Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-26 / 96. szám

Április 26 CSÜTÖRTÖK Névnap: Ervin A Nap kél 4.37 — nyugszik 18.48 órakor A Hold kél 4.52 — nyugszik 18.42 órakor Száz évvel ezelőtt, 1879. április 26-án kezdte meg működését Párizsban a Puskás Tivadar által feltalált és létrehozott „telefonhírmondó”, telefon­­központ. O AZ ORSZÁGOS FIL­HARMÓNIA képviselőinek jelenlétében ma tárgyalták meg az 1978—79-es diák­­hangversenyévad tapaszta­latait és az 1979—80-as évad terveit Szekszárdon, az ér­dekelt iskolaigazgatók és a művelődési házak vezetői. + BEFEJEZŐDÖTT Nagy­­szokolyban az a szabó-varró tanfolyam, amelyen 28-an vettek részt. Úgy tervezik, hogy jövőre haladóként kí­ván a tanfolyamon részt venni az a 28 tanuló, aki most kezdőként szerzett is­mereteket. (G. I-nc.) # ISMÉT TALÁLKOZ­NAK az őcsényi és a decsi nyugdíjasklub tagjai ápri­lis 30-án, este. A közös va­csora után színes program ígérkezik. Ezen az összejö­vetelen Őcsény lesz a ven­déglátó. (V­ né.)­­x: KETTŐS RENDEZ­VÉNYNEK örülhetnek csü­törtökön Bonyhád város kis­dobosai és úttörői. A Vasas sportpályán fél kilenctől 16 óráig honvédelmi nap lesz, 9—12-ig pedig kisdobos szak­tárgyi versenyre kerül sor, a művelődési házban. (Schwarcz Gyöngyvér). — MÁJUS ELSEJÉN Tolna— Mözs—Szekszárd állomások kö­zött személyvonat közlekedik, hogy a dolgozók a felvonuláson részt tudjanak venni. A vonat 8 órakor indul Tolna-Mözsről, megáll Palánk megállóhelyen és Szekszárdra 8.13-kor érkezik. Szekszárdról 12 órakor indul vissza Tolna-Mözsre, ahol autó­busz-csatlakozás lesz Tolnára. 1 O HARMINCNÉGY leendő óvónő ad számot gyakorlati tudásáról a napokban — érettségi vizsga keretében — a szekszárdi óvodákban. A Garay János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola e tanulói az írásbeli érettségi vizsgán csak sikeres gyakor­lati vizsga esetén vehetnek részt. Kit ne érdekelne a Balaton jelene, jövője? A vízvédelem, a terület- és telekgazdálkodás egyaránt meghatározzák a jövő képét. Nem egyszer kapott már nyilvánosságot a sajtóban, rá­dióban. a „magán-Balaton”, a felparcellázott partvidék. Mint a Kossuth Rádió riportműsorá­nak címe is utal rá, az illetéke­sek tenni kívánnak valamit a rendezett Balatonért. Az adás 17.07-kor jelentkezik. Ezen a héten Dosztojevszkij ismét a Magyar Televízióban „vendégeskedik”. A „Szegény emberek” múlt heti bemutató­ját követően ma, szombaton és jövő hétfőn este a „Karamazov testvérek” szovjet filmváltoza­­tát vetítik. A három Karama­­zov-fivér három, merőben el­lentétes típust testesít meg. A legidősebb, a vad és féktelen Dmitrij az érzelmek embere. A középső, Iván, a szigorú érte­lem, a kegyetlenül józan ész képviselőjeként lép elénk. A legkisebb fiú, a szelíd Aljosa, az emberi jóság, a megértés, a szeretet apostola. Vajon melyi­kük válik a zsugori apa gyilko­sává? ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, hogy gáz­cseretelepünk. (Szek­szárd, Keselyűsi u.) áp­rilis 29-én, 30-án 1-én zárva tart. május T. m. Népbolt Vállalat. (686) * SZEKSZÁRD JÁRÁS népi együttesei tartanak be­mutatót május hatodikén ,Bátán. A helybeliek mellett Decs, Alsónyék, Bogyiszló, Zomba és Bátaszék együtte­se ad műsort a rendezvény alkalmából.­ ­ A Könyvről könyvért irodalmi fejtörő játék legutóbbi adását a dombóvári 478. számú Kölcsey-könyvesboltból közvetítette a Magyar Rádió. A műsort Sediánszky Já­nos vezette, közreműködött Győry Franciska színművész. Kép és szöveg: Dombai István. Csökkenő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől csökkenő felhőzet, a Dunántú­lon már kevesebb helyen lesz csapa­dék. A többfelé még élénk déli, dél­nyugati szél mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10—15 fok között. * • • Tanácskozott a MÉSZÖV elnöksége (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Szerdán