Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 1. szám
991. január 2. Önkormányzatok örömei és gondjai Harc visszakörzetesítése Sok vagy kevés kétmillió forint attól függ, mihez képest. Mert ez az összeg Harc számára - ha minden gondot egy csapásra nem is old meg - jelentős segítséget nyújt. - Ennyi pénzt kaptunk a közelmúltban a kormánytól - tudtuk meg Horváth Jánostól, a kisközség polgármesterétől, aki mindehhez azt s hozzáteszi, hogy az iskola számára biztosítani kellett egymillió fointot. Ugyanis Harcon azt tervezik, hogy „hazahozzák” a körzetesített általános iskolát, legalábbis az alsó tagozatos osztályokat. Eleinte csak egy osztályt indíanánk - tervezget a polgármester -, majd évente indítanánk meg aöbbit. Három osztályra gondolunk, így még képesek lennénk biztosítani a megfelelő oktatási színvonalat. A kijelölt épületet már megnézettük szakemberekkel is, úgy tűnik, a ház alkalmas lenne a tanítás céljára, s így azok a gyerekek, akik eddig Szekszárdra vagy Sióagárdra jártak, helyben is elsaátíthatnák a tudnivalókat. Ami már viszont meghaladta a tervezgetés szintjét, tehát már megvalósult, az a helyi művelődési ház tetőszerkezetének a kicserélése, amit a napokban fejeztek be. Az iyenkor szokásos határidőcsúszásokat sajnos itt sem sikerült elkerülni, módosítani kellett időközben a tervet is, ám a hiányosságokat hamar feledtette az a társadalmi munka, amit a falu lakói végeztek a gyors befejezés érdekében. Úgy ötven-hatvanan lehettünk azon a szombati napon, amikor feltettük a tetőt - folytatja Horváth János, aki a harci képviselő-testülettel együtt ugyancsak kivette a részét a munkában. - Aznap négy órára már mindent be is fejeztünk. Harcon járva az érdeklődő azt is nyugtázhatja, hogy a község bizony elbírna még néhány szilárd burkolatú utat, gyalogjárdát. Erre is keresik a megoldást, méghozzá a házhelyek eladásából származó pénzekből. A helyi termelőszövetkezettel jó a kapcsolat. Ezt az is bizonyítja, hogy a téesz nemrég húsz házhelyet adott át a településnek. Az ellenértékként kapott összegből már meg is vásárolták a feltöltéshez szükséges kövezetet. Egyébként a házhelyek - amelyekből Harc ismét szeretne igényelni - hamar elkeltek, s a keresettségre jellemző, hogy nem kevés a megyeszékhelyről érkező vásárlók száma sem. Beszélgetésünk végeztével - miközben a polgármester még a nemrég megtörtént óvodafelújításra, valamint a villanyhálózat tervezett bővítésére is kitér - a fejlődés hajtóerejéről is szó esik. - Nem tudok különösebb titkokat elárulni, mivel azok nincsenek - mondja Horváth János. - A termelőszövetkezettől megkaptuk az állami tartalékokat, ebből lehetett gazdálkodni. Igaz, megfogtuk a pénzt. S ami még fontos: a lakókat sikerült mozgósítani társadalmi munkában, remélem, ez az összefogás lesz a jellemző továbbra is. -szo kom- A sok társadalmi munkával felújított művelődési ház NÉPÚJSÁG 3 Pápai idegenforgalom...? Lapunk tavalyi utolsó számában közöltük annak a beszélgetésnek a lényegét, mellyel Mayer Mihály pécsi megyés püspök Domokos Eszter kolleginánkat tisztelte meg. Olvasóink figyelmét bizonyára nem kerülte el mindaz, ami a pápa közelgő látogatására, az ezzel kapcsolatos egyházi előkészületekre vonatkozott. Az erre illetékeseknek talán nem lenne felesleges gondolniok a látogatás előkészületeinek másfajta vonatkozásaira is. Nevezetesen az idegenforgalmiakra. Annak idején, amikor a pápa határaink tőszomszédságában, Ausztriában járt, fényképes beszámolót közöltünk ottani - mintaszerűen