Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
2 i [UNK]EPÚJSÁG Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: A szíriai elnök Aden után Kuvaitban tárgyal az arab egység helyreállításának lehetőségeiről. — Dél-afrikai támadás Angola ellen. Kedd: Reagan amerikai elnök, ürügyként a lengyelországi fejleményekre hivatkozva, szovjetellenes intézkedéseket jelent be: határozott visszautasítás Moszkvából, fenntartások a nyugati szövetségesek körében. Szerda: Damaszkuszban tanácskozik a PFSZ Központi Tanácsa. — A kubai parlament újjáválasztja Fidel Castrót az ország állam- és kormányfőjévé. — A Szocialista Internacionálé elnökségi ülése Párizsban. Csütörtök: Katonai hatalomátvétel Ghánában. — Gazdasági kérdések a lengyel minisztertanács előtt, Rakowski befejezi NSZK-beli látogatását, Lengyelországban szilveszter éjszakájára feloldják a kijárási tilalmat. Péntek: Újévi köszöntők és nyilatkozatok a világ minden táján. — A vietnami nemzetgyűlés ülése. — Átveszi hivatalát az új ENSZ-i főtitkár. Szombat: Az iráni külügyminiszter damaszkuszi látogatása. — Washingtoni hírek Richard Allen leváltásáról, Clark külügyminiszter-helyettes az esélyes a nemzetbiztonsági főtanácsadó posztjára. A hét 3 kérdése 1. Milyen megállapításokat tartalmaznak a vezető államférfiak újévi köszöntői? Az amerikai elnök hű maradt önmagához: újévi nyilatkozatában — amúgy mellesleg — hangsúlyozta, hogy az új esztendő köszöntése amerikai hagyomány, amihez immár másutt is csatlakoztak. Ha történelmi ismereteink nem csalnak, az újév ünneplése, a számvetés, mérlegkészítés, tervezgetés ősi emberi tulajdonság és már az Egyesült Államok alig több, mint két évszázados történelme előtt is szokásban volt. De hát nem ez az egyetlen, és nem is a leginkább elgondolkodásra méltó terület, ahol Washington újabban egyoldalú értelmezéssel próbálkozik. Aggodalmak és remények — ezek voltak az újévi köszöntők kulcsszavai. 1981 nehéz esztendő volt, hideg szelek fújtak a nemzetközi életben és szaporodtak a gondok a világgazdaságban. A világ számos pontján alakultak ki súlyos válsággócok: elég utalni az öböl háborújára, a Karib-térségben és Közép- Amerikában elhangzó washingtoni fenyegetésekre, a Golanfennsík bekebelezésére vagy a lengyelországi lejtőre, ahol a szükségállapot meghirdetésével valóban az utolsó órában sikerült megállítani az állam szétesését. Ami pedig az általánosabban vett nemzetközi helyzetet illeti, amerikai részről folytatták próbálkozásaikat az egyensúly megbontására, s ez együtt járt a fegyverkezési verseny fokozásával. Az ünnepi alkalomnak megfelelően, finomabban fogalmazva, de ezek a törekvések megtalálhatók az amerikai elnök és több nyugati vezető, például a brit miniszterelnök újévi nyilatkozataiban. A kép azonban nem egyoldalú: Bonntól Párizsig, Tokiótól Canberráig számos olyan vélemény hangzott el, (Képtávírónkon érkezett,) amely mérsékletre intett. Mindebben nemcsak ezeknek az országoknak politikai és gazdasági érdekei fejeződtek ki, de éreztették hatásukat a most záruló esztendő páratlan méretű tömegmozgalmai, béketüntetései. E józanabb hangok alapvetően belső fejleményként ítélik meg a lengyel eseményeket (ha több vonatkozásban bíráló megjegyzéseket is hangoztatnak) s féltik az újrakezdődött kelet—nyugati párbeszédet, amely nem kis viharok után az év utolsó heteiben kezdett helyreállni. A remény ezekre is alapozódik s azzal kapcsolatos, hogy a genfi szovjet—amerikai párbeszéd bizonyos eredményekre vezethet s megalapozhat