Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-10 / 161. szám

4 Garay Ákos nem A művész­­ életében az a fontos, hogy hol tanult, hogyan tanult, csak egy a fon­tos, hogy mit tud és ezt a tu­dását hogyan hasznosítja népe javára. Garay Ákost, az apáti-pusz­tai élményei elkísérik egész a sírig. Népi parasztromantikus. Menekül a kilencszázas évek millenáris „fenn az ernyő nin­csen kas“ fonák és züllött dzsentri világából a puszták népe közé, hogy megmutassa tollrajzban, festményben, karc­ban és pasztellben mindazt a szépséget, színt és formát, amit a művész érdemesnek lát át­menteni egy tisztultabb jövő­nek. De egyéb cél is vezeti Ga­ray Ákos művészetét. Fel akar­ja hívni rajzain kérészül az or­szág figyelmét a magyarság ezeréves problémájára, a föld­­nélküliségre, a kivándorlásra, az öncélú főúri politizálgatás nemzetpusztító átkára. Ezért húzza fel Bodnár szerint is or­szágjáró csizmáját. Csipkelődő rajzai a Borsszem Jankó, Mátyás diák Tiszáék csődbe vivő poli­tikáját karikírozzák. Tudja, hogy a magyar nép nem fejlőd­het addig, amíg a császári sas karmaiban vergődik. Szám­­űzöttnek érezte magát Garay Ákos a dzsentrik Magyarorszá­gában és azért lett példamuta­tó, mert hangot tudott adni a tömegek vágyainak. Garay, a Kossuthról álmodó magyar festő, a rajzoló, a mű­vész politikus megsejtette, hogy művészet és politika össze­fonódó egység. Nem véletlen, hogy Miklósival, a szociális problémákat feszegető másik szekszárdi művésszel megértik egymást és együtt állítanak ki, de talán az sem véletlen, hogy kiállításukat, éppen Bodnár Ist­ván nyitja meg, aki a jobbágy­felszabadító Bezerédj István történetével foglalkozik. A megyei tanács 5000 forin­tos Garay pályadíja buzdítani és jutalmazni akarja képzőmű­vészeinket. Buzdítani akarja­­ Ga­­ ray Ákos példáján keresztül, hogy lássák meg festőink és szobrászaink haladó, állandóan fejlődő életünk problémái kö­zött mindazt, ami előre muta­tó. Érezzék a szocializmust épí­tő élet küzdelmében azt a té­mát, ami előre viszi a szebb és jobb életet. Keressék témájuk­ban a múltnak azokat a hala­dó mozzanatait, amelyek kap­csolatba hozhatók a jelennel és a fejlődés útján mérföldjelző­ként szerepelnek. Tód Di­ Pályázati felhívás Tolna megye Népművelési Osztálya a megyei tanács v. b. alapította „Garay” díjra pályázatot hirdet. A pályázaton csak Tolna megyei képzőművészek vehet­nek részt. A pályaművek fejezzék ki szocialista építőmunkán­kat, a ma emberéhez szóljanak, s mint ilyenek alkalmasak le­gyenek kultúrotthonaink, olvasótermeink, tanácsházaink, stb. díszítésére. A páyaművek témáját a művészek szabadon választhat­ják. Pályázni lehet: olajfestménnyel, temperával, vízfestmén­­nyel, grafikai művekkel, szoborral, kisplasztikával stb . A pályaművek mérete kötetlen. A művek beküldési határi­deje 1955 október 25-e, a szek­szárdi Balogh Ádám Múzeumba. A munkacsoport határozata értelmében a bírálóbizottság egy kétezer, három egy-egyezer forintos pályadíjjal jutal­mazza a kiválasztott műveket. A pályadíjjal jutalmazott mű a művész tulajdonát képezi A beküldött művekből november 7-én kiállítást rendez a munkacsoport.