Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
fOLHA heleeti. NEPUMBI £ív C . r. I. XVIII. évfolyam, 80. szám ARA X FORINT Csütörtök, 1908. április 4. Szabadságunk 23 éve irta: Halmai János, az MSZMP Tolna megyei VB tagja, a Dombóvári Járási Pártbizottság első titkára az épünk évezredes történelme JV során hányszor és hányszor ragadott fegyvert szabadságának védemében, vagy elveszett szabadságának visszaszerzéséért. Nemzeti függetlenségünk, önállóságunk kivívásáért, tíz és tízezer hazafi ontotta vérét a török, vagy német megszállók elleni harcokban. Népünk történelmének dicső szakaszához tartozik Kossuth katonáinak 1848-ban függetlenségért, szabadságért vívott harca. A szabadságért, a proletáriátus hatalmáért vívták harcukat. Kun Béla — a Magyar Tanácsköztársaság katonái. Ez utóbbiaknak, a belső ellenség mellett, a külföldi reakcióval is meg kellett küzdeni. Az összefogott reakció erősebbnek bizonyult, mint ezen idők forradalmi csapatai. Minden forradalmi megmozdulást kegyetlen terror követett. De népünk vágyát a szabadság iránt nem tudta megtörni sem az 1848-at követő Bach-korszak, sem a lovastengerész kivégző osztagainak vérgőzös orgiái, mely népünk, munkásosztályunk legjobbjait gyilkolta halóidra. Hiába tobzódott a Gestapo és magyar ügynökei, a pártja által vezetett munkásosztály harcát szabadságáért, nem tudta megakadályozni. 1944 decemberének első napjaiban Bélától Felsőnyékig, Dombóvártól Dunaföldvárig felszabadult megyénk a fasiszták uralma alól. S 1945. április 4-én már, népünk által nagyon várva, az utolsó német fasiszta katona is elhagyta hazánkat. Ezzel megnyílt a lehetősége sokat szenvedett, népünknek, hogy — a hatalmat megragadva, — most már saját hazában, maga építse, erősítse szabadságát. Ez a rég várt szabadság, melyért annyi vér és könny hullott a múltban, melyért egy baráti nagy nép fiai is oly sok életet áldoztak, — valósággá vált. A szovjet harcosok értünk hullatott drága vérével született és lett a miénk a szabadság, örök hála és dicsőség ezért a szovjet népnek és katona fiainak. A szörnyű csata végén, melyet az első proletárállam fiai vívtak saját és más népek szabadságáért, a történelem legbarbárabb rendszerével, a német fasizmussal szemben, szabadságunk első hajnalán mit láthattunk? Mi várta népünket évezredes vágyánál elérése első napján? Az uralkodó fasiszta feudálburzsoázia nemzetvesztő politikája következtében örökül hagyott számunkra egy elpusztult országot: felperzselt hajlékokkal, romba dőlt városokkal, szétdúlt családi tűzhelyekkel, a gyárakban kifosztott műhelyekkel és munkapadokkal, üres pályaudvarokat, felrobbantott hidakat, megszántatlan és mag nélkül hagyott földekkel, néma iskolákkal és bezárt, vagy a háború sebesültjeivel túlzsúfolt kórházak fogadták az első igazi szabadságot. Így is, — ilyen rongyosan, szegényen is — örömmel vállaltuk ezt a szabadságot, melyet most már a kommunista párt védelmez és ápol a mi drága hazánkban is! S azóta a munkásosztály pártja fogalmazza meg minden új és újabb tervünket, s további céljainkat, a szocializmus, a kommunizmus elméletével és gyakorlatával. Ez indítja gazdaságaink dübörgő gépeit a föld és a levegőég meghódítására. Ennek a pártnak a vezetésével biztosítottak a békés körülmények, melyek között nyugodtan pihenhetünk mosolygó családunk körében, s szebbé, jobbá, műveltebbé is ez biztosítja a módot és alapot. Ez a párt szervezi, vezeti szabadságunk sok-sok győzelmét! Huszonhárom év alatt a munkás, a paraszt, az értelmiségi, a dolgozó kisemberek ezrei a párt vezetésével meg tudták teremteni a szabadság számára is a világos, meleg lakhelyet és otthont a