Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-09 / 289. szám
f f TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Egy nap Szendrei Józseffel, a „Lesz még gyümölcs a fán“ szerzőjével Hat napra, a paksi járási népművelési szervek hívására, Tolna megyébe látogatott Szendrei József, a „Lesz még gyümölcs a fán” című figyelemre méltó sikert aratott regény szerzője. Dunaföldvárott, Bölcskén, Madocsán, Pakson és Dunaszentgyörgyön tartott, illetve tart előadást, Faddon pedig ankétra kerül sor a regényből. Az első előadást hétfőn este a dunaföldvári Kossuth művelődési otthonban tartotta a szerző. Az olvasók várják az írót A szervezési munkát a járási könyvtár és annak vezetője, Szederkényi Lászlóné irányítja. Minden percben cseng a telefon, az ő kezében futnak össze a szálak, egyszer arról intézkedik, hogy bizományosok árusítsák az irodalmi est színhelyén Szendrei József regényét, majd közlekedési eszközt biztosít, közben meghív, a termek biztosítása ügyében tárgyal. Az érdeklődés mindenfelé nagy. Különösen a paraszt olvasók várják Szendreit, hiszen a regényben róluk szólt, nekik szólt, s elsősorban ők azok, akik a folytatást várják. Az érdeklődés bizonysága az is, hogy járművet a paksi kultúra hívei biztosítanak a községek felkeresésére, például Benke József autószerelő — hogy csak egyet említsek — bocsátja egy napra rendelkezésre gépkocsiját. Több községben arra is hajlandók, hogy egyéb tervbe vett rendezvényeket más időpontban tartsanak meg, csakhogy részt vehessenek az irodalmi esten, ankéton. Egy külön riportot érdemelne Dunaföldvár, az első írói beszámoló színhelye, bemutatása, így hát erre nem vállalkozom, csak annyit hadd említsek meg: bonyolult község, mind a lakosság összetételét, mind az emberek gondolkodásmódját tekintve. Sztálinváros közelsége, a piaci árak magassága, az ezernyi munkalehetőség, a se falu se város jelleg, az összeköttetés és élénk kereskedelem a Duna balpartjával, mind mind hozzájáru, hogy sajátos arculatot kölcsönözzön a községnek. Nemcsak jobb ez a község és nemcsak rosszabb, mint a többi Tolna megyében, hanem más és különösen a kulturális munka területén ez a más, rendkívül fontos. Ezzel kapcsolatban csak két példát. Nagyon sokan járnak a községből Sztálinvárosba színházba, a helybeli előadások is látogatottak. A forgalom óriási, mint elmondták, naponta száz (nem tévedés) autóbusz indul különböző irányba. Az emberek jól öltözöttek, jómódúak. Ez az egyik oldal és ez a többség. De van egy kisebbség is, amely ugyan nem számottevő tömegű, de van. Egy idősebb asszony szerdán délután beállít a könyvtárba s olvasnivalót keres. A könyvtáros megkérdezi tőle: — Mi történt néni, hogy most nem szombaton jött hozzánk? A jelenlevő járási könyvtáros erre fölfigyel s a nénihez fordul: — Mi az oka, hogy a néni mindig szombaton jön? — Az azért van, kérem, mert a piaci forgalom miatt a szomszédok nem veszik észre, hogy bejövök a könyvtárba. Megszólnának, ha megtudnák, hogy olvasni szoktam. Azt mondanák: „Mi az, nincs más dolga, mint olvasni? Már ez is uralkodik?” A példákból e kettő — úgy vélem — elég, talán sikerült a község felemásságát ha bemutatni nem is, kissé érzékeltetnem. — Másfél millió forintos költséggel üzemi konyhát építenek a Dunaföldvári Kendergyárban. — Faddon a közeljövőben községfejlesztési alapból felújítják az artézi kutat. Erre azért van szükség, mert a kút vize rozsdás volt. De térjünk vissza az irodalmi esthez. Először is Bemutatom a „Lesz más gyümölcs a fán“ szerzőjét Szedrei József most huszonkilenc éves. Szegényparaszti családból származik. Apja illegális párttag volt s a felszabadulás óta is természetesen kommunista. Fiát is ilyen szellemben nevelte. Szendrei