magasabb szintű tárgyalásokat is. Van remény — ez tűnt ki az újévi megnyilatkozásokból — de óvatosan kell vele bánni. Hiszen december közepe táján még egy esetleges szovjet—amerikai csúcstalálkozót sem tartottak kizártnak Washingtonban, ma viszont még a január végén, Genfben tervezett külügyminiszteri találkozóval kapcsolatosan is „felülvizsgálatot” sürgetnek. A történelmi optimizmus sugárzik a szovjet párt és állami vezető szervek újévi üdvözletéből is, amely rámutat, hogy a nehezebb feltételek között is a Szovjetunió mindent megtesz a kommunizmus építésének, valamint a béke megőrzésének ügyéért. A következetes békepolitika egyidejűleg jelenti a megegyezés érdekében tett kezdeményezéseket és a provokációk határozott elutasítását. 2. Milyen visszhangja van Reagan szovjetellenes bejelentéseinek? Erre a határozottságra különösképpen szükség van most, amikor az Egyesült Államok szovjetellenes intézkedéseket jelentett be, s ezzel érezte a nemzetközi feszültséget. A mondvacsinált ok, hogy a Szovjetunió „részes” a lengyelországi szükségállapot létrejöttében. Erre hivatkozva felfüggesztettek néhány folyamatban levő üzleti tárgyalást és cserekapcsolatot, az Aeroflot légijáratát és hasonló lépésekre akarják bírni a nyugati szövetségeseket. Az amerikai szankciók ellenére, az élet megy majd tovább, több nyugati lap is ,,tűszúrásként” jellemezte a hatást. Közismert tény, hogy a gazdasági kapcsolatok területén — sajnálatraméltó módon, az ígérkező kölcsönös előnyök ellenére — eddig sem Washington volt Moszkva legjelentősebb nyugati partnere. (Az árucsereforgalom legfontosabb tételét a gabonaeladások képezik, amelyek folytatódnak, egyelőre csak az 1983- as előtárgyalásokra történő készülődést függesztették fel.) Washington intézkedéseinek elsősorban légkörrontó hatása van, ismét gyengítik a bizalmat, kedvezőtlen hátteret jelentenek a tárgyalásokhoz vagy tervezett tárgyalásokhoz. Moszkvában és Varsóban határozottan visszautasították az amerikai kihívást, de jelentős fenntartásokkal éltek Washington szövetségesei is. Természetesen nem bontottak nyíltan zászlót a NATO vezető hatalma ellen, de mindent elkövetnek, hogy ne kelljen követniük. Láthatólag kivárásra játszanak: miközben a ténylegesen folyó kapcsolatokat változatlanul folytatják, a szerződéseket teljesítik, inkább halvány, jövőbeni ígéreteket tesznek, még le nem tárgyalt megállapodási lehetőségekkel kapcsolatban. Vagyis: majd meglátjuk, de addig sok minden történhet ... A Reagan-beszéd hangvételének igazi oka, hogy a lengyelországi antiszocialista erők fellépése nem váltotta be a washingtoni várakozásokat, a héten a normalizálódás további hírei érkeztek Varsóból. A szükségállapot szükséges rossz, szerény karácsony után — ha kijárási tilalom nélkül is — de szerény újév köszöntött Lengyelországra, viszont mind több jele a konszolidációnak. Az amerikaiak, de mások is hónapokon át óvtak a „külső beavatkozás” veszélyétől Lengyelországban —most viszont, hogy a népi hatalom saját erejéből igyekszik rendet teremteni, először Varsóval, majd Moszkvával szemben alkalmazzák a nyomás, a beavatkozás eszközét. Lengyelországban a kibontakozás, különösen a gazdasági felemelkedés, aligha lesz gyors és egyszerű folyamat.*Az első, meghatározó intézkedésekre azonban sor került: úgy látszik, a washingtoni dühkitörés egyik fő oka, hogy egy kritikus ponton már túlléptek, maguk a lengyelek. 