szervezett - fogadtatásáról. Bízzunk hasonlóban Magyarországon is. Továbbá abban, hogy remélhetőleg nyitott kapukat döngetünk, amikor a megyénken minden bizonnyal átömlő, egyelőre még csak el se képzelhető méretű idegenforgalomra gondolunk. A pápa Mayer püspök székhelyét is felkeresi, az pedig köztudott, hogy egy-egy ilyen látogatás a hívők, érdeklődők, kíváncsiskodók százezreit vonzza. Nálunk se lesz másként. Az idegen nemcsak jön, imádkozik, áhitatoskodik, fogadja a Szentatya áldását, hanem hosszabb-rövidebb ideig tartózkodik is. Az teljességgel kizárt, hogy Pécs százezres vendégtömeg elszállásolására, vagy akár csak vendégfogadására alkalmassá tehető lenne, így a dunaföldvári kempingre, a 6-os út mellett fellelhető valamennyi kollégium turistaszállóként való üzemeltetésére, a Sió kempingre, a Gemenc Szállóra, a Alisca motelre, Domborira, Gunarasra éppúgy szép jövő vár, mint valamennyi fizető-vendéglátó helyre, akár a mórágyi és palatincai szállásokra is. Az ismét nem létező paksi Erzsébet Szállodára természetesen nem. Továbbá „külföldiül" is beszélő személyzettel megerősített éttermekre, csárdákra, elárusító (nem feltétlenül giccsárusító) helyekre. Percnyi kétségem sincs abban, hogy az utasözönre a kiskereskedők, út menti árusok, saját terményeiket piacra dobó magántermelők - messze megyénk határain túlról is - időben és alaposan felkészülnek majd. Minden mással kapcsolatban azonban hadd adjak hangot némi kétségemnek, bár ne legyen igazam! Milyen mennyiségben kerülnek majd piacra (uram bocsá’ akár ingyen is) egyszerű útvonaltérképek? Hány nyelven hányféle leporelló hívja fel majd mindazok figyelmét megyénk nevezetességeire, akik akár jövet, akár menet legalább egy éjszakára meg akarnak állni? Mennyire alkalmazkodnak majd a látogató tömeghez, a nyitvatartási idők, ide értve a postákét is, sőt utóbbiaknál a telefonálási lehetőségeket? Hány képeslap, milyen változatosságban mutatja majd be az útba eső egyházi nevezetességeket, vagyis Makovecz Imre új paksi templomát, a régieket, és annak tudatása valakinek eszébe jut-e majd, hogy a szekszárdi újvárosi templomban bizonyos Liszt Ferenc orgonáit egykor? Milyenek lesznek a valutabeváltási lehetőségek? Természetesen nem ügyes törökökre, arabokra, vagy jugoszlávokra gondolva, hanem a csekkekre is. Tavalyi emlékem jut eszembe, amikor egy francia tanárnő vasárnap Kalocsától, Baján keresztül Szekszárdig csak keservesen forintosíthatta egész Európára érvényes utazási csekkjét? Milyen lesz a közlekedésbiztonság, a sárga angyalok hozzáférhetőek lesznek-e? Nem is beszélve a közbiztonságról... Semmilyen kapcsolatom sincs az esztergomi érsekséggel, de akármibe fogadnék, hogy ott a bíboros-érsek-prímástól lefelé már régóta hatalmas stáb dolgozik a pápa látogatásának megszervezésén. Megyénk és városaink vezetőinek, elsősorban azonban a szépszámú idegenforgalmi hivatalnak eszébe jutott-e már, hogy felvegye velük a kapcsolatot és megtudakolja igényeiket, a ránk váró lehetőségeket...? Szinte betegesen sokat, szerintem túl sokat és túl optimistán beszélünk hírünkről a világban. Most itt lenne az alkalom rá, hogy százezrek közbeiktatásával öregbítsük azt. Sikerül-e? Valamikor görögkeletinek kereszteltek ugyan, de hitbéli hovatartozásom ellenére is kérem rá a pápa Őszentsége áldását. Meg a saját áldásos együttmunkálkodásunkat is... ORDAS IVÁN Megalakult a GÉSZ Mit ér a menedzsment, ha magyar? Az elmúlt hetekben új szervezetet jegyeztek be, Gazdasági Vezetők Érdekvédelmi Szövetsége néven. Az