Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-02 / 127. szám

1959. június 2. Sok bútort vásárolnak a fiatalok A bútorüzlet előtt fiatal nő és férfi siet el. Már majdnem túlhaladnak a kirakat előtt, amikor a lány megrántja a fiú kezét és visszalépnek az üveg elé, majd tekintetükkel el-el­­időzve egy fotelen, vagy reka­­mién, nézegetik a bútorokat. Összesúgnak, egymás szemébe nevetnek, aztán a lány, maga után vonva a fiút is, belép az üzlet ajtaján, s bent pillanatok alatt elvegyülnek a vásárlók, érdeklődők között. Csak néha bukannak fel, egyszer egy kombinált szekrény, aztán egy állótükör előtt, melyben elfe­ledkezve nézik magukat, amint egymás kezét fogják. Valaki halkan súgja mögöttük a szom­szédjának: — Nézze csak! Biztos meny­asszony, vőlegény. Odébb egy egyedül­álló fia­talember párnásszékeket vásárol­ni is próbálja őket. Szemre egy bordó huzatú tetszik neki, a másikat viszont puhább ru­­gózásúnak, kényelmesebbnek tartja. De még nem választ, töpreng, hogy a szépség vagy a kényelem szempontjából vásá­roljon-e. Az üzlethelyiségen látszik, hogy a bútorellátás kielégítő, van miből válogatni a vásár­lóknak. De erről pontosabb adatokkal szolgálhat Miskolczi Ernő, a bolt vezetője. Elmondja, hogy az üzlet áru­ellátása kielégítő. Bár a búto­rokat az ország igen sok helyé­ről — a központi raktárból, különböző ktsz-ektől, tanácsi vállalatoktól — kapják, minő­ségi kifogás ritkán merül fel. Csupán az áruellátásnál van néha probléma, mert nem egyenletesen, hanem a negyed­év végén kapja a bolt az áru zömét, ami nehézséget okoz a raktározásnál. A legkeresettebb cikkek a fényezett háló és a konyhagar­nitúra, de az igényeket általá­ban ebből is ki tudják elégí­teni. Csupán kombinált bútor­ból nagyobb az igény, mint amennyit biztosítani tudnak. Érdekes megfigyelés tehető egy ilyen üzletben, és ezt az alkalmat Miskolczi Ernő sem szalasztotta el. Megfigyelte, hogy igen sok a vásárlók kö­zött a fiatal, nagyrészt új há­zasok, akik megtakarított pén­züket hagyják itt, de akad olyan fiatal pár is, akik még nem házasodtak össze, de a bú­tort megvásárolják előre, hogy házasságuk elején ne legyen rá gondjuk.­­ A közelmúltban vásárolt itt egy termelőszövetkezeti tag. Juhász valamelyik közös gaz­daságban, ahol olyan jól dol­gozott, hogy a természetbeni prémiumból már magának is egy egész nyája volt. Ezt most eladta és megtakarított pénzé­vel együtt több mint 100 000 forint készpénzzel indult el vá­sárolni. Nálunk mind a két lá­nyának vett háló- és konyha­bútort több mint 30 000 forint értékben és később, amikor kint jártam a városban, lát­tam, hogy egy új motort is tol maga mellett... .. .A két' fiatal' közben úgy látszik megegyezett, hogy majd melyik garnitúrát vásárolják meg, mert a lány lelkesen ma­gyaráz egy rekamié előtt, a fiú pedig boldogan mosolyog,­ ­b) Hulladékból — arany lesz! A cím után ítélve az olvasó, talán a középkori alkimistákra gondol, kik egész életüket a nagy értékű fém feltalálására fordí­tották. Most nem egy ilyen al­kimista műhelyről van szó, ha­nem húszegynéhány munkásnőm értékes munkájáról... Bizonyára nem mondok azzal újat, hogy aki az elmúlt hetek­ben látta a Budapesti Ipari Vá­sáron a brüsszeli nagydíjas pan­­nofix-bundát, vágyakozás fogta el. S ezekhez a gyönyörű bundák­hoz hasonlók készülnek itt Si­mon­tornyán a vegyesipari válla­latnál. Itt, ebben a két kis műhely­ben minden nemes prémhulladé­kot felhasználnak. Bács György kiváló szaktudása és akarata, ta­lálmánya teremtette meg a vál­lalatnak e részlegét. A nagy gyá­rakban keletkező szőrmehulladé­kot Simontornyára szállítják, s itt válogatják, szabják, s varr­ják össze az ujjnyi csíkokból a bundát. Mormota és gida, pézs­ma és pannofix