Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

2 »ÚJSÁG Bizalmat­lansági indítvány Panic ellen Belgrád­­ A jugoszláv parlament tegnapi ülésén bizalmatlansági indítványt terjesztettek be Milan Pa­nic szövetségi miniszterel­nök ellen, s erről három nap múlva szavaznak. A javaslatot a Szerb Szocia­lista Párt és a Szerb Radi­kális Párt képviselői ter­jesztették be. A bizalmat­lansági indítványt azzal indokolták, hogy Milan Panic a londoni konferen­cián „eltért az előzetes par­lamenti felhatalmazástól". A miniszterlnök - mint ismeretes - Londonban több ízben támadta Slobo­dan Milosevic elnököt, s korábban leváltotta egyik hívét, Kertész Mihály bel­ügyminiszter-helyettest. Fegyveres összetűzés Kuvait és Irak között Kuvait - Kuvaiti forrá­sok szerint fegyveres ös­­­szetűzésre került sor va­sárnap az Irak és Kuvait között fekvő demilitarizált övezetben. Az incidens so­rán egy kuvaiti rendőr éle­tét vesztette, kettő megse­besült. A kuvaiti védelmi minisztérium tegnapi köz­leménye szerint 12-15 iraki egy teherautóval behatolt a zóna északi részébe, majd tüzet nyitott egy ha­tárőrposztra. Az ott tar­tózkodó mintegy 15, ön­védelmi céllal fegyvert vi­selő vámtisztviselő és rendőr viszonozta a tüzet és néhány támadót meg is sebesített. A támadást kö­vetően az irakiak északi irányban elmenekültek. Bulgáriai változások Szófia - Gyökeres és gyors változtatásokat sür­getett a Filip Dimitrov kormány politikájában Zselju Zselev bolgár köz­­társasági elnök. A bolgár televízió vasárnap este közvetítette az elnök talál­kozóját újságírókkal. A ha­talmon levő Demokratikus Erők Szövetségének (DESZ) egykori alapítója és vezetője megállapította: elhibázott politikai straté­giát követ a tavaly októ­beri választások után hiva­talba lépett DESZ-kor­­mány. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezé­sére álló legfrissebb közvé­lemény-kutatási adatok szerint ha ma tartanának parlamenti választásokat, a választók 30 százaléka az ellenzéki szocialista pártra, míg 26 százalékuk a kor­mányzó Demokratikus Erők Szövetségére adná a szavazatát. Megnyitották a kabuli repülőteret Iszlámábád­­ Kabul nemzetközi repülőterét tegnap állítólag ismét megnyitották a belföldi polgári légiközlekedés és a nemzetközi járatok előtt. A hírt a kormánnyal szem­ben álló erők hírügynök­sége közölte. A repülőteret három hete zárták le a he­ves rakétatámadások és bombázások miatt. VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR A munkahelyteremtés a fő feladat A megyében tartani a vállalkozókat (Folytatás az 1. oldalról.) szerint az önkormányzatok­nak a függetlenség sokkal költségesebb a szolgáltatások - a csatornázás, a szemétel­szállítás, a távközlés - terüle­tén, mintha összefognának. A települések független egysé­gére, egységes fejlesztési tervre van szükség, minden politikai jelleg nélkül, s erős megyei önkormányzatokkal ahhoz, hogy a megye ver­senyképes tudjon lenni más megyékkel, ne szívják el a várakozásokat. Nálunk - ellen­tétben Tolna megyével - ez így is van. — Ma Magyarországon a hangsúly inkább az önállóságon van. A fejlődés iránya újból a centralizáció lenne? — Ez nehéz kérdés. Mivel én nem éltem át negyven évi diktatúrát, nem tudok garan­ciát mondani arra, hogy itt mi lesz. Amerikában logikus fo­lyamat vezetett el az erős me­gyei irányításhoz. Azt a men­talitásbeli különbséget, ami a centralizációra való eltérő re­akciókban megnyilvánul, a múlt rendszer öröksége is magyarázhatja országukban. Az Egyesült Államokban a megyék ténylegesen verse­nyeznek egymással, és e ver­sengésnek objektív okai van­nak. Huszonöt évvel ezelőtt nálunk ténylegesen csak helyi önkormányzatok kamarája működött, mint most Tolna megyében, de az említett gondok miatt szükség volt egy központosított kormány­zási formára. — Hogyan kezelhetők Önök szerint a veszteséges állami nagyvállalatok? — Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, a