Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
• TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP • XL. évfolyam, 27. szám ÁRA: 4,30 Ft 1990. február 1., CSÜTÖRTÖK Határozatképtelenség miatt berekesztette tegnapi munkáját az Országgyűlés ben azokat a törvényjavaslatokat, illetve országgyűlési határozattervezeteket, képviselői indítványokat, interpellációkat és kérdéseket tárgyalja meg, amelyekre a múlt héten nem maradt idő. Eszerint határozatot hoznak az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, valamint a sajtótörvény módosításáról szóló alkotmányerejű törvényjavaslatokról, módosítják a családjogi törvényt, megtárgyalják az Állami Számvevőszék létszámáról és éves költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Ezt követően megvitatják a Magyar Köztársaság katonapolitikai érdekeinek képviseletéről, az országgyűlési képviselőjelöltek állami költségvetési támogatásáról, a Nagykanizsai Sörgyár államigazgatási felügyelet alatt álló vállalattá minősítéséről szóló országgyűlési határozattervezeteket. Két népi kezdeményezést is napirendjére tűzött az Országgyűlés: határozatot hoznak az érdekképviseleti törvény megalkotásáról, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról és a vállalkozási nyereségadóról szóló törvények módosításáról. Ezután képviselői indítványokat, sze(Folytatás a 2. oldalon.) Szerdán délelőtt, néhány perccel 10 óra után folytatta januári ülésszakát az Országgyűlés. Az elnöklő Jakab Róbertné először a plénum határozatképességét állapította meg. A teremben 273 képviselő - a törvényhozó testület 72 százaléka - foglalt helyet. Az Országgyűlés szerdán és csütörtö Esélyt adunk a korrekcióra Nem rejtem véka alá, hogy nem is csak egy estét betöltő csalódást okozott a januári ülésszak kényszerű berekesztése a T. Ház széksorainak foghíjassága miatt. Aztán vigaszt találtam abban, hogy néhány napos pihenő után, újult erővel folytatta munkáját a Országgyűlés. S nézzék már, milyen naiv tud lenni egy öreg újságíró is, ha hinni akar abban, hogy végre komolyan vesszük magunkat. Szerdán, a folytatás kezdetén jelen van 273 képviselő, és amikor szavazni kell a képviselők jogállását meghatározó, alkotmányerejű törvényjavaslatról (csak erről és nem a díjazásról, költségtérítésről és kedvezményekről, amiről majd a következő parlament dönt!) a 244 igen azért vált nemre, mert nincs meg a kétharmados többség. Mit mondjak, nem irigyeltem egy csöppet sem az elnöklő Jakab Róbertnét, aki mit tehetett mást, elnapolta a határozathozatalt Presszionálni a képviselőket nem lehet. Mi is tudjuk, de azt is, hogy megbocsáthatatlan lenne úgy útjára bocsátani a soron következő parlamentet hogy jogállásának alkotmányunk megkövetelte rendezése ne történjék meg most. Ugyan, mi volt a képviselők távolmaradásának az oka és mi motiválta az elutasítás indokait? Nyilván lesz válasz idővel ezekre a kérdésekre, és kell is, hogy legyen, még akkor is, ha ma a T. Ház megfelelő módon népesül be és az egek meghallgatják egyik előterjesztőnek a fohászát, s nem lesz se köd, se közlekedési sztrájk, ami a hivatalosak megjelenését gátolhatja... - li- Vita a veszteséges vasútvonalakról Megszűnik a Dombóvár-Tamási vonal? MÁV-tanácsi egyeztető tárgyalás Vonalbejárással egybekötött egyeztető tárgyalást folytattak tegnap a MÁV szakemberei és az illetékes tanácsok képviselői a Dombóvár-Tamási és a Tamási-Keszőhidegkút-Gyönk vasútvonal további sorsával kapcsolatban. A hosszú évek óta vitás kérdést szeretne a MÁV döntésre vinni, illetve megszerezni a tanácsok hozzájárulását a vonal üzemeltetésének ideiglenes szüneteltetéséhez. Két, egymással ellentétes vélemény ütközött a megbeszélésen - nem először -, és az álláspontok most sem közeledtek egymáshoz. A MÁV tényekkel alátámasztott jelentése szerint mind az utasforgalom, mind az áruforgalom töredékére csökkent az elmúlt években, így semmiképpen sem indokolt a vonal fejlesztésére súlyos százmilliókat áldozni. A fejlesztés elmaradása miatt azonban mára olyan műszaki állapotba került a pálya, hogy mindössze húsz km/h maximális sebesség engedhető meg és még így sem nevezhető biztonságosnak a közlekedés. Másrészt az alacsony kihasználtság miatt tetemes - mintegy húszmillió forintos veszteség keletkezik ezen a szakaszon évente. Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke véleménye szerint az ideiglenes szüneteltetés egyet jelentene a végleges megszüntetéssel, ehhez pedig - a lakosság és a közületi fuvaroztatók igényét is kifejezve - a tanácsok nem járulhatnak hozzá. Olyan vasúti intézkedést látnának szívesen, amely a folyamatos, kis lépésenkénti felújítást biztosítja, hiszen a vonal megújulásával, nagyobb terhelhetőségével az utas- és áruforgalom is növekedésnek indulhatna. Az egyeztető tárgyaláson elhangzott álláspontokat jegyzőkönyvben rögzítették, döntés a MÁV részéről azonban csak később várható. áa - Megbeszélés a sínek mellett a tamási vasútállomáson Gorbacsov cáfol Mihail Gorbacsov szerdán kategorikusan cáfolta, hogy szándékában állna lemondani pártvezetői tisztségéről, és alaptalannak nevezte a CNN amerikai tévéállomás erre vonatkozó keddi értesülését. Gorbacsov Fernando Collor de Mello megválasztott brazil elnökkel tartott találkozója előtt válaszolt az újságírók kérdéseire. Szűrös Mátyás búcsúlátogatáson fogadta az USA nagykövetét Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke búcsúlátogatáson fogadta Mark Palmert, az Amerikai Egyesült Államok budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki szerdán elutazott hazánkból. Hányadik köztársaság? 1989. október 23-án, jelképesen az De vajon hányadikat? Nos, a második 1956-os népfelkelés évfordulóján, Szű- népköztársaságot váltotta föl a második rés Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztár- köztársaság, saságot. (Folytatás a 3. oldalon.) Mától minden változik Javunkra nő a kamat? Ha lehet így kategorizálni, az OTP-nél észlelhető legújabb kamatváltozások a kölcsönök esetében negatív, a betétek esetében pozitív hatással vannak az ügyfelek „életérzésére”. Ez az életérzés kifejezés általában nehéz időkben szokott felbukkanni, és a nem kimondottan jó közérzet álcázására szolgál. (Folytatás a 3. oldalon.) Az ügyfél az OTP szemszögéből Szűrös Mátyás az újságírószövetség elnökségi ülésén A vitákkal, feszültségekkel terhes belpolitikai helyzetben nagy felelősség hárul a sajtó munkatársaira a békés átmenet biztosításában. Az újságírók - az írott és az elektronikus média munkatársai - mindenekelőtt azzal segíthetnek, ha egyfajta kiegyensúlyozott szellemi hátteret teremtenek a demokratikus átmenethez, s az indulatok szítása, a megalapozatlan követelések helyett a józanul gondolkodó emberek véleményének engednek teret a lapok hasábjain, a képernyőn, a rádióban - hangoztatta Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök szerdán, az újságírószövetség elnöksége előtt. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége kötetlen, ám a terítékre került témaköröket tekintve igencsak fajsúlyos eszmecserére invitálta a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökét. A találkozón olyan, elsőrendű belpolitikai kérdéssé vált (Folytatás a 2. oldalon.) A lemondást fontolgatja három vb-tag Bíróság elé kerülnek a lakástámogatási ügyek? Formabontó és szokatlan módon kezdődött tegnap délután Szekszárd Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának ülése. A napirendi pontok - köztük a régóta húzódó lakásépítési és támogatási ügyekben bejelentett óvások megtárgyalása előtt Béres Vilmos, a Szekszárd- Sárköz és Vidéke Áfész elnöke kért szót, s bejelentette vb- és tanácstagi tagságáról való lemondásának szándékát. Döntésének indoklásakor arra hivatkozott, hogy éppen az ominózus lakástámogatási ügyek miatt hatalmas nyomás nehezedik rá, ezért egyetlen megoldásnak azt látja, ha lemond a testületek munkájában (Folytatás a 2. oldalon.) •r Térdig vízben a váraljai réten Új, 20 kV-os fővezetéket építenek Önálló „vonalat” kap a brikettgyár A Mecseki Szénbányák Vállalat megrendelésére új 20 kV-os fővezeték építését végzi a Dédász kilencfős brigádja, annak okán, hogy a meglévő vezetékrendszer már nem volt képes biztonsággal kiszolgálni a nagymányoki brikettgyár megnövekedett energiaigényét. A megrendelést a tavalyi év elején juttatta el a vállalat a Dédászhoz, s az idén március 31-i határidővel vállalták annak megépítését. A bonyhádi központi elosztóteleptől induló 7 + 2 kilométer hosszú vezeték betonoszlopainak felállítási munkáit végzik jelenleg, ahogy az idő engedi, s mivel az utóbbi napok kedvező időjárása ezt segítette, a legnehezebb, váraljai határban lévő szakaszon is túljutottak. Az új vonal a bonyhádi teleptől a brikettgyárig, valamint Váraljától Szászvárig húzódik. - szirz - Sárdagasztás a szántóföldön