Józsefnek 18 éves korában jelent meg egy verseskötete, majd később két riport- és karcolatgyűjteménye. Az ellenforradalom után pedig napvilágot látott regénye, a „Lesz még gyümölcs a fán”. Jelenleg egy regénye nyomás alatt van, egyen pedig dolgozik. Újságokban, folyóiratokban rendszeresen jelennek meg versei, novellái, riportjai. Szerény, rendkívül rokonszenves ember. Pártos író, kommunista, aki az ellenforradalom zűrzavarában is hű maradt a párthoz, az eszméhez s az ellenforradalom leverése után mint újságíró és író, a legelsők között, azonnal munkához látott. Elsősorban a parasztok élete, azon belül is főleg a termelőszövetkezetek munkája iránt érdeklődik. Örömmel fogadta a Tolna megyei meghívást, s bizonyosan nők élményt nyújt majd számára a paksi járás parasztjainak megismerése. Lapunk vasárnapi számában mi is bemutatjuk Szendrei József két újabb költeményét, hogy az irodalom Tolna megyei barátai ezzel is közelebb jussanak a tehetséges fiatal író megismeréséhez. A kMöltsvári irodalmi est Este a művelődési otthonban mintegy száz főnyi közönség, a könyvtár legszorgosabb olvasói, munkások, diákok, parasztok, tisztviselők, pedagógusok, háziasszonyok előtt ismertette életét, munkásságát az író, beszélt terveiről, beszámolt a magyar irodalom jelenlegi helyzetéről. „Írónak lenni kötelem, hogy mindig hű maradjon az igazsághoz” — ezzel kezdte beszámolóját s ez a hitvallás tükröződik munkásságában is. „Kommunista író vagyok, büszkén vallom magam annak”, — írói hitvallásában ez a másik alapkő, amely mind szebb sikerekre segíti. A „Lesz még gyümölcs a fán” születésének történetét ismertetve elmondta, hogy az ellenforradalom utáni napokban, november 11-én otthon járt szülőfalujában. Édesapja a következő szavakkal fogadta: — Aztán átálltál, fiam? — Hová álltam volna, Édesapám? — Hát hová lehet most átállni? — Nekem nincs sehová sem átállnom, én az maradtam, aki voltam. — Ekkor édesapja keményen megölelte hűséges fiát. Ez a találkozás adta az alapötletet, az alaphangot a regény megírásához, aztán a hosszas falujárás formálta egésszé, sűrítette drámaivá, tette sikerré, egyik új irodalmi sikerünkké a regényt. Az előadás után költeményeiből olvasott fel a szerző. Különösen „Jó reggelt” című verse aratott sikert a dunaföldváriak körében. így telt el a nap, az első — az író Tolna megyei látogatásából. És én ilyennek láttam Szendrei Józsefet. Letenyei György t 1959. december 0- i nem mindenki tudja ... hogy Csehszlovákiában az elmúlt két esztendőben a termelőszövetkezetek hektáronként átlagosan 3,6 mázsával több búzát, 2,4 mázsával több rozsot, 2,3 mázsával több árpát 2,5 mázsával több zabot és 3 mázsával több lent termeltek, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok. ... hogy Bulgáriában a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta 25 százalékkal növekedett országosan az egy tehénre eső tejtermelés. ... hogy hazánkban 4020 termelőszövetkezet 3 és félmillió hold földön, közel 5 millió taggal működött ebben az esztendőben. ... hogy az idén a tavalyi 94 000-ről 203 000-re növekedett termelőszövetkezeteink szarvasmarha-állománya. ... hogy 1952-höz viszonyítva termelőszövetkezeteinkben országos átlagban megháromszorozódott az egy tagra eső jövedelem. ... hogy több mint háromszorosára emelkedett termelőszövetkezeteinkben 1950-hez viszonyítva a gépi munkák mennyisége. ... hogy termelőszövetkezeteink egy mázsa búzát 52 forinttal, egy mázsa árpát 49 forinttal, egy mázsa kukoricát 3 forinttal és egy mázsa napraforgót 91 forinttal olcsóbban állítanak elő, mint az egyéni gazdaságok. ... hogy ugyanannyi idő alatt míg egy ember 10—12 tehenet tud kézzel megfejni, a fejőgép kifej 20—25 tehenet. ... hogy a