megyében ugyanis nincsenek nagy ál­lami cégek, azonban a helyzet ugyanaz, mint a veszteséges magánvállalatok esetében. Önöknél a demokrácia győ­zelme versenyhelyzetet te­remtett, amely ezen cégek számára válsággal, csőddel jár. — E vállalatoknak tehát meg kell „halniuk"? — Igen, de figyelembe kell venni az emberi tényezőt is. A válasz másik fele: támogatni kell a kis-, és középvállalkozá­sokat, amelyek képesek fel­szívni a feleslegessé vált munkaerőt. — Milyen formában tud segítséget nyújtani az önkor­mányzat Broom megyében a vállalkozásoknak? — Nagyon sok mód van rá. A bankokkal való együttmű­ködés során a bankok rákény­­szeríthetők a kamatlábak ala­csony szinten tartására. Ná­lunk az induló vállalkozások­nak „adószünet" van, vagyis bizonyos ideig nem kell adót fizetniük. — Végül: milyen benyo­másokat szerzett itt-tartózko­­dása alatt? — Első látogatásom ez Eu­rópában, azelőtt úgy képzel­tem, hogy a magyarok mások, mint az amerikaiak. Meglepe­téssel tapasztaltam, hogy ha­sonló problémákkal küzdünk. Tóth Az AusztriaLottó nyeremény­jegyzéke A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 35. heti Ausztri­­aLottó nyereményjegyzéke a következő: A 3 darab 6 találatos szel­vényre egyenként 8 637 386 schillinget, a 16 darab 5 plusz 1 talála­tos szelvényre egyenként 312 074 schillinget, az 589 darab 5 találatos szelvényre egyenként 12 716 schillinget, a 410 darab 4 találatos szel­vényre egyenként 328 schil­linget, a 31 darab 3 találatos szel­vényre egyenként 25 schillin­get fizetnek. A nyerőszámok: 3, 4,11, 27, 32, 39 a pótszám: 15 A 2 darab telitalálatos joker szelvényre egyenként 2.115.865 schillinget fizetnek. Joker nyerőszámok: 312853 Antall József a Csurka-írásról (Folytatás az 1. oldalról.) A Csurka-tanulmányban foglaltakra térve a kormányfő kifejtette: Csurka István poli­tikai pamfletjében olyan meg­állapításokat tesz, amelyben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indu­latokat, jelentős tömegek érzé­seit veti fel, majd bemutatja a kényszerpályákat. Megítélé­sem szerint számos kérdésben hibás interpretációban, politi­kailag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a kormány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatja magát a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választ­mánya sem. Konkrét gondola­tokat idézve az írásból, a mi­niszterelnök elfogadhatatlan­nak tartotta az MDF alelnöké­­nek a Nemzetközi Valutaa­lapra és a Világbankra vonat­kozó megállapításait. Ugyan­akkor hangsúlyozta, hogy az­zal sem ért egyet, ha a vitát először nem a párton belül folytatják le, illetve ha a kor­mánypártok tagjai vélemé­nyüket a koalícióval élesen szembenálló sajtótermékek­ben teszik közzé. A mi pártunkban - folytatta Antall József - egyformán he­lye van a nemzeti liberaliz­musnak, a magyar népi-nem­zeti gondolat hagyományá­nak, s az európai keresztény­demokrácia eszmekörének. A Magyar Demokrata Fórum­nak az lehet, és legyen a tagja, aki a magyarság, a jogállami­ság és a parlamentáris demok­rácia iránti elkötelezettséget egyaránt vállalja. Végezetül a miniszterelnök a rendszerváltozás következe­tes végigvitelére, a demokra­tikus erők közös együttmun­­kálkodására szólított fel, fi­gyelmeztetve arra a veszélyre, amit a centrumerők felőrlése jelentene. * A mai nemzetközi, európai helyzetben - mondotta a kor­mányfő - a nemzet nem en­gedheti meg magának a belső felőrlődést, az instabilitást. Mindez arra kötelez bennün­ket, hogy kimondjuk: az ér­telmetlen csaták ügyében kös­sünk fegyverszünetet és foly­tassuk a józan ész politikáját. Magyar diplomata halála Pakisztánban Életmentési kísérlet közben meghalt Pakisztánban Rege­nye Győző magyar kereske­delmi tanácsos. Az ötvenhét éves diplomata szombaton bekövetkezett haláláról Kara­­csiból telefonon tegnap tájé­koztatta az MTI-t Szilasi Ist­ván, a tragikus véget ért taná­csos