Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

IO KÉPÚJSÁG Még ma is az alig ismert, „elfelejtett” filozófusként emlegeti az irodalom. Pedig olyan időszak gondolkodója volt, amely a magyar mun­kásmozgalom és a filozófia­­történet szempontjából egya­ránt fontos. Varjas Sándor 1885. január 19-én született Dombóváron. Az elméleti kérdések iránt korán fogé­kony. 19 éves korában cikket ír a Dombóvár és Vidéke egyik számában, amelyben a társadalmi „változás szüksé­gességének” gondolatát fejte­geti. Nagy hatással van rá Zola, Ibsen, Dosztojevszkij, Gorkij. A gondolkodásnak olyan útját kezdi járni, amely sokirányú tudományos érdeklődését és politikai ér­zékenységét mutatja. 1905- ben belép a Szociáldemokra­ta Pártba, rendszeresen is­meretterjesztő előadásokat tart munkásoknak. Tanulmá­nyait befejezve Jászberény­ben lesz gimnáziumi tanár. Pártjában, a helyi politikai közéletben nagyon aktív. Olyannyira, hogy az ország­­gyűlési választásokon a jász­berényi tanár a kultuszmi­niszter, gróf Apponyi Albert ellen szólal fel és egy pa­rasztember mellett agitál. Az ifjúság hazafiatlan szelle­mű” nevelése miatt gyorsan távoznia kellett, Budapesten kapott tanári állást. Az első világháború idején az SZDP balszárnyához tartozik. A Károlyi-kormány egyetemi tanárrá nevezi ki. Tagja lesz az Országos Ismeretterjesztő Bizottságnak és 1919-ben be­lép a Kommunisták Magyar­­országi Pártjába. A Tanács­­köztársaság alatt a Közokta­tásügyi Népbiztosság tudo­mányos-propaganda osztá­lyának vezetője. A proletár­­diktatúra leverése után 12 évi börtönre ítélik, de há­rom év múlva a Szovjetunió­ba kerül, ahol 1939-ben be­következett haláláig emigrá­cióban él. Elméleti és politikai tevé­kenysége alapján joggal mondható Varjas életútja rendhagyónak. Már fiatalon aktív közreműködője kora munkásmozgalmának, 1919- ben fontos politikai szerepet tölt be, de filozófiai gondol­kodására még az idealizmus jellemző. Politikai magatar­tása ez főben előrébb jár, mint filozófiai rendszere. A marxizmus elméletét és módszerét lényegében a Szov­jetunióban sajátította el. A 16 év során volt kapcsolata az emigrációval — elsősorban Varga Jenő, Lengyel Gyula, Hamburger Jenő említhető —­, de az őket jobban foglal­koztató hazai politikai kérdé­sek helyett Varjast elsősor­ban a tudományos közélet vonzotta. Előbb a Vörös Pro­­fesszúra Intézetben dolgozik, majd a Kommunista Aka­démián, 1932-től pedig a Moszkvai Állami Egyetem professzora. A húszas-har­mincas évek filozófiai vitái­nak egyik főszereplője lett, s talán ezzel magyarázható, hogy a szovjet filozófiatörté­net nem a magyar, hanem a hazai filozófusok között sze­repelteti. Magyarországon a kilencszáztízes években je­lentkezik az a generáció, amelynek legjobbjai hosszú ideig meghatározói voltak a magyar filozófiának. Lukács Györgynek az 1910-ben meg­jelent Lélek és a formák cí­mű munkáját kell ebben a sorban elsőként említeni. És mind többet hallatnak ma­gukról kortársai, barátai, Ba­lázs Béla, a fiatalon elhunyt Popper Leó és mások. 