a neve, Island, azaz sziget. Belépve a terembe, azt hihet­jük, lakatlan szigetre tévedtünk, üresség fogad, a falakon sincs semmi. Állok és várok, eszembe jut a 2012-es kasseli documentar3, ahol a főépületben a szelet állították ki, de itt semmi se mo­zog és se kép, se hang. Talán lesznek itt rendezvények, de egyelőre kivonultak. Splendid isolation. Magyarul még jobban illik a címhez, pompás elszigeteltség. Brexit. Az épületet áll­ványzat veszi körül, azon feljuthatunk a pompás tetőteraszra. A kilátás is pompás, akárcsak az igazi angol tea, amit pont négy órától szolgálnak fel a látogatóknak. Tábla figyelmeztet, legyünk udvariasak, 15 percnél többet ne időzzünk fent, hogy másnak is jusson hely. Kilépünk idejében. Velence, 2018. 05. 25. - 2018.11. 25.

Next