új szerveződés nem tévesztendő össze a GYOSZ-szal, és nem azonos a VOSZ-szal sem. Gyakorlati gazdasági szakembereket tömörít, s deklarált célja e réteg érdekeinek képviselete. - Miért döntöttek úgy, hogy most kell életre hívni ezt a szövetséget? - kérdeztük dr. Szigeti Ábristól, az Interglob vezérigazgatójától, a GÉSZ főtitkárától. - A gazdaságot közvetlenül működtető szakembereket - a gyakorló közgazdászokat, üzemgazdászokat, jogászokat, műszakiakat -, és az utóbbi évek, évtizedek vállalatvezetőit egyre több sérelem éri. Nem szabályozzák sem jogaikat, sem kötelezettségeiket. Lassan olyan kép alakul ki, mintha a letűnt rendszer valamennyi hibájáért ők lennének a felelősek. Sokan elfelejtik, hogy nem „jókedvükből” fizették be a költségvetésbe a fejlesztésre fordítható pénzeszközöket, úgy ítélve avulásra az állóeszközparkot. Az érvényes gazdasági szabályozóknak megfelelően jártak el. A magyar szürkeállománynak ugyanúgy részét képezi az értelmiségnek ez a rétege, mint például a művészek. S hogy végképp ne kallódjanak el, szükséges, hogy valamennyi fórumon képviseljék őket. Ezeknek az embereknek az értéke ma vetekszik - ha meg nem haladja - a hazai állóeszközpark értékével. Az Interglob az első privatizációs program húsz vállalata között van. Ha bármelyik esetleges külföldi partnerrel tárgyalunk, az első kérdésünk: milyen arányban marad meg a vállalati menedzsment? A vállalat eszközei csak másodikként kerülnek szóba. Ezek ugyanis pótolhatók, megvásárolhatók, s hamarosan termelnek is. A menedzsment nem ilyen! A kapcsolatrendszerek nem építhetők ki egyik pillanatról a másikra. Eltekintve attól, hogy újjáteremtésük nagyon tőkeigényes, egyik külföldi partnernek sincs ideje, pénze rá. A szakembereknek ma már nem kell külföldre menniük ahhoz, hogy elvesszenek a nemzetgazdaság számára, elég, ha vegyes, vagy tisztán külföldi érdekeltségű vállalatok alkalmazásába lépnek. Már érezhető ez a tendencia. - Ennek a folyamatnak kíván gátat vetni a GÉSZ? - Sajnos, ezt lehetetlen megakadályozni. Viszont ha képesek lennének alternatívát nyújtani a vezetőknek, talán lassulna a folyamat. A közeljövő legjelentősebb állami bevételei a privatizációból származnak majd. Márpedig a gyárak, a vállalatok menedzsment nélkül felét, harmadát érik. - Milyen lehetőséget tud, illetve kíván nyújtani a szövetség? Egyelőre maradjanak a „kívántnál”! A tapasztalatok azt mutatják: a menedzsment, ha anyagilag és erkölcsileg részt vehet a vállalat újjáépítésében, akkor marad, ellenkező esetben céget változtat. A külföldi partnerek akár többségi tulajdonuk rovására is hajlandók átengedni meghatározott tulajdonrészt, megteremtve ezzel a vezető gárda érdekeltségét. -A mai vezetők, bár jövedelmük meghaladja az átlagot, nem valószínű, hogy képesek lennének tőkéstársként beszállni egy újjáalakuló gyárba. - Akár hitel révén is szerezhetnek 100-200 ezer forintos részesedést. Mielőtt azonban kockáztatnák vagyonukat, szükséges, hogy mind a kötelezettségeiket, mind a jogaikat tisztázzák. Van azonban egy másik motiváló tényező. A gazdaság irányítóit manapság - sajnos - nem érdekli a középvezetők véleménye. Ha a GÉSZ el tudná érni, hogy minden döntési szinten véleménynyilvánítási joggal rendelkezzen, annak az lenne az eredménye, hogy azok a vezetők, akiknek döntő befolyásuk van a GDP alakulására, a helyükön maradnának. A vállalati igazgatóválasztások világosan bebizonyították: nem egyszerűen arról van szó, hogy a vezetők ragaszkodnak a székükhöz, hanem a dolgozók is