Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
r Ki gondolná, hogy volt olyan idő Tolna megyében (sznton másfelé is az országban), amikor a gazdálkodó falusiaknak kötelezővé tették a vadászatot! Az Eszterházy-levéltár okirataiban, a Rákóczi-szabadságharc után néhány évvel mutatkozik e „boldog korszak, jelentkezik e furcsa rendelkezés, megújított urbáriumokban, vagyis úrbéri szerződésekben, s nem egy szállólevélben, ahogy akkor a települőkkel kötött szerződést, alapítólevelet nevezték. Ez a vadászatot kedvelő emberek szemében boldog idő, a mi vidékünkön 1730-ig tartott. Az itt élő gyér számú lakosság azelőtt is tartott fegyvert, főleg, a kuruc háborúk korában, katonaként, vagy szülőföldjét, otthonát védve a rác, német és egyéb martalócokkal szemben, s közben bizonyosan vadászgatott is. De más volt ez háborús években, mikor a fölégetett hajlékából kiűzött gazda, vagy a bujdosó vitéz élete, családja védelmében hordta fegyverét, s más békeidőben, mikor a fegyverviselés leginkább csak kedvtelés lett. Vad volt bőven, s az erdő több is, mint kellett volna, irtani kellett, hogy elég szántó, és szőlőföld jusson a betelepülőknek. S mint mondtam, még elő is írták, kötelezővé tették a vadászatot a szerződésekben. Ez a rendelkezés először az ozoraiak megújított urbáriumában jelentkezik, kik a tamásiakkal és a pincehelyiekkel együtt zömmel még a Rákóczi-szabadságharc előtt, az 1690-es években s az 1700-as évek első három esztendejében települtek. íme egy részlet az ozorai urbáriumból: Számunkra Kedveskedés Képpen Kétszer Esztendőben Vadászni és az Vadakat az több ott való Embereinken együtt nékünk megh hozni... Az Alsó Lendvai Várunkban, Szent György havának ötödik napján, Ezer hétszáz tizen Negyedik Esztendőben. Groff Eszterhás Joseph ■ Egy évvel később a regölyiek szállólevelében is szerepel ez a kötelező vadászat, vagyis, a vadakból járandó ajándék: Egy pár Eöregh vaddal s három pár Eőtel s ednyhány pár Császár Madárral tartozni foghnak kedveskedny... Datiem Posony Die 12 Mentis Marty Domini 1715. Gróff Eszterhás Joseph Öt év múlva a szakályiak szállólevelében is jelentkezik e feltétel: Azonban (tartoznak) egy pár öregh Vaddal, Két pár Eőzzel, annyi pár nyullal, s Valamelly pár Császár Madarakkal kedveskedni.. .■ Vienna die 24 Mensis January Anno 1720. Groff Estoras Joseff 1724-ben újra megújítják a pincehelyiek és tamásiak urbáriumát s itt is mindkét helyen jelentkezik a vadjárandóság, mint régi jogszokás az uradalomban. Eleitül fogvást Esztendőnként az Méltóságos Vrasságh Számára Praestálni (szolgáltatni) szokott Vadaknak is amint az Urbáriumnak Directiója (irányzata, előírása) is magában foglallya, a Méltósághos Urassághnak, vagy in natura (természetben) föl Szolgáltatni, vagy penigh kész Pénzül bonificálni (kárpótolni) tartóz ni fognak... Pozsony, die 6. Decembris Anno 1724. Gróf Erdődy György Eszterházy József még 1721- ben meghalt, s fia Pál Antal kiskorú lévén, a rokon Erdődy György mint gyám szerepel az urbárium aláírójaként. Az ozoraiak urbáriumát is megújítják 1724-ben s ott is előírják. Eleitül fogvást az Méltósághos Urasságh számára Exstálni (előállítani) Szokott Vadakat is. e. Gróf Erdődy György Nem árt kitérnünk néhány nyelvi furcsaságra. Abban a korban majdnem általánosan az í-ző nyelvjárásban beszélnek, ha nem is mindenhol, de rá-rátéved tollúk a régi í-zésre, Eszterházynál is ezt látjuk. Az i-betűt néhol ipszilonnal helyettesíti, ez is régi írásmód hagyatéka. Az öreg Vad elnevezés alatt valószínűleg a vaddisznót