Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

S program tömöríti a nép, a nemzet minden alkotó erejét Kádár János betzéde Kőbányám . Mint jelentettük, Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Mi­nisztertanács elnökének társa­ságában kedden Kőbányára látogatott, ahol a MÁV Észa­ki Járműjavítójának moz­dony­szereldéj­ében rendezett választási nagygyűlésen be­szédet mondott A beszéd el­ső részét lapunk tegnapi szá­mában közöltük, az alábbi­akban befejező részét ismer­tetjük. Pártunk X. kongresszusa kijelölte az utat és a célt: elhatároztuk az állami élet és a szocialista demokrácia to­vábbfejlesztését. A kongres­­­szus megjelölte az új negye­dik ötéves terv végrehajtása érdekében szükséges tenni­valókat is: kijelölte a haté­konyabb gazdasági munka, a szocialista kultúra következe­tesebb kibontakoztatásának, a dolgozók életszínvonala rend­szeres emelésének feladatait. A X. kongresszus állást fog­lalt amellett, hogy­ a javakat és a terheket az eddigieknél igazságo­sabban osszuk meg, na­gyobb következetességgel érvényesítsük a szocialista bérezési elveket. Mindezt oly módon kell meg­oldanunk, hogy az együttes erővel, közösen megtermelt javakból azok részesüljenek nagyobb mértékben, akik meg­termelésükhöz nagyobb mér­tékben járultak hozzá, akik pedig nem vették ki részüket, J­e is részesülhessenek belőle.­­ Jó dolog és fontos elha­tározás volt, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a kongresszust követően ki­mondta: támogatja a X. párt­­kongresszus alapvető céljait, a szocialista társadalom teljes felépítésének programját. Azt is megállapíthatjuk, hogy a X. kongresszus céljait és a szocialista társadalom teljes felépítésének programját egész közvéleményünk,­­ egész né­pünk egyértelműen és egysé­gesen helyesli. Ez a program egyesíti dolgozó népünket: pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül tö­möríti a nép, a nemzet minden alkotó erejét. Ez a politika, ez a program egyben a munkásosztály törté­nelmi céljainak, a nép fel­­emelkedésének, az ország fel­virágoztatásának programja. Ez a mi választási progra­munk! — A párt, a Hazafias Nép­front a választás napján sza­vazatokat kér népünktől. De kérjük népünktől, dolgozóink­tól a politikánk melletti min­dennapi kiállást, az odaadó, áldozatkész munkát is Min­dennapi beszélgetések során — üzemekben, gyárakban, fal­vakban, művelődési intézmé­nyekben, iskolákban egyaránt — gyakran sürgetik a gyor­sabb előrehaladást. Szóba ke­rülnek bizonyos hibák, rekla­málják, hogy ezt vagy azt a hibát miért nem javítjuk már ki. Akik így vélekednek, dön­tően a vezetéstől várják az in­tézkedést, az ellenőrzést. A magam részéről ezt jogosnak is tartom. A kongresszus is világosan kifejezésre juttatta, hogy a párt és az állam ve­zető szerveinek hatékonyab­ban kell biztosítaniuk és gya­­korolniuk az irányítást és az ellenőrzést — éppen annak ér­dekében, hogy a helyes el­vekben, a helyes központi rendelkezésekben megfogal­mazott elképzelések a helyi gyakorlatban is megvalósulja­nak. — Felhasználom azonban az alkalmat arra, hogy meg­mondjam: a gyorsabb előre­haladásnak nemcsak ez a tit­ka. Természetesen feltétlenül szükséges a jó politika, a jó vezetés, a jó kormányzati, ta­nácsi irányító munka. Ez el­engedhetetlen, de nem ele­gendő. Nincs olyan minden­ható vezető testület, vezetői fórum, amely képes volna egy egész ország teljes életét át­fogni. Képes viszont rá maga a nép. És aki egoizmussal álomszuszéksággal, vagy más, közérdeket sértő magatartás­sal találkozik, álljon ki, emelje fel szavát és cselekedjen. Apelláljon a közvéleményre, mert a becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek a jó ügyet támogatják. Erre sokan azt mondhatják, hogy „jó, jó, de kockázatos... beszélni ezüst, hallgatni arany.. Persze, van ilyen közmondás is. És vannak ma is némi kis „oldalfúrások”. Előfordul az is, hogy megköszönik a bírá­latot, de utána megnézik, hogyan lehetne a bírálóval „elbánni”. Most is érhetik kellemetlenségek a bírálót, de olyan nagy baj már nem ér­heti, mint teszem azt, húsz évvel ezelőtt — Kedves elvtársaim! A szo­­cializmus olyan eszme, hogy amikor már teljesen megvaló­sult akkor nagy békesség lesz. Olyan békesség és csönd, hogy magunk is csodálkozni fogunk azon, hogy