1911- ben jelenik meg Fülep Lajos és Lukács György szerkeszté­sében egy európai színvonalú folyóirat, a Szellem. Varjas Sándor filozófiai munkássága is ez időben in­dul. 1908-ban még kantiá­­nus álláspontról írja meg doktori értekezését A kate­góriák transzcendentális­ le­vezetése címmel. Munkássága második szakaszában — első­sorban a lélektan kérdéseivel foglalkozva — sem a dialek­tikus materializmus képvise­lője még, de gondolkodása mindinkább evilági irányult­ságú. 1913-ban jelenik meg Freud álomelméletét értel­mező, Az álomról című kis könyve, amelyben a népsze­rű ismeretterjesztés szándé­ka kifejezetten politikai jel­legű példák alkalmazásával lép túl a korabeli hasonló munkák értékén. Simmel berlini és Max Weber heidel­­bergi baráti társaságának mintájára 1915-ben Budapes­ten megalakul a Vasárnapi Kör, amely — sok más kor­társához hasonlóan — Var­jas gondolkodásában is je­lentős szerepet töltött be. A törzstagok mellett — Balázs Béla, Lukács György, Foga­­rasi Béla, Hauser Arnold, Mannheim Károly — nem ál­landó, de gyakori vendég volt Varjas Sándor, Sinkó Er­vin, Bartók Béla, Lesznai Anna, Kodály Zoltán, Révai József is. Vitáik egyik nagy kérdése az egzisztencializ­mus és természetesen Kierke­gaard, Dosztojevszkij. A Vasárnapi Kör 1917-ben előadássorozatot indított a Szellemi Tudományok Sza­bad Iskolája címmel. Varjas fenomenológiai — a közvet­lenül észlelhető sajátosságo­kat leíró tudomány — kuta­tási eredményeiről tartott előadást. Idealista beállított­ságú világnézete nem volt egyedüli jelenség a Vasár­napi Körben, mégis — mind­­határozottabban érdeklődve a legfontosabb társadalmi és politikai kérdések iránt — a Tanácsköztársaság sok híve és tevékeny közreműködője került ki a baráti társaság­ból. Varjasnak jó kapcsolata volt több folyóirattal: a Hu­szadik Századdal, az Athe­­naeummal. Ez utóbbi — a Magyar Filozófiai Társaság folyóirata — közölte 1919-ben Marx mint filozófus című írását. Cikkében a marxiz­mus vezéreszméjének tartja­, hogy „az emberiség csak olyan feladatokat ad föl ön­magának, amiket meg is tud oldani. De a marxizmus azonkívül a legtökéletesebb tömegnevelési elmélet is egy­szersmind, amely a tömege­ket meg is tanítja arra, ho­gyan kell akarni a feladato­kat megoldani.” Még az év­ben elkészül az Értéktöbblet és profitráta, valamint a Marx és Engels életrajza cí­mű két tanulmánya is. Életének harmadik, mar­xista filozófussá érésének legjelentősebb szakasza az emigráció. Munkásságában eddig Hegel és Marx hatása egyaránt kimutatható. 1922- ben Bécsbe, majd Moszkvá­ba utazik, ahol az ún. mecha­­nisták csoportjának egyik legtöbbet vitatkozó és sokat vitatott személyisége lesz. 1926-ban készül el Az újkori filozófiai története című munkájával, amelyre Asz­­musz ad kritikai választ. 1928-ban befejezi a dialekti­kus materialista filozófia népszerű kifejtését Lenin művei alapján, majd a Logi­ka és dialektika című tanul­mányát. Nem könnyű helyzetben te­szi mindezt­, hiszen ekkor még erős hatású a proletkult és Varjas nem ismerhette Le­nin néhány, csak később ki­adott filozófiai művét. Sok előadást tart és gyak­ran kerül a viták középpont­jába. Szívesen foglalkozik a matematika, a logika és a fi­lozófia összefüggéseivel. Marx mint matematikus című írá­sa után a kritika nagyon el­marasztalja, mert a bírálók szerint a matematikát egye­temes módszerként alkal­mazta. Életének utolsó évei­ről kevesebbet tudunk. A hagyatékát kutatók szerint „az ő munkájával sok más kezdeményezés is torzó ma­radt, .. . hosszú évekre vége szakadt annak a pezsgő, eredményekre biztató köz­szellemnek, amelynek Varjas munkássága nem elhanya­golható része volt.” Születésének századik év­fordulóján