értik, ugyanis más korabeli írásokban öreg Erdeinek írják. A fentiekből azt érthetjük, hogy elődeink erdőhasználat fejében szolgáltatták a vadjárandóságot. Számukra eddig szabad volt az erdő, vagyis akkori nyelven: az erdőt szabadon élték. Ilyennemű tilalom nem található az eddigi okiratokban, mely akár a vadászattól, akár a faizástól eltiltaná őket. Aztán ahogy szaporodott a lakosság, az uradalom sorban megvonta a régi kedvezményeket, lévén elég munkaerő, nem szorult rá, hogy kedveznie kelljen jobbágyainak, így az erdő használatáról is mást határozott. 1730. május 22-én Szekszárdon, egy „generális”, vagyis egyetemes megyegyűlésen hangzik el a szigorú tilalmazás, melyet Pruleszky István szolgabíró terjeszt elő Eszterházy József özvegye nevében; a nagyméltóságú hercegnő, Mária Octavia, aki Gilvichben született..., az összes és külön-külön minden egyes, bármilyen állású, rangú, tisztségű, méltóságú és kiváltságú legyen is az illető, mint szomszédjának és birtokosnak, és az egyébként bárhol lakó és tanyázó embereknek tilalmazza bármilyen vadadnak, nevezetesen a vaddisznóknak, szarvasoknak, őzeknek, nyulaknak és bármilyen más állatoknak az elejtésétől, vagy akármilyen más formában való elpusztításától, azonkívül bármilyen fajtájú madaraknak akármi módon való megsemmisítésétől — a Kapos és a Koppán nevű folyók melletti erdőkben, úgy a keleti, mint a nyugati oldal felől, hosszában pedig a Maysa nevű praedium határától számítva, következéskép pedig a Regölli a Bíród nevű praediumig, ugyancsak ezt a területet is bezárólag véve, amelyek ezen híres Tolna megyének a határain belül feküsznek ... 1730. máj. 22-én Szekszárdon, a hírneves Tolna megyének egyetemes gyűlésén hangzott el e tilalmazás, senki se mondván ellent... 1731-ben a tamásiak instanciát, folyamodványt küldenek Erdődy grófnak, szolgáltatásaik pénzben való megváltása ügyében s hogy az általuk felajánlott 800 forintot két részletben fizethessék. Ez elég nagy összeg, a mai 130—150 ezer forinttal egyenlő pénzérték volt Kérelmükre 1736 januárjában érkezik válasz, Eszterházy Pál Antal herceg ír nekik, hogy megegyezik velük 1200 forintban, azonban az erdőbe csak évenkint egyszer, a tisztje által kijelölt napon tehetik be a lábuk, mikor az uradalmi erdésztől pénzért fát vehetnek, ,,s az Vadászatot a ki edgyéb aránt is tilalmazva vagyon, ez által is, úgy a madarászatot is tilalmazzuk, és az Uraságh részére fönt tartjuk." 1743-ban a regölyiek küldenek instanciát a vármegyének, panaszkodnak a kapzsi és hatalmaskodó uradalmi tisztekre, kik a szerződésben előírt szabályokat már régen túllépték, s itt többek között az erdőről is szó van. Az öly fának vápását és hordását Sem tartja Concractusunk, mégis most negyven öllyet vetettek reánk Tiszt Uraink. j Erdeik Kukoriczánkban annyi kárt tesznek, hogy némely Szegény Embereknek fele sem fordul reájok, holott a Kukoricza Kilenczed Süllős, nemeikor a Kilenczedgyét is alig tudják a Szegény Emberek meghadnyi, nem szabad pedig (a vadat) Sem meg lányi, Sem megh ölnyi, csak Szenvednünk köll... Az Erdőt Kis Asszony napjaiban midőn a mák az fáján volt, elt tiltotta a marháinktól tiszttartó urunk, a Szántó ökreinknek sem volt szabad, hanem azt mondotta hogy vigyünk szénát nekiék és úgy Szántósunk. .. A túlzottan szigorú tilalmakra s az embertelen kizsákmányolásra a falu végül úgy válaszol, hogy megpróbálja kijátszani az uradalmat, sőt néha még nyíltabb, bátrabb lépésektől sem riad vissza, például uradalmi alkalmazottak bosszantásától. 