mi hazánkban, — a mi megyénkben is! Hogy milyen ország és milyen megye volt addig a miénk? „Tejjel-mézzel folyó Kánaán”, mondották valamikor sokan a mi országunkra, de erre a megyére is. Valójában: az úri dölyf, az igazi elmaradottság, a szegénység, a mezítlábas — éhes — rongyos munkás- és parasztgyerekek és szellemi sötétség megyéje volt Tolna megye is. Mezőgazdaságában: a tájra és az emberi agyakra, szívekre nehezedő, mindent elfojtó latifundiumok, a nagybirtokok világa, melyet az irgalmat nem ismerő csendőrszurony védett jogos tulajdonosától, a néptől. Megyénkben a termőföldből az Eszterházy hercegnek 61 ezer, a papoknak 19 ezer, az Apponyi grófoknak 8 ezer hold jutott „csupán". A többiekről nem is beszélve. Zöld Mártonnak Nyéki- puszta és Csikó major, a megye másik felében egy másik „nagyságos uraságnak” Mászlony és Nasztány puszták teljes birtoklása, míg a dombóvári tüskepusztai kastély kertjében egy grófi csemetének Alaszkából repülőn hozott jegesmedve szolgált játékszerül, hogy mi jutott akikor cserébe Tolna cselédeinek és mezőgazdasági földönfutóinak? A hajnali három órától éjfélekig, a látástól vakulásig tartó járom és iga az úri földeken és istállókban, gyermekeiknek meg a kispásztorkodás és a tbc, s a tudományokból esetleg a 4—6 elemi. Ipar? Mindössze 4—S kisebb tőkés vállalkozás, elsősorban Bonyhádon, Tolnán, Simontornyán és Dombóváron. S ez az ipar is a tőkés kizsákmányolás valamennyi szükségszerű velejárójával, az éhbérrel (például 1937-ben 50 pengőt keresett havonta a Bonyhádi Cipőgyár munkása, munkásnője pedig 28 pengőt! Tizenhat-húsz fillér órabérért dolgozott a bátaszéki vasúti pályamunkás), egészségtelen és piszkos műhelyekben, napi 10 —12 órai munkaidővel — a társadalmi és közéletben pedig „munkás, ku&s!’ elmélettel és gyakorlattal. Egészségügy és oktatás megyénkben? E vonatkozásban is messzemenően „élvezhettük” a magyar feudal-kapitalizmus „áldásait”; így például a kórházak és a szervezett, valamint az ingyenes betegápolás és gyógyítás hiányát, a megye több mint 18 ezer analfabétájának szellemi tudatlanságát, a középfokú és felsőfokú tanintézetek hiányát, de e kis számú meglévőknek is a munkás- és parasztgyermekeik előtt bezárt kapuit. Ezért kellett hát szabadságunk első óráiban évében és évtizedében a mi megyénkben is a néphatalmat megteremtenünk. A jövőt a leghivatottabbakra bíztuk, azokra, akiket a legmélységesebben és legkirívóbban érintettek az 1945. előtti társadalmi igazságtalanságok: a munkásokra, a parasztokra, a haladó forradalmi értelmiségre. Ezek legjobbjai az eltelt huszonhárom esztendő alatt, mint ahogy az országban általában a megyénkben is megmutatták, hogy „élni tudtak a szabadsággal”. Ezek a vezetők továbbra is jól és gondosan sáfárkodnak a dolgozó emberek legnagyobb és legcsodálatosabb produktumával : a tervezett és céltudatos munkával, s az ebből fakadó minden anyagi és szellemi javakkal. A céltudatos szervezés a párt helyes politikája következtében egyre nagyobb lendülettel, széles társadalmi rétegeket mozgósítva folyik hazánkban, a szocializmus teljes felépítéséért indított munka. Az építő munka kohójában mind erőteljesebben bontakozik ki népi nemzeti egységünk. Ennek az összefogásnak a munkásparaszt szövetség az alapja, sak így , s csak ezek alapján változott, változhatott meg az ország, benne a mi megyénk helyzete is. Csak a párt vezetésével, a néphatalom és az érte lüktető mindennapi munka alapján tudtuk és tudjuk megszüntetni országunk, s vele együtt megyénk minden régi elmaradottságát, káros betegségeit, a tudatlanságot. Az elmúlt években így is ezért épülhetett Szekszárdon mérőműszergyár, Tamásiban