rá emlékezve el­mondhatjuk: mind tudato­sabban vállalt marxizmusa a magyar filozófia és a mun­kásmozgalom egyik jelentős személyiségévé emelte. Kaczián János Dombóvártól Moszkváig Száz éve született Varjas Sándor filozófus Január kemény napjai Farkasordító hideggel rontott ránk a tél, szakaszos sűrű havazással. A gyerekek csodálkozva és ujjongva néztek ki reggel az ablakon, szaladtak le az utcára, és bámultak föl a szürkén gomolygó égre, mely sok száz­ezer csillagos fehér pihére bomlott. Feltámadt a szél, és olykor felhőkben hajtotta a havat maga előtt, de ez csak növelte jókedvüket. Nem telt bele rövid félóra, visongó csoportokban lepték el a havas utcákat és sik­lottak le szánkóikkal a völgyet lezáró puskás hegy hom­lokán. Ezen a januári reggelen azonban szomorúan mentünk Pikus kutyámmal. A hóesés már elállt, dermedtre fa­gyott a táj, a nap kegyetlenül és hidegen derengett ki a párák mögül. A hajnali köd visszavonult leselkedőn a hegyek közé. A fagy szemünkbe vágott és elfojtotta lélegzetünket. — Tudtuk már, éreztük mindketten, hogy nem vár többé, aki ilyenkor reggel otthon mindig fo­gadott. A kutya mellém húzódott, a völgy eleje az is­kolán túl csendes volt. A téli szünet lejárt. Üres volt minden. Csak a madarak közeledtek felénk a bokrok­ból bizakodóan. Szinte a vállamat súrolták, amint le­hajtott fejjel némán befordultunk a házunk szögletén. Szürkületkor megint indultunk. A köd feljött a he­gyek mögül. A körvonalak megnőttek és elmosódtak. A mozdonyvezetők és gépkocsivezetők most bizonyára összehúzott szemmel fürkészik az eget, mert nehéz óráik jönnek. — A régi, útonjáró emberek közül — még jó százhúsz éve is — a vándorlegények ilyen időkben bekopogtattak valamelyik barátságos házba, hogy szál­lást kérjenek; a magányosan portyázó betyár pedig át­vágott torony iránt a rónán, megsarkantyúzta lovát, hogy még a sötétség előtt kiköthesse a pusztai csárda hátsó zegzugos részén, hacsak nem tűnt fel a forduló előtt a figyelmeztető jelzés , hogy pandúrok lesnek a közelben. Ha pedig föltűnt, akkor tovább vonult vala­merre, ha tudott, az úttalan utak tekervényein. A perzekútor emberei pedig ittak és melegedtek az ivók­ban, s talán most nem is vettek észre semmit... Sok érdekes történetet szerettem volna még elmon­dani neked, KEDVESEM, a régi idők valós meséiből, ahonnan csöndes estéken mindig följártak az emlékeim­be. Lehet, hogy valamelyiket ismételgettem, de alig sikerült elmondani a legfontosabbat, ami valahogy kívül rekedt az elbeszéléseimből. Vége! Nincs tovább? — Azért ne légy olyan biztos benne, és sohse higgyed, hogy az árnyakat olyan könnyű volna legyőzni. És ne gondold azt se, hogy azért, mert én már nem hallom a hangod. Te nem fogod valami csodálatos módon meg­érteni az én beszédemet. Ma volt a születésnapod, a Nap tegnapelőtt a Vízöntő jegyébe lépett. A tél fordul. A latin költő kemény és tiszta sorával búcsúzom. Ide írom a befejezés előtt. VISZONTLÁTÁSRA, ISTEN VELED! CSÁK GÉZA 1985. február 2. TAMG Mikus Sándor szobra Olvassuk újra — együtt Illyés a honfoglalók között Élete legenda már. Mint a népi mozgalom legsúlyosabb lírikus egyénisége, a Puszták népe, a Petőfi­, a Magyarok, a Hunok Párizsban írójának sorsa összeforrott a husza­dik századi magyar irodalo­méval. Művei olyan embernek az életrajzi dokumentumai, aki részese a kor harcainak, ő olyan