hová lett a zaj. De amíg nem valósul meg telje­sen, addig harcolni kell. — Szerencsére annak idején az orosz proletariátus kiter­melt olyan embereket, mint Lenin és harcostársai, akik nem ijedtek meg a gigászi cári hatalomtól sem. A mi elő­deink sem ijedtek meg 1918— 1919-ben, sőt a Horthy-kor­­szakban sem és harcoltak ke­ményen. Most is bátran kell harcolni, elvtársaim. A köz­pontban és helyileg is. És ha ez így lesz, akkor gyorsabban fogunk előrehaladni és a vis­­­szásságok hamarabb megszűn­nek. — A feladatok nagyok. Ami­kor az ötéves terv alapszámait leírjuk, a toll könnyen fog, könnyűszerrel leír mindenféle elképzelést, de azokat meg­valósítani már nem olyan egy­szerű. Célunk az, hogy a legközelebbi öt évben a nemzeti jövedelmet 32, az ipari termelést 31, a me­zőgazdasági termelést 16, a reáljövedelmet 26 szá­zalékkal emeljük, s hogy 406 000 új lakást építsünk — ennyit még soha nem épí­tettek öt év alatt Magyar­­országon. Mindezek — és sok más, nagy célunk — elérésé­hez és megoldásához alapo­san neki kell gyürkőznünk; nagy és nehéz feladataink megvalósításához össze kell szedni minden erőn­ket. Terveink teljesítéséhez az is szükséges, hogy következete­sek legyünk politikánkban, s az eddiginél is jobban fogjunk össze a feladatok megoldására. A Központi Bizottság első titkárának szavait a nagygyű­lés részvevői hosszan tartó tapssal fogadták, majd a gyár KISZ-fiataljainak küldöttsége ajándékokkal kedveskedett Kádár Jánosnak. P AMORAma A szovjet kormány meghívá­sára, április 15-16- 20-ig Moszk­vában tartózkodott Mahmud Blad, az Egyesült Arab Köz­társaság miniszterelnök-helyet­tese és külügyminisztere. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta Riadót A meg­beszélés során érintették a mindkét országot kölcsönösen érdeklő kérdések széles körét és elsősorban az Izraeli Impe­rialista agresszió következmé­nyei felszámolásának kérdé­sét.­ A kambodzsai nemzetgyűlés és az államtanács szerdai ülé­sén Lon Nol tábornokot a hét­főn lemondott kormány mi­niszterelnökét mars­allá nevez­ték ki. A határozat egyben „nemzeti hőssé” nyilvánítja a kambodzsai puccsista rezsim vezetőjét. A határozat szövege nem tesz említést Lon Nol lemon­dásáról. Intam tábornok, a nemzetgyűlés elnöke az AFP francia hírügynökség tudósító­jának az ülés után kifejtette, hogy a parlament nem kíván­ja elfogadni Lón Nol lemon­dását. I« Björn Olof Alholm, Finn­ország moszkvai nagykövete szerdán ebédet adott Ah­ti Kar­jalainen finn miniszter­elnök tiszteletére. Az ebéden részt vett Alekszej Koszigin miniszterelnök és más szovjet vezetők.• Az amerikai—kínai ping­­pongkapcsolatok alakulásának legmagasabb szintű megvita­tására került sor szerdán dél­előtt a washingtoni Fehér Házban, Nixon elnök és Steen­­hoven, az amerikai asztalite­nisz szövetség elnöke között. A Fehér Ház átengedte a ki­váltságot az asztalitenisz szö­vetség elnökének, hogy ő je­­lentse be az amerikai köz­­véleménynek, a kínai ping­pongcsapat elfogadta a meg­hívást, hogy később megálla­pítandó időpontban viszontlá­­togatást tegyen az USA-ban. • Az SZKP XXIV. kongres­szusának határozatairól és a Német Demokratikus Köztár­saságban állomásozó szovjet csapatok kommunistáinak fel­adatairól beszélt Grecsko mar­sall, szovjet honvédelmi mi­niszter, a Berlin melletti Wins­­dorfban állomásozó szovjet egység pártaktívagyűlésén. • Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában képviselt tökös országok többsége ismét állást foglalt a bizottság munkájá­ban való NDK-részvétel ellen és ezzel azt is megakadályoz­ta, hogy az NDK meghívót kapjon a most folyó 26. ülés­szakon való részvételre. A napirendi pont megvitatá­sa alkalmával a szocialista or­szágok képviselői — közöttük Szita János, a magyar kül­döttség vezetője — rámutat­tak arra, hogy az NDK-nak mind Európában betöltött gaz­dasági szerepét, mind békés külpolitikáját tekintve helyet kell kapnia az európai gazda­sági bizottságban. * Az Ír Köztársaság kormá­­nya sajnálkozását fejezte ki Nagy-Britannia kormányánál azzal kapcsolatban, hogy a betiltott ír köztársasági had­sereg kedden felrobbantotta Baltimore-nál az angol hadi­ tengerészet agy­kutatónaszád­ját. Az ír Köztársaság kor­­mánya egyúttal kártérítést ajánlott fel. Leonyid Brezsnyev beszéde a BKP X. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) amerikai imperialista agres­­­szió, amely ma még súlyos szenvedéseket okoz a térség népeinek, végső soron elkerül­hetetlen kudarcra van ítélve. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára jelentős helyet szentelt az SZKP nemrég megtartott XXIV. kongresszusának, s tör­­ténelmi jelentőségűnek nevez-A magyar kommunisták, dolgozó népünk nagy figye­lemmel kíséri a testvéri bolgár nép életét, munkáját, eredmé­nyeit. Küldöttségünk nagyra értékeli és üdvözli központi bizottságuk Todor Zsivkov elvtárs által elmondott beszá­molóját az előző kongresszus óta elért fejlődésről, a népük előtt álló nagyszerű távlatok­ról. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy a Bolgár Népköz­­társaság alig több, mint ne­gyedszázad alatt hatalmas, forradalmi változáson ment át és korszerű iparral, fejlett mezőgazdasággal rendelkező szocialista állammá vált, ahol a hatalom a népé és a nép érdekében történik minden. A gggdítSáfit építő BUlQÍSd A­dal­te azt. Gierek síkraszállt a szo­cialista országokkal, s minde­nekelőtt a Szovjetunióval való barátság és együttműködés fejlesztése mellett. Európai problémákról szólva a LEMP első titkára arra mutatott rá, hogy a szocialista országok ed­digi békeoffenzívája már eny­hülést hozott, s megteremtette a feltételeket az európai biz­tonsági értekezlet összehívá­sához. gozók jólétét szolgálja, köz­kinccsé vált a kultúra és szá­mottevően fejlődött a tudo­mány. Szívből kívánjuk, hogy a testvéri bolgár nép eddigi nagyszerű eredményeire tá­maszkodva érjen el újabb si­kereket az új ötéves terv tel­jesítésével; a párt program­jának megvalósításával mi­előbb érje el a történelmi cél­ját, a szocialista társadalom teljes felépítését Kádár elvtárs ezután így folytatta: — Pártunk a közel­múltban tartotta meg esedé­kes X. kongresszusát, amelyen felmérte a megtett utat. A kongresszus jelentős eredm­­­­­­nyekről adott számot, ugyan Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar pártküldöttség vezető­je lépett ezután a kongresszusi emelvényre. A küldöttek hos­­­szan tartó tapssal, „örök ba­rátság” kiáltással, fogadták az MSZMP első titkárát, aki üd­vözlő beszédében a következő­ket mondotta: akkor még meglevő nem ke­vés gondról is szólt, s nagy feladatokat állított dolgozó né­pünk elé. Az eredmények for­­rása pártunknak az a törek­vése, hogy a marxizmus—le­­ninizmus nemzetközi érvényű tanításait következetesen és alkotó módon alkalmazza ha­zánk viszonyaira. Ennek kö­szönhető, hogy a szocializmus alapvető kérdéseiben a párt és a nép, a kommunisták és a pártonkívüliek között egység van, hogy a néptömegek kö­vetik a pártot A magyar kommunisták, a m­agyar nép munkájához nagy­­­ erőt ad, hogy pártunk a ■ imarxizmus—lenini anus, a j^est­letár internacionalizmus elve­ alapján, a kommunista és munkáspártokkal szoros össze­fogásra törekedve dolgozik. Erősít bennünket, hogy orszá­gunk a Varsói Szerződés tag­állama, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának szerveze­téhez, a szocialista országok közösségéhez tartozik. Különö­sen nagy jelen­tőségű számunk­ra, hogy a Szovjetunióval és kommunista pártjával, azzal az országgal és párttal va­gyunk szoros szövetségben, egységben és megbonthatatlan barátságban, amely létrejötte óta a szocializmus, a haladás élenjáró osztaga és ma is az. A történelmi tapasztalat, a jelen valóság egyaránt mu­tatja. a proletár internaciona­lizmus eszméje, az összefogás és az egység, a szocialista vi­lágrendszernek, a nemzetközi munkásosztálynak, a világ kommunista és munkáspártjai­nak leghatalmasabb fegyvere. A kommunista és munkás­pártok, a szocialista országok nagy többségének sok évi áll­hatatos erőfeszítése, az 1969- es moszkvai tanácskozás ered­ményeként az utóbbi időben egységünk erősödött. A nem­zetközi munkásmozgalom, a haladás erőinek összefogása, küzdelme, a szabadságszerető népek harca keresztülhúzza az imperialisták minden számítá­sát — folytatta Kádár elvtárs, majd végezetül hangsúlyozta: a magyar kommunisták, a ma­gyar dolgozók sok sikert kí­vánnak a Bolgár Kommunista Pártnak, a testvéri bolgár nép­nek országépítő, szocialista munkájában. Az összefogás és az egység a világ kommunista és munkáspártjainak leghatalmasabb fegyvere 'v

Next