Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-03 / 78. szám
Föltámadás, 1945 A nagyhét elején már egészen közel szóltak az ágyúk a nyugat-dunántúli kis faluhoz. Öles léptekkel közeledett a front és ahogy csökkent a távolság, úgy növekedett a szívekben a félelem. A faluban felejtett fapuskás leventeszázad gyerekképű katonái civilben ténferegtek. Akadt néhány vakmerő, aki nekivágott a messzeségnek az ágyúk torkolattüze irányában. Hogy hány ért haza, arról nem szól a krónika. Parancsnokuk, a tanítóból lett tartalékos hadnagy családostól futotta be a fél országot, mígnem észrevette a fölforrósodott levegőben, hogy egyedül van, a parancsnokai megléptek. Új parancsok már régóta nem érkeztek. Esténként kiállt a falu egyetlen utcájából kiöblösödő főtérre és a felvillanó tüzekből, a közelítő robajlásokból számolgatta, hány nap még ez a cifra paradicsom. A fiai, szerették, mert nem hasonlított sem a leventeoktatókra, sem a többi tisztre. Házigazdájáról, a kocsmárosról pedig azt suttogták, hogy partizán. Ha nem az lenne, milyen titkos útjai vannak éjszakánként és kik azok az ismeretlenek, akik be-besurrannak az udvarába a kertek felől érkezve?!! Nagypéntekre már nemcsak az ágyúszó és a bombázások mennydörgései remegtették a házakat éjjelente, a zajokat fölnagyítva közvetítő csendben hallani lehetett a géppisztolykereplést és az osztrák hegyek komor vonulata hajnali pírban égett, mintha mögötte kigyulladt volna a világ. — Hadnagy úr, mi lesz magukkal? — Mi lenne Markó?! Lábhoz tett fapuskáinkkal megvédjük a falut, aztán ha ideérnek az oroszok, ünnepélyesen elégetjük itt a ház előtt ezeket a játszószereket. Húsvéti sonka úgy sincs, szalonna még akad. Szalonnát sütünk a tűzön. — Ne vicceljen, hadnagy úr, nem babra megy! Két napot nem adok és.^! — Nagyon jól tudom Markó, éppen azért maradunk. — És ha a visszavonuló fritzek idetévednek? A döglődő fenevad marása is halálos lehet! — A fritzekre is van gyógyszer, amíg van elég szalmakazal, csutaszár, üres krumpliverem. Aki a borit akarja menteni, annak nincs ideje a szökevények fölkutatására. Nem gondolja?! Markó rosszul játszott közönnyel vonta meg a vállát: — Hát akkor is azt ajánlom, hogy már maga sem a pincében aludjon ma éjjel. Próbálta, milyen alvás esik szalmakazalban? A hadnagy elnevette magát ij — Gondolom kényelmesebb, mint egy tömegsírban. És ez az, amit a fiúk régebb óta tudnak mint én. Nagyszombaton gyerhadtcsillogású napra ébredt a falu. A fiúkat megvadította a kibomló rügyek nyers illatával terhes levegő, a tavasz, a húsvét. Bóklászás közben fölfedeztek egy üres krumpli vermet, benne, két tucatnyi páncélöklöt és egy kincstári hordócska rumot. — Vitézek, ezt nekünk szánták! — Szólni kéne a hadnagy úrnak! — Nyavalyát! A zsákmány a mienk. — Úgy van, éljen! Hamarosan kiürült a hordó, a páncélöklökkel pedig olyan veszett durrogást csaptak, hogy a falubeliekben megfagyott a vér. — Istenverte szarosak, idecsalják a németeket! A fiúk végigjátszották a játékháborút. — Vesztüket érzik ezek a taknyosok, végig kéne őket pofozni. Hol az a makutyi tanító, a hadnagyuk?! ' Markó sötét arccal hallgatta az öreg harangozó morgolódását, aki naphosszat nála silbakolt, hol föl, hol meg lemászva a harangláb melletti megfigyelőtoronyból. Már azon volt, hogy előráncigálja a hadnagyot, hogy vessen véget a veszedelmes majálisnak, amikor három oldalkocsis motorkerékpáron SS-ek robogtak a főtérre, nyomukban öt üres teherautóval, néhány tábori csendőrrel. Megjelenésük nem sok jót ígért. A németek, negyedóra leforgása alatt összefogdosták a leventeszázadnak majd a felét. A tétovázókat géppisztolycső segítette. — Loss, loss! Gyerünk kutyák, föl a kocsikra! A többiekért is visszajövünk! Az ablakok mögött leskelődők megkövülten láthatták, hogy a jegyző és a borbély kézzel - lábbal magyarázkodva kapaszkodnak föl családostul a kocsik egyikére. — Nézd a marhákat, ezek még beveszik a csodafegyver meséjét, viszik az irhát!