1771. október 12-én Illés Mátyás ozorai tiszttartó vádlevelet intéz Nemes János regölyi plébános ellen, hogy az iskolamesterrel és kocsisával együtt állandóan vadászik a hercegi tilalmas erdőkben, bosszantja a hercegi vadászt, s a regölyi orvvadászok fegyvereit is ő rejtegeti. A jó vadász és bátor plébános ellen hosszú vizsgálat indul, még 1786-ban is foglalkoznak ügyével, a megye alispánja véleményt kér róla Sopron megye alispánjától, ki azt írja, hogy Nemes János valóban Sopron megyében született, atyja Nemes Ignác nemesi származású volt, ki a „közbenlépés” közben előnyt. Aztán többé nincs szó az ügyről, talán elszedték a ví*űászgató regölyiek fegyvereit, vagy azok titokban tovább vadásztak. A regölyi plébánia történetében még annyit jegyeznek föl Nemes János plébánosról, hogy „1791. november 23-án a pellérdi plébániára neveztetett ki, mely plébániát azonban betegsége miatt már el nem foglalhatván, holtteste a pellérdi plébánosi címmel együtt regölyi földbe került, 1792. február 26-án, 62 éves korában.” Hegedűs László : Régi vadászatok t KÁLDI JÁNOS: MAGYAR NÉPDAL Csillag száll a nyírfalombra, nem mehetek, bárki mondja, ha szél ordít, ha harang szól, nem mehetek önmagamból. A szívemben fehér felleg, halott anyám énekelget, álomi, hang csipke-lenge, régmúlt partok nefelejcse. Gőzölög a vizes árok, faggyúgyertya, zengek, állok, sötét az út, csupa titok, ahogy tudok, világítok. Ha majd egyszer erre jártok, láthattok sok vadvirágot: virítanak múlhatatlan, mindegyik az én fájdalmam. MISZLAI GYÖRGY ŐSZI MERENGÉS Mediterrán tájat játszik az ősz, opalizál a dombok hajlata. A platánokról sárga lomb esőz, és szórja gombját a gesztenyefa. Szeplőtelenül tiszta kék az ég, s merengve ül a táj fölött a csönd. És bár a nap még nyár füzében ég: fű, fa, virág már hervadást köszönt... Igen, elmúlunk ... Ránk tör majd a tél, s fehér havával hidegen takar. De a föld alól új élet zenél: csírát melenget a halott avar, Magyar irodalmi szalonok Az irodalmi szalonok divatja bécsi közvetítéssel került Magyrországra. Ha a keszthelyi Helikon ünnepségeket még nem is tekinthetjük vérbeli irodalmi szalon-életnek, a kezdetet jelentették. Pest azonban nem volt Párizs: fővárosunk a XIX. század elején inkább egy nagy sváb faluhoz hasonlított. Mégis ekkor már kezdett kialakulni a mai belváros, akadt már egy-két mutatósabb főúri palota is, és az írók is mozgolódni kezdtek. 1810-ből már két irodalmi szalonról is tudunk; az egyiknek Vitkovits Mihály pesti ügyvéd háza adott otthont, a másiknak Podmaniczky Annáé. Vitkovits Mihály, a görögkeleti esperes fia már diákkorában nagy tisztelője volt Kazinczynak és később Szemere Pál közvetítésével személyesen is megismerkedett vele. Ez adta az ötletet Vitkovitsnak, hogy Kazinczyt és a többi magyar írót meghívja magához. Szemere Pállal és Horváth Istvánnal megalakította a „Kazinczy-triászt", s ez teremtette meg az első magyar irodalmi szalont. Folyóiratalapítási kísérletük (Amalthea) nem sikerült ugyan, de csakhamar Ferenczy János, a geográfus is csatlakozott hozzájuk, és 1811-től majdnem naponta összegyűltek Vitkovitsnál. 