termelőszövetkezeti tagok, három 10 évesnél kisebb gyermek után 210 forint, négy gyerek után 2S0 forint, öt gyerek után 350 forint és minden további nyerek után 70 forint családi pótlékot kapnak. Krumpliválogatás Félóra a teveli Kossuth Tsz egyik női munkacsapatával — Pálinka kellene, jó erős kisüsti, no meg az a nóta, az a szívküldi nóta, amit a vezetők nekünk, asszonyoknak a jó munkánkért ígértek, — mondja a hatalmas krumplikupac mellett Kajtár Ferencné. — Oh, csak viccel a Maris néni — vág rá Ferenc Mártonná. Ha már írni akar rólunk az újság, akkor azt írja meg, hogy van itt egy-két férjhez menő nagylány... — Nagylány-e? — felesel Domokos Brigitta. — Nemcsak a nagylányok keresnek itt férjet, hanem az asszonyok is. Kuncognak erre, és összevillan a szemük, de kezük szaporáz, röpködnek a krumplik. — Jaj, ezt be ne írja! — könyörögnek az asszonyok, s ekkor tudom meg, hogy öt nő ül itt körben, s egyiknek sincs férje. Kettő özvegyasszony, három meg hajadon. így kezdődött el a beszélgetés ott a krumplirakás mellett, jó csípős hidegben. Körülöttünk a fák levélfosztott ága, dérfátyoltól díszük, s köd terjeng a völgyben, novemberi dús köd. A munka melegít, ezek az asszonyok, meg ezek a lányok nem fáznak. S vidám a hangulat! Egy kis munkacsapat, mindig együtt jártak nyáron a mezőre, együtt a munkában és a vidámságban. A hatvan éves Kajtár néni úgy szeret itt lenni, nem marad meg otthon... — Hej, otthon unalmas. Itt meg úr lettem, hallja-e, ezt írja újságba. Jó itten közöttük, vezetőjük vagyok, s pénzt keresek rendre. Nagy Annuska még azt mondja el: — olyan néha a kedvünk, hogy még táncolunk is... Balassa Tibor elvtárs, az agronómus is dicséri őket: »igen jó a kedvük, de az erejük is. Olyanok, mint a tűz, amit kézbe vesznek, az elég kezükben«. — Itt van ez a két lány, Domokos Brigitta tizenkilenc éves, Keller Annuska meg tizenhat éves. Kinézné belőlük, hogy ezek maholnap ezüstkalászos gazdák lesznek? Ezüstkalászos tanfolyamra járnak már idén második éve, s ha elvégzik, szakmunkások lesznek, mezőgazdasági szakmunkások. Szépek és vidámak, de legalább olyan komolyak ezek a lányok. Komolyan veszik a munkát, s tanulnak is, mert nem értelem nélkül, értelemmel akarnak dolgozni. — Most még az van vissza, hogy én is tanuljak — mondja Kajtár néni — mindenki tanul itt. Ki általánosba, ki meg tanfolyamon. Megszólalt a harang, dél van, ebédre kell menni. Abbamarad a krumpliválogatás. • Egy-két apró szemet zsebre tesznek, megdobálni vele a férfiakat és nevetve, csacsogva elindulnak hazafelé. Útközben még a beszédes Kajtár néni megjegyzi: — Tapasztalhatta most, hogy milyen jó nekünk asszonyoknak, itt a közösségi társaságban! (gyenis) HIT AZ EMBERBEN Előfordul az újságíró szakmában, hogy nem azt írjuk meg, amit eredetileg elterveztünk, így jártam én is. Elmentem Hogy észre a Petőfi Sándor Nevelőotthonba és az ottani növendékek életéről akartam írni. Kerestem, kutattam, hogy azok a lányok, akiket a régi társadalom átkával terhelt, züllött szülők felelőtlensége, az árvaság, vagy egyéni életük szerencsétlen kisiklása juttatott ide, hogyan élnek államunk, társadalmunk védőszárnyai alatt, hogyan találják meg a helyes életutat, hogyan válnak a szocialista társadalom hasznos tagjaivá, építőmunkásaivá? Ritka élményekben volt részem. Találkoztam tizennégy éves lánnyal, aki futva, életből kiábrándulva menekült el züllött, durva anyjától, aki zsenge gyerekkorában megismerte az erkölcsi fertő legsötétebb mélységeit. Találkoztam tizenhat éves lánnyal, aki csak most járja az általános iskola hetedik osztályát, de megjárta már New Yorkot (tizenhárom éves volt, amikor disszidált) és korát meghazudtoló viharos múlttal »dicsekedhet«. Beszélgettem másik