Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-02 / 152. szám
1V King asszony meggyilkolása Marcus Wayne Rhenault 23 éves, , vallási tébolyban szenvedő néger fiatalember meggyilkolta vasárnap Atlantában Alberta King asszonyt, a néhai Martin Luther King polgárjogi vezető édesanyját. A polgárjogi mozgalom három kiemelkedő képviselője meg van győződve arról, hogy a gyilkos merénylet mögött összeesküvés húzódik. Az atlantai rendőrség egész napos védőőrizet alá helyezte a King-család otthonát. Az atlantai baptista templomban — ennek lelkésze az idősebb King— a gyülekezet éppen a miatyánkot kezdte énekelni, és King asszony ült az orgonánál, amikor a gyilkos felugrott, mindkétt kezével. pisztolyt rántott től ék, télen káromkodás közepette tüzet nyitott. King asszony volt hozzá a legközelebb, és már az első golyótól halálos sebet kapott. Rajta kívül belehalt sérüléseibe egy segédlelkész, egy asszonyt pedig egyelőre kórházban kezelnek. A lövöldözés hallatára a hívők rémülten buktak a padok alá, majd amikor a gyilkos pisztolyaiból kifogytak a töltények és a kijárat felé menekült, elfogták. A rendőri őrizet alatt tartott merénylő olyasmiket mondott, hogy „istentől kapott párancsőt” az idősebb Martin Luther King lelkész és más személyek meggyilkolására. Kingnek, aki csak a merénylet után érkezett a templomba, letartóztatása után a gyilkos annyit, mondott, hogy minden keresztényt ellenségének tart, mert „hamis bálványt imádnak”. Khenauit, az ohiói állami egyetem pedagógia szakos hallgatója. Szomszédai vallomása szerint gyakran állt ki szobája ablakába és hangszórón prédikált a járókelőknek. A rendőrségi házkutatás során megtalálták azt a 10 névből álló jegyzéket, akiket meg akart gyilkolni, a listán szerepelnek: Ralph Abernathy, Jesse Jackson és Hosea Williams néger lelkészek, a polgárjogi mozgalom ismert személyiségei. Mindhárman kijelentették, hogy véleményük szerint összeesküvésről van szó. Az atlantai rendőrség szóvivője szerint eddig nem bukkantak összeesküvés nyomaira. Diplomáciai kapcsolat a Magyar Népköztársaság és a Portugál Köztársaság között A Magyar Népköztársaság kormánya és a Portugál Köztársaság ideiglenes kormánya — attól az óhajtól vezérelve, hogy fejlesszék a két ország kapcsolatait és elősegítsék a nemzetközi együttműködés ügyét — elhatározták, hogy országaik között a mai nappal nagykövetségi szinten diplomáciai kapcsolatot létesítenek. A közeljövőben mindkét fél kinevezi nagykövetét. (MTI). BEJRÚT Az arab kül- és hadügyminiszterek hétfőre tervezett, majd szerdára halasztott kairói tanácskozásának napirendjén elsősorban két beszámoló szerepel majd — írja az Al Ahram című félhivatalos egyiptomi lap. Az első: Szolh libanoni miniszterelnök helyzetelemzése a dél-libanoni területek ellen intézett izraeli támadásokról és a várható kilátásokról. A második: a Palesztin Felszabadítási Szervezet részletes beszámolója, amely az izraeli támadások és a kommandók Izrael területéről kiinduló akciói közötti kapcsolattal foglalkozik. SZÓFIA Todor Zsivkov, a bolgár államtanács elnöke hétfőn megbeszélést folytatott a Bolgár Népköztársaságban tartózkodó Anvar Szadat egyiptomi köztársasági elnökkel. TEHERÁN ■Az Egyesült Államok és Irán tíz évre szóló megállapodást írt alá, amelynek keretében Washington atomerőművek működtetéséhez szükséges dúsított uránnal látja el Teheránt. A radioaktív üzemanyag segítségével Irán 2400 megawatt elektromos energiát lesz képes előállítani. GENF Az NSZK hétfőn felvételét kérte az ENSZ leszerelési bizottságába, amely Genfben ülésezik, és amelyben jelenleg 25 ország képviselteti magát. A felvételi kérelmet Axel Herbst nagykövet nyújtotta át a