Horváth János el­nökhelyettes vezetésével ülést tartott a MÉSZÖV el­nöksége. Foglalkozott a testü­let a TOLNASZÖV Vállalat megalakulása óta végzett te­vékenységével és a további feladatokkal. Megállapította, hogy a szövetkezeti közös vállalat eredményesen végez­te munkáját, példamutató ke­reskedelmet folytatott és jól szolgálta a lakosság áruellá­tásának javítását, a választék bővítését. Felhívta a figyelmet a for­galom növelésének szüksé­gességére, a megváltozott kö­rülményekhez való rugalma­sabb alkalmazkodásra. Fontos napirendként tár­gyalta az elnökség a háztáji és kisegítő gazdaságok 1979. évi feladatainak előkészítésé­ről szóló jelentést, melyhez kiegészítő anyagot adott a Kisállattenyésztők Beszerző- és Értékesítő Szövetkezete, a Nagydorog és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a ZÖLDÉRT Vál­lalat az együttműködés ta­pasztalatairól. A kérdésekből és hozzászólásokból kitűnt, hogy az előterjesztés és a ki­egészítések számot adtak az e téren elért eredményekről, de reálisan mutattak rá a meglévő gondokra, tenniva­lókra is. Az általános szövetségi tit­kárság, a fogyasztási szövet­kezetek tag- és részjegyszer­vezésének helyzetéről, vala­mint a fogyasztási szövetke­zetek évi rendes gyűléseinek tapasztalatairól készített elő­terjesztést. A részletes és ala­pos beszámolókat az elnök­ség jóváhagyólag tudomásul vette. Végezetül a testület egyéb ügyeket tárgyalt. L. Z. Megkezdődött a hét hóna­pig tartó pecsenyekacsa­idény a Kecskeméti Baromfi­­feldolgozó Vállalatnál, ahol ez idő alatt 2,7 millió vízi szárnyas kerül le konyhaké­szen a feldolgozó vonalakról. Az idei első pecsenyekacsa­rakomány a Kiskunsági Ál­lami Gazdaságból érkezett, de a hét végére szállítást jelzett a Tatai Állami Gazdaság is. A vállalat két gyárában, Kecskeméten és Kiskunhala­son a főidényben óránként ötezer pecsenyekacsát készí­tenek elő sütéshez, főzéshez. Számítógépek az ember szolgálatában Pecsenyekacsa­idény • A Neumann János Számító­géptudományi Társaság szer­vezésében Szekszárdon jelen­tős eseménysorozatra került, illetve kerül sor. Április 24- én „SZÜV számítógépes adat­­feldolgozások előfeltételei és folyamata” címmel tartott előadást Szabó János, a Szá­mítástechnikai és Ügyvitel­tervező Vállalat osztályveze­tője. Tegnap kétnapos országos szeminárium kezdődött a me­gyei kórházban a „Számító­gépek alkalmazása az egész­ségügy gyakorlatában” téma­körben. Az előadás és a szeminá­rium egyértelműen azt hang­súlyozta, hogy a megvalósuló számítóközpont, az egészség­­ügyi intézményeken túl, nagyban megkönnyíti a vál­lalatok, szövetkezetek és más intézmények vezetési és in­formációs rendszerének kor­szerűsítését. Helyi tanfolyamokra is szükség lesz majd az új szak­embergárda kialakításához. OL­VAST­AM Kérdezek és válaszolok Szűkebb és tágabb környezetemben élő kortársaim sokszor képesztenek el mindenre kiterjedő jólinformált­­ságukkal és ennek — sokszor nevetséges — ellenkező­jével is. Minap egyik mindentudónak és­­ látónak el­könyvelt ismerősöm azt találta megkérdezni tőlem, hog­y vajon a mérték utáni szabóságba vigye-e zabkészletét kihegyeztetni? Valójában persze nem ez volt a kérdés, de tartalmában ehhez hasonló. Úgy tűnik, nem tudjuk néha, hogy melyik a jobb és bal lábunk. Két bal lábbal lépünk. Másfél évvel ezelőtt felhívott telefonon egy ismeret­len ember, aki izgalmában bemutatkozni is elfelejtett Közölte ellenben prófétaként mennydörögve, hogy for­galmas helyen lévő munkahelyének közelében napok óta hever az útszélre húzva egy kutyatetem, az illeté­kesek nem tesznek semmit! Ma is sajnálom, hogy ki­bugyborékolt belőlem a nevetés. Azért történhetett meg mert újságíróként sok mindenre felszólítottak már, elhullott állatok eltakarítására addig nem. Olvasok egy olvasólevelet, amire válaszol az illetékes, szintén egy kutyatetem ürügyén. Olvasom a levelet és kérdeznem kell: nem lett volna egyszerűbb helyben megkeresni akár személyesen akár telefonon a helyi ta­nácsot? Csipp-csupp ügyek „intézésére” miért van szükség a sajtó, a rádió és televízió nyilvánosságára? Válaszolok: gyönge lábon állnak lakó-, munkahelyi és állampolgári ismereteink. Az egyszerű helyett ezért választjuk időnként a bonyolultat.. .