alkotó, aki mindent megtett írásban és a szemé­lyes életút alakításával, hogy együtt lélegezzen népével. Természetes hát, hogy neki is hatalmas élmény volt a fel­­szabadulás. Írófejedelem már a Hor­­thy-korszakban is. De nem a hivatalosaké, épp ellenkező­leg. Amikor a Puszták népét 1935-ben közölni kezdi a Vá­laszban, talán még ő sem tudja, hogy milyen hatalmas társadalmi tudatformáló munkát végez akkor, amikor hitelesen bemutatja egy nép­réteg sorsát, életét, gondol­kodásmódját. Ha főműve hatalmas hatását nem is tud­hatta felmérni, az uralkodó osztály gyűlöletét szükség­szerűen annál jobban érezte. Hiszen természetes, hogy az a szuggesztív erő, amellyel ez a könyv a haladás iránti elkötelezettségét, a változás szükségességének akarását tükrözte, kiváltotta az ural­kodó osztály haragját. És ez a helyzet vagy állapot, ami­be az egyre jobbra tolódó or­szág került, pontosan kijelöl­te az ő helyét is. Egyike volt azoknak a keveseknek, akik­­ megjárhatták a Szovjetuniót: 1934-ben közel 10 000 kilo­métert utazott ott, mint az első szovjet írókongresszus vendége, az Oroszország cí­mű riportkönyvében számolt be élményeiről. Ugyanakkor Babits halála után már nem­csak a saját életművét alkotó író, de irodalomszervező is; a Nyugat utódjának, a Ma­gyar Csillagnak a szerkesztő­je. Olyan szellemi népfrontot szeretne megvalósítani, amely küzdve a szegények szerel­méért, ellenáll a politikai kurzusnak és a szellemi igénytelenségnek egyaránt. Ezekben az években lírai alkata is megváltozik, a ko­rábbi „beszélő némaságtól” eljut a kérdező-érvelő-vitázó verstípusig. Most érik meg a sajátos illyési versmodell, a gondolati tartalmat rövid, lüktető mondatokban sugár­zó költemény, amely kép he­lyett inkább tartalmi-gondo­lati jelképekben fogalmazza meg mondanivalóját. Látszó­lag rímszegény, a csilingelés helyett a forma szikár egy­szerűsége, a tömörség ural­kodik verseiben, amelyben töltelékszó nélkül koncent­rál a lírai lényegre, s amely éppen emiatt olyan, mint egy kikezdhetetlen, tömör gránitszobor. Politikai magatartása, írói­szerkesztői tevékenysége, sze­mélyes sorsa egyszerre emel­ték az újat akarók vezetői közé. S amikor eljön az a pillanat, hogy a történelem megadja az újrakezdés lehe­tőségét, akkor nem magának, hanem egy népnek igényli ezt a lehetőséget. Egyszerre biztatva a szárnyalásra, és féltve, hogy nem tud majd élni vele. Hatalmas verse, Az új nemzetgyűléshez ilyen programadó mű, élén a Pető­­fi-mottóval: „Hazát kell nek­tek is teremteni...” Ha éppen mostanában a Kortárs folyóirat nem közölte volna 45-ös naplójegyzeteit, az akkor írt versekből is tud­nánk, hogy az újjáépítés mennyire lefoglalta. Mindig is fontos volt számára a két­kezi munka megéneklése, de hogy ebben az időszakban ez a legfontosabb neki, azt ver­seiből is követni tudjuk. Ahogy megsiratja Hidak cí­mű versében a „legszomo­rúbb látványt”, a „betörött gerincű néma hidakat”, úgy örül, amikor látja, hogy a Szabadság-híd középső részét felszerelték. Ahogy örül, hogy romok közt, de békében él­­het), mert vége a háborúnak, oly izgalommal keresi dol­gát és a régi társakat. Mert társ akar lenni az újjáépítés­ben, az újrakezdésben, mert hirdeti: „Rajtunk fordul meg: lesz-e újra ország, / lesz-e otthona ennek az anyának, / aki kezünkbe ad­ta mindenét, / utolsó fillér­ként végső bizalmát.” Szalontay Mihály

Next