bizottság két társelnökének, a szovjet Roscsinnak és az amerikai Martinnak. SZEGED Nagy zivatarokkal, záporokkal szombaton és vasárnap a keleti országrészben általában 40 milliméter, néhol pedig 100 millimétert is megközelítő csapadék hullott. A hirtelen lezúdult eső több városban belvízi elöntést okozott, így Makón, Hódmezővásárhelyen és Szegeden a városi tanács elrendelte a harmadfokú helyi vízkárelhárítási készültséget. A legtöbb csapadék Makó körzetébe hullott, s jól Honvéd-telepi városrészben az összegyűlt esővíz átmenetileg több száz házat veszélyeztetett, így a régi gyenge falazatú magánházakból hétfőn délig 18 családot költöztettek ki. Phnom Penh A hazafiak sikerei Hírügynökségi jelentések a vasárnapi és hétfő hajnali kambodzsai harcokról beszámolva a khmer szabadságharcosok sikereiről adnak hírt A Lon Nol-rezsim alakulatai a felszabadító erők erős ellenállásába ütköztek, amikor megkísérelték az előrenyomulást az 5. számú főútvonalon. Long Vek közelében a szabadságharcosok heves ágyútűz alá vették a Phnom Penh-i rezsim alakulatait. A múlt hét vége óta szilárdan tartják állásaikat a khmer szabadságharcosok a Kompong Lung—Dudong térségében. Tüzérségük megakadályozta a kambodzsai fővárostól mintegy 40 kilométerrel északra fekvő tartományi székhely, Oudong irányába Long Vek felől előrenyomulni próbálkozó kormánycsapatokat. A Phnom Penh-től mintegy 230 kilométerrel délnyugatra fekvő Kompong Som tengeri kikötő közvetlen közeléből a felszabadító erők aknatűz alá vették a város repülőterét. 12000 munkás az Eufrátesz-gát építkezésén Az MSZMP küldöttsége Szíriában Bócz Sándor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Pallai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével Szíriában tartózkodik, hétfőn délelőtt folytatta a szombaton megkezdett hivatalos tárgyalásokat a Szíriai Baathpárt küldöttségével. A szíriai delegáció élén Jasszar Aszkari, a Baath-párt vezetőségének tagja, a nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője áll. A megbeszéléseken részt vett Seres János, hazánk damaszkuszi nagykövete is. Vasárnap a magyar pártküldöttség egynapos vidéki körútja keretében látogatást tett a történelmi műemlékeiről ismert Pálmyrában, majd a szovjet segítséggel épülő Eufrátesz-gáthoz utazott, hogy megismerkedjék a haladó Szíriai rendszer legkiemelkedőbb alkotásával. A hatalmas építkezésen 12 ezer munkás, köztük ezer szovjet szakember dolgozik. A Baath-párt helyi vezetői elmondták, hogy a nagy jelentőségű beruházás eredményeként négyszeresére növekszik az ország villamosenergiatermelése, megkétszereződik az öntözéses művelésű mezőgazdasági terület, s megfékezik a pusztító folyami árvizeket. A gát építése a gyorsított munkatempó révén egy évvel a határidő előtt, már 1974 végére befejeződik. A fővárosba visszatérve az MSZMP küldöttsége ellátogatott a munkásszervezetek általános szövetségének központjába. Itt Ezeddin Nasszer főtitkár adott tájékoztatást a Szíriai szakszervezeti mozgalom helyzetéről és tevékenységéről- Scheel beiktatása Walter Scheel volt külügyminisztert hétfőn délelőtt a bonni parlament két házának, a szövetségi gyűlésnek és a szövetségi tanácsnak együttes ülésén ünnepélyesen beiktatták az NSZK elnökének tisztségébe. Az NSZK negyedik államelnöke Annemarie Rengernak, a Bundestag elnökének kezébe tette -e a hivatali esküt. Scheer hivatali ideje öt év. Az új elnök beiktatási beszédében főleg az ország gazdasági helyzetéről és a közös cselekvés szükségességéről szólt. „Társadalmi békére” és együttműködésre szólította fel a tőkéseket és a munkavállalókat az új feladatok sikeres megoldása érdekében. A társadalmi béke egyik alapjaként a