3. Történik-e közvetítés az öböl háborújában? A Golan-fennsík bekebelezése után, Szíria, jelentős diplomáciai ellenoffenzívába kezdett. Miután az izraeli annexió egyik okának az arab egység megbomlását mondják, Asszad elnök több arab országban tett körútján, ennek az egységnek helyreállításán fáradozott. De a kuvaiti uralkodóval folytatott tárgyalásai után felhívást intéztek az öböl háborújának befejezésére is: az Irak és Irán közötti ellenségeskedés megszűnése kedvező hatást gyakorolna a Közel-Keletre. Nem kevés találgatás kezdődött, hogy Kuvait Bagdadnál próbákozik, míg Damaszkusz Teheránnál (ez a kettősség is mutatja a frontok megoszlását). A híreszteléseknek tápot adhatott az új iráni külügyminiszter, Velajati szíriai útja is. A közvetítést végül is cáfolták, sőt, a bagdadi és teheráni nyilatkozatok Irak, illetve Irán eredeti állásfoglalását ismételték, ami elfogadhatatlan a másik fél számára. Ugyanakkor a csaknem másfél éve tartó háborúskodás mindkét fél számára súlyos áldozatokkal és veszteségekkel járt, s egyik sem került közelebb a döntő áttöréshez. Ezért nem tartják kizártnak, hogy ha nem is formális közvetítés, de a lehetőségek iránti puhatolózás folyik, miként lehetne presztízs-sérelmek nélkül, egyaránt elfogadható megoldást találni. Ami persze még messzinek tűnik, s legfeljebb az újévi remények közé sorolható. Annyi reális maggal, hogy az öböl-háború folytatása, különösképpen fokozása aligha állna bármelyik résztvevő valódi érdekében. RÉTI ERVIN Van Dong vietnami miniszterelnök fogadta a Mekong-vidék közös fejlesztése ügyében Hanoiban tárgyaló laoszi, kambodzsai és vietnami küldöttségek vezetőit. Dozier tábornok a „Vörös Brigádok” terrorszervezet üzenetével (Képtávírónkon érkezett.) 1982. január 3. A magyar vezetők üdvözlő távirata , a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke táviratban köszöntötte dr. Fidel Castro Ruzt, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Kubai Köztársaság államtanácsa elnökét, a Minisztertanács elnökét a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. A távirat szövege a következő: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és egész dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság államtanácsának és minisztertanácsának, a testvéri kubai népnek. A forradalmi Kuba létrejöttét, szocialista fejlődését kezdettől fogva a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás híveinek őszinte érdeklődése és mély rokonszenve övezte. A magyar nép is elismeréssel tekint a kubai nép forradalmi vívmányaira, a szocialista társadalom építésében elért eredményeire, amelyek elválaszthatatlanul összeforrtak a Kubai Kommunista Párttal, annak következetes marxista—leninista irányvonalával. Kuba ma megbecsült tagja a szocialista országok közösségének, amelynek erősítésén odaadóan munkálkodik. Következetes békepolitikája, internacionalista magatartása megérdemelt tekintélyt biztosít számára az el nem kötelezett országok mozgalmában, a béke, a függetlenség és társadalmi haladás hívei közt világszerte. Élvezi ezen erők széles nemzetközi szolidaritását nemzeti függetlensége és forradalmi vívmányai megvédéséért folytatott harcában is. