Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-22 / 170. szám

2 NÉPÚJSÁG Göncz-Cossiga találkozó Göncz Árpád köztársasági el­nök - miután részt vett az észak­olaszországi Cividale városkában az öt ország művészeit felvonultató közép-európai színházi fesztivál megnyitásán, s megtekintette saját színműve (Magyar Médeia) ötnyel­vű előadását - találkozott és rövid megbeszélést folytatott Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök­kel. Az olasz államfő rövid nyaralás­ból érkezett egyenesen Cividalé­­ba, hogy megtekinthesse az elő­adást. Ebben még Cossiga elnök budapesti látogatásakor és ottani találkozójukon állapodtak meg. A most először megrendezett szín­házi fesztivál a Pentagonale együttműködés keretébe illeszke­dik: magyar, olasz, osztrák, csehszlovák és jugoszláv együtte­sek, társulatok, zenekarok tarta­nak tíz napon át zenés és prózai előadásokat, táncjátékokat, báb­előadásokat. Göncz Árpád és Cossiga rövid megbeszélésén, majd az ezt köve­tő, késő éjszakába nyúló vacsorán is a Pentagonále együttműködés jelentette a fő témát. Mindketten hangsúlyozták, hogy ez az ötös, de rövidesen (Lengyelország csat­lakozásával) hatosra bővülő együttműködés fontos szerepet játszik abban, hogy a közép-euró­pai térség új demokráciái csatla­kozhassanak Európához, vagy mielőbb visszatérhessenek oda.­­ A kétezer éves múltra visszate­kintő Cividale olyan helyszín, ahol a német, olasz, szláv és magyar nyelvű kultúrák állandóan találkoz­tak, ahol messzenyúló történelmi gyökerei vannak az együttműkö­désnek, sajátos közép-európai szellemiség alakult ki. Erre a ter­mészetes alapra kell építeni a Pen­tagonale programjait, amelyek megvalósításának a részvevők még csak az elején tartanak - han­goztatta Cossiga. A magyar és az olasz államfő egyaránt nagy jelentőségűnek tar­totta, hogy a regionális együttmű­ködés hamarosan hexagonáléra bővül, Lengyelország csatlakozá­sával. - Ez új lehetőséget kínál min­denkinek - mutatott rá Göncz Ár­pád, emlékeztetve arra, hogy a len­gyelek bekapcsolását Magyaror­szág kezdettől szorgalmazta. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a regionális együttműködés nem irányulhat senki ellen, nem szabad, hogy kirekesztő jelleget öltsön. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Gianni de Michelis olasz külügyminiszter, Jugoszlávia problémája csak érintőlegesen merült föl, miután Budapesten már mindkét fél ismertette ezzel kap­csolatos - egymáshoz közelálló - nézetét. Cossiga ismét leszögezte:­­ Jugoszláviának a jelenlegi hatá­rokon belül kell demokratikus új együttélést kialakítania, az ott élő nemzetiségek jogait egyformán fi­gyelembe véve, és békés úton. De Michelis előzőleg beszédé­ben kifejtette, hogy az Európai Kö­zösség azt várja: a következő há­rom hónap alatt Európának is meg­felelő, tartós megoldás és elrende­zés alakul ki a Jugoszláviát alkotó népek és nemzetiségek között, az egyoldalú és erőszakos akciók mellőzésével. Szlovénia nem szá­míthat enélkül elismerésre a kö­zösségi tagországok részéről - ad­ta világosan értésre a jelen lévő Mi­lan Kucan szlovén elnöknek az olasz diplomácia vezetője. A magyar köztársasági elnök szombaton a közeli Udinébe, Friuli tartomány székhelyére látogatott, ahol a polgármester fogadta őt. Délelőtt megkoszorúzta az első vi­lágháborúban elesett magyar ka­tonák sírját, és ellátogatott az Ison­zó