1812-től, amikor Vitkovits a Kereszt utca (mai Szerb utca) 30. számú házba költözött, az évi 20 000 forint jövedelemmel rendelkező ügyvéd szalonja egyre több írót, tudóst fogadott; gyakran megfordult a vendégszerető házban Virág Benedek, Döbrentei Gábor, Jankovics Miklós, Fáy András, Helmeczy Mihály, a nyelvújító, és még sokan mások. De nem egyszer vendége volt a Vitkovits-háznak Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc is. Kazinczy, ha Pesten járt, sosem kerülte el a vendégszerető házat. Vitkovits a rászoruló írókat anyagilag is támogatta; a kisebb-nagyobb pénzösszegeket Horváth István lopva csempészte be hozzájuk. A házigazda bájos, szellemes felesége tartotta össze a társaságot, s nem volt olyan irodalmi probléma, a Verseghy és Kazinczy közötti nyelvújítási vitától Berzsenyi költeményeinek kiadásáig, ami ne került volna terítékre. Kölcsey, Helmeczy olvasták fel legújabb írásaikat, de ha kellett, egy-egy munka megjelenése érdekében még a cenzornál is közbenjártak. Kisfaludy Károly itt találkozott Kazinczyval, de az is Kisfaludy volt, aki az összejövetelek kedélyességének véget vetett. A régi és az új irodalom összecsaptak. Néha, Mihály-napkor, még egybegyűltek ugyan, de csakhamar ez is megszűnt.* Kisfaludy Károly, s az Auróra kör tagjai Bártfay László lakásán találtak második otthonra. 1820 táján Bártfay László körül alakult ki a második magyar irodalmi szalon. Az új magyar irodalom képviselői találkoztak itt a Vitkovits-ház íróival, akik a régi irodalom hívei voltak. A régiek közül Kultsár Mihály, Fáy András, Kölcsey Ferenc is csatlakozott az Auróra-körhöz, Kazinczy vezéri szerepét Kisfaludy Károly vette át, s a Hébe, az Auróra riválisa egyre jobban lemaradt a versenyben. Toldy ezt írta Bártfayról: „Kevés férfiút ismertem, aki nála több általános műveltséggel bírt volna, alaposabb ismeretekkel a szépirodalomban, a történelemben, a jogban, emellett oly józan, biztos ítélettel, szemmel és ízléssel." Bártfay felesége is minden szépért, jóért hevült, így lakásuk a Károlyi-palotában gyakran lett népes írói összejövetelek színhelye. Vörösmarty, Szemere, Kölcsey, Kisfaludy, Bajza, Szontagh, Wesselényi Miklós fordultak meg itt gyakran: a költők itt olvasták fel legújabb alkotásaikat, itt foglalkoztak először az írói tulajdonjog kérdésével is. A szalon életét a vetélytársak gyakori összecsapása sem tudta megzavarni, s működésének csak a szabadságharcot követő terror-légkör vetett véget. * A pesti társasélet 1830 körül élénkült meg. Egyre több főúri család költözött ide, vagy tartott fenn itt is házat. A főúri szalonokban azonban a magyar érzés idegen volt; Mocsáry Lajos le is szedte a keresztvizet emiatt a magyar arisztokráciáról. Vörösmarty „Úri hölgyhöz” című költeménye is erre céloz. Fáy András Kalap utcai háza azonban magyaros szeretettel adott otthont az íróknak. Gyakori vendégei voltak Széchenyi István mellett Kossuth, Wesselényi, Czuczor, Deák Ferenc, Vörösmarty, Bajza, Ferenczy István szobrász, s a pesti egyetem neves orvosprofesszorai. A hangulat patriarchális és fesztelen volt; a vendégek a napi politika eseményei mellett elsősorban irodalmi kérdésekről vitatkoztak. Schodelné gyakran énekelt, Egressy gyakran szavalt, Fáy Gusztáv pedig zongorajátékával gyönyörködtette a közönséget. A vendégek megfordultak a házigazda ferencvárosi kertjében és fóti szőlőjében is, ahol Vörösmarty Bordála született. Ez az irodalmi szalon is a szabadságharc bukása után oszlott fel.* Az elnyomatás évei alatt, amikor az államvédelmi szervek jóvoltából még a falnak is füle volt, a társasélet összezsugorodott. Az irodalmi szalonok felett egyébként is eljárt az idő, s szerepüket utóbb az irodalmi társaságok (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság stb.) vették át, a kötetlenebb találkozásoknak pedig az irodalmi kávéházak adtak helyet. Irodalmi szalonjaink azonban így is bevonultak a kultúrhistóriába. GALAMBOS FERENC