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép teljes mértékben szolidáris és támogatja azt a küzdelmet, amelyet az imperialista beavatkozási kísérletekkel és fenyegetésekkel szemben kommunista pártja vezetésével a kubai nép vív a békéért, a biztonságért, a függetlenségért és a szocializmusért. Nemzeti ünnepünk alkalmából jóleső érzéssel gondolunk országaink sokoldalú és gyümölcsöző együttműködésére, amely a marxizmus,leniniizmus és a proletár internacionalizmus alapján ígéretesen fejlődik. Pártjaink és népeink barátságának további erősítése találkozik országaink érdekeivel, jól szolgálja közös céljaink elérését. Kívánjuk önöknek, a kubai kommunistáknak és a testvéri kubai népnek, hogy sikerrel valósítsák meg a Kubai Kommunista Párt II. kongresszusának határozatait hazájuk védelme, felvirágoztatása, a szocializmus és a béke javára. * Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Flavio Bravónak, a Kubai Köztársaság népi hatalmi nemzetgyűlése elnökének. Táviratban köszöntötte a kubai partnerszervezetét a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa. PANORÁMA MOSZKVA Életének 72. évében, 1981. december 30-án, elhunyt Jevgenyij Fjodorov szovjet akadémikus, az SZKP KB póttagjai, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldötte, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnöke, a Szovjetunió hőse. A jeles tudós és közéleti személyiség haláláról szombaton kiadott közleményt Leonyiid Brezsnyev és több más szovjet vezető írta alá. PHNOM PENH A Kambodzsai Népköztársaság külügyminisztériumá node szóvivője közölte, hogy december 24-én a thaiföldi flotta három hajója költi Kong tartományban 15 kilométer mélységiben szándékosam megsértette a Kambodzsai Népköztársaság felségvizeit, és tüzet nyitott egy kambodzsai gyorsnaszádra, amely rendszeres járőrőtevékenységét végezte. Az agresszorok erőszakkal magukkal vitték Thaiföld irányaiban a kambodzsai legénység öt tagját és a naszádot is. A KNK kormánya határozottan elítéli a thaiföldi tengerészet előre megfontolt, erőszakos cselekményét, és követeli,hogy a thaiföldi kormány haladéktalanul bocsássa szabadon a legénység elrabolt tagjait, szolgáltassa vissza a naszádot, hagyjon fel rendszeressé váló agresszív cselekményeivel. NEW YORK Xavier Perez De Cuellar perui diplomata szilveszter éjszakáján hivatalosan is átvette az ENSZ főtitkárának tisztségét és hivatalát Kurt Waldheim eddigi főtitkártól. ACCRA Jerry Rawlings repülő százados vezetésével a ghanai hadsereg egységei csütörtökön megdöntötték Halle Limanin elnök kormányát, s Rawlings három éven belül másodszor is hatalomra került — jelentették a hírügynökségek, az accrai rádióra hivatkozva. Előzőleg arról tájékoztattak, hogy lövöldözés robbant ki az accrai repülőtéren, a rádió épületében és a helyőrség -parancsnokság környékén. BAHRAIN Szaúd-Arábia „nem viseltetik ellenségesen” a szocialista országokkal szemben, sőt, diplomáciai kapcsolatok nélkül is lehetségesnek tartja a „baráti kapcsolatokat” —mondta Faihd herceg, szaúd-arábiai trónörökös, első miniszterelnök-helyettes pénteken a dhahrami Olajipari egyetemen mondott beszédében. Faihd kijelentette: Szaúd-Arábia és a szocialista országok diplomáciai kapcsolatainak hiánya nem jelenti azt, hogy a királyság alábecsülné a szocialista országok nemzetközi szerepét. VARSÓ Az új évet úgy kezdhetik a lengyelek, hogy a katonai hatóságok feloldottak néhány korlátozást, amit ai szükségállapot bevezetésekor "léptettek életbe, így január első hétfőjén, megkezdődik a tanítás az általános, a szakmunkásképző és a középiskolákban, amelyeket december 13-án zártak be. A felsőfokú tanintézetek egy részében január 8-án újítják fel a tanítást, de csak a diplomázó, a doktoráló hallgatók, valamint a levelező és posztgraduális kurzusokon részt vevőik számára. A szükségállapot bevezetése óta most már négy központi napilap jelenik meg Lengyelországban.