hulladék válik a munkásnők kezében értékes ban­dává. Hogyan készül, s miből a bunda? Zsákszám áll a műhelyekben a válogató lányok asztala körül, fajtánként különítve a szőrme­­hulladék. A válogatók először színhatás szerint rakják külön, majd lehetőleg egyforma csíkok­ra vágják, összetűzik, vászon erő­sítővel látják el, szabják, bélést tesznek bele és összevarrják. És kész a bunda. Röviden így ké­szül, de mennyi figyelmes mun­kaóra, és nap múlik el, míg egy bunda elkészül... Szabó Éva válogatót kérdeztük meg, tetszik-e a bunda amit ő ké­szít, és vesznek-e belőle a készí­tők? — Nem azért veszünk a bundá­ból, mert mi készítjük, hanem mert nagyon szép, és olcsó — mondja. És a beszélgetésbe be­kapcsolódik az egész műhely lány és asszony társadalma és bizo­nyítják nekem, hogy mennyivel előnyösebb ilyen bundát venni mint az egész»szőrméből szabot­tat. Ez erősebb, nem «­pukliso­­dik«, melegebb és olcsóbb. Ami­kor megkérdem mi lesz a fo­gyasztói ára terméküknek, mo­solyogva mondják, hogy 1600 fo­rint... De ugyanennek a típusú bundának az ára, ha egész­ szőr­méből készítik 14 000 forint... És ez mégis szebb, mert ha valaki­felveszi, csak a legügyesebb szűcs tudja megállapítani, hogy az hul­ladékból van. — Mennyit készítenek ebből a bundából? Kapható lesz-e az üz­letekben — kérdezem Drobina nénit a 25 éve szakmában dol­gozó asszonyt. — Jelenleg a budapesti nagy­áruházakba, a Corvinba, a Divat­­csarnokba szállítunk bundát, de ha átköltözünk az új műhelybe, akkor többet tudunk készíteni ezekből a gyönyörű bundákból, úgy tudom, hogy az idén négy és félmillió forintos tervünk van. A vállalat igazgatója megerő­síti az elmondottakat, rövidesen országos hírre tesznek szert a si­­montornyai szűcsök gyönyörű bundáikkal. S a szőrmehulladék­ból mind több, arany, ropogós fo­rint lesz. (Pálkovács) Kormányrendelet a gépjámszavatossági biztosításról 1958. év folyamán Magyaror­szágon 6307 közlekedési baleset történt. E balesetek 77 százalé­káért büntet­őjogilag is a gépjár­mű vezetője volt felelős. A bal­esetek következtében 543-an meghaltak, 2019-en súlyosan meg­sérültek. Idegen vagyontárgyak­ban mintegy 10 millió forint kárt okoztak a gépjárművek vezetői. De az összes kár (ide tartozik a megsérült személyek ápolási költ­sége, jövedelemcsökkenése, stb.) ennek az összegnek sokszorosa. Folyó évi július 1-től kormány­­rendelet értelmében minden bel­földi rendszámmal ellátott, az or­szágban közlekedő személyi és szövetkezeti üzemeltetésű gép­jármű- kötelező gépjárműszava­zatossági biztosítás lép életbe, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I Híradás a pusztáról A Harc—tanya-pusztai Új Élet Termelőszövetkezet a BARNEVÁL-lal 250 méter má­zsa baromfihús termelésére szerződött, mely a jövő hónap végén kerül szállításra. Barom­fifarmjukon 900 darab öthetes csirke nevelődik és mivel szé­pen fejlődnek, számításaik sze­rint 8—9 hetes korukban meg is lesz a kívánt súlyuk. * A napokban 378 méter mázsa első kaszálású, jó minőségű lu­cernaszénát gyűjtöttek fel és tároltak jószágállományuk téli takarmányozásához, melyet két kazalba raktak össze a major­­sági épületek mellet. * Jelentős kulturális fejlődés is van a kis településen. He­tenként rendszeresen van film­vetítés, megkezdték az új be­kötőút építését is, melyet a ter­vek szerint augusztusban fejez­nek be. A szórakozni vágyó fia­talok és idősebbek igényeinek kielégítésére, tervezik a tsz­­ben, hogy televíziós készüléket vásárolnak. Régi kívánságuk, hogy — mivel meglehetősen tá­vol vannak a községtől — te­lefont kapjanak. Óhajukat ez­ úton tolmácsoljuk. * Jó pénzgazdálkodás folyik az Új Élet-ben. Amellett, hogy a hiteleket szabályszerűen, idő­ben kifizetik, a Magyar Nem­zeti