elismerik eddigi eredményeiket. H. A. A pénzügyi szféra jellemzői A friedmani iskola alapelve a nemzeti valuta megerősítése. Az USA-ban a kamatláb drasztikus megemelése megerősítette a dóiért, mágnesként vonzva a világ minden részéből a tőkét. Reagan a külföld erőforrásainak bevonásával finanszírozta meg az amerikai fellendülést. Az elmúlt másfél évtized egyik legfőbb tanulsága, hogy valamennyi sikerország a nemzeti valuta megerősítésének politikáját követte a monetárszférában, s egyet sem találunk ezek között, amely a nemzeti valuta leértékelésével próbálkozott volna megbozott külkereskedelmi egyensúlyának helyreállítására. A gyorsan inflálódó pénz, a sorozatban leértékelődő nemzeti vauta taszítja a külföldi tőkét, csökkenti a bizalmat a hazai valuta iránt, s ezért lehetetlenné teszi a konvertibilitás megteremtését. Márpedig a teljes világgazdasági nyitás elképzelhetetlen a konvertibilitás nélkül. A valutaleértékelés csalóka eszköz. Rövid távon növeli az export versenyképességét, visszafogja az iportot, látszólag tehát a külkereskedelmi pozíciók javítását szolgálja. A valóságban csupán eszköz a veszteséges tevékenységek burkolt támogatására, s így hozzájárul az adott ország erőforrásainak szétforgácsolásához, a nemzeti jövedelem elkótyavetyéléséhez. A leértékelt valuta elleplezi a gazdasági alanyok valós teljesítményét, nyereségesnek mutatva az alacsony hatékonyságú vállalatokat, lehetetlenné téve kiszűrésüket a piac szelekciós mechanizmusának segítségével. Ez különösen igaz egy olyan gazdaságban, ahol az exportáló vállalat a belföldi értékesítés árait nyugodtan hozzáigazíthatja az export során elért árakhoz. Általános restrikció, vagy szelektív fejlődés? Az általános restrikció az életszínvonal és a beruházások együttes visszafogását jelenti, vagyis a nadrágszíj összehúzását a fogyasztás és a gazdaság szférájában egyaránt. Fő eszköze általában a kormányzat által tudatosan gerjesztett infláció. Ez persze kétélű fegyver, és az áremelések hívei nem veszik észre, hogy az infláció reálértékben csökkenti a költségvetés bevételeit is, ugyanakkor növeli kiadásait. Ezt például a benzináremelés előtt jó lett volna átgondolni... Senki nem tud mutatni egyetlen olyan országot sem a világon, amelyik az általános restrikció alkalmazásával jutott volna ki a válságból. Milton Friedman erről így nyilatkozott: „Nagyon érdekesnek tartom a különböző restrikciós politikákat mind elméleti, mind gyakorlati szempontból, bár még soha sehol sem vezettek eredményre.” A válságból kivezető utat mindig a szelektív fejlődés stratégiája szolgálja, amely engedi kiugrani, fejlődni a jókat, és nem engedi életben tartani az életképteleneket. A szelektív fejlődést a monetáris szféra oldaláról a nemzeti valuta külső és belső megerősítése segíti elő. A nemzeti valuta lassú, fokozatos felértékelése kiszűri a gazdaságtalan exportot, segít ezáltal felszámolni az alacsony hatékonyságú tevékenységeket, erőforrásokat szabadítva fel a fejlődőképesebb szféra számára. Ugyanakkor megszilárdítja a hazai valuta iránti bizalmat mind külföldön, mind belföldön. A valuta itthoni megerősítését legkézenfekvőbben a kamatláb emelése szolgálja. Ez megint az alacsony hatékonyságú tevékenységek kiszűrését segíti elő normális esetben. Sajnos Magyarország ez alól is kivétel. A kamatlábak már az égig emelkedtek, anélkül, hogy ez együtt járt volna bármiféle pozitív szelekciós mechanizmus kialakulásával a gazdaságban. Ennek oka igen egyszerű. A költségvetésben lehetővé