folyóhoz (az egyik nagy világhá­borús csata színhelyére) is, ahol szintén koszorút helyezett el. Göncz Árpád délben,a trieszti és udinei gazdasági kamara szerve­zésében olyan üzletemberekkel találkozott, akik magyarországi be­ruházásokban érdekeltek. Az ebé­den a magyar gazdaság és a két ország közötti gazdasági együtt­működés kérdéseiről esett szó. Csökkent a forgalom Hegyeshalomnál Vasárnap a délelőtti órákban megszűnt a várakozás a hegyes­halmi közúti határátkelő­helyen. A török ostrom az előző napokban levonult: pénteken 105 ezren, szombaton pedig 101 ezer 600-an lépték át a határt Hegyeshalomnál, mindkét nap kétszer annyian, mint a nyári nagyforgalmi napokon. Az átlagos napi 50-60 vízummal szemben pénteken és szombaton is négyezernél több vízumot adtak ki. Ezek zömét azok a tranzitutasok igényelték, akik a jugoszláviai ese­mények miatt Magyarországon ke­resztül igyekeztek haza nyári sza­badságra. A hegyeshalmi határát­kelő­helyen felkészültek a hét végi török invázióra. A belépőket 10 for­galmi sávon fogadták tekintettel ar­ra, hogy a német baden-württem­bergi tartományban pénteken fe­jeződött be az iskolai év, és a határ­őrizeti szervek számítottak arra, hogy a tömegesen hazainduló tö­rök vendégmunkások és család­tagjaik a hét végén érik el hazánkat. Vasárnap azonban számotte­vően csökkent a­ zsúfoltság, haj­nalban és kora reggel ugyan még 1 órás veszteglést követően jutottak hazánk területére a Magyaror­szágra tartó turisták, illetve a tran­zitutasok. Délelőtt viszont már nem kellett várakozniuk a ki- és beuta­zóknak. Vasárnap délelőtt 11 óráig egyébként 5800 járművel 21 ezer 500-an, a törökökön kívül néme­tek, hollandok, angolok és jugosz­­lávok, kifele pedig főként magya­rok lépték át a határt és 1350 vízu­mot adtak ki. Néprajzkutatók Erdélyben Kilenctagú néprajzkutató csoport utazott szombaton Erdélybe, a ma­gyar és román nemzetiség lakta Bihar megyei Fenes és Remete község­be. A múzeumi tudományos munkatársakból, egyetemi és főiskolai hall­gatókból álló expedíció Szabó Lászlónak, a Damjanich János Múzeum igazgatóhelyettesének, a néprajztudományok kandidátusának vezeté­sével a magyar-román kulturális megállapodás alapján, a szomszédos ország kulturális tárcájának a meghívására - román néprajzosok köz­reműködésével - tíz napot tölt a magyar határhoz közel fekvő két jelleg­zetes faluban. Jövőre román néprajzosok, társadalomkutatók keresnek fel két vegyes lakosságú települést hazánkban, a két ország tudományos vizsgálódásának eredményeit kétnyelvű kiadványban jelentetik meg ha­zánkban, illetve Romániában. Politikai harc várható? Dr. Zsíros Géza nem ért egyet a kárpótlási törvénnyel (Folytatás az 1. oldalról) „Köszönömbe" nem kell a gaz­dáknak a birtokjog ma sem: nekik a tulajdonra van szükségük. Ennek megvalósulásáig azonban hosszú távú poli­tikai harcra kell felkészül­ni. Kérdésekre válaszolva dr. Zsí­ros Géza kifejtette , hogy nem ért egyet a kárpótlási törvénnyel, s a kisgazda frakción belül is azok kö­zé tartozott, akik nemet mondtak arra. A jelenlegi politikai erőviszo­nyok részben az állampolgári oda nem figyelés következtében ala­kultak ki. Annak idején ugyanis az „állampolgárok nem vették a fá­radtságot arra, hogy odafigyelje­nek ki mit mond. Néhány szép me­nyasszonyról kiderült, hogy AIDS- es.” S valószínűleg nemcsak a ma­gángazdálkodók számára meg­szívlelendő