az Orion - üzem, s Dombóváron a kesztyűgyár és magtisztító vállalat. De ezért az a sok és jelentős rekonstrukció is régebbi ipari üzemeinkben. Megyénkben a nagymértékben megindult (de még korántsem elégséges!) lakásépítés is a munka társadalma, a szocializmus építőinek javát, életkörülményeit szolgálja. S máris szép jelenünkön túl mindinkább ezt fogja szolgálni egyre ígéretesebb jövőnk: az építendő atomerőművel Paks mellett éppúgy, mint a közeljövőben átadásra kerülő modern, kilencemeletes dombóvári kórházzal. Mindez népünk, rendszerünk erejét, életrevalóságát igazolja. Dokumentálja egyben az ország vezetésének azt a tudatos tevékenységét, mely hazánk tervszerű fejlődését, szabadságunk védelmének erősítését szolgálja. (Folytatás a 2. oldalon.) S C * .A/ Felszabadulási ünnepségek a fővárosban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa hazáink felszabadulásának 23. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a magyar’hősök emlékművénél. A koszorúzási ünnepségeken megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai. Kürtszó harsant, amikor Bosonczy Pál, az Elnöki Tanács elnöke Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter kíséretében a térre érkezett. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után megkezdődött a koszorúzás. Szovjet és magyar vezetők táviratváltása A felszabadulás évfordulója alkalmából L. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, N. Podgomnij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és A. Kosidgin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét és Fock Jenőt, a minisztertanácselnökét. „A testvéri Magyarország dicső ünnepén megelégedéssel állapítjuk meg, hogy pártijaink és népeink között a kapcsolatok, amelyek az őszinte barátságon és a sokoldalú együttműködésen alapulnak, állandóan fejlődnek és erősödnek" — írják a szovjet vezetőik. Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő táviratában hangsúlyozza: „Népünk e nagy ünnepén a tisztelet és megbecsülés őszinte érzésével fordulunk a Szovjetunió felé, nagyra értékelve önzetlen barátságát, pártjaink, kormányaink és népeink évről évre erősödő és fejlődő együttműködését.” Kállai Gyula beszéde Hazánk felszabadulásának 23. évfordulója alkalmából szerdán este a Magyar Rádióban és Televízióban Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az évforduló alkalmából eredményes munkájuk elismeréséül kitüntetéseket adományozott. A Munka Érdemrend aranyfokozatát 108-an, a Vörös Csillag Érdemrendet pedig nyolcan kapták meg. A Munka Érdemrend ezüstfokozatát 603-an, bronzfokozatát 380-an kapták. A fegyveres testületet 81 tagját kiváló szolgálatért érdemrenddel tüntette ki az Elnöki Tanács. A kitüntetettek egy csoportjának Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán délben, az Országház kupolamamokában adta át az érdemrendeket. A kitüntetettek között volt dr. Kurták Ernő, az iregszemcsei Délkelet-Dunántúli Kísérleti Intézet igazgatója, aki a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. Husek Rezső, a szekszárdi zeneiskola igazgatója a Munka Érdemrend ezüstfokozatát. Véghelyi Miklós, a zeneiskola tanára a Munka Érdemrend bronzfokozatát kapta. Kitüntetésüket a Művelődésügyi Minisztériumban vették át. Szerdán az Országház delegációs termében művészeket tüntettek ki a Magyar Népköztársaság kiváló, illetve érdemes művésze címmel. Az ünnepségen megjelent Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ilku Pál, művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja és Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Szerdán a Fészek-klubban művészeti díjaikat adtak át.