Banknál vezetett folyó­számlájukon jelenleg 57 109 fo­rintjuk van. Havonta rendsze­resen kifizetik a közgyűlésen megszavazott 10 forint munka­egység-előleget. * Szépen fejlődik állatállomá­nyuk, 1957 őszétől számítva a szarvasmarhaállomány duplá­jára, a sertések száma pedig az akkorinak két és félszeresé­re emelkedett. Tehenészetük törzstenyészet, fejési átlaguk jelenleg 12,8 liter. Havonta mintegy 15 000 forint bevételük van csak tejből. * A nagyobb napraforgótermés elérése érdekében 100 méter­mázsa pétisót rendeltek, amit később zöldtrágyázásnál hasz­nálnak fel. Az összesítések sze­rint a termelőszövetkezet ka­­tasztrális holdanként 275 kilo­gramm műtrágyát használt fel az idei gazdasági évben. A pulykatemyésztíí Gerendás Gyulánét a takar­mányelőkészítőben találom A csodálkozástól alig tudok meg­szólalni. Ugyanis különös mű­veletet végez. Húsdarálót hajt egyik kezével, a másikkal pe­dig főtt tojásokat dobál héjas­tól a daráló­k torkába­. — A tojáshéj is megehető? —• A kis pulykák szeretik. — Azoknak készül a takar­mány? — Igen. És ha összedarálom a tojást a héjával, akkor eb­ből kettős hasznuk lesz a puly­káknak. — Miért? — Azért, mert megfelelő mennyiségű fehérjéhez és mész­hez jutnak egyszerre. ■ Gerendás Gyuláné a sarok­ban lévő hatalmas túrós zacs­kóra mutat.­­ Amint láthatja túrót is kapnak a kis pulykák és na­ponként ötven liter fölözött te­jet isznak meg. Figyelje csak meg, majd, hogy mennyire sze­retik a szecskázott hagymaszá­rat. Amikor a szomszédos helyi­ségbe lépünk tarkatollazatú, két-három hetesnek látszó kis pulykák tömege figyel fel a léptek zajára. Gerendainé el­mosolyodik. — Látja engem megismer­nek. Úgy várnak, mintha a ma­májuk lennék. Aztán eltűnik az arcáról a mosoly, amikor folytatja. — Nem is képzeli milyen ne­héz pulykát nevelni. Hat hetes korukig még a harmattól is vé­deni kell őket. Két hétig ott feküdtem a sarokban a pokró­con. Éjjel-nappal mellettük kellett lennem... — Nincs elhullás? — Elhullás van, de viszony­lag nem sok. Jelenleg ötszáz­hetven kispulykám van, s ha minden jól megy, akkor ezek már megmaradnak... Hat hetes koruk után már a jégeső sem árt nekik. — Egyénileg is szokott puly­kát tenyészteni? — Szoktam. Volt úgy, hogy harmincat is tartottam. Nekem volt a legtöbb pulykám a fa­luban. — Megéri tenyészteni őket? — De még mennyire. Igaz, hogy sokat kell bajlódni ve­lük, de azért az se kutya, ha az ember 100—120 forintot rak zsebre egy-egy eladott pulyka után. Amikor a pulyka­­ istálló­­előtt búcsúzom Gerendái Gyu­­lánétól, végigmutat a Juhász­völgyön. — Ezen a környéken pár éven belül, ha minden jól megy, egy egész baromfifarm létesül. Ha jól bevál a pulyka­tenyésztés, több pulykát te­nyésztünk egy év alatt mi a termelőszövetkezetben, mint amit azelőtt tíz év alatt te­nyésztettek a dunakömlödi as­­szonyok. H. T. Hégi Bumbésérei Furkó-pissztán Lakások a kukoricagóré alatt A gyár udvarán egy hosszú kukoricagóré áll. Jó magasra építették vagy ötven-hatvan év­vel ezelőtt, hogy megfeleljen a szakszerű kukoricatárolás köve­telményeinek. Ugyanis minél ma­gasabb lábakon áll a góré, annál gyorsabban szárad benne a ku­korica, annál kevesebb a való­színűsége annak, hogy megdoho­­sodik. Amikor ezt építették, ta­lán még arra is gondoltak, hogy egy esetleges árvíz ne pusztít­hassa el az értékes terményt. De azért a góré alja sem ki­használatlan. Középen félszer, kétoldalt istállók vannak, a gyár szamarai „lakják" — ezek a jám­bor állatok a kenderrel megra­kott kisvasúti kocsikat húzzák. Nekem azonban valami gyanús ezekben az istállókban. A górét tartó pillérek fölül meg vannak hosszabbítva, kikerülik a vasge­rendát és a kis csonkok a tetőn kívül végződnek. Kémények le­hetnek, mert