az a tanács, amit a ki­emelkedő keresettel rendelkező téeszelnökkel kapcsolatban mon­dott el a képviselő. Nem az a meg­oldás, hogy indulatoktól vezérel­ve esetleg elvegyék a vagyonokat, hanem az, hogy közös gondolko­dással minden gazdálkodó legyen sikeres. -szá- Bush Ankarában Az Öböl-háborúban nem lehetett volna felszabadítani Kuvaitot Török­ország segítsége nélkül - hangsú­lyozta szombaton Ankarában Geor­ge Bush amerikai elnök. Az amerikai elnök szombaton Tur­­gut Özal török államfővel, Mesut Yil­­maz miniszterelnökkel és más török személyiségekkel találkozott. A megbeszélések napirendjén a kétoldalú viszony, valamint a gö­rög-török kapcsolatok és a ciprusi rendezés szerepelt. Az athéni meg­beszélésekkel ellentétben Ankará­ban a megosztott Ciprus témája „csak általánosságban szerepelt” - állította egy török külügyi illetékes. A két államfő közös sajtótájékoz­tatóján Turgut Özal az amerikai el­nöki látogatásról elmondta, hogy az az együttműködés kiszélesítését és elmélyítését szolgálja két demokrati­kus szövetséges között. A közel-keleti békefolyamatról Bush kijelentette: azt várja, hogy Iz­rael is beleegyezik a térséget érin­tő konferencia megrendezésébe ugyanúgy, ahogy már kulcsfontos­ságú arab államok tették. Irakkal kapcsolatban Bush elnök aggodalmát fejezte ki a kiújult iraki— kurd harcok miatt. - Azt gondoltam, hogy Szaddám Huszein már tanult a történtekből - mondotta Bush, és ki­fejezte reményét, hogy a helyzet nem romlik tovább és nem lesz szükség a Törökországba visszavont amerikai csapatok iraki beavatkozására. Pentagon - szovjet célpontok Az amerikai katonai vezetés csökkentette a Szovjetunióval esetleg megvívandó nukleáris há­borúban megsemmisítésre kijelölt célpontok számát - közölte vasár­napi számában a The Washington Post című lap. A tekintélyes amerikai újság washingtoni illetékesekre hivat­kozva közli, hogy a Pentagon leg­újabb listája szerint egy nukleáris háború idején a korábbi 10 ezer helyett hétezer szovjet célpontot próbálnának megsemmisíteni. A Richard Cheney védelmi mi­niszter által a közelmúltban jóvá­hagyott lista azért lehet szűkebb mint a korábbi, mert a szovjet csa­patok kivonulása miatt megszűn­tek a kelet-európai célpontok, a ta­valyi szerződés értelmében csök­kent a Szovjetunió hagyományos fegyveres erőinek és fegyverzeté­nek ereje, javult az amerikai atom­rakéták találati pontossága és Washington a korábbinál megbíz­hatóbb adatokkal rendelkezik a szovjet erők sebezhetőségéről. Laikusok számára készül a Nagy egészségkönyv „Az egészség több, mint a beteg­ség hiánya” - ebből a megállapí­tásból indultak ki azok a német or­vosok és szaktanácsadók, akik összeállították az idei frankfurti könyvvásár egyik slágerének szá­mító Nagy egészségkönyvet, amely hamarosan a hazai köny­vesboltokban is kapható lesz. A Kossuth és a Medicina Könyv­kiadó közös gondozásában meg­jelenő munka elsősorban az or­vostudományban járatlanok szá­mára tartalmaz hasznos informá­ciókat. Az egészségügy szinte minden területét átfogva a Nagy egészség-könyv nemcsak a különféle tüne­tekről, betegségekről, diagnózi­sokról ad információkat, hanem olyan témákról is, mint a tudatos életvitel és a környezet. A tradicio­nális orvostudományi igazságok mellett kritikus szemléletet tükröz az oltások esetében, s a termé­szetgyógyászatról éppúgy nem fe­ledkezik meg, mint az