tizenhat éves kislánnyal, aki kilenc éves korában szemtanúja volt annak, hogy apja halálra szurkálta édesanyját. Olyan egyedi eseteket ismertem itt meg, amelyek konzerválódtak, csökevényként itt ragadtak a kapitalizmus mocskából, abból a kapitalizmusból, amelyről Marx nagyon találóan mondotta, hogy minden pórusából vért és mocskot izzad. Szomorú élmények voltak ezek, de felemelő az, amit a lányok egyik nevelője, Kontár Józsefné, az intézet igazgatóhelyettese, — az ő lángoló emberszeretetével, szilárd meggyőződésével az ember nagyra hivatottságában — gyakorolt rám. Hit az emberben! így lehetne röviden összefoglalni ennek a művelt, komoly, rokonszenves asszonynak a világnézetét, amely meghatározza és rendkívül széppé teszi életcélját. Nem sokat mesélt magáról Konter Józsefné. Annyit tudtam csak meg róla, hogy a férje is pedagógus, s ő valamikor képzőművész akart lenni, most rajztanár és keresi növendékeiben a művészet iránti hajlamot. Akiben ezt megtalálja, azt külön is segíti, hogy kibontakozhasson tehetsége. — Képzőművész akart lenni, de most már semmiért sem cserélné el a nevelői pályát, mert itt talált önmagára és rájött, hogy tulajdonképpen ez az ő hivatása. Növendékeit nagyon szereti. Nem mondta, de minden szava, minden mozdulata, szemeinek különös meleg ragyogása, ahogy a lányokra néz, ezt a szeretetet ! S"ltja. Különös módon tudja párosítani ezzel a közvetlen szeretettel a szigort. Az egyik növendék, a szeszélyes Etelka eltépte ma rajzórán a rajzlapot. A tehetséges kislány képzőművészeti gimnáziumba akar majd menni, de makacs egy kissé és önfejű és több kitartás is kellene a munkához. Tanúja voltam annak a beszélgetésnek, amikor Konterné — az Edit néni — felelősségre vonta Etelkát helytelen viselkedéséért. Úgy beszélt a tizennégy éves kislánnyal, mint az egyenrangú felnőttel szokás beszélni. A szavak, a hanghordozás utánozhatatlan, nem is kísérelem meg leírni. Csak azt írom le, hogy a két-három perces beszélgetés végén a kislány a kezét nyújtotta: — Edit néni, én többé nem tépem el a rajzlapot. S Edit néni elfogadta a kezet, elfogadta az ígéretet. Szent meggyőződéssel fogadta el. Ö tudja jól, hogy tényleg nem fogja Etelka eltépni többé a rajzlapot. Naponta tesznek neki a lányok ígéreteket, be is tartják. Naponta változnak a jó irányába ezek a kamasz lányok, naponta fakad egy kicsit a jóság és az értelem bimbója, hogy mire elhagyják ezt az intézetet, teljes pompájában virágozzék az értékes ember virága. Ilyen egyszerű ez vajon? Leírni valóban nagyon egyszerű, de ott Hőgyészen, a Petőfi Sándor Nevelőotthonban nevelni, bizony nem ilyen egyszerű. A nevelő munkája tele van buktatókkal, csalódásra is gyakran van ok. S akkor kell a hit, az emberszeretet, a meggyőződés az ember jóságában, akkor, amikor pillanatnyilag úgy látszik, hogy hiába volt a fáradtságot nem ismerő munka. S ez a töretlen hit ad erőt Konter Józsefnének ahhoz, hogy tele optimizmussal beszéljen a gyerekekről. Az élet őt igazolja, őt igazolják azok a levelek, amelyeket a révbe jutottak írnak, akik beszámolnak a fehér levélpapíroson boldog házasságukról, sikeres érettségijükről, első keresetükről, első gyerekük születéséről, új lakásukról és más olyan tényekről, amelyek hírt adnak arról, hogy beleilleszkedtek a mi társadalmunkba, s megtalálták a munkáséletben boldogságukat. S azt is bizonyítják ezek a levelek, hogy a mi társadalmunkban nem lehet elveszett ember. Ennek a társadalomnak a talaján nem él meg a gyom, csak a nemes élet fejlődhet korlátlanul. N Kell vajon az élet tényeinél szebb jutalom és nagyobb elismerés? Nem! Hiszen ezek a tények igazolják, hogy Konter Józsefné nagyon szép, nagyon eredményes és hasznos munkát végez. GYENIS JÁNOS