— Fogja már be a bagólesőt Miska bácsi! Ezek maguktól mennek, mert tudják, hogy eleget disznólkodtak. De a kölykök ... ezekért kár! Értük fájhat a szíve. Hosszú ideig nem mert moccanni senki a váratlan vendégek távozása után és a dermedtség utáni oldódás sem tartott sokáig, mert az alvég felől géppisztolyropogás, gránátok robbanása keveredett valami mélyebb dörgéssel. Arra robogtak el az autók... Szempillantás alatt bújt föld alá a falu és virrasztotta rettegve a húsvét első napját, mert fölötte elszabadult a pokol. Éjfél körül temetői csend telepedett a falura és az egy bolyba szorultak iszonyodva füleltek bele a lidérces éjszakába. — Ez jajgatás! — De nem egy emberé! — Krisztusom-Máriám, mintha százan lennének! A hátborzongató kórus a halálra sebzettek kétségbeesésével ott zengett hol fölerősödve, hol halkulón a falu alatti bekötőúton még hajnalban is, amikor a rejtekhelyek búvói tudták már, hogy befejeződött számukra a háború, itt vannak az oroszok. Ennél hosszabb éjszakát nem sok falu élt. A vakmerőbbek fölóvakodtak a házakba, előbb az öregek, aztán a férfiak, majd az asszonyok a gyerekekkel. A hadnagy is ott hagyta a szalmakazlat, arca, mint a holtaké, torkából artikulátlan hangok törtek elő, szeme eszelősen villogott. Markó ragadt a vállon: Jöjjön tanító úr! Igya ki ezt egy hajtásra, hátha jót tesz. Na ... még egyet és szedje össze magát. Kora reggel borzas és agyonhajszolt lovakon kozákok vágtáztak a főtérre, csupa elnyűtt, borostás férfi. Utánuk egy zsákmányolt dzsipp a parancsnokkal és tolmácsával, aki egy ugrással lent termett a kocsiról és nekiesett a harangláb kötelének. Úgy zúgatta a harangot, hogy elő csalta az első bátrakat. — Gyorsan emberek! Lovat, szekeret! Be kell szállítani a sebesülteket és... a halottakat. Mire megérkeztek az első parasztszekerek, szívszaggató terhükkel, mindenki tudta pontosan, hogy mi történt. A két országút közé ékelt falu már be volt kerítve, amikor a németek menekültükben összeszedték a leventéket. Alig hagyták azonban el a falu utolsó házát, velük szemben feltűntek két irányból is a szovjet tankok, mögöttük a gyalogsággal. Az SS-ek, ahelyett, hogy kitűzték volna a fehér zászlót, géppisztollyal, gránátokkal tüzet nyitottak a tankokra. A hadviselés törvényei a kegyetlennél is kegyetlenebbek néha. Tűzre tűz volt a válasz, és alig hatott vigaszként, hogy a nácik egy kivételével otthagyták a fogukat. Lassan összeverődtek búvóhelyeikről azok a fiúk, akiknek sikerült lemaradniuk a végzetes utazásról. Hadnagyukkal ott sorakoztak szobormereven a téren, ahol lázasan dolgoztak a felcserek, a kis bábelre emlékeztető zűrzavarban néhány előmerészkedő asszonnyal. Nem is annyira az eszükkel, mint a szívükkel értették ezek az asszonyok, hogy mit kell hozni, közreadni. Markó hosszadalmasan magyarázta a kapitánynak a fapuskás véderő történetét, az elmúlt napokat és a tegnap délutánt. A fáradtan, a megfogyatkozott csoportot nézve bólogatott, aztán maga mellé szólította a fiatal tolmácsot, aki egész teret betöltő hangon fordította a kapitány szavait: — Fiúk, számotokra vége a háborúnak, indulhattok haza! De ne felejtsétek el, hogyan pusztultak el a társaitok és jól véssétek az eszetekbe azt is, hogy Magyarországon most valami új kezdődik, ha úgy akarjátok! ■ Értették is, nem is. Ma már, meglett férfiakként tudják, hogy az akkor ígért út több annál, mint amennyit a hazafelé nyitott szabad út jelentett azon a húsvét reggelen ... LÁSZLÓ IBOLYA Több áru, több ötlet Figyelemre méltó megállapításokkal jelentkezett legutóbbi vizsgálatát követően a Bonyhádi Járási Népi Ellenőrzési bizottság. Örvendetes tényként regisztrálhatta, hogy a Bonyhádi ÁFÉSZ a legutóbbi kiárusítás alkalmával kilencszer annyi cikkfélét kínált eladásra, mint tavaly. A bőkezű árengedmény meghozta a remélt sikert: csupán elenyésző mennyiségű áru maradt eladatlanul. A bonyhádi a hőgyészi és a teveli ÁFÉSZ- nak — lám — érdemes volt egymillió forintot felhasználni kockázati alapjából. A népi ellenőrzés vizsgálata idején számos — nem kis részt merőben újszerű — javaslat hangzott el mind a kereskedelmi szakemberek, mind a vevők köréből. Sokan úgy vélik nem célszerű jó előre világgá kürtölni, mikor lesz a vásár, mert ilyenformán a vevők hetekkel előbb elmaradoztak a boltokból, s várnak a kedvezőbb alkalomra. Ehhez az észrevételhez kapcsolódik az a javaslat, amely szerint helyes lenne a kiárusítás időpontját nem a Belkereskedelmi Minisztériumnak, hanem a megyei tanácsi szervekkel egyetértésben a vállalatoknak meghatározniuk. Az óhaj méltányos: megszűnt a dotáció, a vállalat a magáéból gazdálkodik. Egészen újszerű javaslat a bonyhádi járásból: ne fix áras legyen a leértékelés, hanem ehelyett azt a maximumot állapítsa meg a vállalat, amennyit az eladó egy-egy ciik árából engedhet. Ebben az eladási formában alkudozhatna a vevő és eladó; —amit pedig a különbözeten megtakarítanak, kétféleképpen lehetne hasznosítani. Vagy nem várt nyereségként jelentkezne a vállalatnál, vagy más, kevésbé kelendő cikkek további leértékelését — és így eladását — tenné lehetővé. A dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezet birkásmajori üzemei Heben 20 millió forintos költséggel továbbfejlesztik, építik a sertésnevelő-hizlaló telepet. A képen készülőfélben az egyik 1040 férőhelyes hizlalda.