élvezeti cik­kekről, a táplálkozásról, a sportról vagy a szexről. Mindezzel pedig egyaránt segíti a beteget és az orvost, lehetővé téve, hogy a gyógyító tevékenység célirányosabb, hatékonyabb le­gyen. Bonyhád Város Polgármesteri Hivatala bérbe adja a Bonyhád, Széchenyi tér 16. szám alatti helyiségeket külön-külön, vagy egyben. Pályázni a hirdetmény megjelenését követő 15. napig lehet Pályázati feltételek a hivatal (10/18) hatósági osztályán megtekinthetők. Engedményes kerékpárvásár! Férfi, női sportkerékpárok, amíg a készlet tart a DOMINÓ RAKTÁRÁRUHÁZBAN. Szekszárd, Beloiannisz u. Telefonszám: 74/12-234. (140) 1991. július 22. Horvátországi helyzetkép (Folytatás az 1. oldalról.) Az újvidéki ügyészség megálla­pította annak a férfinak a személy­­azonosságát, akit egy folyóból fog­tak ki a közelmúltban. A férfit még élve dobták a vízbe, egyik kezét a lábához kötözték, lábaira pokrócot tekertek. Testén és fején ütlegelé­sek nyomai láthatók, valamennyi bordája eltört, fogait kiverték. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfit a horvát rendőrség vette őri­zetbe, majd két nappal később ér­tesítették családját, hogy szaba­don engedték az őrizetbe vettet, aki azonban nem érkezett meg csa­ládjához. A zágrábi parlamentben tartott sajtóértekezleten a horvát statiszti­kai hivatal vezetője cáfolta azokat a szerbiai állításokat, hogy Horvátor­szág szerbek által legsűrűbben la­kott településein a szerbek szám­aránya jóval meghaladná a horvá­­tokét. Elmondta, hogy a népszám­lálási adatok szerint Horvátország 4,76 millió lakosának csak 12,2 százaléka szerb nemzetiségű. A Duna menti járásokban, azaz a mostani válságövezetben sem ha­ladja meg részarányuk a 20 száza­lékot, s ez az arány nem indokolná, hogy ezeket a területeket Szerbiá­hoz csatolják. Kupa Mihály: Győzni fogunk, mert nincs más választásunk (Folytatás az 1. oldalról.) Az MDF helyi szervezete a Laki­telek Alapítvány támogatásával, ezúttal másodízben rendezte meg a faluhoz tartozó tösfürdői holt-Ti­­sza parton a már tavaly is nagy si­kerű juliálist. A háromnapos, divat-, búvár-, hőlégballon-bemutatóval, külön­böző kiállításokkal, népművészeti vásárral, színházi előadásokkal, zenés műsorokkal tarkított progra­mok nem csak kikapcsolódást, szórakozást kereső hazai és kül­földi résztvevői, szakértőktől kap­hattak válaszokat például a kárpót­lási törvénnyel, vagy az MDF-piac működésével kapcsolatos kérdé­seikre. A megkérdezhetők, illetve a válaszadók között ott volt a kor­mány több tagja és a Magyar De­mokrata Fórum országgyűlési képviselőinek túlnyomó többsége. A lakiteleki falunapok közönsé­ge a szó szoros értelmében politi­kai show-műsor részese lehetett a szombaton késő este kezdődött, éjszakába nyúló Belpolitikai anto­lógia című fórum kapcsán. A politi­kai estet Lezsák Sándor, a Lakite­lek Alapítvány kuratóriumának el­nöke vezette, s ennek során lénye­gében számvetésre és egy-egy üzenet megfogalmazására kérte a kormány jelen lévő tagjait, illetve a fórum vendégeit. Az utóbbiak közül Gálfalvi György, Marosvásárhe­lyen élő író, Géczhy Iván, Svájcból érkezett közgazdász, Tollas Tibor, Münchenben élő költő elismerően szóltak a Magyarországon végbe­ment változásokról. Hangsúlyoz­ták: a határainkon kívül élő magya­rok számára is létfontosságú, hogy milyen kép alakul ki Európában Magyarországról. A nehézségeket sem elhallgatva, de