­ ­ BŐSZ JÓZSEF népművelési osztályvezető. A koppányszántói táncegyüttes a színpadon Megyénk kaposmenti közsé­geinek gazdag népi hagyomá­nyai vannak és ezeknek a ha­gyományoknak a gyűjtésére, továbbfejlesztésére vállalkozott a koppányszántói kultúrcso­­port. Szép eredményeket értek el eddig, többféle táncot dol­goztak fel és mutattak be a fia­talok, felújították a híres, kop­pányszántói kanásztáncot is. A képen látható táncegyüttes részt vett az ifjúság kulturális seregszemléjén és festői népvi­seletükben, szép táncaikkal nagy sikert arattak a fiatalok. / Ezt láttam Bonyhádon AZ ELMÚLT HÉTEN a bony­hádi járási kultúrotthonban jár­tam tapasztalatcserén. Nem is tudom miről írjak először. Meglepett a hatalmas terület, amely körülveszi a kultúrházat. — Látod itt kerítés volt, meg giz-gaz — mutat Major Mátyás a kultúrház igazgatója a park­ra, ahol most muskátli bokrok piroslanak és a zsenge fű is kidugta apró zöld lándzsáit az ágyasokban. Nagy medencét láttam, — ez mi — kérdeztem. Nincs még teljesen kész, fürdőmedence lesz a gyermekeknek. Lépcső már van, korlát kell még és víz Szinte látom a hatalmas fák alatt nyüzsgő gyermeksereget, amint vígan lubickol a meden­ce hűs vízében és utána fut a hintához, mert az is van. Sok új, ötletes kezdeményezést lát­tam a bonyhádi kultúrházban, amit a többi járási kultúrházak vezetőinek is követni kellene, természetesen az adott körül­ményekhez igazodva. Itt a párt és a tanács igen sok segítséget nyújt az igazgatónak tervei ke­resztülviteléhez. ÖRÖMMEL VEZETETT a szabadtéri színpadhoz. Pár hete még nem volt itt — mondja. — Ez társadalmi munka eredmé­nye. Sokat dolgoztunk rajta ... De azt már nem ő tőle tudtam meg, hogy • korán reggel már talpon volt és gyerekeivel együtt simitgatta, csinosítgatta. Este a Csárdáskirálynő elő­adását néztem meg a kultúr­házban. A színjátszó csoport­nak már igen szép múltja van, a tél folyamán több értékes, komoly előadással gazdagította a járási kultúrház programját: Buborékok, Kőszívű ember fiai, Mádéfalvi veszedelem ... Úgy érzem, meg kell említe­nem a kultúrotthon bábszínhá­zát is, amely külön helyiségben működik. Színpada, világítása, bábui és játéka azt hiszem, or­szágos viszonylatban is számí­tásba jöhet. A bábszakkör ve­zetői sokat tanulhatnának Palkó Józseftől és feleségétől, akik együtt irányítják és veze­tik a szakkört a legnagyobb hozzáértéssel és szeretettel. KEVÉS IDŐM VOLT ahhoz, hogy valamennyi szakkör mun­káját alaposan megnézhessem. A zeneiskolában szépen megy a munka, a szünidő dacára vi­dáman szolmizáltak, hegedül­tek a gyerekek. Úgy érzem, Major Mátyás, a kultúrotthon igazgatója színes­­lélekkel végzi munkáját és arra törekszik, hogy megvaló­sítsa a célkitűzést: a kultúr­otthon a község kulturális életé­nek középpontja legyen. Kántor Antalné Paks, művészeti előadó. NAPSZÓ * 1955 JÚLIUS 10 Könyveinket Pincehelyen Mráz József, a tamási járási könyvtár vezetője a DISZ szer­vezet kérésére könyvankétot tartott a pincehelyi DISZ fia­taloknak — erről ad hírt leve­lében Kurucz József. Mráz Jó­zsef beszélt a fiataloknak az olvasás jelentőségéről, majd egy könyvet ismertetett. A hallgatók közül többen kérték, hogy beszéljen még könyvekről. Akkora volt az ér­deklődés, hogy alig tudtak be­telni a hallottakkal a fiatalok. Azzal búcsúztak egymástól a késő éjszakába nyúló beszél­getés után a fiatalok