tette, hogy az alacsony hatékonyságú vállalatok a dotációk révén fennmaradjanak és hozzájussanak a pénzhez különböző kiskapukon keresztül. Vagyis a magas kamatláb nem eredményezett kemény pénzügyi korlátot, lévén a költségvetési korlát továbbra is vajpuha. Az elavult struktúra gerjeszti az inflációt Magyarországon strukturális infláció van, vagyis az elavult gazdaságszerkezet az oka a pénzromlásnak. Bér-ár spirálról nem beszélhetünk. Hiába fogalmazódik meg újra a tücsöknemzetről szóló mese, a túl sokat fogyasztó, túl keveset dolgozó népről, a valóság az, hogy Magyarországon a befektetett munkamennyiséghez képest igen alacsony az életszínvonal. Az önkizsákmányoló, önpusztító életmód eredményeként már így is a világ élvonalában állunk a halálozási és népbetegségi statisztikákban, még sincs meg a látszatja a fogyasztási szint terén. Nem a kifejtett munka mennyiségével, hanem annak strukturális elosztásával van baj. A világpiac folyamatosan leértékeli a magyar munkát, relatíve tehát fölértékelődik a külföld munkája, vagyis az import. Külkereskedelmünk volumene viszont nemzeti jövedelmünk 55-60 százalékával egyenértékű, s ebből következően egyre több árut szállítunk egyre kevesebbért, miközben a bérek ugyanúgy kiáramlanak. Nem a bérkiáramlás a túlzott, nem is a befektetett munkamennyiség a kevés, hanem elégtelen a világpiacon kapott ellentétel. Nyersanyag- és energiaigényes termékeket szállítunk nagy tudástartalmú termékekért. A hazai inflációt csak akkor győzhetjük le, ha ezen változtatunk... Minden másra irányuló törekvés csak pótcselekvés lehet. GAZDAG LÁSZLÓ Ki fizeti a hitoktatót? Mindannyian emlékezünk az iskolai hitoktatás visszaállítása körüli cécóra: az oktatási intézményben legyen vagy a parókián, órarendhez kapcsolódóan vagy azon kívül, kötelező vagy fakultatív jelleggel? A legújabb idők gyakorlatának megfelelően a vita nem dőlt el, csak szünetel. Az utolsó utáni pillanatig kérdéses volt az is: ki fizesse a hitoktatást? Az állami vagy a felekezeti kassza? (Szeptembertől mostanáig vatikáni valutában kapták a járandóságukat. Legalábbis a katolikus egyházban, legalábbis a pécsi egyházmegyében.) De most megtört a jég! A probléma magyaros megoldása a következőképpen fest: az állam átutalja az óraadók díjait az egyházmegyének, az egyházmegye továbbosztja a helyi plébániáknak, a plébános pedig gavallér módra fizet. Azaz nem is olyan gavallér módra! Az összeg, amit a borítékban találtam - visszamenőleg! - 3100 forint volt, míg a kimutatásban 6300 szerepelt. Lehetséges, hogy ma már az ige hirdetését is 50 százalékos nyereségadó terheli? - Wy - Borúlátóak vagyunk Jobb lesz-e az 1991-es esztendő, mint az előző volt? - tették fel a kérdést a brit Gallup közvéleménykutató intézet munkatársai harmincnyolc országban. A válasz - mint várható volt - jellegzetesen tükrözte az egyes országok gazdaságitársadalmi helyzetét, bár akadt egy-két meglepetés is. Kiderült, hogy semmi jót sem várnak az 1991-es évtől Magyarországon, a Szovjetunióban, Kanadában és még tizenkét másik országban. Magyarországon a megkérdezettek 82 százaléka mondta magát pesszimistának, a Szovjetunióban 46, míg Kanadában 45. A három országot Finnország, a Fülöp-szigetek, Uruguay, Törökország, Izrael, Ausztrália, Costa Rica, Belgium és Hongkong követi a borúlátóak listáján. Ugyanakkor a legderűlátóbbak az izlandiak: náluk több az optimista (35 százalék), mint a pesszimista (34 százalék). Hasonló a helyzet Japánban, Franciaországban és az Egyesült Államokban is.