bizakodással szólt esélyeinkről Csurka István író, képviselő, Gyarmati Dezső, olimpiai bajnok, képviselő, Kéri Kálmán vezérezredes, képviselő és Sárossy László, a Földművelés­­ügyi Minisztérium politikai állam­titkára, valamint Horváth Balázs tárca nélküli miniszter. A legnagyobb figyelemmel ért­hetően a Pódium miniszter vendé­geinek szavait kísérte a népes szá­mú hallgatóság. Balsai István igaz­ságügy-miniszter - egyebek kö­zött - az egyházi vagyon rendezé­sével kapcsolatos törvény jelentő­ségéről szólt, kiemelve, hogy e ren­dezés végső soron az állampolgá­rok érdekeit szolgálja, így teremtő­dik lehetőség arra, hogy ki-ki vallá­sos meggyőződése vagy egyéb szempontok alapján megválaszt­hassa gyermeke számára az általa legjobbnak vélt iskolát. Bod Péter Ákos, ipari és kereskedelmi mi­niszter azt üzente a fiatal, mene­dzserszemléletű, vállalkozókedvű és még tanulni sem rest értelmisé­gieknek, hogy a tárcához tartozó vállalatok vezetői posztjaira pá­lyázzanak, mert - mint mondotta -, csak ilyen szakemberekkel valósít­ható meg a valódi rendszerválto­zás. Boross Péter belügyminiszter arról beszélt: arra törekszenek, hogy a „belügy”, a „rendőr” szavak ne összerezzenést váltsanak ki a tisztességes emberekből, hanem mindenkinek a megnyugvást és biztonságérzetet jelentsék. Für La­jos honvédelmi miniszter az évszá­zadok óta áhított, s most végre kiví­vott függetlenség jelentőségéről, megőrzéséről és az ezzel járó fele­lősségről szólott. Gallov Rezső, az Országos Testnevelési és Sporthi­vatal elnöke hangsúlyozta: a régi sporthivatal a versenysport felleg­vára volt, az új pedig - nem le­mondva az élsport támogatásáról - a testkultúra, a szabadidősport és az iskolai testnevelés fejlesztője kí­ván lenni. E cél érdekében még ez év őszétől több mint hárommilliárd forint központi támogatással beve­zetik a mindennapos testedzést az alsó tagozatosok számára azok­ban az iskolákban, ahol nincsenek testedzésre alkalmas létesítmé­nyek. Kupa Mihály pénzügyminisz­ter szerint a költségvetést és a gaz­dasági kormányprogramot csak a bennünk való félelem veszélyeztet­heti. Most fordulóponton vagyunk, áramlik be a külföldi tőke, sikerült megfékezni, sőt, lefelnyomni az inflációt. Nagyon fontos, hogy még nem szabad ellazulni, ezt az évet még ki kell bírni. Teljesen bizonyos - mondotta befejezésül a közön­ség óriási tetszésnyilvánítása mel­lett -, hogy győzni fogunk, mert nincs más választásunk. Este a közönség lelkes ünneplé­se közepette, Für Lajos honvédel­mi miniszter köszöntötte a kilenc­venedik születésnapját ünneplő Kéri Kálmán vezérezredest. A LALA Nagykereskedelmi Kft megnyitotta Bonyhád, Gyár u. 6. szám alatt diszkont üzletét. Széles áruskálánkkal várjuk közületek és viszonteladók jelentkezését. CL Bőte Lajos, Bonyhád. És ne feledje, jól jár, ha LALÁVAL paktál. (45/18) AustriaLotto A 29. játékhét fogadási díjainak megál­lapítása alapján leadott lottószelvény ös­­­szesen:2071 919.Ez 74808341 osztrák schilling AustriaLotto fogadási díjat jelent. A teljes AustriaLotto nyereményösszeg: 37404170 schilling, ebből a hatosra 11 221 251 schilling jut. Az e heti nyerő­számok a következők: 2, 4, 6, 22, 27, 36. A pótszám a 7-es. A teljes Joker foga­dási díj 16 862 477 schilling. Ez az első nyerőosztály, a Joker 2 529 371 ATS-sel való dotációját jelenti. Az e heti Joker­szám a következő: 876868.

Next