és a­­ könyvtáros, hogy ezután gyak­rabban rendeznek hasonló al­kalmakat, amelyen a fiatalok közelebbről megismerkedhet­nek az irodalommal. Kiállítás a paksi járási kultúrotthonban A paksi járási kultúrházban népviseleti, kép­zőművészeti és szakköri kiállí­tás nyílt. Ezen a kiállításon nemcsak a paksi kultúrotthon szakkörei, hanem a járás 14 községének kultúrháza bemu­tatta szakkörei munkájának eredményeit. Méreteiben és az összegyűjtött anyag gazdagsá­gában jóval felülmúlja a ki­állítás az elmúlt évit. Impozáns a nagyterem vörös bársony drapériáival. A drapé­riákon helyezték el a horgolá­sokat, hímzéseket, melyeknek mintái szépen kiemelkednek a sötét alapból. A kiállításon bemutatott anyag a népünkben rejlő gazdag tehetségről tanús­kodik. Egy-egy ízlésesen elhe­lyezett kis receterítő a kajda­­csi kézimunka szakkör ered­ményes munkáját dicséri. Fe­jős Ádámné, a szakkör vezető­je szívesen adja át tudását, kéz­ügyességét a község lányainak, asszonyainak. A művészi faragású faeszkö­zök Nagydorogról és Sár­­szentlőrincről kerültek a ki­állításra. A gyönyörű írásos párnák a madocsai asszony­kezeket dicsérik, a színes szőt­teseket a dunaföldvári és paksi asszonyok állították ki. Dunaföldvárról Deák Lajos cserepes­mester is elküldte legszebb készítményeit, cso­daszép vázáit. A dunakömlődi asszonyok kö­zött kézimunkájukat mutatják be. Matyó és kalocsai hímzé­sek, erdélyi keresztöltéses pár­nák és térítők teszik színessé a kiállítás anyagát. Az előcsar­nok magyaros motívumú szo­bájának szőttesei, magyaros tá­nyérjai, kulacsai vendéghívo­­gatóan integetnek a belépők felé. A járási kultúrház szakkörének külön asztalon el­helyezett munkái az eredmé­nyes téli oktatást példázzák. A­pró szabásminták, színes mintakendők és kész ruhák, amelyek az elért eredményt mutatják meg. A képzőművész szakkör bő anyaggal szerepel a kiállításon. A kiállított 100 kép a szak­kör tagjainak fejlődéséről ad képet. Legtöbb közöttük a grafikai munka. A bábszakkör anyaga még kevés, de folyamatosan fejlődő irányt mutat. A fotószakkör kiállított anya­gában sok szép felvételt talá­lunk: ünnepi felvonulásokat, koszorúzási emlékünnepségről készült képet, de sok a terme­lés apró mozzanatait megörö­kítő felvétel. A nagyteremben a népművé­szeti munkák mellett a népvise­leti ruhák selymei, rózsái von­ják magukra a látogató figyel­mét. Az első napon több mint háromszázan nézték meg a kiállítást és a látogatók száma napról-napra nő. Felte­hető, hogy a kiállítás látogatói közül sok leányt és asszonyt viszontláthatunk ősszel a meg­induló gazdaasszonykörökön és gyarapodik a kultúrotthonok szakköreinek tábora. Egy kommunista pedagógus munkája Bár véget ért a tanév, a borjádi iskola egyetlen tan­termének ajtaja sincs zárva. Az asztalon kiterítve szárad egy tussal rajzolt nyelvtani szemléltető tábla — nemrég húzhatta készítője az utolsó tollvonást rajta. A kis tanterem berendezé­sén talán mosolyogna, aki nem tudja, hogy milyen hő­sies munka folyik ott. Ku­rucz Antal tanító egyedül ta­nít 8 osztályt, mióta a felesége megbetegedett. Ennélfogva a 8 osztály tanulmányainak megfelelően találhatunk a tanteremben számológépet, nyelvtani szemléltető ábrákat, növénygyüjteményt, harmó­­niumot, a falon földrajzi térkép