utódja. Regenye Győző, aki a na­pokban költözött volna haza feleségével Magyarországra, Szilasiékkal és más magya­rokkal pihent a tengerparton. A kora délutáni órákban tör­tént, hogy a vizisportokkal és a helyi fürdési viszonyokkal ismerős Regenye Győző a partról észrevette: utódjának fia, a 16 éves Szilasi András, veszélyes sodrásban úszik a parttól 30-40 méternyire. Re­genye és Szilasi István a hul­lámok közé vetették magukat, hogy Andrást figyelmeztes­sék. Miközben azonban a fia­talembernek és édesapjának sikerült nagy nehezen partot érnie, a két életmentő közül az egyiknek - éppen a legtapasz­taltabbnak - ez nem sikerült. Regenye Győző hirtelen eltűnt szem elől és csak a parttól 15 méternyi távolságra, a sekély vízben bukkant fel, de már nem volt benne élet. Szilasi István elmondotta, hogy a strandon többen részt vettek a kétségbesett élesztési kísérletekben, közöttük néme­tek és helybeliek. Perceken be­lül a helyszínen termett a mentőautó, amelyen azonban nem volt oxigénellátó beren­dezés. A magyar diplomatát - újabb élesztési kísérletek után - a kórházban nyilvánították halottnak. A bátor ember ha­lálhíre megdöbbenést keltett. Feltételezik, hogy a keres­kedelmi tanácsos halálát szív­görcs okozhatta. Holttestét - mint a pakisztáni rendőrség közölte - pénteken küldik haza Magyarországra. Amit a kárpótlásról (még) tudni kell Kárpótlási jegy - névértéken alul? (Folytatás az 1. oldalról) De utal arra is, hogy a kár­pótlásra jogosultak jórészt olyan hatvan éven felüliek (a jogosultak négyötöde ilyen korú), akik csak alacsony ér­­­tékű kárpótlási összeggel ren­delkeznek, s mindenképpen szabadulni igyekeznek érték­papírjuktól. Ők azok a nyugí­­jasok, akik rossz anyagi kö­rülményeik miatt inkább készpénzt szeretnének kapni. Ez a tendencia rontja elsősor­ban az árfolyamot, s melegá­gya a spekulációnak. Mi sem példázza ezt jobban, mint né­hány - elsősorban vidéken - e célra szakosodott vállalkozás felbukkanása, amelyek rend­kívül alacsony áron, mindös­­­sze a névérték 30-40 százalé­káért próbálják felvásárolni a kárpótlási jegyeket. A Budapesti Értékpapír és Befektetési Rt. közelmúltbeli információja szerint egy hét alatt több mint 29 millió forint értékű kárpótlási jegyet for­galmaztak. E kárpótlási jegyek súlyozott átlagára - a cég sze­rint- ebben az időszakban el­érte névértékük 77,6 százalé­kát, ami azt jelenti, hogy el­kezdődött ezen értékpapírok árfolyamának lassú emelke­dése. De az eddig kibocsátott mintegy 3 miliárd forint ér­tékű kárpótlási jegyhez képest a 29 milliós forgalmi érték igen csekélynek tűnik. A kereslet-kínálatot te­kintve ma még szabályozatlan a piac. Ennek tudható be az az ellentmondás, hogy bár a kár­pótlási jegyek iránti kereslet meghaladja a kínálatot, az ár­folyam mégis viszonylag ala­csony szinten alakul. E jelen­ség mögött a szakemberek a spekulációt és a ma még koc­kázatosnak minősülő befekte­tést vélik felfedezni. Az államot nem kötelezi törvény a kárpótlási jegyek készpénzre történő átváltá­sára. Életjáradékra is csak azok a kárpótlásra jogosultak válthatják be jegyüket, akik betöltötték a 65. életévüket, il­letve azok, akik 67 százalék­ban elvesztették munkaképes­ségüket. Akik nem vásárolnak földet, privatizált állami tulaj­dont, lakásingatlant, és el sem adják értékpapírjukat, azok­nak a kárpótlási jegye a kibo­csátás naptári negyedévének első napjától számított három évig kamatozik. A kamat mér­téke a jegybanki alapkamat 75 százaléka. Ezt a kamatot azonban nem kapják kézhez, hanem automatikusan tőkésí­tik, azaz a névérték ezzel fo­lyamatosan növekszik. Pél­dául egy eredetileg tízezer fo­rintos címletű kárpótlási jegy névértéke ma már 11 ezer 750 forint. A kárpótlási jegyek névér­tékéhez hozzáírható kamatot az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal havonta teszi közzé, így azt a közzété­telt követő naptári hónap első napjától lehet