munkavállalóknak a beleszólásra való jogát jelölte meg. Az új elnök beiktatásakor alig szólt az NSZK külpolitikájáról de a bonni hagyományoknak megfelelően ő is leszögezte, hogy a megszilárduló európai béke körülményei között helyre akarják állítani a német egységet. Az elnök ezzel kapcsolatban közölte, hogy rövidesen ellátogat Nyugat-Berlinbe, mert elődeihez hasonlóan, fejleszteni akarja az NSZK és a város kapcsolatait. Meghalt Peron Hétfőn, életének 78. évében súlyos betegség után elhunyt Huan Domingo Perem argentin köztársasági elnök. * Az Állami Ifjúsági Bizottság alakuló ülése Az ülés napirendjén szerepelt a fiatalok családi életre nevelésével kapcsolatos feladatok megtárgyalása az oktatási és az egészségügyi miniszter előterjesztésében. Már a következő tanévben 60 általános iskola felső tagozatán és 30 középiskolában — kísérleti tanterv alapján — az osztályfőnöki órák keretében megkezdődik a családi élettel kapcsolatos ismeretanyag oktatása. A családi nevelés emellett helyet kap a dolgozó fiatalok számára szervezett ismeretterjesztő formák keretében is. A bizottság a továbbiakban elfogadta ügyrendjét és az 1974 második félévi munkatervét. A munkatervben — egyebek között — szerepel az ifjúsági parlamentek tapasztalatainak összegezése, az ifjúsági létesítményhálózat fejlesztésével és az ifjúság közhasznú társadalmi munkájával kapcsolatos további tervek megtárgyalása. (MTI) Hétfőn délelőtt a Parlamentben megtartotta alakuló ülését az Állami Ifjúsági Bizottság. Letartóztatások Etiópiában A hadsereg először emelt kezet a császárság intézményére Az Etiópia egész területét gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartó fegyveres erők közölték, hogy egy sor magasrangú politikust és arisztokratát letartóztattak és további személyeket akarnak előállítani. Noha hivatalosan nem közölték, kiket vettek őrizetbe," a Reuter katonai forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy a vasárnap letartóztatottak között szerepel Abije Abebe hadügyminiszter, Aszrate Kassza, a koronatanács elnöke és Medzsin Szilesi, Hailé Szelasszié császár egyik tanácsadója, az ország egyik legbefolyásosabb közéleti személyisége. Letartóztattak több parlamenti képviselőt is. A hadsereg közleményben jelentette be, hogy a letartóztatásokat azért hajtják végre, mivel az érintettek „kerülőutakon’’ megpróbáltak közbenjárni a kabinet áprilisban letartóztatott 25 volt miniszterének és magas rangú szem 0ségének kiszabadításáért. Ez a kísérlet felháborította a fegyveres erőket, hiszen arra törekednek, hogy bíróság előtt felelősségre vonnák a korrupcióba keveredett politikusokat és képviselőket— írja a Reuter. A hadsereg közleménye leszögezi: Súlyosan megbüntetik azokat akik szembeszegülnek a fegyveres erők mozgalmával. Az UPI Addisz Abeba-i tudósítójának jelentése szerint a hadsereg alakulatai megszállták a főváros" stratégiai fontosságú pontjait, és a szoros gyűrűbe fogták Addisz Abebát. A 60 éves Kassza letartóztatásával Etiópiában a hadsereg először emelt kezet a császárság intézményére. Megfigyelők szerint Kassza a császár legközelebbi munkatársa volt, s veszélyes riválist jelentett Meri Aszfa Wosszen herceg, a császár fia számára. Letartóztatása valószínűleg megdöbbenést vált majd ki az etióp arisztokrácia köreiben, amelynek eddig sikerült megőriznie privilégiumai többségét. Kassza több ízben is képviselte nyilvánosan az etióp császárt, így például legutóbb Pompidou francia elnök temetésén. Letartóztatása előtt Etiópiában az volt az általánosan elterjedt vélemény, hogy a hadsereg sohasem merné megtámadni ezt a magas személyiséget, aki Eritreában jelentős magánhadsereggel rendelkezik.