egy-egy füstös lyuk van rajtuk. Talán fűtik az istállókat? — Ilyet még nem hallottam. — Ezeket a kéményeket ma már nem használjuk — mondja Tatai Sándor művezető. — Ak­kor csinálták így meg, amikor még mi laktunk a csacsik he­lyén. Ebben az istállóban pél­dául — már nem az­ egészben, mert ott középen, ahol a pillérek vannak, szintén fal volt —, én laktam négy évig a családom­mal. És Tatai bácsi elmondja, mi­lyenek is voltak a lakásviszo­nyok régen ebben a gyárban, ők negyvenegyben a Bihar megyei Komódiból jöttek ide. Egy kato­napajtása hívta, mondván, hogy itt Furkón van munka. őket más nem is érdekelte abban az időben nem lehetett nagyon vá­logatni. Tíz kendergyári mun­káscsalád kerekedett akkor fel, — hátukon hozva a cókmókjukat — és jött ebben a gyárba. Itt aztán „kiutalták” számukra a góré alatti „lakásokat”, amiket akkor „építettek” a górék alá. Egy-egy ilyen „lakás” nem volt több tizenöt négyzetméternél, la­kói a földön, legjobb esetben deszkából összetákolt priccse­­ken aludtak. A Tatai-család is, két gyerekkel — a harmadik ép­pen útban volt.­­ Persze, Ta­taiék sem egyedül „birtokolták” ezt a „szobát”. Amikor az újonnan jött munkásokat már nem lehetett máshol elhelyezni, Tataikéknak egy másik öttagú családdal kellett megosztani a helyet, sőt még egy-két egyedül­álló fiatal munkás is lakott ve­lük. — Mert volt idő — mondja Tatai elvtárs —, amikor tizen­­ketten laktunk ebben a kis lyukban.­­ Amikor aztán esett az eső, elővettük a teknőket, lavórokat, hogy felfogjuk a bezúduló vizet.­­Így is előfordult, hogy bokáig ért a víz. Éjszaka pedig a góré­­ban, a fejünk felett futkározó patkányok gondoskodtak az „éj­jeli zenéről”. Ennivelót itt nem lehetett egy napnál tovább tar­tani, mert megpenészedett. Tönkrement a ruha is. A kukori­cának jó helye volt fölöttünk, azt a magasra épített góré meg­óvta a m­egdohosodástól. Mi, munkások meg kellett hogy elé­gedjünk ezzel is. Negyvenötben aztán, amikor a gazdaság cselédjei közül sokan elmentek — új gazdákká váltak —, a cselédlakásokba költöztek be a gyár munkásai. Ebben az egykori cselédházban laknak most is. Tatai elvtárs meginvitál a mai lakásukba. A szoba szép, nagy. Tatainé az egyik új, fényezett szekrényre mutat. — Ezt, meg azt a toalett­tükröt a múltkor vettük a juta­lompénzből. A hálóbútort meg a konyhabútort már régebben. — Mint megtudom, „jutalom­pénz” alatt a nyereségrészese­dést kell érteni, amit hárr­an, ő, a férje és Marika lányuk kap­tak a múlt évi jó munkáért. A barna hajú kislányt, Marikát hiá­ba kérdezem, emlékszik-e még a górélakásra. — Én az ilyen rossz dolgokra nem szeretek és nem is akarok emlékezni. Azt már inkább meg tudom monda­ni, hogy mennyit tiláltam ma. Nyolcvankét kiló szálat. A leg­többet a fiatalok között. Az idő­sebbek közül is csak a „sztaha­novista” Braun Mihály tudott megelőzni négy kilóval. — Pedig ő ott, a góré alatt szü­letett. Marikát nem is lehet tartóz­tatni tovább. Vége a műszaknak, már meg is fürdött — a gyár már el sem lenne képzelhető fürdő nélkül — átöltözött, fogja kerékpárját, Bátaszékre megy a lányokkal. Tataiék — a többi kendergyári munkáscsaláddal együtt — ki­költöztek a górélakásokból. Az egykori cselédlakásokban lak­nak. Persze, lehetnének nagyob­bak is ezek a lakások. Jó lenne még egy szoba. Bár a vállalat a felszabadulás óta sokat fordított a dolgozók lakásviszonyainak javítására, a cselédházakban is megszüntették a „közös konyhá­kat”,­­ minden lakásnak önálló konyhája, éléskamrája van, stu­­katúrozták a mennyezetet, meg­csinálták a padlót, de az igé­nyek is egyre nagyobbak lesz­nek. De Tataiék mégis meg van­nak elégedve. Ők — már mind az öregek — nagyon is jól emlé­keznek a régi időkre. Jantner János

Next