függ, egy hálóba fut­­ballabda, még preparált állat és madárkoponyák gyűjtemé­nyét is. Ezenkívül még sok­féle szemléltető eszközt a kis hely miatt festői össze-vissza­­ságban. De jön is már Kurucz Antal a tanító. Nem pedagógusnak indult, mint meglett férfi sze­rezte meg a diplomát. Jelesre képesítőzött és három évvel ezelőtt került Borjádra fele­ségével. A kis község egyetlen utcából áll, a kertek alját a Sió vize mossa halk csobo­gással. — Nyáron is kell valamit csinálni — mutat mosolyogva a száradó szemléltető táblára — és most legalább ráérek. Beszélgetésünk folyamán azután kiderül, hogy csak­ugyan talál nyáron is tenni­valót Kurucz Antal. Köszön­teni jár a rigmusbrigáddal a termelőszövetkezet dolgozói­hoz, az élenjáró gazdákhoz, viszi fényképezőgépét és a ké­pekkel is örömet szerez a dol­gozóknak, amellett, hogy az egész falu tudomást szerez ál­tóluk a kiváló munkasikerek­ről. Ha azonban Kurucz Antal munkáját jellemezni akarjuk és teljes egészében bemutatni, hogy milyen lelkiismeretes­séggel, felelősséggel dolgozik a falu kulturális felemelkedé­séért ez a kommunista peda­gógus, akkor szinte a három év munkáját el kell mondani, vagy legalább­is a kiemel­kedőbb eredményeket. Mert Kurucz Antal párttag és most arra a legbüszkébb, hogy a kö­vetkező oktatási évre propa­gandistának jelölte a párt. Az iskolában egyedül látja el a 8 osztály tanítását. Igaz, mindössze 31 gyermek volt az elmúlt iskolaévben, de mégis csak 8 osztályról van szó és minden osztályt úgy kell fel­készíteni, hogy elérkezvén az utolsó általános iskolai év végéhez a továbbtanulók tu­dása egyenértékű legyen a többtanítós osztott iskolában végzettekével. Az elmúlt is­kolai évet 3.45 tanulmányi eredménnyel zárta a borjádi iskola és az igazolatlan hiány­zást csak hírből ismerik. A Kurucz Antal készítette szem­léltető eszközökből szinte ér­demes lenne kiállítást ren­dezni. Ennyit az iskoláról. Kurucz Antal tevékenysége azonban nem merül ki a tan­termen belül, jut ideje az is­kolából már kikerült fiatalok nevelésére is. Büszke rá, hogy egy-két kivétellel a község minden fiatalja DISZ tag. Bízvást mondhatjuk, hogy Borjádon Kurucz Antal és felesége teremtett kulturális életet. Mióta Borjádon él, minden évben részt vett a fia­talokból alakult kultúrcsoport a kultúrversenyeken. Az ifjúság seregszemléjén is el­jutottak a megyei bemutatóig és dicséretet kaptak. Emellett előadásokat rendeznek, iro­dalmi esteket tartanak. Már az utánpótlás is ügyesen tán­col, amint képünkön látható. Az úttörőket is­­ tanítja Ku­rucz Antal és felesége népi táncokra. Bár az asszonyka sú­lyos beteg, nem tudja megáll­ni, hogy ne segítsen férje munkájában. Télen számolás­mérési tan­folyamot vezetett a felnőttek részére a tanító, mert úgy érzi, hogy az egész falu népé­nek nevelését vállalta, amikor falusi tanítónak ment. Amint az elmondottakból kitűnik, végzi is ezt becsülettel, kom­munista módra. — Egy néptanítónak min­denhez érteni kell — mondja búcsúzóul szerény mosollyal, hosszan nyújtott á-betűs fel­vidéki tájszólással. Nem is sejtette, hogy megírom, amit szerényen elmondott a falu­járól. Nemcsak azt írtam meg, amit ő elmondott, hanem amit róla hallottam, azt is pedagó­gustársai és mindannyiunk okulására. Sz. J.

Next