óa— Hangversenyek Tolnán csütörtök, este 6 órakor Husek Rezső tart zon­goraestet a művelődési ház zenei klubja rendezésében. Műsorán­ Couperin-, Beetho­ven-, Liszt- és Chopin-művek szerepelnek.* Szekszárdon vasárnap dél­után 5 órakor a zeneiskola nagytermében Dobai Tamás, Dobai Tamásné, Mártonka Tünde, Kaiser Györgyi, M. Pálma Ilona és Thész László lépnek fel az Augusz-házi sorozat keretében. Műsoru­kon Bach-, Sperger-, Mo­zart- és Milhaud-művek hangzanak el.­ A megyei művelődési köz­pont színháztermében április 30-án, hétfőn este 7 órakor a fúvószenekar tart hangver­senyt. Vezényel Véghelyi Miklós karnagy. Gazdag mű­sorukon többek között Erkel-, Doppler-, Brahms-, Véghelyi­­művek is megszólalnak. Visszhang Kiegészítés a szekszárdi Skála Áruházzal foglalkozó írásnak az ellátást ismertető részéhez. Az áruház és az új posta épületének energiatellátásán, a mielőbbi üzembe helyezést szem előtt tartva dolgoznak a DÉDÁSZ szekszárdi üzem­­igazgatóság szakemberei. A beruházások koordinálá­sa az energiaellátás vonalán rosszul sikerült, így alakult ki az a helyzet, hogy a tervsze­rű kivitelezésre nem maradt idő. Jelenleg soron kívül befe­jezzük a transzformátorállo­mások szerelését, ezt a MÁV- nak kellett volna elvégezni. A 20 kV-os kábelvégek meg­szerelése után előreláthatóan a hét végén kerül sor az üzembe helyezésre. SCHMIDT JÁNOS, a DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóság igazgatója. KRESZ-vetélkedő Dalmandon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dalmandon az állami gaz­daság kultúrotthonában az állami gazdaság szállítási osz­tálya és a helyi rendőr-kmb, valamint a helyi közlekedési önkéntes rendőri csoport szervezésében a gazdaság gépkocsivezetői részére KRESZ-vetélkedőt rendezett. A vetélkedőre 53 gépkocsi­­vezető jelentkezett, akik — a KBT által szerkesztett — 2-2 KRESZ-tesztlap kitöltésével mérték össze közlekedési is­mereteiket. Az egyéni ver­senyben első helyezést Dabi József, a központi szállítás tehergépkocsi-vezetője érte el. Jutalma: kéthetes üdülés Vi­­segrádon, amelyet a vállalati szakszervezeti bizottság ado­mányozott. Második helye­zett: Czibók Zoltán, a köz­ponti szállítás autóbuszveze­tője, harmadik helyezett: Ma­gyarosi Lajos, a központi szállítás személygépkocsi­vezetője, negyedik: Balogh János, az építészet tgk-veze­­tője, ötödik helyezett: Nagy Gyula központi szállítási tgk.­­vezető. A másodiktól az ötödik he­lyezettek a gazdaságtól pénz­jutalmat kaptak, valamennyi résztvevő pedig könyvjuta­lomban részesült, 3500 forint értékben, amelyet a kultúr­otthon társadalmi vezetősége adományozott. A vetélkedőn részt vevő szocialista brigádok és a ke­rületi egységek gépkocsiveze­tői az alábbi helyezést érték el: Elsők a Gagarin személy­­szállító szocialista brigád gépkocsivezetői, másodikak a vöresegyházi kerület gépko­csivezetői, harmadikok az építészeti egység gépkocsive­zetői. PRÁVICS GYÖRGY Munkásőrök Lövészeten A dombóvári egység vasár­nap hajtotta végre a tavaszi lövészetet, az új rendszerű kiképzési követelményeknek megfelelően. A lövészeten részt vettek az egység tartalé­kosai, azonkívül ifjúgárdisták is. Anya és lánya egymás mel­lett a lőállásban Három lövésből két tizes, egy kilences G. Kiss Mihály kiváló sza­kaszparancsnok Nyolc géppisztolycső tüzel a felbukkanó célokra TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next