jóváírtnak te­kinteni. Vegyünk egy példát. Ha az első kárpótlási törvény (1991. augusztusában lépett hatályba) igényjogosultja 1991. december 15-én­­ kézhez vett 100 ezer forint névérték­ben kárpótlási jegyet, akkor már a kézhezvétel időpontjá­ban a 100 ezer forint névérté­kéhez hozzáadódott a törvény hatálybalépésétől visszame­nőlegesen számított kamat, így ez a kárpótlási jegy 1991. október 1-jétől, azaz a kibocsá­tás naptári negyedévének első napjától számított három évig, 1994. október elsejéig kamato­zik. Jelenleg a készpénzért tör­ténő értékesítésben kialakult árfolyam a névérték 77 száza­léka, de meg nem erősített in­formációink szerint bizonyos esetekben az állam is vevő­ként jelentkezik, s ilyenkor a névértéket mintegy 20 száza­lékkal meghaladó árat kínál az eladóknak. (Újvári) Ferenczy-Europress 1 Minőség, megbízhatóság, gyorsaság EURO-WOLF KFT. Nyugati autó alkatrész kis- és nagykereskedelem. Raktáráruház: Körmend, Rákóczi u. 123. Tel./Fax: 94/10-712 Kirendeltségek: Szekszárd, Bartina u. 8. Tel./Fax: 74/12-101 Tamási, Széchenyi-major 714/17-36 Kívánságra a kért helyszínre szállítás! I (16936/18) I 1992. szeptember 1. Kérdőjelek *Észak felé A válás a család életé­ben sem könnyű; ha pedig vagyonmegosztási viták­kal, netán gyermekelhe­lyezési ügyekkel súlyos­bodik, igazi pokoljárássá fajulhat a dolog. Ha a „boldogító nemet" ki­mondó két fél nem férj és feleség, hanem két állam, amely évtizedekig együvé tartozott, nyilvánvalóan még sokkal bonyolultabb a helyzet. Mégis, a jelek szerint északi szomszé­dunknál megszületett a végleges döntés: Cseh­szlovákia, jelenlegi formá­jában január 1-től meg­szűnik. Létrejöhet-e „politikai vá­­kum"? Mennyiben kell át­rendezni a mindeddig inkább Prágára koncentráló magyar külpolitikát? Létfontosságú kérdések ezek, hisz köz­vetlen szomszédról van szó, méghozzá olyan or­szágról, ahol több százez­res magyar kisebbség él. Világos, hogy a csillagá­szatban használt „fekete lyuk" kifejezés a politiká­ban nem alkalmazható, a továbbiakban a nemzeti öntudatot vélhetőleg fen­nen hirdető Szlovákiával az eddiginél mélyebben és szélesebb körben kell számolnunk, hiszen nem lehet más célunk, mint­hogy a lehető legjobb vi­szonyok között éljünk egymás mellett. Meg kell találnunk azt az összhan­got, amely az ottani ma­gyaroknak optimális kö­zérzetet biztosítana, akár­csak a hazánkban élő szlovákoknak emitt. Prága helyett Pozsony ke­rül előtérbe? Természetesen nem ilyen merev a sor­rend, mégis örvendetes, hogy gyors egymásután­ban - még a héten - Po­zsonyba látogat Je­szenszky Géza, jövő szer­dán pedig Vladimir Me­­ciar, az első számú szlovák vezető lesz Budapest ven­dége. Külügyminiszte­rünk a napokban a lon­doni Jugoszlávia-konfe­­rencián a nyitottabb hatá­rok és a bizalomerősítés útját említette helyes irányként. Ez az alapelv észak felé fokozottan ér­vényesülhet. Szegő Gábor Ferenczy Europress JOGÁSZNŐ jogtanácsosi szakvizsgával, nagy vállala­ti és bírói gyakorlattal ÁL­LÁST KERES Szekszárdon. Lakásmegoldáshoz segítség szükséges. „Igényes” jeligé­re a Sajtóházba. PADLÓSZŐNYEG VÁSÁR! 40%-os árengedmény a belga import padlószőnyegekből. Minden kedves érdeklődőt várunk Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban (Mártírok tere 10.) szeptember 2-3-án, 8-18 óráig. EXBROKER Bt. A DÉDÁSZ RT. ÜZEMIG­AZGATÓSÁGA SZEK­SZÁRD, közhírré teszi, hogy SZEKSZÁRD, Árpád u.-ban a szennyvíztelep villamosenergia ellátása céljából lefekte­tett 1 kV-os földkábeleket, Szekszárd, Sédpatak befedés villamosenergia ellátása céljából lefektetett 1 kV-os föld­kábeleket, valamint ALSONÁNA pincesor villamosenergia ellátása céljából megépült 0,4 kV-os szabadvezeték háló­zatot 1992. szeptember 1-jén feszültség alá helyezi. A létesítmények érintése és rongálása életveszélyes és tilos! Az ebbő­l eredő kérőkért a DÉDÁSZ Rt. semminemű felelős­séget nem vállal! (194/16772)

Next